Mindannyiunk konyhájában lapul már egy, hanem több jól bevált édesburgonya recept. Ez a sokoldalú zöldség tökéletes lehet, ha már unjuk a hagyományos burgonyát, most pedig ismét egy egészen új elkészítési módja robbantotta fel az internetet. A látványos harmonika-édesburgonya (vagy "Hasselback-módszerrel" készült édesburgonya) egy sokkal ropogósabb
Ha édességre vágyunk, de szeretnénk egy kicsit tudatosabban választani, az avokádós brownie remek megoldás lehet. Ez a különleges sütemény krémes állagát részben az avokádónak köszönheti, amely természetes zsiradékként működik a tésztában. Az eredmény egy puha, intenzíven csokis desszert, amely meglepően könnyedebb a hagyományos brownie-nál, egészs
A szájüregi daganatok kialakulása több tényező (multifaktoriális) együttállásának eredménye. Nem egyetlen okról van szó, hanem egy évek alatt összeadódó hatásról, ami a szájnyálkahártya sejtjeiben genetikai károsodást okoz. Kialakulása genetikai hajlam és egy rizikófaktor együttes fennállása mellett lehetséges.
A Ceglédi Járási Ügyészség minősített csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két nővel szemben, akik közül az egyik több száz millió forintot csalt ki a sértettektől, míg a másik ehhez biztosította a bankkártyáját
Egy új kapcsolat elején minden izgalmas és intenzív lehet, ezért sokszor könnyű figyelmen kívül hagyni az apró figyelmeztető jeleket. Pedig vannak olyan viselkedési minták, amelyek már a kezdeti időszakban is arra utalhatnak, hogy a kapcsolat később problémássá válhat. Íme öt red flag, amire érdemes odafigyelni.
Szerdán a kisebb lépések hozzák a legszebb eredményeket. A kapcsolatokban a tiszta jelzések működnek, a munkában a fókusz és a jó időzítés. Nézd meg, mit tartogat a mai nap a csillagjegyednek.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult egy 2028 elejéig tartó projekt, amely az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést segíti
A nyaralásunkra minden apró részlet befolyással lehet, éppen ezért sokan mindent előre megtervezünk. Ennek ellenére mégis vannak olyan dolgok, amelyekre talán elsőre nem fordítanánk akkora figyelmet. Bár az élénk színű poggyászunkat könnyebb messziről kiszúrni, az ilyen darabok nagyobb eséllyel válhatnak tolvajok célpontjává.
Talán mi is észrevettük már, hogy menstruációs ciklusunk egy idő után összehangolódott egy másik nőével. A jelenséget leginkább azok tapasztalhatják meg, akik hosszabb ideig éltek együtt az adott személlyel. De vajon csak egy köztudatba beágyazódott tévhitről, vagy egy tudományosan megalapozott történésről van szó?
A kereskedelmi partnerek már hetekkel ezelőtt figyelmeztetést kaptak. Spanyolországban, Murcia tartományban a 2025 végén és 2026 elején lehullott, tartós és nagy mennyiségű csapadék jelentős fennakadásokat okozott a brokkoli- és karfiolállományok
Világszerte minden tizedik nőt érint az endometriózis, mégis gyakran éveket késik a diagnózis. A Női Egészségért Alapítvány kétnapos konferenciáján orvosok és kutatók mutatják be a betegség legújabb kutatási eredményeit, valamint átadják az Endometriózis Nagykövete Díj 2026 elismerést is.
Tízszer több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs. A világ legolcsóbb természetes C-vitamin forrása Magyarországon ingyen van. Ez ugyanis a vadrózsa gyűjthető (ál)termése, vagyis a csipkebogyó. Akár tízszer több C-vitamint tartalmazhat, mint
Egy népszerű olasz sziget új, szigorú szabályokkal próbálja kordában tartani a turisták áramlását, miután a látogatók száma fenyegető mértékben megnövekedett. A helyi hatóságok célja, hogy megőrizzék a sziget természetes szépségét és kulturális örökségét, miközben biztosítják, hogy a látogatók is élvezhessék a hely varázsát. Ha te is tervezed a lát
Kiábrándítóak a friss adatok: minden negyedik magyar iskolás túlsúlyos vagy elhízott. A fiatalok továbbra sem mozognak eleget, ráadásul egészségtelenül táplálkoznak. A szakemberek szerint a tendencia lassú, de kedvezőtlen irányú változást mutat, ami hosszabb távon komoly népegészségügyi következményekkel járhat. Továbbra is jelentős egészségügyi ki
Ha őszinték vagyunk, sok szülőnek ismerős az érzés: egész nap együtt vagyunk a gyerekkel, mégis úgy telik el a nap, hogy alig beszéltünk egymással. Reggel rohanás az iskolába, délután különóra, este házi feladat – és mire mindenki fellélegezne, már lefekvés van. Ilyenkor könnyű elgondolkodni azon, vajon tényleg elég időt töltünk-e a gyerekeinkkel.
