A Renault istálló teszt –és tartalékversenyzője, Bruno Senna a brazil sajtónak adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, csapata logikus döntést hozott akkor, amikor eldöntötte, hogy Nick Heidfeld lesz Robert Kubica helyettese a 2011-es idényben.
A mai üzemanyagárak és a konkurensek lépései mellett a Land Rover sem ülhetett babérjain és a hamarosan startoló Genfi Autószalonra konnektorról is tölthető dízel-elektromos hibridet hoz a Range_e-Diesel személyében, amely méretét és mivoltát meghazudtolóan alacsony fogyasztással és emisszióval büszkélkedhet.
A Lexus LFA általi kísértésnek nem sokan tudnak ellenállni, így a kategóriatársaknál sok esetben kétszeres ár ellenére is jól fogy a modell. Ehhez most hozzájárult Paris Hilton is, akinek garázsa a hölgy 30. születésnapja alkalmából gazdagodott a különleges japán sportautóval.
A GP2 Ázsia sorozat szervezői a Bahrein fővárosában zajló események miatt úgy döntöttek, törlik a teljes versenyhétvégét, mivel nem tudják garantálni annak zavartalan lebonyolítását.
Tudjuk jól: Ferrariból sosem elég, még ha az a családnak szánt praktikus változat is. A 612-t leváltó négyüléses FF kissé kombikra hajazó formavilágával, amely talán a BMW Z3 Coupé-hoz hasonlítható leginkább, sokakat megbotránkoztatott.
A Volvo S60-as igyekszik legyűrni az időnként unalmas és végtelenül funkcionálisnak kikiáltott autókról alkotott sztereotípiát, ami a sportosan elegáns vonalaknak és a vezetőt segítő rendszerek csúcstechnológiájának köszönhetően nem is esik nehezére.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a minap egy interjúban elmondta, bármit is csináljon az ember, mindennek megvan a maga kockázata, egy forma-1-es versenyzőnek ráadásul a mindennapi életben is szüksége van az adrenalinra, s ez az oka annak is, hogy Robert Kubica részt vett az olaszországi versenyen, ahol végül súlyos balesetet szenvedett.
Jövő héten születik döntés arról, hogy megrendezik-e a Forma-1 2011-es idényének nyitófutamát, a Bahreini Nagydíjat – árulta el a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone.
A mérsékelten sikeres, ám feledtébb praktikus és jövőbemutató A2 után az élménydús kisautók által megpuhított szíveket az A1-el szeretné meghódítani az Audi. A siker érdekében a németek létrehozták a világ egyik első prémium miniautóját, amely okkal hordja magán az elnevezést. De mi rejlik e mögött?
Tekintve, hogy a Lamborghini nagyon ügyesen csepegeti már hónapok óta hamarosan érkező szuperautójának adatait - sőt legutoljára már a hajtásláncot is részben leleplezte -, nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy nem is olyan kalandos úton kerültek napvilágra a modell féltve őrzött adatai. Jobb híján beérhetjük azzal is, hogy valamelyik kereskedőtől érkezett az információ.
A Mercedes GP bejelentette, hogy leszerződtette a Renault egykori vezetőjét, Bob Bellt, aki áprilistól a csapat technikai igazgatójaként fog tevékenykedni a Forma-1-ben.
A Honda közzétette hivatalos fotóit a kontinenst hamarosan meghódító frissített Jazz-ről, melynek hibrid verziója a B-szegmens első benzin-elektromos hajtáslánccal szerelt típusa lesz. A mérnökök rendkívül büszkén nyilatkoznak az újdonságról, hiszen a telepeket sikerült oly módon elrejteni a padló alatt, hogy azok a helykihasználás lehetőségeit ne korlátozzák. Az alapesetben 300 literes (ő azért…
A forma-1-es csapatoknak az e heti teszten lesz az utolsó lehetőségük arra, hogy kipróbálják a Pirelli összes gumikeverékét, köztük a módosított lágy illetve szuperlágy gumikat is.
