A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber kételkedik abban, hogy Michael Schumacher a jerezi tesztsorozat második napján a Mercedes valós erejéről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a tabella élén zárt.
Sebastian Vettel, a Red Bull Racing világbajnok versenyzője a Forma-1 hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában elárulta, a múlt heti jerezi teszteken kizárólag saját teljesítményükre összpontosítottak, így nem igazán foglalkoztak azzal, mit csinálnak a rivális csapatok, és pláne, hogy milyen köröket futnak.
Habár nem titok, hogy több nagymacska érkezik az elkövetkezendő években a britektől, a Jaguar közben más terveket szövöget és a legnagyobb meglepetés még bizony hátravan. A márka ugyanis húsos csontot vetett oda a sajtónak azzal a kijelentéssel, miszerint prémium ferdehátú van kilátásban, ami fej-fej mellett küzdhetne az 1-es BMW-vel, a Golffal és az Audi A3-mal. Mindeközben folyik a munka a 3-as…
Az olasz gumigyártó motorsport-igazgatója, Paul Hembery a jerezi teszteket követően úgy nyilatkozott, az abroncsok pontosan úgy teljesítettek Spanyolországban, ahogyan arra számítottak.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso kételkedik abban, hogy az állítható hátsó szárnyaknak köszönhetően könnyebb lesz az előzés a Forma-1-ben.
A rémhírekkel ellentétben tovább javul az egy héttel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett Robert Kubica állapota – jelentették be a versenyző orvosai hétfőn reggel.
Szerdától három forinttal emelkedik a gázolaj ára, a benziné viszont nem változik - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A legutóbbi áremelés egyben azt is jelenti, hogy a gázolaj literenkénti ára eléri a benzinét: átlagosan mindkét üzemanyag literjéért 360 forintot kell majd fizetni szerdától.
Még egy hét sem telt el azóta, hogy írtunk néhány „előzetes gondolatot” az Infiniti legnagyobb Genfi meglepetéséről, a japán márka a mai napon, vagyis a hivatalos leleplezés előtt 15 nappal máris bemutatott az Etherea koncepcióról néhány képet.
Büszke arra, hogy a Mercedesnél eltöltött első évében le tudta győzni a Forma-1 legsikeresebb versenyzőjét, a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, ám Nico Rosberg arra számít, hogy 2011-ben rendkívül kiélezett küzdelmet vívnak majd egymással a német csapatnál.
Amikor az oroszlános márka tavaly az első hivatalos képeket közzétette vadonatúj középkategóriás modelljéről, a 407-est leváltó 508-ról, a konzervatív külső-belső láttán az autós szakma bizony éppúgy meglepődött, mint a nagyközönség.
A négynapos jerezi tesztsorozatot követően Spanyolországban maradt a Ferrari alakulata: az olasz istálló versenyzőivel, Felipe Massával és Fernando Alonsóval filmforgatáson vett részt.
Már elcsepegtettek mindent: tudjuk, hogy 62 millióba fog kerülni, tudjuk, hogy milyen színben vinnénk haza, már sajnálkozhattunk, hogy csak másodmagunkkal oszthatjuk meg az élményt, és álmodozhattunk róla, hogy milyen lenne birtokolni egyet. De a lényeg kimaradt: eddig még nem tudtuk, hogy mennyire lehengerlő papíron a McLaren MP4-12C.
A német Gumpert sportautó-gyártó kiléte annak ellenére ismeretlen maradt sokak számára, hogy az Apollo képében tőlük érkezett a Nordschleife egyik leggyorsabb szériagyártású modellje (7:11,57 mp). És a java csak most jön: érkezik az utód!
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a német sajtónak adott nyilatkozatában a minap elmondta, természetesen céljuk a világbajnoki cím megszerzése, ám úgy véli, nagyon nehéz dolguk lesz az idei esztendőben.
Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting múlt vasárnap tiszteletét tette az első Indiai Nagydíjnak helyet adó ringen, és találkozott a versenypálya vezetőségével, akik már gőzerővel készülnek az októberi eseményre.
Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője az olasz sajtónak adott nyilatkozatában ismételten kiemelte, ő és csapattársa, Fernando Alonso egyenlő esélyekkel vághat neki a bajnoki küzdelmeknek.
A tavaszra várakozva mi sem fokozhatja tovább a langyos levegő iránti vágyunkat, mint egy üde roadster jelensége. A MINI Roadster épülgetéséről már jó ideje értesült a sajtó, azonban most első alkalommal kapták lencsevégre a tesztfázisában járó élményautót.
Ráfér már a Lanciára a jelentős frissítés, ugyanis jelen pillanatban csupán a Delta és a kifutó Ypsilon ácsorog a szalonokban, míg régebben azért jóval szélesebb palettával dolgoztak, gondoljunk csak a Thesis, Thema vagy Kappa modellekre. Az olaszoknál a Chrysler segítségével érkezik a vérfrissítés.
Olaszországban kezdi meg rehabilitációját a bő egy hete súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubica – árulta el a versenyző menedzsere, Daniel Morelli.
Bár a szezonzáró után tisztázták nézeteltéréseiket, a Red Bull vezére, Dietrich Mateschitz úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel és Mark Webber között idén is hihetetlen nagy rivalizálás lesz, miközben mindketten keményen hajtanak majd a világbajnoki címért.
Amennyiben a szólásszabadságért tüntetők nem érik el céljukat, tüntetések zavarhatják meg a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Bahreini Nagydíjat, figyelmeztettek a helyi aktivisták, akik jelenleg is komoly szervezkedésben vannak.
Ross Brawn egy cseppet sem aggódik új versenygépük eddigi teljesítménye miatt, habár egyesek úgy gondolják, hogy a német alakulat idén sem lesz képes harcba szállni ellenfeleivel a bajnoki trófeáért.
A BMW még a hivatalos genfi bemutató előtt közzétett néhány információt a bajorok első igazán kívánatos elektromos autójáról. Az 1-es sorozat kupé verziójára épülő újdonság sokat tehet annak érdekében, hogy a technológia elfogadottá váljon a közvélemény szemében,
Fernando Alonsóhoz hasonlóan a Forma-1 regnáló világbajnoka, Sebastian Vettel is úgy véli, az állítható hátsó szárny, valamint a kinetikus energia-visszanyerő rendszer megérkezésével sem lesz könnyebb az előzés a királykategóriában.
Akinek jól megy, az könnyen adakozik, márpedig a Hyundai azon autógyártók közé tartozik, akiknek legkevesebb okuk van a panaszra. A vásárlói elégedettséget mostantól a világon elsőként hazánkban bevezetett visszavásárlási programmal fokozzák.
Némileg váratlanul, ám a márka gyors fejlesztését ismerve nem meglepő módon a Porsche leleplezte a Boxster elektromos verzióját – igaz egyelőre csak prototípus formájában. A három Boxster E-t a következő hónapokban Stuttgart környékén tesztelik majd.
A hét legjobb körével végzett az élen a jerezi tesztsorozat vasárnapi zárónapján a Williams istálló veteránja, Rubens Barrichello, a csapat pedig tagadja, hogy egy pillekönnyű autóval gurultak volna pályára.
Egy szemfüles lesifotós a téli tesztkör alatt kapta lencsevégre az Opel közeljövőben porondra lépő szolidabbik kompakt sportmodelljét, az (ötajtós) Astra GSI-t, amely az előzetes hírek szerint 2012-től olvaszthatja meg a villámos márka rajongóinak szívét.
A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Pirelli hivatalosan is megerősítette, hogy mely abroncsait viszi magával a szezon első négy versenyére.
A Red Bull birodalom vezére, Dietrich Mateschitz cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint forma-1-es csapata túllépte volna a megengedett költségkeretet a tavalyi évben, ugyanis elmondása szerint legalább három csapat többet költött náluk az F1-ben.
