2011. augusztus 7. vasárnap

aug. 7
11:15
Új Fisker modell jön Frankfurtba – crossoverrel bővül a paletta (Auto Pult)
A Fisker Karma értékesítése még éppenhogy kezdetét veszi, máris a kínálat jelentős bővítése a cél: Henrik Fisker a Karma nyitott változatával már egyszer álmodott egy nagyot, most pedig a divatos crossoverek piacába is belekóstolna az benzin-elektromos hajtáslánccal felvértezett modellel.

2011. augusztus 8. hétfő

aug. 8
9:27
Koreai elit – egy hét múlva forgalomban a Samsung SM7 (Auto Pult)
Keleten manapság kétféle receptet használva lehet igazán nagyot szakítani: az egyik a szuperolcsó, nagy tömegeknek szánt kisautók kategóriája, a másik pedig a tehetős elitnek kínált luxus- és sportautók csoportja. A Renault ottani testvére, a Samsung ezúttal utóbbiban próbál nagyot alkotni a méretes SM7 szedánnal.
aug. 8
10:21
Kisnagy - Hyundai ix20 1.4 CRDi teszt (Auto Pult)
A beszállómodell után rögtön a Hyundai izgalmas, kis egyterűjének árlista szerinti csúcsverzióját foglalhattuk el – már ami a motorizáltságot tekinti. A kereken 700 ezer forintos különbségért ugyanúgy 1,4 literes lökettérfogatot és ugyanúgy 90 lóerőt kapunk. Hogy mi a különbség? A turbó, illetve a motor felépítési elve. De vajon ennyiért is megéri a dízel mellett dönteni az ix20-ban?
aug. 8
11:15
Kalapács alatt Neil Armstrong és a pápa közös limuzinja (Auto Pult)
Kevés olyan különleges jármű létezik a világon, mint a Bonhams aukciós ház kalapácsa alá kerülő 1964-es évjáratú Lincoln Continental.
aug. 8
13:21
Amerikai lesz az olasz meló: tengerentúli vállalkozás építheti meg a Zagato Fiat 500-ast (Auto Pult)
A Fiat Genfben rendesen meglepett minket a híres Zagato formatervező-stúdió által megálmodott 500 Coupé koncepcióval, az autószalon előtt ugyanis Torinóból egy árva szó sem szivárgott ki a dögös modellel kapcsolatban.
aug. 8
14:33
Friss alap- és csúcsmotor a BMW X3-ban 184 illetve 313 lóerővel (Auto Pult)
A BMW a napokban hivatalosan bejelentette, hogy az X3-as motorkínálatát két friss jövevénnyel bővíti: az egyik a sorozatba való belépést jelentő benzines 20i lesz, míg a tovább izmosított 35d erőforrás a paletta másik végét teljesíti ki.
aug. 8
15:45
Végre árcsökkenés a töltőállomásokon (Auto Pult)
Szerdától a benzin ára négy forinttal, a gázolaj ára pedig kettő forinttal csökken a hazai töltőállomásokon - értesült a holtankoljak.hu. Így 384 lesz a benzin, 371 pedig a gázolaj országos átlagára, de a legdrágább kutakon továbbra is 400 forint körüli árakkal találkozhatunk.