Hiába, változik a világ, és vele együtt változunk mi is; már jó néhány szempontból másképp gondolunk az autógyártók kínálatára, mint korábban. Persze sokak ejtenek könnyet a szerintük "puhányabb harcosként" érkező új BMW M5 miatt, azonban elkeseredésre nincs ok, hiszen az automata egységgel is minden bizonnyal komoly ellenfél lesz az F10-es 5-ös sorozat gyári sportváltozata.
A Williams istálló pénteken bejelentette, hogy végleges festését, amit az idei szezon során használni fog, egy hét múlva, február 24-én leplezi le, az interneten.
Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az e heti tesztprogram nyitónapján Barcelonában, ahol nyirkos pálya fogadta a csapatokat az éjszakai esőzések után. A Red Bull német pilótáját Alonso és Alguersuari követte.
Robert Kubica állapota stabil és kielégítő, így hamarosan elhagyhatja a Santa Corona kórház intenzív osztályát, miután szerdán sikeresen túlesett utolsó operációján két héttel ezelőtti rali-balesetét követően.
Bár nem óhajtott előzetes jóslatokba bocsátkozni csapata idei teljesítményét illetően, Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Mercedes futamgyőzelmet szerezhet, jóllehet a vb-címért még nem szállhat harcba 2011-ben.
Bár a reggeli órákban még optimistán nyilatkozott, Bernie Ecclestone kora este bevallotta, hogy a helyzet egyre kritikusabb a szezonnyitónak is helyet adó Bahreinben.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner jelezte, hogy a forma-1-es csapatok teljesen rábízzák magukat az FIA-ra illetve Bernie Ecclestone-ra a szezonnyitó Bahreini Nagydíjjal kapcsolatban, és elfogadják majd a döntést, mert a biztonság az első.
Miközben mindenki arra vár, hogy miként alakul a helyzet Bahreinben, a forma-1-es csapatok azt tervezik, hogy egy extra tesztet rendeznek, amennyiben törölni kell a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat.
A francia gyártók inkább az alacsonyabb kategóriákban jeleskednek annak ellenére, hogy Franciaországot az igazi luxus és stílus hazájaként aposztrofálja a világ. A Renault-nál sincs ez másképp, azonban a gyártó emberei a most érkező Latitude bevezetéséhez nagy reményeket fűznek.
Sebastian Vettel diktálta a tempót az e heti teszt második napján Barcelonában, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést. A Red Bull német pilótáját Alguersuari és Alonso követte az első háromban.
Azok után, hogy a brit külügyminisztérium figyelmeztetett, hogy aki teheti, ne utazzon a szezonnyitónak is helyet adó Bahreinbe, a forma-1-es csapatok egyre bizonytalanabbak azt illetően, hogy mi lesz a szezon első versenyével.
Annak ellenére, hogy először kellett szembesülnie technikai problémákkal, Fernando Alonso elégedetten nyilatkozott az e heti teszt második napja után, ugyanis úgy érzi, a Ferrari felkészülten vághat majd neki az idei bajnokságnak.
Azt követően, hogy szombaton Vitantonio Liuzzi vezethette egyik autóját, a Hispania Racing vasárnap a svájci Giorgio Mondininek biztosít tesztelési lehetőséget Barcelonában.
Jenson Button úgy gondolja, hogy csapata hátrányban van riválisaival szemben, ugyanis új autója gyermekbetegségei miatt egyelőre nem tudott annyi kilométert teljesíteni a téli teszteken, amennyit szeretett volna, és egyre közelebb az első futam.
Miközben a csapatvezetők azt tervezik, hogy amennyiben eltörlik a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat, egy extra tesztet szerveznek, a Pirelli mindenkit figyelmeztetett, hogy a tesztprogram átstrukturálása számos logisztikai kérdést felvet.
