A porckorongsérv nem egy statikus állapot, nagyon sok esetben megfelelő életmódváltással, napi rendszerességgel, megfelelően végzett gyógytornával és gerinckímélő sportokkal a porckorongsérv teljesen regenerálódhat.
A nézet, mely szerint az azonos "szeretetnyelvet" beszélő párok kapcsolata tud igazán boldog és harmonikus lenni, megdőlni látszik a kutatók szerint. A hírre az elmélet világhírű kidolgozója, Gary Chapman is reagált.
Herold Eszter évek óta értékeli a középiskolába felvételizők tesztjeit, így tisztában van a lehetséges buktatókkal. Praktikus és megnyugtató "tízparancsolata" segíthet azoknak a gyerekeknek és szüleiknek, akik a szombati felvételi miatt izgulnak, és azoknak is, akikre a jövőben vár ez a kihívás.
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a, állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával vasárnap érték el az óriási jégtömböt.
A zöld tea pozitív egészségügyi hatásait számos kutatás és vizsgálat igazolta. A teában lévő hatóanyagok segítenek a fogyásban, rákmegelőző, koleszterinszintet csökkentő szerepük is ismert, azonban számos feltételezett hatását meg is cáfolták már a kutatások. Mit tudunk a zöld tea fogyást segítő és érvédő szerepéről?
Gyakori kérdés szörfös apukáktól, hogy mikortól tudják a gyermekeiket bevezetni a windsurf rejtelmeibe. A szörfözés még felnőtteknek sem egyszerű mozgásforma, sőt, komoly elméleti tudás is szükséges hozzá, ezért célszerű több lépésre szétbontani a műveletet. Alapvető, hogy először a teljes vízbiztonságot kell átadni valamilyen játékos formában, meg
Továbbra is kiemelkedő a kéktúrákat sikeresen befejezők száma: a Magyar Természetjáró Szövetség (Mtsz) által működtetett három kéktúra teljesítéséért tavaly összesen 1305-en vehette át a megérdemelt kitűzőt és oklevelet.
Mi a baj Kicsim? Semmi! – gyakran előfordul, hogy a gyerek kapásból hárítja a szülői kérdést, noha egyértelműen baja van, eszi magát, de nem és nem nyílik meg, a világért sem osztaná meg bánatát, szorongását. Mit tehetünk?
A brit rendőrség szexuális támadás ügyében nyomoz a metaverzumban, az áldozat pedig hasonló pszichés traumát élt át, mint az, akit fizikailag megerőszakoltak. De lehet-e ránk ekkora hatással az online tér, és mit tehetünk az ottani veszélyekkel szemben? Mózes Zsófi járta körül a témát.
A 2024-es Emmy-gálán megható tisztelgést tartottak Matthew Perrynek.A televíziós akadémia a Jóbarátok néhai sztárja előtt tisztelgett a Versace ruhába öltözött Charlie Puth I'll Be There for You című főcímdalának előadásával.A Jóbarátok rajongójaként ismert Puth korábban már előadta az ikonikus dalt egy ausztráliai koncert során, néhány nappal Perr
A Galaxy S24-széria helyettünk jegyzetel, fordít és fogalmazza meg az üzeneteket, ráadásul Magyarországon mintegy 40 ezer forinttal olcsóbb is lesz, mint az S23.
A krémleveseket rendkívül egyszerű elkészíteni, illetve szinte bármilyen zöldségből összedobhatjuk. Ha azonban unjuk a hagyományos recepteket, és picit felturbóznánk a fogásunkat, akkor érdemes hozzáadni ebből az italból.
Sok szemüveges hölgy nem szívesen sminkeli magát, mert a szemüveg elkeni a termékeket és előnytelenné teszi az összhatást. A jó hír viszont, hogy erre is van megoldás!
