A Ferrari, hivatalos weboldalán adott hangot csalódottságának, miután kiszivárgott azon csapatok listája, melyek részt kívánnak venni a jövő évi "F1-es" bajnokságban, amit az olaszok szerint a színvonal miatt inkább Forma GP3-nak kellene nevezni.
A francia bíróság délután kettő órakor kiadott közleményében megerősítette, hogy elutasította a Ferrari keresetét, amit az irányító testület ellen nyújtott be még múlt pénteken, ám az olaszok már most jelezték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.
A francia bíróság délután kettő órakor kiadott közleményében megerősítette, hogy elutasította a Ferrari keresetét, amit az irányító testület ellen nyújtott be még múlt pénteken, hogy megakadályozza a jövő évre tervezett költségvetési sapka bevezetését.
A francia bíróság délután kettő órakor kiadott közleményében megerősítette, hogy elutasította a Ferrari keresetét, amit az irányító testület ellen nyújtott be még múlt pénteken, hogy megakadályozza a jövő évre tervezett költségvetési sapka bevezetését.
Az FIA üdvözölte a francia bíróság mai ítéletét, miszerint elutasította a Ferrari keresetét, majd kritikus szavakkal illette az olasz alakulatot, mert meglátása szerint csakis önös érdekeit tartja szem előtt, és nem nézi a sport érdekeit.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, hogy komolyan aggódik saját jövője és a Forma-1 jelenlegi helyzete miatt, miután továbbra sincs egyetértés a jövő évben bevezetésre kerülő szabályokban.
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa elmondta, hogy csapata nem blöffölt, és ha a szövetség nem hajlandó változtatni a jövő évre tervezett költségvetési sapkás szabályon, akkor csapata készen áll elhagyni a Forma-1-et.
Kimi Raikkönen bevallotta, bárhogy is dönt a Ferrari, azt támogatni fogja, és készen áll követni a csapatát más szériákba, miután az olaszok pert vesztettek a szövetséggel szemben, és nem sikerült megakadályozniuk a jövő évre beígért költségvetési sapka bevezetését.
A Ferrari hivatalos közleményben reagált a francia bíróság ítéletére, miszerint elvesztették a pert, és csatát vesztettek az irányító testülettel szemben.
A GP2-ben szereplő Barwa Addax istálló cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint azt tervezné, hogy beadja nevezését a jövő évi Forma-1-es világbajnoki sorozatba.
A Red Bull Racing technikai vezetője, Adrian Newey megerősítette, hogy mind Sebastian Vettel, mind pedig Mark Webber használni fogja az új, duplafedelű diffúzort a hétvégén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjon.
Rubens Barrichello végzett az élen a Monacói Nagydíj első edzésén, ahol meleg, napos idő fogadta a mezőnyt. A Brawn GP brazil pilótája mögött a Ferrari, és a McLaren duója sorakozott fel, míg az új diffúzorral futó Red Bull páros a középmezőnyben végzett.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone komolyan aggódik amiatt, hogy a Ferrari tartani fogja szavát, és az idei év végén elhagyja a királykategóriát, ha nem változtatnak a költségvetési sapkás szabályon.
Az eset után két héttel, Felipe Massa magyarázatot adott a Spanyol Nagydíjon történtekre, ahol az utolsó körökben vissza kellett vennie a tempóból, hogy spóroljon az üzemanyaggal.
Nico Rosberg ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta, és az élen végzett a Monte-Carlói Nagydíj második szabadedzésén. A Williams német versenyzője mögött a bajnoki címvédő, Lewis Hamilton futott be a második helyen, akit a Brawn duója, Barrichello és Button követett.
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton szerint már régen kicsúszott a kezéből a világbajnoki trófea, és ha reálisan nézi esélyeit, maximum arra hajthat, hogy visszatérjen az első háromba, és dobogós helyen fejezze be az idei évet az F1-ben.
Fernando Alonso annak ellenére is optimistán várja a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjat, hogy a csütörtöki edzéseken nem szerepelt túl fényesen. A spanyol pilóta meg van győződve arról, hogy ha jól sikerül az időmérője, eredményes lesz a versenyen.
Felipe Massa óvatosan nyilatkozott a Ferrari teljesítményéről, jóllehet csapata eredményesen kezdte a hétvégét Monacóban. A brazil pilóta bizakodó, ám tisztában van azzal, hogy a szűk utcai ringen bármi megtörténhet.
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Monacói Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen mindenkit nyugalomra intett, mert meglátása szerint sikerül megoldást találniuk, jóllehet továbbra sincs egyetértés a csapatok és a szövetség között a költségvetési sapka jövő évi bevezetéséről.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen mindenkit nyugalomra intett, mert meglátása szerint sikerül megoldást találniuk, jóllehet továbbra sincs egyetértés a csapatok és a szövetség között a költségvetési sapka jövő évi bevezetéséről.
Lewis Hamilton magabiztosan várja a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjat, ahol reményei szerint minden esélye meglesz arra, hogy felvegye a harcot riválisaival, miután kiválóan teljesített a csütörtöki szabadedzéseken.
A FOTA pénteken ül össze az FIA elnökével, Max Mosley-val, hogy átbeszélje az elmúlt egy hétben történteket, és megpróbáljon egy mindenki számára elfogadható, kompromisszumos megoldást találni, miután továbbra sincs egyetértés a költségvetési sapkás szabályokban.
