Végre úgy tűnik, egy ideig ismét búcsút mondhatunk a télikabátoknak és vastag pulóvereknek. De nemcsak a ruhatárunk lélegzik fel, mi magunk is a könnyedebb, frissebb ízekre vágyunk. Összegyűjtöttünk három tavaszi kávékülönlegességet, amelyek szinte olyanok, mint egy-egy korty tavasz!
A Bmw teljesen új értelmet adott az i3 névnek: mostantól a 3-as sorozat elektromos változatát jelenti – 469 lóerővel, 800 km-es hatótávval és egy olyan formával, amit élőben látva tényleg nehéz nem akarni.
Legyen szó karrierbeli lépésről, pénzügyi befektetésről vagy személyes kapcsolatról, a gyors, mégis megalapozott döntéshozatal képessége fontos készség.
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalábbis egyelőre.
Egyre többen keresnek természetes megoldásokat a test megtisztítására és az emésztés támogatására. Létezik egy kevésbé ismert gyógynövény, amely több fronton is segíthet a szervezet egyensúlyának helyreállításában.
A Himalája hegyei között fekvő országban a hagyományok ma is erősen jelen vannak, és ez az étkezési szokásokon is jól látszik. A bhutáni konyha egyszerre egyszerű, karakteres és meglepő lehet még azok számára is, akik jól ismerik a dél-ázsiai gasztronómiát.
Bár elsőre talán meglepőnek tűnhet, a szakértők szerint korántsem mindegy, hogy a nők milyen cipőben lépnek a repülőgép fedélzetére. Máris megmutatjuk, melyik az a lábbeli, amit sosem szabad viselned egy repülőút során.
A világ legnagyobb nemzetközi légitársaságának komoly nehézségekkel kell szembenéznie, miközben igyekszik fenntartani és újraépíteni hálózatát a bizonytalan helyzetben.
Az Accor, a világ egyik vezető szállodaipari csoportja az Inspire nevű regionális tehetségfejlesztő programján keresztül továbbra is befektet a vendéglátás következő generációs vezetőibe. A program célja a nagy potenciállal rendelkező szállodai szakemberek…
Az utóbbi hetekben egyre erősebben terjed a pletyka, hogy Zendaya és Tom Holland titokban összeházasodtak Olaszországban. A híresztelést részben a színésznő stylistja, Law Roach indította el, aki egy díjátadón félmosollyal annyit mondott: az esküvő már megvolt, csak mindenki lemaradt róla.
Erre a hétre is összegyűjtöttünk tíz olyan alkotást, amely most kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát.
Közzétette lemondólevelét is, amelyben arra is kitér, hogy veteránként nem támogathat egy olyan háborút, amely nem szolgálja az amerikai emberek érdekeit.
Győr az egyik legdinamikusabban fejlődő iparváros Magyarországon, ahol a munkaerőpiac folyamatosan aktív és lehetőségekben gazdag. Ha valaki munkát keres Győrben, nem kell sokáig keresgélnie: a Győri állások a Jooble-on linkre kattintva naprakész ajánlatokat találhatsz, az autóipartól az egészségügyi szektorig. Ebben a cikkben pedig összeszedtünk m
Ahhoz, hogy szó szerint jól érezhessük magunkat a bőrünkben, az első lépést nem kozmetikai szalonok, méregdrága beavatkozások, hanem a konyha irányába érdemes megtennünk. Bár csodaélelmiszer, csodadiéta – ami egy csapásra ragyogó külsőt garantálna – nem létezik: a változatos étrend mellett a megfelelő hidratálás, a rendszeres mozgás is hasonlóan fo
Anne Hathaway egy apró, de látványos szépségtrükköt osztott meg, amivel azonnal frissebbnek tűnik az arca. A 2026-os Oscar-gála után egy nappal az Instagramon mutatta meg, hogyan készült az eseményre.
A generációs turizmus a párkapcsolatokban gyakran nem a személy iránti vonzalomról szól, hanem arról az életérzésről, amit a másik kora képvisel. Az ilyen kapcsolatok idővel alá-fölérendeltséget eredményezhetnek.
