2026. március 16. hétfő

márc. 16
6:33
Nyáron megnyílhat a szolnoki termálfürdő (AQUA)
A jelenlegi tervek szerint június 19-én fogadhatja az első vendégeket a Tiszaligeti Termálfürdő. A működtetés előkészítéseként kinevezték Pintér Ferenc üzletágvezetőt a cég vezetőjévé, aki a strand működtetéséért és a megnyitás lebonyolításáért felel. A Tiszaligeti Fürdő felújítása és bővítése hét évvel ezelőtt, 2019-ben kezdődött el. A beruházás a
márc. 16
6:33
Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett (Player)
Ismét szabadrúgásból talált be a Liverpool magyar kiválósága.
márc. 16
6:33
A japán sajttorta sokkal légiesebb az európainál, és elkészíteni sem nehéz – recept! (Hamu és Gyémánt)
A japánok sajttortája egészen más ahhoz képest, mint amit itthon megszokhattunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lenne legalább ugyanolyan finom: egy sokkal könnyebb, légiesebb desszertről beszélünk. A puha textúráról a vízfürdős sütés és a megfelelően felvert tojásfehérje gondoskodik.
márc. 16
6:33
5 tavaszi kabát, ami most minden gardróbot stílusosabbá tesz (Life&Body)
Ahogy véget ér a tél, és végre megérkeznek a hosszabb nappalok, az öltözködésünk is könnyedebbé válik. A vastag télikabátok lassan visszakerülnek a szekrény mélyére, és előkerülnek azok az átmeneti darabok, amelyek egyszerre praktikusak és stílusosak. A tavaszi időjárás azonban kiszámíthatatlan: reggel még hűvös lehet, napközben már kellemesen mele
márc. 16
6:33
Ingyen van és sokkal tovább friss marad tőle a gyümölcs, mi az? (Vince)
Egy apró trükk segítségével jelentősen meghosszabbítható a gyümölcsök élettartama. A gyümölcs típusától függően különböző módszerek léteznek az élettartamuk, frissességük megőrzésére – írja minapi cikkében a Hamu és Gyémánt. A málna és más bogyós
márc. 16
6:35
Rekorderből vesztes lett a Bűnösök a 98. Oscar-gálán (Player)
Lezajlott az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia idei díjátadója Los Angelesben, melynek az volt a legnagyobb kérdése, hogy vajon Ryan Coogler Bűnösök című filmje hány díjra váltja 16 jelölését, ami történelmi rekord. Nos, ahogy jósoltuk, ilyen tekintetben a vámpíros-zenés folk horror lett az este legnagyobb vesztese.
márc. 16
6:45
A nők fizetetlen munkája pótolja, amit az állam nem hajlandó elvégezni (WMN)
Valóban értékelik a nőket Magyarországon? Mózes Zsófi ír arról, hogy a nőkre háruló terhek romantizálása az autoriter rendszerek fenntartásához szükséges illúzió.
márc. 16
6:45
10 húsvéti dekorációs ötlet, amitől kivirágzik az otthonod (Bien)
Ebben a válogatásban olyan kifinomult, mégis könnyen megvalósítható dekorációs tippeket hoztam neked, amelyekkel valódi virágoskertet varázsolhatsz a nappalidba vagy az étkezőasztalodra. Fedezd fel a tavaszi hangulatú díszítési ötleteket!
márc. 16
6:51
Örök fiatalság vagy tartalmas élet? Ez a hosszú élet valódi titka (Igényesférfi.hu)
A szakértők éles különbséget tesznek a puszta élettartam és az egészségben eltöltött évek között, hangsúlyozva, hogy a minőségi öregedéshez a testi épség mellett a mentális jólét is elengedhetetlen.
márc. 16
7:03
Megdöbbentő, mennyien hagyták el az országot 2010 óta: ennyi magyar él külföldön (Hóvége)
A magyarország kivándorlás statisztika ma már azt mutatja, hogy tömegek mentek el, miközben a gazdaság egyre inkább a külföldi munkaerőre szorul.
márc. 16
7:09
Ma igazán elemében lehet ez a csillagjegy, rólad van szó? (Metropol)
Kíváncsi vagy, mit súgnak ma a csillagok?
márc. 16
7:09
London egyik nevezetességét szállodává alakítják (Roadster)
Teljesen új funkciót kap a 177 méteres torony.