Algarve, Portugália legnaposabb része, egyben az ország turistaparadicsomként is ismert legdélibb régiója. Egész évben kellemes időjárásának köszönhetően a világ minden részéről turisták ezrei látogatják. Hosszú partvonalán aranyként tündöklő sziklái, az óceán türkizkék vize és kellemes homokos strandjai minden évben számos díjat nyernek a világt
Ahogy mi is szeretjük fél szemünket a legújabb divattrendeken tartani, nem meglepő, hogy a világ legnagyobb hírességei − és természetesen a stylistjaik − is szívesen nézik, mi éppen a menő a ruhatárak világában.Persze, ők hozzáférnek a világ legszínvonalasabb tervezőihez is, akik diktálják a trendeket, de ha láttál már divatbemutatót az elejétől a
A világ egyik legikonikusabb szupermodellje, Kate Moss, aki az egész divatvilágot felforgatta idén 50 éves. A brit modell 16 éves kora óta számtalan mérföldkőhöz ért, melyekre képekkel emlékezünk születésnapja alkalmából.1990 - The Face magazin 1990-ben, az akkor 16 éves Kate Mossról Corinne Day brit fotós készített egy fotósorozatot a The
Egy beteg gyerekkel akár másfél órát is utazhatnak, mire eljutnak a kijelölt gyerekorvosi ügyeletre. Mehetnének a járási központba is, de ott csak felnőtteket ellátó orvos tudna foglalkozni vele.
2023-ban a SZÉP-kártyákra feltöltött összegek infláció felett, 25%-kal növekedtek 2022-höz képest országos átlagban, és elérték a 445 milliárd forintot. Csúcsot döntöttek a SZÉP-kártya költések A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK)…
Ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja” címmel hamis internetes felületet hoztak létre – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Azt írták, hogy az egyik legnagyobb elektronikus szállásfoglaló világcég (értesüléseink…
Rekordot döntött tavaly a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér utasforgalma, a legjelentősebb erdélyi repülőtéren 3 240 750-en fordultak meg – közölte kedden a repülőtér, amit az MTI szemlézett. A Kolozsvári Repülőtér a…
Meghökkentő videó készült Szoboszlai Dominikről. A magyar labdarúgó-válogatott csatára egy videóban énekel együtt a közismert énekessel. A dologban azonban egy komoly csavar van.
Az elmúlt években folyamatosan csökkent a dohányzó felnőttek száma a világon - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely felhívta a figyelmet arra, hogy a dohányipar nem adja fel, és meg akarja fordítani ezt a tendenciát.
Ezúttal azokra vadásznak az adathalászok, akik saját oldalt vezetnek a Facebook felületén. Tapasztalt Facebookozók is könnyen csapdába eshetnek, ha nem veszik észre, hogy figyelmeztető üzenetek mögött igazából csalók bújnak meg.
Miskolc számára új lehetőség nyílt, hogy növelje hírnevét a nemzetközi porondon. Miskolc részt vehet a GreenDestinations által szervezett TOP 6 legjobb gyakorlat díjátadóján Berlinben, az ITB (Internationale Tourismus-Börse Berlin) turisztikai…
Izrael és a Hamász jelenleg is zajló fegyveres konfliktusa ismét aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehetséges, hogy az izraeli-palesztin konfliktus 75 év alatt sem jutott igazi nyugvópontra? Néhány percre felejtsük el a színtisztán biztonságpolitikai magyarázatkísérleteket, és közelítsük meg a problémát a pszichológiai oldaláról!
Új funkcióval, a társadalombiztosítási (tb-) jogviszony ellenőrizhetőségével bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás - jelentette be a kormányszóvivő kedden Budapesten.
Étrend-kiegészítőket, mint például vitaminokat, de fájdalomcsillapítókat és a megfázás tüneteit enyhítő készítményeket is gyakran hoznak forgalomba pezsgőtabletta formájában. Azok számára azonban, akiknek magas a vérnyomásuk, nem feltétlenül ez a gyógyszerforma a megfelelő választás.