A Campos Racing hivatalosan is megerősítette indulási szándékát, miután már péntek éjszaka beadta nevezését a jövő évi Forma-1-es világbajnoki sorozatba.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a Ferrarit, hogy jogi eljárás indulhat ellenük, amennyiben az idei év végén elhagyják a sportot, ugyanis korábban 2012-ig elkötelezték magukat a királykategória mellett.
A BMW Sauber továbbra sem adja fel a küzdelmet, és mindent megtesz azért, hogy fordítson a helyzeten, miután a vártnál jóval gyengébben kezdte az idei évet, amit az is jól bizonyít, hogy eddig mindössze csak egyetlen dobogós helyezést szerzett az első öt versenyen.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a Ferrarit, hogy jogi eljárást indít ellenük, ha az év végén elhagyják a sportot, ugyanis korábban 2012-ig elkötelezték magukat a királykategória mellett.
Miközben a Red Bull Racing már a hétvégi Monacói Nagydíjon használja új diffúzorát, a fiókcsapatnak még legalább két versenyt várnia kell arra, hogy bevethesse az új fejlesztést, árulta el a mezőny egyetlen újonca, a csapat versenyzője, Sebastien Buemi.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley ismét megerősítette, hogy nem aggódik túlságosan a Ferrari elvesztése miatt, ugyanis az olaszok nélkül is van Forma-1, jóllehet azzal ő is tisztában van, hogy a vörös autóknak ott lenne a helyük a rajtrácson.
A Virgin logói hamarosan eltűnhetnek a listavezető Brawn GP autóiról, ugyanis megbízható források szerint a cégóriás vezére, Sir Richard Branson egy dollárral sem kíván többet költeni az együttműködésre, mint eddig, ami nem tetszik a vezetésnek.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a csapatok délutáni megbeszéléséről optimistán és elégedetten távozott, majd a rá váró médiának elmondta, hogy megegyeztek abban, hogy kivonulnak a Forma-1-ből, ha nem változnak a szabályok.
Többórás tárgyalássorozat után sem született egyezség a csapatvezetők és az FIA elnöke, Max Mosley között, így továbbra is komoly veszélyben van a Forma-1 jövője, ugyanis a résztvevők jelezték, egyikük sem nevez a jövő évre, ha nem változnak a szabályok.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
A Brawn istálló vezérigazgatója, Nick Fry úgy gondolja, hogy a csapatok még a hétvégén közös nevezőre fognak jutni az irányító testülettel, még ha a pénteki megbeszélésen nem is jutottak dűlőre az FIA elnökével.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso ismét elhintette, hogy szívesen versenyezne a Ferrari színeiben, amire akár már a jövő évben lehetősége lehet, ugyanis egyáltalán nem biztos Kimi Raikkönen helye.
A Campos Racing után az USF1 a második csapat, amely beadta nevezését a jövő évi bajnokságba, erősítette meg a csapat vezetője, Ken Anderson szombat délelőtt Monacóban.
Fernando Alonso végzett az élen a Monte-Carlói Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén. A Renault kétszeres világbajnokát Jenson Button követte a második helyen, aki mögött Heikki Kovalainen sorakozott fel a McLarennel.
Jenson Button indulhat az élről a vasárnapi Monacói Nagydíjon, miután megnyerte a szombati időmérő edzést a hercegségben. A Brawn GP brit pilótája mögött Kimi Raikkönen végzett, míg Lewis Hamilton falnak csapta autóját, és már az első etapban kiesett.
A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton bocsánatot kért csapatától, amiért falnak csapta autóját az időmérő első etapjában, és csak a 16. helyről kezdheti meg a vasárnapi Monte-Carlói Nagydíjat.
Jarno Trulli panaszt tett a sportfelügyelőknél, mert úgy érzi, hogy Fernando Alonso feltartotta őt a szombati időmérő első etapjában, és ezért nem tudott bejutni a második körbe Monacóban.
A csapatvezetők többórás megbeszélés után sem tudtak egyezségre jutni az FIA elnökével, Max Mosley-val a költségvetési sapkás szabályok ügyében, ám optimisták, és bíznak abban, hogy még a hétvégén megoldódhat a helyzet.
A Toyota és a BMW Sauber pilótái csalódottan nyilatkoztak a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzése után, ahol meglepő módon már az első etapban kiestek, így az idei évben először ők indulnak az utolsó két sorból a vasárnapi versenyen.
Német lapértesülések szerint az FIA készen áll elhalasztani a 40 millió fontos költségvetési sapka bevezetését, ami eredetileg már a jövő évben hatályba lépett volna.
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
Kimi Raikkönen csalódott, hogy nem sikerült megszereznie a pole pozíciót a Monte-Carlói Nagydíj szombati időmérő edzésén, ugyanis tisztában van azzal, hogy szinte lehetetlen az előzés az utcai ringen, bár egy jó rajttal akár az élre is kerülhet.
Fernando Alonso elégedett az időmérőn mutatott teljesítményével, mert meggyőződése, hogy a kilencedik hely volt a maximum, amit csapata elérhetett a szűk utcai ringen Monacóban.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy a szombati időmérőn elért eredményük is azt bizonyítja, hogy rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban, miután igen gyengén kezdték az évet, és az első három versenyen egyetlen pontot sem szereztek.