A Balti-tenger fagyott vizein a Bentley új sebességi világrekordot állított fel: a Juha Kankunnen által irányított Continental Supersports Convertible 330,695 km/h-val száguldott. A figyelemre méltó sebesség két, ellenkező irányban történő futam sebességének átlagaként jött létre és a Guinness Rekordok könyvébe is bekerül majd.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a minap egy interjúban elárulta, nem látja okát annak, miért ne hosszabbíthatnák meg Mark Webber 2011 végén lejáró szerződését, amennyiben az ausztrál versenyző idén is jó teljesítménnyel rukkol majd elő.
Mathias Mueller irányításával a Porsche mérnökeinek keze alatt ég a munka, miközben Martin Winterkorn figyelő tekintete mellett a márkának igencsak nagyratörő vágyai vannak. Az ostorozásnak persze megvan az eredménye is, hiszen sikert-sikerre halmoz a nagy múltú gyártó, ám az új cél, az eladások 30%-os növeléséhez új modellvariánsok piacra dobása is szükségessé vált. Ilyen a most bemutatott…
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy versenyzőjük, Sebastian Vettel a Ferrariról alkotott álmairól beszél a sajtónak, a német tehetség ugyanis még sokáig az energiaital-gyárosoknál marad.
Ahogy minden, magára adó prémiumgyártó, az Audi is kínál prominensebb vásárlói számára az őket fenyegető veszély ellen védelmet nyújtó páncélozott, golyóálló járműveket. Az ingolstadtiak járműparkjában az A8 L-ből készült páncélos a legfrissebb darab, amely már nyáron a tulajok kezébe kerülhet.
Bevallom, elöljáróban a Nissan Murano gázolajos változatától nem sokat vártam. Hogy miért? Semmi problémám nem volt a dízelmotor érkezésével – amelynek léte az öreg kontinensen, főleg ebben a kategóriában tényleg kötelező. De amikor megérkeztek az első hivatalos információk, melyek értelmében az általam várt 238 lovas (550 Nm), „háromezres” V6-os Infiniti-féle gázolajos egység és hétfokozatú…
Helyi lapértesülések szerint 2017-ig biztosan megrendezik Sanghajban a forma-1-es Kínai Nagydíjat, miután a verseny szervezői, valamint a kereskedelmi jogok birtokosa nemrégiben megegyeztek egymással.
Ahogy arra számítani is lehetett, a Lotus Renault leszerződtette Nick Heidfeldet, aki egykori csapattársát, a sérülést szenvedett Robert Kubciát fogja helyettesíteni az idei évben, amíg a lengyel pilóta vissza nem tér.
Vettel a legprecízebb, Hamilton a leggyorsabb, Schumacher pedig a legyőzendő bajnok – legalábbis így gondolja a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso.
Mindenki lelkesen hajtogatja, hogy Amerika autópiacának mennyi tanulnivalója van Európától. Az ottani trendek tényleg nem hazudnak, viszont a nagy változások közepette a hazai küszöbökre beállított a tengerentúli „fényűzés”. Anyukák óvodába menet 4,6 méteres egyterűeket vagy hasonló méretű SUV-ket terelgetnek, miközben a középkategória lassan ötméteresre nő, és a luxuskategóriában már az sem…
Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke szerint a 2011-es idényben is a következetesség lesz a siker kulcsa, és elmondása szerint a teszten produkált köridők egyelőre nem nyomnak sokat a latba.
A napokban elkezdett terjedni egy rövid kis videó az interneten, melyen a híresztelések szerint azt láthatjuk, ahogy a napokban részletesen kivesézett McLaren MP4-12C porba alázza a Porsche és a Ferrari sportautóit.
Meglepő nyilatkozattal állt elő a minap a Toro Rosso istálló fiatal versenyzője, Jaime Alguersuari. A 20 éves tehetség célja, hogy 2012-ben a Red Bull Racingnél versenyezzen.
Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel a tüntető tömeget a bahreini rendőrség az el-Manáma főterén. Az ütközetben legalább 4 ember életét veszítette.