Éjszakánként bizseregnek, rángatóznak a lábaid, sőt, olykor még éles fájdalmat is érzel? Nos, ennek a hátterében nem csupán fáradtság vagy stressz állhat – szakértők szerint a "nyugtalan láb szindróma" akár a szervezet egyik fontos ásványi anyagának hiányát is jelezheti.
Átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinika új helyszínre költöző, ezzel a korábbinál korszerűbbé, tágasabbá váló onkohematológia osztályát kedden.
Los Angeles egyik bíróságának esküdtszéke felelősnek mondta ki a Metát és Google-t a közösségimédia-termékeik által a fiatalokban kialakult "használati függőség" miatt.
Donald Trump bejelentése szerint Irán egy rendkívüli értékű, kőolajra és földgázra vonatkozó „ajándékot” adott az Egyesült Államoknak, ami az elnök szerint az amerikai diplomácia sikerét jelzi
Egy különleges új kávét iszik most a fél világ. Az in.hu szúrta ki, hogy az elmúlt hetekben egyre több videó jelent meg a TikTokon és az Instagramon egy különös jegeskávéról,
Nem minden bútor egyforma befektetés. Van, amin tényleg nem éri meg spórolni, és van, amin teljesen felesleges túlköltekezni. A trükk az, hogy tudd, hol számít igazán a minőség.
Kevés olyan európai úti cél akad, ahol már áprilisban is kellemes, 18 fok körüli hőmérséklet fogad, mégsem telik meg turistákkal. Szardínia fővárosa, Cagliari azonban pontosan ilyen: gazdag történelmével, nyugodt tempójával és tengerparti fekvésével tökéletes választás egy tavaszi kiruccanáshoz – ráadásul Budapestről meglepően kedvező áron elérhető
A szörfözés általános vélekedés szerint tipikus nyári sport, de ez messze nem így van. Szinte egész évben lehet szörfözni, de ehhez azért szükség van némi kompromisszumra is. Az átlagszörfös közepesen minőségi ruházattal áprilistól októberig kényelmesen lehet a vízben/vízen. Hozzá kell tegyem, hogy a kora tavaszi és késő őszi napok között nagy külö
Sokan szembesülünk azzal a dilemmával, hogy miként öltözködjünk a párunk szüleivel való első találkozón. Ez a cikk arról szól, hogyan lehetünk önazonosak, miközben tiszteletteljesen viselkedünk.
2025 első felében az AI bevezetése főként adminisztratív, ügyfélszolgálati és adatfeldolgozási munkákat érintett – olyan területeket, ahol jellemzően nők dolgoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a férfiak fellélegezhetnek, sőt. De akkor mégis hogyan válhatnak a technológiai újítások a javunkra?
Gasztronómiai élmények, vitorlázás, aranyló balatoni naplemente, elegáns környezet és az a semmihez sem hasonlítható, felszabadult nyári hangulatot egyetlen napba sűrítve. Fantasztikus új programmal érkezik a nyáron Vince csapata. 2026. június
A USS Thresher és a Scorpion két olyan nukleáris meghajtású tengeralattjáró, melyeket az Egyesült Államok elveszített. A hajók és legénységük tragikus története következik.
Sokan tapasztaltak már, egyik napról a másikra jelentkező hirtelen felszökő lázat, levertséget, majd szinte ugyanolyan gyors javulást. Ezt hívják a köznyelvben „egynapos láznak” - de valójában nem egy hivatalos orvosi diagnózisról van szó.
Az MNB 2025. negyedik negyedévi jelentése szerint a magyar háztartási hitelállomány jelentősen, éves szinten 14,3%-kal bővült, elérve a 12 959 milliárd forintot.
