Alkotni izgalmas, az általunk készített tárgyakat használni pedig felemelő érzés. Valahogy így van ez akkor is, amikor egy régi pólót vagy szoknyát varázsolunk újszerűvé: felhajtjuk, átszabjuk, vagy akár más színűre is festjük. A ruhafestést is végezhetjük vegyszermentesen, csak a megfelelő növényt kell hozzá kiválasztani.
A Dyson bemutatta első Global Connected Air Quality Data vizsgálatának eredményeit, amely a világ eddig legnagyobb beltéri levegőminőségi felmérése. A projekt során a cég szakemberei a 2022 és 2023 közötti időszakban világszerte több mint 2,5 millió – köztük Magyarországról mintegy kétezer – Dyson okos légtisztító által a felhasználók otthonaiban g
Az üzemanyag szivárgása miatt az Egyesült Államok első olyan űreszköze, ami a Holdon landolhatott volna az Apollo-program utolsó küldetése óta, nem teljesítheti be célját. Számítások szerint az űreszköz még hetekig működőképes lenne, de az Astrobotic úgy döntött, hogy hagyja a Föld légkörében elégni a Peregrine-t.
Makón 1956-ban találtak termálvizet, és már az 1960-as évek óta működött egy termálfürdő, de az igazi nagy előrelépést a Hagymatikum Gyógyfürdő 2012-es átadása jelentette. A Makovecz Imre tervei alapján megvalósult fürdő jó néhány különleges építészeti megoldást felvonultató, különleges hangulatú épület. Ugyanakkor az eredeti terveiben egy a 2012-b
Már 2023 is jelentős fordulópont volt az AI alkalmazása szempontjából, de úgy tűnik, ez csak a kezdet: idén teljességgel átalakíthatja a munkahelyeket a mesterséges intelligencia.
Az Álmaid hőse című filmben Nicolas Cage egy zseniális, a kritikák szerint Oscar-érdemes alakítással gúnyolja ki társadalmunk kulturális és társadalmi stigmáit.
A Nasa egy váratlan jelet fedezett fel, amely a galaxisunkon kívülről érkezett, és amelyet a csillagászok sem tudnak megmagyarázni. A tudósok a Fermi Gamma-űrteleszkóp 13 éves adatait elemezték, amikor észrevették.
Bár lehet eddig nem így gondoltál rá, a szeretett reggeli duplakávéd kortyolgatása igazi kétélű kard lehet. Energiát biztosít, de könnyű túlzásba esni vele. Egy nagy kortytól megemelkedhet a szívverésed, sőt, akár még kellemetlen szorongás is rádtörhet.Egy felmérés szerint az amerikaiak legalább 10 százaléka szeretné csökkenteni a koffeinbevitelét.
Guilherme Madruga, a brazil Botafogo középpályása nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség londoni gáláján adtak át.
A Himalája impozáns domborzata azt a benyomást keltheti, hogy ez egy barátságtalan hely, ahol nincs élet a jeges, zord hegyvonulat mentén. Ez azonban nem így van!
Hallottál már a szezonális affektív zavarról? A depresszió ezen formáját az évszakok változása, a hűvös-nyirkos hónapok eljövetele okozza, s tünetei gyakran csak akkor enyhülnek, ha kitavaszodik. És sajnos nem is ez az egyetlen mentális probléma, mely tömegeket érint a tél derekán.
Az ingatlant 2022-ben árverezték el, a napokban nyilvánosságra került tervek szerint az új tulajdonos egy négylakásos társasházzá alakítaná át az épületet.
Az alábbi tápláló hajmaszk elkészítése gyors, egyszerű és nagyon meg fogja hálálni a hajunk.Köztudott, hogy az aloe vera gyulladáscsökkentő és tápláló tulajdonságai miatt népszerű a bőr-és hajápolásban. Egyrészt segíthet a haj hidratálásában és a fejbőr megnyugtatásában, mivel az aloe vera levele vízben gazdag, különösen a levél legbelső rétege. Ez
Tömérdek mechanikus óra komplikáció létezik, de mind közül a Rattrapante kronográf tervezése az egyik legnehezebb. Kössük össze ezt a szintén komplikált öröknaptárral és megkapjuk az A. Lange & Söhne 1815…
A farsangi időszak sztárja a frissen sült, illatos fánk, amelyet különféle lekvárokkal, nutellával vagy akár gyümölcsökkel kísérve tökéletes desszert. A megszokott metódus szerint olajban kell kisütni, ám sütőben sütve is remek végeredményt kaphatunk.