márc. 16
7:09
Hair detox – tényleg szükség van haj méregtelenítésre? (BP Vibe)
Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozni a „hair detox” kifejezéssel a beauty világban. A trend lényege, hogy időnként megtisztítjuk a hajat és a fejbőrt a felhalmozódott hajápoló termékektől, szennyeződésektől és ásványi lerakódásoktól. De valóban szüksége van a hajunknak méregtelenítésre, vagy inkább egy újabb szépségtrendről van szó?
márc. 16
7:15
Öt korszakalkotó találmány, aminek a létezése a puszta véletlennek köszönhető (Rakéta)
Hanyagságból megmenteni több százmillió ember életét? A penicillin feltalálójának sikerült elkövetnie ezt a bravúrt, de mellette is voltak még szép számmal, akik a puszta véletlennek köszönhetik, hogy örökre megváltoztatták a világot.
márc. 16
7:15
5+1 zseniális könyv, amit még azelőtt érdemes elolvasnod, hogy a filmes feldolgozásukat megnéznéd (Bien)
A könyvek és filmek világa izgalmas összefonódást alkot, különösen 2026-ban, amikor számos könyvadaptáció kerül a mozikba. Ismerd meg a legizgalmasabb könyveket, amelyeket érdemes elolvasnod, mielőtt megnéznéd a belőlük készült filmeket.
márc. 16
7:21
Miért könnyű egyeseknél vért venni, másoknál viszont alig található véna? (EgészségKalauz)
Vérvételnél sokan tapasztalják, hogy míg egyeseknél pillanatok alatt megtalálják a vénát, másoknál hosszabban kell keresni, vagy akár többször is meg kell próbálni a szúrást.
márc. 16
7:27
Párosítsd ezt a két össze nem illő ételt a reggelidben, és beindul a fogyás (Femcafe)
Lehet, hogy eddig alábecsülted, de egy egyszerű, tápanyagokban gazdag étel valójában a fogyókúra titkos fegyvere lehet. Nemcsak gyorsan elkészíthető, de felpörgeti az anyagcserét, optimalizálja a bélflórát, és egész délelőttre biztosítja a teltségérzetet, miközben energiát ad a naphoz.
márc. 16
7:27
Oscar 2026: ezek a váratlan győzelmek és fájó mellőzések sokakat megleptek (in.hu)
A 98. Oscar-gála idén sem múlt el váratlan fordulatok nélkül. Bár több kategóriában szoros versenyre lehetett számítani, a díjátadó így is tartogatott néhány olyan pillanatot, amely meglepte a szakmát és a nézőket is.
márc. 16
7:27
Fermentálás A-tól Z-ig: mutatjuk, hogyan készíthetsz bélflórát támogató szuperélelmiszereket (Prove)
Kacérkodtál már a fermentálás gondolatával, de végül nem mertél belevágni? Útmutatónk és tippjeink segítségével most a folyamat mesterévé válhatsz. A fermentálás egy biológiai folyamat, amelyet ha egyszer megértesz, utána bármilyen zöldséggel vagy gyümölccsel menni fog majd. A folyamat lelke a laktofermentáció, ahol a célunk olyan környezet kialakí
márc. 16
7:33
Meglepő árlista arról, ami a tél végén leginkább sújtja az autósokat (Infostart)
Ha valaki kátyúba hajt és az aszfalt felüti a kereket, az komoly károkat okozhat az abroncsban vagy a felniben. És ezek nem mindig azonnal jelentkeznek.
márc. 16
7:45
Ha ezt eszed minden reggel, biztos, hogy 10 évet letagadhatsz (Ripost)
Mutatjuk mit kell enned, hogy fiatalabbnak látszódj!
márc. 16
7:45
5 izgalmas színtrend a kertedbe – így csempészd be őket 2026-ban (Bien)
Az Év Színe választások idén a természetes, földelt árnyalatok és a mély, karakteres tónusok között egyensúlyoznak. Fedezd fel, hogyan csempészheted be ezeket a trendeket a kertedbe!
márc. 16
7:51
Három nap, három kontinens és megszámlálhatatlan ritmus – Világzenei kalandra hív a Budapest Ritmo a Magyar Zene Házába (Roadster)
A Ritmo minden évben emlékeztet arra, hogy a zene valóban egy univerzális nyelv, a 2026-os fesztivál pedig minden eddiginél közelebb hozza ezt a sokszínű világot.