Az elmúlt 16 évben sem a lakhatási szegénység nem csökkent, sem a hajléktalanságban élők helyzete nem javult – sőt, a gyerekszegénység csaknem háromszorosára növekedett, írta Fiala Borcsa a Látlelet-sorozat cikkében. Teller Nóra szociológussal járták körül a lakhatási szegénység és hajléktalanság kérdéseit, ebből emeltünk ki 5 erős gondolatot
A jelenség megtekintéséhez a csillagászok nyílt, kitakarásmentes, szabad horizontú helyet javasolnak, mivel az égitestek viszonylag alacsonyan járnak majd a horizonthoz közel.
Ha jártál már a modenai Museo Enzo Ferrariban, akkor is érdemes újra meglátogatni, mert új időszaki tárlatot nyitottak, ahol zenei legendák féltve őrzött autóit láthatod. Már az is érdekes, ahogyan átrendezték hozzá a kiállított autókat.
Több mint félmillió dolláros bírságot halmozott fel egy floridai katolikus pap, amiért 12 éve övezeti tiltás ellenére ételt oszt rászorulóknak templomában. A bíróság elutasította az önkormányzat elleni keresetét egy határidő mulasztása miatt, de az atya folytatja a jogi harcot az ingyenkonyha fenntartásáért.
A személyes perspektíva és a politikai érdekek egyaránt torzították eddig a demonstrációk résztvevői létszámára vonatkozó becsléseket. Ezt orvosolta most a tömegbecslés Magyarországon korábban nem alkalmazott módszertana.
2026 sorsfordító év lehet a Marvel Studios számára. Az elmúlt évek gyengélkedése alapján a közönség elkezdett ráunni az egyre bonyolódó, egyre nehezebben követhető multiverzumos kavarásra, így nagyon fontos lenne, hogy az idei évre tervezett nagyágyúk akkorát dörrenjenek, hogy arra mindenki felkapja a fejét.
Nem mindegy, hogy milyen formában visszük be szervezetünkbe a szénhidrátokat, mert túlzott mértékű fogyasztásuk mellett fennállhat az elhízás és a cukorbetegség veszélye. Ugyanakkor teljesen kiiktatnunk sem szabad étrendünkből, hiszen gyorsan hasznosuló energiaforrásokról van szó.
Ma már egyáltalán nem meglepő, ha az ember testét különböző stílusú és méretű tetoválások ékesítik. Az viszont egyenesen kínos lehet, ha a tulajdonos csak bizonyos idő elteltével jön rá, mit is jelképez a műalkotás, amit magára varratott.
Új, látványos filmes kampánnyal jelentkezett a Jumeirah Group. A globális luxusszálloda-lánc Our Flame címmel mutatta be legfrissebb márkafilmjét, amely az arab vendégszeretet lényegét állítja középpontba – tudta meg a Spabook.net. A rövidfilm erőteljes vizuális és érzelmi ív mentén vezet végig különböző úti célokon A központi motívum a fény, amely
Hieronymus Bosch a 15. század közepén született, és valószínűleg életének nagy részét a mai Hollandia területén fekvő ’s-Hertogenbosch városában töltötte. A festőről meglepően keveset tudunk: még az a portré is, amelyet legtöbben hozzá kötnek, mintegy harminc évvel a halála után készült. Mégis a nyugati festészet egyik legismertebb alakjává vált, á
A reggeli kávé sokunk számára nemcsak egy ital, hanem egy rituálé. Az első korty, ami felébreszt, a meleg bögre a kézben, az illat, ami jelzi, hogy indul a nap. De mi lenne, ha a megszokott fekete kávét néha feldobnánk valami izgalmasabbal?
Ritkán kerül fel egy mosdó a turisztikai látnivalók listájára. A kínai Nanking városában azonban van egy bevásárlóközpont, ahol az illemhelyek annyira látványosak, hogy sok látogató kifejezetten miattuk áll meg.
Egyre több szülőben merül fel a kérdés: van még egyáltalán helye a könyveknek a gyerekeink életében, amikor minden információ egy kattintásra van? Miért fontos az olvasás? Ha a gyerek inkább videót néz, gyorsan vált, nehezen mélyül el, vajon érdemes-e még ragaszkodni az olvasáshoz – vagy ez már egy letűnő világ?