2011. augusztus 9. kedd

aug. 9
9:09
Hétköznapi kanyarvadász - Ferrari FF menetpróba (Auto Pult)
A Dolomitok hegycsúcsait csontig hatoló üvöltés rázza, ami hosszan visszhangzik a levegőben. A baljós hangorkán jelezhetné a világ végének közeledtét is, ezúttal mégis mi magunk vagyunk a pokol urai, hiszen egy szuperautó volánja mögött űzzük a vadat, nem kevesebb mint 660 lóerőt irányításunk alatt tartva, miközben az egyik kanyarból kigyorsítva egy pillanatnyi pihenőt engedélyezünk a kerámia…
aug. 9
10:21
Higgadtan frissíti az Avensis vérét a Toyota (Auto Pult)
Bár a Toyota jelenlegi modellpalettája nem épp a meghökkentő megoldásokról és a különleges formákról ismeretes, ők sem hanyagolhatják el autóikat, ennek megfelelően a modellcilklusának nagyjából feléhez érkezett Avensis sem mentesülhetett a ráncfelvarrás alól – a 2008-ban bemutatott és 2009-ben piacra dobott középkategóriást alig három év után frissíti a gyártó.
aug. 9
11:15
Három turbót aggatna az M3 V6-osára a BMW (Auto Pult)
A bajorok körül manapság rengeteg izgalmas pletyka és kiszivárgott információ kering, ami nem is csoda, hiszen a nagy érdeklődés övezte következő generációs M3 részleteit ügyesen titokban tartja a BMW, ráadásul a többi fejlesztésről sem jut ki semmilyen hivatalos információ, ám ezúttal igazán szaftos híreket kaptunk.
aug. 9
13:21
Valami bűzlik az új Ford Mustang körül - Vajon a gép vagy az ember a hibás? (Auto Pult)
Az új Ford Mustanggal eddig csak két gondunk volt. Először is hazánkban legfeljebb csak szürkeimportból lehet hozzájutni, miközben a honosítási költségek a korábban részletezett okokból az egekbe szállnak, így aztán a tengerentúli 4,35 millió forintos árcédula lehet a legkisebb tétel a forgalombahelyezés rögös útján.
aug. 9
14:51
Felpezsdül hazánkban a brit luxusautó-élet (Auto Pult)
Immár hivatalos információk birtokában jelenthetjük be, hogy Magyarországon a Hyundai importőre, az AutoBinck veszi át a Jaguar, a Land Rover és a Range Rover modellek forgalmazási jogát a korábbi importőrtől, aminek köszönhetően az elkövetkező időkben jócskán felpezsdül majd az élet hazai vonatkozásban a patinás brit márkák háza táján.
aug. 9
15:45
Öthengeres motort kap a következő Focus RS is (Auto Pult)
A Ford Focus RS következő generációja 2013 végén vagy 2014 elején érkezik, így az illetékeseknek még bőven akad idejük csiszolgatni rajta. Egy biztos: a jövevény élményben az elődjéhez hasonlóan jó eséllyel fog pályázni a sportkompaktok királya címért.

2011. augusztus 10. szerda

aug. 10
9:27
A Mazda leállította a Wankel-motor fejlesztését (Auto Pult)
A forgótárcsás motorok nagyszériás gyártója a jelenlegi gazdasági körülményekre hivatkozva leállította a Wankel-motor fejlesztését, melynek következtében az RX-sorozat következő modellje is bizonytalan messzeségbe csúszik. A Mazda helyette a SKYACTIV technológiára összpontosít.
aug. 10
10:21
Mozgásban a BMW i3 és i8 (videó) (Auto Pult)
A BMW frissen alapított ’i’ részlegének két újdonsága az elektromotorok csendes némaságába burkolózva igyekszik a Frankfurti Autószalonra. A papíron nagyon ígéretes modellek immár gyári videón is bemutatkoztak.
aug. 10
11:33
A vadonatúj Hyundai i30-cal is találkozunk Frankfurtban (Auto Pult)
Immár hivatalos információk szerint a kapuit szeptember közepén megnyitó Frankfurti Autószalonon már láthatjuk a Hyundai kompakt modelljének, az i30-nak második, teljesen új generációját, amelynek gyártására Csehországban kerül sor – a fejlesztést különben a rüsselsheimi (Németország) technológiai központban végezték a koreaiak, direkt az európai igények szerint.
aug. 10
12:09
Lehullt a lepel az új Suzuki Swift Sportról – hivatalos fotóval (Auto Pult)
A Suzuki néhány perccel ezelőtt szivárogtatta ki a Swift jelenlegi generációjából épített sportváltozat fotóját, mégpedig néhány hivatalos adat kíséretében. A legfrissebb Swift Sportról a Frankfurti Autószalonon hull le a lepel, de sok eget rengető újdonságra nem számíthatunk, hiszen mind a forma, mind pedig a specifikációk az ígéretek szerint alakultak – előbbi kimondottan hasonlít a márciusban,…
aug. 10
13:21
Metálka, a mosolygyáros – Ford Ka Metal 1.2 8V teszt (Auto Pult)
Folyamatos vigyorgás a vele együtt töltött idő alatt – ez az, amit biztosan garantál a Ford Individual programjában született, egyedi felszereltségű és külsejű miniautója, amelyet gyártója igazi prémium csöppségnek hirdet. Természetesen nincsen rózsa tövis nélkül. Kérdés, hogy az apróbb hibák be tudták-e árnyékolni boldogságfaktort?
aug. 10
16:39
Minden eddiginél nyersebb Gallardót hoz Genfbe a Lamborghini (Auto Pult)
A Lamborghini a menetpróbája során bemutatott Aventador és a sorozatgyártásra ítélt Sesto Elemento hathatós közreműködésével nem hagyott minket unatkozni az elmúlt hónapokban. Most a Frankfurti Autószalon kapcsán pedig azt az ígéretet kaptuk, hogy szeptember elején egy minden korábbinál nyersebb szuperautót láthatunk , ami mindent „vörösre fest”.