márc. 16
7:53
Kivonják a forgalomból a londoni Boris buszokat (Roadster)
Lejárt a dízel hibrid ideje.
márc. 16
7:57
A gyorsétterem a fenntarthatóság ellensége? (Green)
Gyorsétterem van ma már szinte minden forgalmasabb városi vagy akár vidéki csomópontban, miközben az
márc. 16
8:03
Egy film hatalmasat ment az idei Oscar-gálán, hat kategóriában is szobrot kapott (Roadster)
Volt, aki történelmet írt.
márc. 16
8:09
A társas magány ellen indított kampányt a Milka (Femcafe)
Az ország egyik legnagyobb házában mutatta meg a Milka, hogyan törhető meg a városi magány odafigyeléssel és gyengédséggel.
márc. 16
8:15
Ezért nem vett részt Margot Robbie a 2026-os Oscar-gálán (in.hu)
A 2026-os Oscar-gála ismét megtöltötte sztárokkal a Los Angeles-i Dolby Theatre nézőterét, de néhány ismert arc feltűnően hiányzott az estéről. Az egyik leggyakrabban emlegetett név Margot Robbie volt, aki idén nem jelent meg a vörös szőnyegen, és a gála nézőterén sem látták.
márc. 16
8:15
Ezzel az 5 cipőtrenddel garantáltan kitűnsz a tömegből tavasszal (Bien)
Ebben az évben a cipők különösen nagy figyelmet kapnak, és néhány különleges darab garancia arra, hogy kitűnj a tömegből.
márc. 16
8:21
5 jel, hogy éjszaka nem alszik elég mélyen – még akkor sem, ha végigalussza az éjszakát (EgészségKalauz)
Sokan úgy gondolják, hogy ha este lefekszenek és reggelig nem ébrednek fel, akkor biztosan jól aludtak.
márc. 16
8:33
2026-os Oscar-gála: az Egyik csata a másik után tarolt, a Marty Supreme semmit sem nyert (Hamu és Gyémánt)
Az idei Oscar-gála előtt már sejthető volt, hogy két film, a Bűnösök és az Egyik csata a másik után dominálhatja a díjátadót, ám az utolsó pillanatig kérdés maradt, a kettő közül melyik zsebelheti be a legfontosabb elismeréseket. Végül Paul Thomas Anderson számára különösen emlékezetes lett az este: a rendezőt korábban tizenegy alkalommal jelölték
márc. 16
8:35
Ha nem találunk ki valamit, a ma ismert banán végleg eltűnhet a boltok polcairól (Hamu és Gyémánt)
A banán a világ egyik legnépszerűbb gyümölcse, ezért teljesen természetes számunkra, hogy mindig találni belőle a boltok polcain. A ma legelterjedtebb banánfajtát azonban egy veszélyes betegség fenyegeti: ha nem találunk megoldást, könnyen lehet, hogy többé nem árusítják majd.
márc. 16
8:39
Az egykori űrhajós állítja: hazugságban él az emberiség (Metropol)
Mint mondja, semmi sem az, aminek látszik
márc. 16
8:45
Családi minták a meddőség hátterében – Amikor az aggódásból félelemkeltés lesz (Nőiváltó)
Természetes és helyénvaló a szülői féltés a véletlen teherbeeséssel kapcsolatban. Az édesanyánktól örökölt nő- és anyakép végigkíséri életünket, különösen meghatározó párkapcsolatainkban és anyaságunk megélésében.
márc. 16
8:45
Zseniális trükkel cselezte ki egy utas a Ryanair poggyászszabályait (in.hu)
Egy kreatív utazó egészen extrém megoldást talált arra, hogy elkerülje a Ryanair szigorú poggyászdíjait: két régi bőröndből készített viselhető "bőröndcipőket", és az egész kísérletet egy humoros videóban dokumentálta, amely gyorsan vírusként terjedt az interneten.
márc. 16
8:45
Dróntámadás miatt tűz ütött ki a dubaji repülőtér közelében, ideiglenesen leállították a járatokat (Roadster)
A Dubai Media Office tájékoztatása szerint a drón egy üzemanyagtárolóba csapódott a repülőtér közelében.