2023 és az azt megelőző néhány év nem volt egyszerű: a világ forrong politikai, gazdasági és spirituális értelemben egyaránt, ennek tetejében pedig még a klímaváltozás miatt is aggódhatunk.
Dan Brown regényíró 2003-ban megjelent bestsellere óta rengeteg tudós képzeletét mozgatta már meg a világszerte ismert "Da Vinci-kód". Egy ukrán matematikus azt állítja, sikerült megfejtenie a kódot, és pontosan kiszámolta, mikor jön el a világvége.
A díjátadó szezon már javában folyik: a múlt héten került sor a 2024-es Golden Globe-gálára, a hétvégén a Critics' Choice Awards-ra, tegnap este pedig az Emmy-díjkiosztó is megtörtént.Az Emmy a televíziózás elmúlt évét ünneplő ceremónia, ahol a szerencséseket díjazták is kiemelkedő teljesítményükért. Mutatjuk, hogy az Utódlástól és A fehér lótusztó
A labrador retriever őseit különféle retrieverekkel, szetterekkel, pointerekkel keresztezték. Eredetileg az újfundlandi halászok mindenes munkakutyája volt.
Pénteken kezdődik és január 22-ig tart az erdei fülesbagoly telelőhelyeinek országos felmérése, amelyhez a lakosság segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Tényleg megváltozik a macska személyisége, ha ivartalanítják? Milyen előnyei lehetnek a beavatkozásnak? Mit tehet a gondos gazdi? A kóbor macskák száma Magyarországon kétmillióra tehető, sok cica gazdi azonban az ivartalanítás ellen van. Tényleg jó okuk van a félelemre? Cikkünkből kiderül!
Az Amerikai Űrügynökség megerősítette, hogy asztronautáik legalább 2026-ig nem szállnak le a Holdra, és 2025 szeptemberéig nem is állnak majd Hold körüli pályára. A bejelentés – amely ugyanazon a napon történt, amikor a Peregrine Mission One nevű személyzet nélküli Hold-missziót leállították – újabb megerősítése annak, hogy az alacsony Föld körül
A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden elrendelte a letartóztatását annak a nagykanizsai férfinak, aki vasárnap hajnalban Gelsén féltékenységből felgyújtotta barátnője házát, amelyből ezt megelőzően öt kisgyerek még ki tudott menekülni.
Annak, hogy a televíziózás aranykorszakát éljük, az az egyik szerencsés mellékhatása, hogy a nagybetűs divat nem csak szívesen látott, de elvárt is az Emmy-gála vörös szőnyegén. A 2024-es Emmy-gála pedig túltett a korábbi éveken a pompát és csillogást tekintve. Lássuk a legjobban öltözött sztárokat!Aubrey PlazaA 2024-es Emmy-gálán Aubrey Plaza a sp
Dátumról egyelőre nem tettek említést, de a két vezető azt közölte, hogy az esemény szervezését azonnal elkezdik. A "békecsúcs" megrendezését az ukrán elnök kérésére vállalta Svájc - hangzott el.
Bár már 2023 augusztusában megkezdődtek A Fehér Lótusz harmadik évadának munkálatai, a sorozat szereplőiről eddig nem sokat lehetett tudni. Legalábbis eddig, az HBO ugyanis végre nyilvánosságra hozta a művészek névsorát: a számos új arc között egy visszatérő színészt is láthatnak majd a rajongók. A bejelentés szerint Leslie Bibb, Jason Isa
A Stranger Things szereplői nem bukkantak fel a vörös szőnyegen az Emmy-ceremónián, és ennek megvolt az oka.A döntésük mögött az állt, hogy idén nem pályáztak színészi díjakra, és épp csak elkezdték a sorozat utolsó évadának forgatását. A hírt az Instagramon osztották meg a múlt héten: Azt mondta, hogy a sorozat felkészítette őt a következő
Fókuszban a burkolatok, a jakuzzik, a kerti bútorok, és a kültéri grillezés Idén is vár a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Show, mely január 26-28 között kerül megrendezésre: inspirálódj, vegyél részt a tanácsadásokon és az izgalmas előadásokon, hogy egy megújult wellness térrel várhasd a tavaszt.
Megnyílt a VenicePass nevű internetes regisztrációs oldal, amelyen előre le lehet foglalni a belépést Velence városába. A kötelező jegyváltást április 25-től vezetik be egyelőre kísérleti jelleggel – írja az MTI.…