2011. augusztus 11. csütörtök

aug. 11
9:09
Minden más csak játék - feltámad a Bugatti Type 57 (Auto Pult)
Ha egy gyűjtőt álmai netovábbjáról kérdeznénk, szinte bizonyos, hogy a harmincas évek sztárja, a Bugatti Type 57S előtérbe kerülne. Márpedig egy ilyen ritkaság még akkor is euró-milliókat ér, ha egy tó mélyéről halásszuk elő még éppen körvonalazható romjait, egy épen maradt példány pedig legfeljebb olyan fanatikusok mítoszokkal övezett garázsában található meg, mint Karl Lagerfeld, vagy éppen Jay…
aug. 11
10:21
Gyári ízelítőn a Subaru XV - szeptemberben érkezik (Auto Pult)
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Subaru az Impreza emelt hasmagasságú verzióján dolgozik, azonban magát az összképet csak nagyjából elképzelni tudtuk az Impreza alapján. Már sokat nem kell várni a hivatalos premierre sem: a kiszivárgott szabadalmi rajzok után már gyári ízelítőkön jelentkezik a márka crossoverje.
aug. 11
11:33
Széndioxid-harcban az Opel, miközben az Insignia új belépő motort kap (Auto Pult)
Az Opel a 2012-es évre egyelőre a takarékoskodás és a kesévbé környezetszennyező üzemelés terén próbál egyre többet nyújtani. Igaz, apró lépésekkel, mégis határozottan haladnak a cél felé a széndioxid-kibocsátás elleni harcban a németek, ahol minden egyes g/km-nek jelentősége van.
aug. 11
13:39
Vásznuk az aszfalt, ecsetük a jármű, festékük a gumi – a drift világa (Auto Pult)
Hogy mi is az a drift? Sokan próbálták már definiálni, néhányan még a szó fordítását is megkísérelték, sőt, én is megteszem: hiánypótló. Az autóipar hihetetlen utat tett meg az elmúlt egynyolcad évezredben; egyre jobb, pontosabban vezethető, gyorsabb járművek születtek, a versenypályákon sorra dőltek meg az újabb és újabb körrekordok, ám valahogy kezdett kiveszni a látvány a versenypályákról és a…
aug. 11
14:15
A legnagyobb Istennő úton van - gyönyörű képek a Citroën DS5-ről (Auto Pult)
A Citroën komolyan gondolta, hogy belép a prémium gyártók küzdőterébe, amit a DS3, valamint az ígéretesnek tűnő DS4 piacra dobásával már félig-meddig meg is tett. Az igazi nagyágyú, a DS5 azonban még hátravan, ám a franciák szokásukhoz híven igényes galériával csábítanak, miközben persze nem hagyják szunnyadni a márka rajongóit sem.
aug. 11
15:09
A briteknél már igazi sztár Viktoria Beckham terepjárója (Auto Pult)
Mint arról a napokban beszámoltunk, a Land Rover és a Jaguar háza táján hamarosan hazánkban is felpezsdül az élet, hiszen az igen elhivatott AutoBinck Hungary Kft-nek volt szerencséje elnyerni a forgalmazás jogát. A Hyundai sikereit látva pedig nem is kételkedhetünk abban, hogy a brit márkák jó kezekbe kerülnek, ráadásul az említett gyártók világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek, s…