márc. 16
8:45
A vitamin, ami lassíthatja az öregedést – vajon eleget viszel be belőle? (Bien)
A D-vitamin nemcsak a csontok és az immunrendszer egészségét támogatja, hanem hozzájárulhat a hosszabb, aktív élethez is. De vajon elegendőt viszel be belőle naponta?
márc. 16
8:57
Új közvetlen tengerparti járat indul Magyarországról (Spabook)
A nyári utazási szezon közeledtével újabb érdekes lehetőség nyílik meg a magyar utazók előtt. A Wizz Air bejelentette, hogy 2026 nyarától bővíti debreceni útvonalhálózatát és közvetlen járatot indít a bolgár…
márc. 16
9:03
A kert, ahol a madarak is otthon érzik magukat (Green)
Így tegye otthonosabbá a kertjét a hasznos madarak számára!
márc. 16
9:09
Itt a friss Oscar-díjas filmek listája (BP Vibe)
Lezajlott a 98. Oscar-gála, az év legjobban várt filmes eseménye. A díjátadó gálát március 15-én, helyi idő szerint este 19 órától rendezték meg, ezúttal is a Los Angeles-i Dolby Színházban.
márc. 16
9:15
5+1 kristály, ami segít kihozni magadból a maximumot tavasszal (Bien)
Az egyik módszer, amivel a tavaszi megújulásodat támogathatod, a különféle kristályok használata, amelyek hatékonyan segítenek az energiaszint növelésében, a feszültségek oldásában és az önbizalom erősítésében.
márc. 16
9:21
Ezekben a régióban élnek a legtovább Európában (Roadster)
Az egész EU-t tekintve emelkedett az átlagéletkor.
márc. 16
9:33
Végre újra jegyet válthatunk erre az egyik legnépszerűbb európai hálókocsira (Hamu és Gyémánt)
Az éjszakai vonatozás az elmúlt években reneszánszát éli Európában. A környezetbarát közlekedés iránti igény, a repüléssel szembeni alternatívák keresése és a lassabb, élményközpontú utazás utáni vágy egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy egyre több klasszikus hálókocsis járat térjen vissza a kontinens vasúti térképére. Ilyen a március végén újrainduló
márc. 16
9:45
Szamurájkard, meteorit és egy robot – A legdurvább dolgok, amiket az elhagyott reptéri poggyászokban találtak Amerikában (Roadster)
Még ennyi év után is képesek meglepetést okozni az elveszett csomagok.
márc. 16
9:45
Epertermesztés kaspóban – Ha így csinálod, májusban már élvezheted a mézédes ízét (Bien)
A saját termesztésű eper olyan ízélmény, amit semmilyen boltban kapható gyümölcs nem pótolhat. Az otthoni termesztés ráadásul nemcsak ízletesebb, de egészségesebb is lehet.
márc. 16
9:45
Miért alakul ki afta a szájban? Ezek állhatnak a fájdalmas fekélyek hátterében (EgészségKalauz)
Sokan időről időre tapasztalják, mégis gyakran felmerül a kérdés: miért alakul ki egyáltalán afta?
márc. 16
10:03
Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka (Player)
Upsz.
márc. 16
10:03
Olyan szuper zöld lesz a fű a kertedben, mint a golfpályákon – A profik semmilyen vegyszert nem használnak (Femcafe)
Itt tavasz, az mindenhol éledezik a fű a kertekben. Azonban néhány dolgot be kell vetni, hogy csodálatos zöld legyen.
márc. 16
10:03
Ha a céges rendezvényhez igazán látványos helyszínt keresel Budapesten: két ikonikus épület, amit érdemes megismerni (SzMo)
Akár a Városliget fái között megbújó Városliget Café & Restaurant parkra néző termeiben, akár a New York Palace történelmi palotájának elegáns rendezvénytereiben találkozik a csapat, a céges esemény már a helyszín miatt is más hangulatot kap. Két ikonikus budapesti tér, ahol a konferenciák, meetingek és vállalati vacsorák könnyen emlékezetes élménn
márc. 16
10:05
Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át (Player)
Idén második alkalommal lépett fel az Oscar-gála házigazdájaként a népszerű amerikai showman, Conan O'Brien, akinek a rendezvény kreatívjai egy egészen kiváló geget hoztak össze a ceremónia felvezetéseként.

Keresés