Több évtizedes restaurálási munkálatokat követően péntektől látogatható II. Fülöp makedón uralkodó, a legendás Nagy Sándor apjának palotája Görögországban – adta hírül a görög kulturális minisztérium.
Még a Megfojtott virágok című film stábtagjai is meglepődtek Robert De Niro és Leonardo DiCaprio jelenetén, amely során a Taxisofőr legendája alaposan ellátta a Wall Street farkasa baját.
Vajon a hagyma lehet főszereplő ? Vagy ő csak amolyan mellékszereplő egy ételben, amelyről tudomást sem veszünk, csak a hiányát vesszük észre és szenvedjük meg? Azoknak ajánlom jó szívvel kedvenc töltött hagymáinkat, akik számára ínycsiklandó a hagymás-zsíros kenyér, a hagymasaláta, a francia hagymaleves. Ugyanis ilyen az, amikor a hagyma kapja a f
A Japán középső részén fekvő Isikava prefektúrát újév napján 7,6-os erősségű földrengés rázta meg, majd egy több, mint egy méteres cunami sújtotta a térséget. A katasztrófáról pedig videókat tettek közé.
Országszerte egyre több kórházban akadozik az ellátás, és bár a hivatalos álláspont szerint mindez ideiglenes, nem valószínű, hogy néhány hónap alatt megoldódik a probléma. A háttérről kérdezte Mózes Zsófi az egészségügyi szakértőt:
Van néhány tippünk, amelyekkel nem lőhetsz mellé. Ha még nem estél a csalók csapdájába, akkor azért, ha már megtörtént a baj, akkor azért olvasd el cikkünket.
A fiatal édesapát megműtötték, vért gyűjtöttek számára, de semmi sem segített. Rusvai Miklós infektológus szerint bárkinek a bőrfelületén ott lehet a vírus.
Az olasz grappát egykor a parasztok italaként tartották számon, és nem igazán ismerték széles körben. Mára azonban jócskán eltávolodott eredetétől: a párlat ma már minden olasz vacsoraasztalnál megfordul, az íze pedig mennyei.
Az idei volt a negyedik jeges csobbanás, amit Ljasuk Dimitry, a Tisza-tó „nagykövete” hívott életre és szervez meg minden év elején. Az év első szombatján ismét a jéghideg vízbe merülhettek tiszafüredi szabadstrandon azok, akiknek a bakancslistáján szerepel az Újévi csobbanás és Tisza szentelés elnevezésű rendezvény. Az első csobbanáson még csak tí
A nyaralás nagyszerű lehetőség arra, hogy megkóstoljuk a helyi gasztronómiai különlegességeket, megnézzünk néhány híres látnivalót, vagy lustálkodjunk a tengerparton, de egyben remek alkalom arra is, hogy elengedjük magunkat és szórakozzunk. De hol tudjuk ezt a legolcsóbban megtenni?
Tátrai Tünde, a Corvinus Egyetem kutatója, a Közbeszerzések Tanácsának tagja 1300 szerző közül került be egyedüli magyarként a világ top tíz, közbeszerzéssel foglalkozó tudósa közé.
Egy fiatal, ózdi férfi belehalt a húsevő baktérium okozta fertőzésbe. De mi ez a manapság oly sokat emlegetett kórokozó? És mit jelent, hogy egy baktérium "szuper"? A kettő ugyanaz? És tényleg ennyire veszélyes?
Az egészségügyi kockázatok ellenére, szinte minden élelmiszerünk műanyagokkal szennyezett – derült ki az amerikai Consumer Report független nonprofit fogyasztóvédelmi szervezet friss felméréséből.
Szellős pályák és ünnepi krampuszok, illatos hütték és történelmi belváros, mindez finoman modern belsővel. Riport Bad Gasteinből, a 2023/2024-es síszezon startjáról.
Itt az új év, és ilyenkor sokan vágynak arra, hogy megújuljanak és megváltoztassák a hajszínüket. Ami a 2024-es hajszín trendeket illeti, a régi klasszikusok (barna és szőke) modern megjelenést kapnak, valamint két új árnyalat is a reflektorfénybe kerül.
A vármegye- és országbérleteken kívül minden más bérlettípus megszűnik, így például a félhavi bérletek, a HÉV-bérletek, a Volánbusz környéki bérletei és a TramTrain-bérletek is.
Ha neked is eleged van már a csúnya pattanásokból, amelyek mély hegeket hagynak maguk után, akkor mindenképp fogyassz napi rendszerességgel ebből az italból, amihez már pár száz forintért is hozzájuthatsz.