Bernie Ecclestone vasárnapi interjújában elmondta, hogy Bahrein koronahercegére bízza a szezonnyitó sorsát, ugyanis ő tudja a legjobban megítélni, hogy mennyire biztonságos a térség.
A Hyundai éretté vált egy igazi középkategóriás megépítésére, amely bizony sikeres karriert futhat be a megcélzott szegmensben. Az i40 már külsejével is megdobogtathatja az európai szíveket. Az első gyári fotókat vizslatva nehéz fogást találni az újdonságon, mely az eddig gyártott, ám népszerűtlennek bizonyult Sonata nyomdokaiba léphet, persze sokkal eredményesebben.
Nico Rosberg diktálta a tempót az e heti teszt harmadik napján Barcelonában, ahol a reggeli esőzések után nyirkos pálya fogadta a mezőnyt. A Mercedes német pilótáját Petrov és Hamilton követte.
A forma-1-es csapatok hétfőn este összeülnek, hogy végleges döntést hozzanak arról, hogy megrendezzék-e a március 3-án megkezdődő utolsó téli tesztprogramot Bahreinben.
Mozgalmas napot zárt Barcelonában a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki csapattársát, Fernando Alonsót váltotta a 2011-es versenygép volánjánál.
Egy Toyotáról sosem könnyű írni. A sportosabb modelleket leszámítva egyszerűen nehéz tovább ragozni a márkával kapcsolatos tapasztalatokat, miszerint tökéletes „teleport” eszközt kaparinthatunk meg személyükben; azonban vigyázat, használatuk során minden csepp emocionalitásunk kiveszhet belőlünk - főleg a néhány hónapja megújult Corolla esetében.
A BMW Magyarország által a napokban kiküldött legfrissebb, hivatalos árlista szerkesztőségi böngészgetése folyamán a kollégákkal számos érdekességre kaptuk fel fejünket: néhány eddig nem látott modell került be a kínálatba.
Csupán 95 gramm kilométerenkénti károsanyag-kibocsátásával az új Nissan Micra frissen bemutatott csúcsverziója a világ egyik legtisztább benzines autója. Az elismerésre méltó eredményt ráadásul az eddig nem túl hatékonynak tartott kompresszoros feltöltéssel érte el a gyártó.
Michael Danby, az ausztrál parlament képviselője – kinek körzetébe a melbourne-i versenypálya is beletartozik – a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában a minap elmondta, véleménye szerint Melbourne-nek nem kellene meghosszabbítania a forma-1-es verseny rendezésére jogosító szerződését.
Lewis Hamilton szerint kulcsfontosságú csapata számára, hogy néhány versenyszimulációt teljesítsen a téli teszteken, ugyanis egyelőre jócskán le van maradva ellenfeleivel szemben a megtett kilométerek számát illetően.
Egy sportautó esetében a gyorsaság abszolút nem elhanyagolható szempont, viszont amíg nem tévedünk versenypályára és/vagy a józan ész határain belül hajtunk közúton, az élményszerzés egyik velős részéről a hangaláfestés gondoskodik.
Habár a tegnapi tesztet követően még elégedetten nyilatkozott, alighanem kissé csalódottan hagyja el Spanyolországot a Team Lotus olasz versenyzője, Jarno Trulli, miután Barcelonában csúnyán összetörte az istálló 2011-es versenyautóját.
Bár évekkel ezelőtt egészen a 2016-os szezon végéig hosszabbított Bernie Ecclestone-nal, a katalán elnök, Artur Mas jelezte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy 2012 után is Barcelona rendezi meg a Spanyol Nagydíjat.
Továbbra sem tudja, hogy rajthoz állhat-e a 2011-es idényben a Force Indiától a tavalyi szezont követően távozott Vitantonio Liuzzi. Az olasz versenyző számára az egyetlen lehetőséget a Hispania alakulata jelenti.