Tekintve, hogy a mexikói gasztronómia két kulcsösszetevője a fekete bab és a kukorica, talán nem meglepő, hogy ebben a mexikói levesben is ezek az alapanyagok kapják a főszerepet. Már csak az a kérdés, mennyi időd van az elkészítésére. Alapvetően ugyanis legalább egy órát kell rotyognia, de rövidítheted 30 percre is a folyamatot. A mexikói konyha
Katalin hercegné és Sarolta hercegnő páros szettjei mindig a címlapokra kerülnek. Ez persze nem véletlen, hiszen anya és lánya mindig ráéreznek, hogyan alkossanak felejthetetlen megjelenéseket, ami nemcsak azt bizonyítja, hogy stílusosak, hanem hogy töretlen köztük az összhang – minden értelemben. Összegyűjtöttünk nyolc olyan meghatározó alkalmat,
A szakítás sokszor egy hosszú folyamat eredménye, de néha van egy konkrét pillanat, ami mindent megváltoztat. Az alábbi történetek ilyen meghatározó eseményeket mesélnek el.
Dizájnos, igényes szabadidő-autó fejlett plug-in hibrid hajtással Kínából – ez az Omoda 7, ami nemcsak kiegyensúlyozottságával lepett meg minket, hanem egy olyan kijelzővel, amihez foghatót még nem láttunk.
Mindenkinek él egy kép a fejében a farkasfalkákról: erdőkben vagy tundrán vadászó, nagytestű patásokat elejtő ragadozókként gondolunk rájuk. Kanada nyugati partvidékén azonban él egy olyan populáció, amely teljesen átírja az előbbi elképzelést. A Brit Columbia szigetein és part menti esőerdeiben élő tengeri farkasok életmódja ugyanis szorosan a víz
A nagy csatú övek 2026 egyik meghatározó kiegészítőjévé váltak, amelyek egyszerre praktikusak és dekoratívak. Fedezd fel, hogyan dobhatod fel velük az outfitedet!
Gyulai Évi kazincbarcikai GinGin Art Caféja eddig is a vadon gyűjtött alapanyagokra épülő italairól volt ismert, és most egy bátor döntéssel tavasztól kizárólag az kerül a kínálatba, amit Gyulai Évi előző nap a kertjében vagy az erdőben talál.
A Cloverfield-franchise-t felépítő és a Star Trek, valamint a Star Wars újgenerációs szériáiban oroszlánrészt vállaló J. J. Abrams producerként bábáskodott a The End of Oak Street című film fölött, melyben Ewan McGregor és Anne Hathaway megdöbbenve veszik tudomásul, hogy az egész utcájuk elköltözött.
Volt idő, amikor Vilmos herceg, Katalin hercegné és Harry herceg a nyilvánosság előtt a brit királyi család legerősebb egységének tűntek. Rendszeresen jelentek meg együtt hivatalos eseményeken, és kívülről úgy látszott, hogy nemcsak a testvérek, hanem Katalin és Harry között is kifejezetten közeli a kapcsolat. Egy új életrajzi kötet szerzője szerin
Egyre több kutatás utal arra, hogy az agyi hanyatlás első jelei nem feltétlenül a memóriában, hanem a beszédünkben jelennek meg – méghozzá jóval korábban, mint azt eddig gondoltuk. Egy 2023-as, a University of Toronto kutatói által végzett vizsgálat szerint nem is az a legfontosabb, hogy mit mondunk, hanem az, hogy milyen tempóban tesszük.
És zsibbadt is egy kicsit a bal karom. Most csak egy picit érzem a fájdalmat, de inkább ilyen égő érzés mint szuro fájdalom van most. Ez mi lehet? Ugye nem szívinfarktus?
Az intimitás kulcsfontosságú minden kapcsolatban, azonban amit a boldog párok ezen a téren másképp gondolnak, az nem csupán a fizikai közeledésről szól.
Március 22-én különleges ünnepségre gyűltek össze a fürdőrajongók a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő parkjában. A víz világnapja alkalmából emlékhelyet avattak az Elkán és Gerő család tiszteletére – ők voltak azok, akik…