A 2024-es Golden Globe-gálán a Jóbarátok színésznője, Jennifer Aniston új hajjal debütált, vagyis inkább visszatért egy régi frizurájához.Aniston világosbarna fürtjei − amelyek egykor a válla fölé értek − most a kulcscsontját súrolták. A haját mély oldalválasztékkal, Rachel Green stílusban viselte. Anno a "Rachel"-nek elnevezett frizurája egy aprób
Egy friss gyűjtésben olyan helyszíneket ismertek el, amelyek kiemelkedően figyelnek a felelős turizmusra és a környezetbarát stratégiákra.A Lonely Planet gyűjtésében öt európai úti cél is szerepel a legfenntarthatóbb helyszínek között, ahová 2024-ben érdemes elutazni. A rangsort országok, régiók és városok között tették, fenntarthatóság és érték ka
A Monsieur Dior a tervek szerint 2025-ben nyitja meg kapuit Oszaka kikötővárosában.A francia divatház nemrég jelentette be, hogy 2025-ben új éttermet tervez nyitni Oszakában. A Monsieur Diort Anne-Sophie Pic, a délkelet-franciaországi, három Michelin-csillaggal büszkélkedő Maison Pic nevű étterem séfje vezeti majd. Pic a Michelin-skála legtöbbet ki
A Samsung egyre több termékébe integrálja a mesterséges intelligenciát, most legújabb okos hűtőjébe.A Samsung nemrég mutatta be új, mesterséges intelligenciával működő okos hűtőszekrényét, amely képes felismerni a benne elhelyezett élelmiszereket, és az összetevők alapján recepteket ajánl.A Bespoke 4-Door 4 Flex hűtőszekrény AI Family Hub+ funkcióv
Az idei ősz és a december jóval enyhébb volt a megszokottnál, ám ideje felkészülni a betegségmegelőzésre és az enyhébb lefolyású meghűléses megbetegedések természetes gyógymódokkal és gyógynövényekkel orvoslására.
Kelet-Macedónia és Trákia régió bár csodaszép, a legtöbben itthon nem is hallottak róla. A Thesszalonikitől észak-keletre elterülő desztináció január 9-én, kedden mutatkozott be Budapest egyik görög éttermében népszerű magyar utazóbloggerek,…
Peter Oppenheimer, a Goldman Sachs vezető európai makroelemzője a minap arról beszélt, hogy a világgazdaság elmozdult egy új szuperciklus felé, amit két kulcstényező határoz majd meg.
Prof. Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ szemész szakorvosával, glaukóma specialistájával a korábbiakban számos szemészeti betegség különféle tüneteit foglaltuk össze. A jelen alkalommal egy eltérő hátterű, de a betegek által részben hasonlóan elmondott panaszcsoporttal foglalkozunk: ezek az ingadozó, átmeneti látásromlások.
A Seiko Prospex Marinemaster 1965 Diver’s Modern Re-Interpretation SJE097, SJE099 és SJE101 órák jártak nálunk, áruk 1,3 millió forint. Őket hasonítjuk össze a majdnem harmad ennyibe kerülő SPB szériás búvárórával,…
Ha szeretne elvonulni a város zajától és egy nyugodt, csendes helyen pihenni, akkor a La Contessa Hotel Szilvásváradon tökéletes választás lehet a téli szezonban is.
A skandináv országot manapság nem is annyira fejlett gazdasága, hanem inkább riasztó mértékben romló közbiztonsága miatt ismerik a nagyvilágban. A helyi rendőrség immáron nem képes gátat szabni a főként bevándorló fiatalokból álló bűnbandák ténykedésének.
1000 euró, vagyis nagyjából 380 ezer forint – ilyen szállodai árakkal kell számolnia azoknak, akik idén szeretnének ellátogatni a francia fővárosban. A brutális, helyenként akár háromszor-négyszer magasabb szobaárak oka persze mindenki számára ismert, Párizsban rendezik meg ugyanis a 33. nyári olimpiát, melynek pozitív előnyeit – vagyis a rengeteg
A kutyák fog- és ínyproblémái a fogak elvesztése mellett más, gyulladásos megbetegedést is okozhatnak. Elmondjuk, hogyan előzheted meg a fogproblémákat.
Szakértők már jó ideje vizsgálják a különböző típusú étrendek hatását a kardiológiai betegségekre, speciális figyelmet fordítva azokra, akik magas kockázatúnak számítanak ebből a szempontból. A vegetáriánus étrenddel kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy jó hatással van a szív-érrendszerre, de vajon csak ez a járható út?
Már korábbi tanulmányok is kiemelték, hogy a lefekvés előtti étkezés összefüggésben áll az elhízással, a jelenség biológiai hátterét azonban csak most térképezte fel egy vadonatúj kutatás.