Évente turisták tízmilliói látogatnak el Olaszország legnépszerűbb régióiba, hogy élvezzék a mediterrán napsütést, a világhírű konyhát és a történelmi látnivalókat. Az olyan szigetek azonban, mint Szicília vagy Szardínia, a főszezonban már annyira zsúfoltak, hogy sok utazó inkább csendesebb alternatívát keres.
Azok a személyek, akik pánikbetegséggel élnek, nagyon sok mindent hajlandóak megpróbálni azért, hogy megszabaduljanak ettől a kínzó állapottól. Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ
Mindmáig megőrizte csendes, ódon karakterét. Ha adriai nyaralást tervezünk, legtöbbször a jól ismert horvát üdülőhelyek jutnak eszünkbe. Bár a legnépszerűbb partszakaszok nyáron gyakran zsúfoltak, szerencsére az Adrián még mindig akadnak
A tavasz első heteiben sokan érzékenyebben reagálnak az időjárás változásaira. A hőmérséklet ingadozása, a légnyomás változása és az erősödő szél egyaránt hatással lehet a szervezetünkre. A következő napok időjárása ugyan nem hoz markáns frontrendszereket Magyarország fölé, de a kisebb változások így is okozhatnak kellemetlen tüneteket az arra érzé
A macskák sokszor apró, alig észrevehető mozdulatokkal kommunikálnak a gazdájukkal. Az egyik ilyen gesztus, amikor egyszerűen rád teszik a mancsukat: a karodra, a lábadra, vagy akár az arcodra.
Az utóbbi szezonokban a divat egyre bátrabban játszik a rétegekkel, az áttetsző anyagokkal és azzal a finom határvonallal, ami a rejtett és a látható között húzódik. Ami korábban a háttérben maradt, ma már tudatos stíluseszközzé válik: egy apró részlet, amely új dimenziót adhat egy outfitnek. A kifutókon és a street style-ban egyaránt feltűnő styli
A legtöbben kiöntik, pedig valóságos kincs. A fermentált zöldségek iránti érdeklődés új lendületet kapott az utóbbi években, nem véletlenül. A savanyúkáposzta leve – gyakran mellőzött melléktermék – valójában értékes, biológiailag
Ha te is azok közé tartozol, akik nem tudnak ellenállni a frissen sült mézeskalácsnak, akkor ezt az új receptet mindenképpen ki kell próbálnod! Ez az aromás, szaftos mézeskalács kevesebb mint egy óra alatt elkészül, és olyan illatot áraszt, hogy az egész ház belengi a karácsonyi hangulatot. Ha gyors, de ínycsiklandó édességet keresel, itt a tökélet
Létezik egy különleges kis növény, amelyet évszázadok óta tisztelettel és szeretettel alkalmaznak a háztartásokban. Nem csupán a testet és a lelket képes ápolni gyógyító erejével, hanem az otthon légkörét is harmonizálja, elűzve a káros, negatív rezgéseket.
Sokan már az első napsütéses napokon rohannak a gumiszervizbe, pedig a szakértők szerint ezzel komoly hibát követhetnek el. Van egy időpont, ami előtt egyszerűen nem ajánlott – sőt bizonyos esetekben kifejezetten tilos – lecserélni a téli abroncsokat.
Antwerpen az idei tavasz legnépszerűbb európai célpontja, amely egyedi építészetével, történelmi hangulatával és kiemelkedő gasztronómiájával hódítja meg az utazókat.
Hétköznap esténként nincs időd és energiád arra, hogy hosszú órákat állj a konyhában? Ez a finom krémes spárgás tészta recept gyorsan elkészíthető, és bizony nagyon finom is. Ha gyors, mégis különleges vacsorára vágysz, ez az étel tökéletes választás lesz. A zöld spárga és a tejszínes szósz ízkombinációja igazi tavaszi élményt nyújt. Bár a spárga
Újabb rangos elismerés érte a balatoni hajózás ügyét: a modern kori balatoni hajózás először a Siófoki Városi Értéktárba, majd ezt követően a Somogy Vármegyei Értéktárba is felvételt nyert. Az értéktárba kerülés hivatalos elismeréseként ünnepélyes keretek között vehették át a díjat a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) képviselői. Az esemény méltó viss
A bootcut farmer visszatérése meglepő, de izgalmas divatfordulatot hoz 2026 tavaszára. Az egykori kedvenc most újra az elegancia jegyében tér vissza, új stílusirányzatokat kínálva.
A lakberendezési trendek jönnek-mennek, de vannak színek, amelyek valahogy mindig jól működnek. Nem harsányak, nem unalmasak, és szinte bármilyen stílushoz alkalmazkodnak. A lakberendezők szerint van néhány árnyalat, amelyekkel szinte lehetetlen mellényúlni.
A herpeszvírus többnyire észrevétlenül fertőz, sokaknál egyáltalán nem okoz tünetet – másoknál akár nagyon súlyosakat is –, de a szervezetben egész életünkben jelen maradhat. Utánanéztünk, hol tart ma a tudomány a gyógyítás, illetve a megelőzés kérdésében.
Többet tudunk a Hold felszínéről, mint a saját bolygónk mélyéről. Az eddigi kutatások szerint a tengerfenék 99,999%-a még felfedezetlen, de vajon miért van ez így?