A magyar konyha egyik legnépszerűbb körete a nokedli, elkészítése pedig jóval egyszerűbb, mint azt a legtöbben gondolják – csupán néhány apróságokra kell odafigyelni a tökéletes végeredmény érdekében.
Elon Musknak három évre sem volt szüksége ahhoz, hogy megduplázza a vagyonát, de Jeff Bezos is nyereségesként könyvelheti el a 2020 óta eltelt időszakot.
A kanadai bevándorlási ügynökség, a CanadaCIS által készített tanulmányból kiderült, hogy Portugália szerepel azon tíz ország között, ahol a legkönnyebb állampolgárságot szerezni.Az ügynökség által a 2009 és 2021 közötti bevándorlási adatok összegyűjtésével készített elemzés főbb megállapításai szerint Svédországban a legkönnyebb állampolgárságot s
Egy új tanulmány szerint azok az emberek, akik rendelkeznek egy meglepő fizikai tulajdonsággal, nagyobb valószínűséggel pszichopaták, mint azok, akikre nem jellemző ez az egy bizonyos dolog.
Amikor Leo kiskutya volt, a Paws for Purple Hearts nevű szervezeten keresztül szolgálati kutyának készült, a szükséges vizsgákat azonban nem sikerült teljesítenie. Gazdáját viszont azóta is kisegíti – ha nem is a megszokott módon.
Egy amerikai kutatás szerint a hallókészüléküket használó hallássérült felnőttek várható élettartama hosszabb lehet, mint a készüléket nem viselő halláskárosodottaké. Ha nem használja hallókészülékét, érdemes annak viselését is felvenni az újévi fogadalmai közé.
Eddig minden jel arra mutatott, hogy az orosz-ukrán konfliktus egy elhúzódó állóháború lesz, melynek talán egy nehezen megszülető, de kompromisszumos béke vethet véget. Mostanában viszont egyre több mérvadó nyugati elemzőház számol azzal az eshetőséggel, hogy Ukrajna elveszíti a háborút. Milyen sors várna ebben az esetben keleti szomszédunkra?
A horkolás, és az abból kialakuló éjszakai légzéskimaradás, vagyis az alvási apnoé nem csak zavaró jelenségek, de gyengítik a szív-érrendszeri funkciókat is, és összeségében növelik a szívbetegségek kockázatát. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a hork
A menstruáció hossza személyenként változhat, néhány naptól akár hét napig is tarthat, a kis változások teljesen normálisak. Azonban, ha rendszeresen nagyon rövid ideig, akár csak egy-két napig tart a menzesz, annak okát mindenképpen érdemes kideríteni.
A sötét árnyalatok már hosszú ideje hódítanak a különféle szépségtrendeket illetően, ezúttal viszont úgy tűnik, a TikTok különleges szerepet tulajdonít a fekete manikűröknek.
A többdiplomás, harminc éve pályán lévő pedagógus nagyjából ugyanannyit fog keresni, mint az, aki két-három éve lépett ki a felsőoktatásból – mondja a WMN-nek nyilatkozó iskolavezető, akivel azt is végigvesszük, hogy jön ki a matek, és mik a várható következmények.
A párnanyomok és reggeli ráncok arra utalhatnak, hogy valamit érdemes javítani a bőrápolási rutinunkon.Ha valaha is ébredtünk már úgy, hogy jóval több ráncunk volt, mint amikor lefeküdtünk, azt a párnánk és az alvás közbeni mozgolódásunk okozta. Az alvási ráncok ijesztő látványt nyújthatnak, de megelőzhetők.A párnanyomok az alvás közbeni arc- vagy
Tavaly februárban Evelin (37) elmesélte nekünk, hogy sterilizációs műtéten esett át. Megosztotta, miért hozta ezt a döntést és milyen élmény volt számára a beavatkozás. Április végén viszont nem várt felfedezést tett: hogy a sterilizáció ellenére terhes. A méhen kívüli terhesség kapcsán készítettem vele egy újabb interjút, amiben mesél a történtekr