2011. augusztus 12. péntek

aug. 12
9:09
A Fordnak van válasza az elektromos járművek globális problémáira (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a Ford nem elégszik meg a Focus globális piacon történő térnyerésével, hiszen a típus elektromos változata számára már a világ megváltása áll a célkitűzések középpontjában. Szerencsére erre még van is egy halvány reménysugár, hiszen a tervek szerint 19 országból 17-ben kereskedelmi forgalomba kerül az újdonság, noha átütő sikerre elsősorban az Egyesült Államokban számítanak a…
aug. 12
10:21
Szeretlek is, meg nem is – Infiniti EX30d teszt (Auto Pult)
A Nissan luxusmárkája az elmúlt években magas minőségű, élvezetesen vezethető modelljei mellett leginkább nagy teljesítményű benzinmotorjairól volt híres, amelyektől fogyasztásuk miatt az átlagos európai vásárlók ódzkodtak kissé – gondoljanak csak bele, a hazai bevezetéskor 320 lóerősnél gyengébb Infinitit nem lehetett vásárolni. A japánok aztán tavaly gazdaságilag nagyot durrantottak háromliteres…
aug. 12
11:33
És mégis forog a Föld - L.A. utcáit rója a Pagani Huayra (Auto Pult)
A közlekedési hatóságok bizony az Egyesült Államokban sem józan gondolkodásmódjukról közismertek, így ezúttal a Pagani Huayra forgalombahelyezése elé gördítettek követ azzal az indokkal, hogy nem rendelkezik olyan aktív légzsákkal, ami érzékelné a gyermekülések jelenlétét az autóban.
aug. 12
13:21
Nyitás lefelé: gyártásba kerül a Mercedes CLC Shooting Brake (Auto Pult)
A prémium szegmens virágzásának is köszönhetően a Mercedes-Benz tovább bővíti kínálatát. A 2013-ban érkező CLC-ről már beszámoltunk, viszont most már a kecskeméti alapokat magában hordó újdonság kombis kialakítású kiadása is biztosan gyártásba kerül.
aug. 12
14:15
Frankfurtba hozza a Volkswagen a szériagyártású UP!-ot (Auto Pult)
Már négy éve annak, hogy a VW első ízben rebesgette új miniautójának érkezését; egészen pontosan a 2007-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be az UP! koncepcióautó, ami különösen praktikus belteret rejtett magában. Azóta a wolfsburgiak számos variációt hívtak életre az UP! kapcsán, szeptember elején azonban felszínre kerül a végleges verzió.
aug. 12
15:09
Úton a tökély felé - harmadjára frissül a Lexus IS-F (Auto Pult)
Érdekes fejlődéstörténetet tudhat magáénak a Lexus sportszedánja, az IS-F, ugyanis a szokásos modellciklus közepén esedékes frissítés helyett már harmadik ízben nyúlnak hozzá finomabban a japánok. Ennek oka abban rejlik, hogy a márka filozófiájához hűen a tervezők a tökéletességre törekednek, ezért csiszolgatják folyamatosan művüket.

2011. augusztus 13. szombat

aug. 13
10:57
A Fordnak van válasza az elektromos járművek globális problémáira (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a Ford nem elégszik meg a Focus globális piacon történő térnyerésével, hiszen a típus elektromos változata számára már a világ megváltása áll a célkitűzések középpontjában. Szerencsére erre még van is egy halvány reménysugár, hiszen a tervek szerint 19 országból 17-ben kereskedelmi forgalomba kerül az újdonság, noha átütő sikerre elsősorban az Egyesült Államokban számítanak a…
aug. 13
13:21
Az elektromos járművek piacán terjeszkedik a KTM (Auto Pult)
A KTM elsősorban motorkerékpárok gyártójaként vált népszerűvé, ám később az Ariel Atom egyetlen konkurensének tekinthető X-Bow-val sikerrel kamatoztatta korábban megszerzett tapasztalatait - a cég pedig hasonló utat kíván bejárni az elektromos járművek kapcsán is.

2011. augusztus 15. hétfő

aug. 15
9:09
4,2 litert fogyaszt a Frankfurtban bemutatkozó 150 lóerős Honda Civic (Auto Pult)
A japánok már Frankfurtban esedékes hivatalos világpremier előtt elárultak néhány információt a Honda Civic következő, immár ilencedik generációjáról – legalábbis az európai változatról.
aug. 15
10:21
1,2 literes, 163 lóerős 3-hengeres benzinmotor a Mahle-től (Auto Pult)
A Mahle név bizonyára ismerősen cseng mindazoknak, akik kicsit mélyrehatóbban jártasak az autósvilágban: a németországi cég elsősorban beszállítóként vált ismertté, mégpedig jó minőségű dugattyúiról és egyéb motoralkatrészeiről. Azt viszont csak nagyon kevesen tudják, hogy a Mahle-nál nem csak alkatrész, de teljes motorfejlesztés is zajlik, a mérnökök kemény munkájának legfrissebb gyümölcse pedig…
aug. 15
11:15
Erő ajándékba - Fiat Bravo 2.0 Mjet Sport teszt (Auto Pult)
A Fiat Bravo már négy éve jár köztünk, így a nála radikálisabban megújulni tudó konkurensek mellett kissé beleszürkül az utcaképbe, s akár még unalmassá is válhatna. Erre azonban könnyedén rácáfol tesztautónk, ami minden igényt kielégíteni képes felszereltségével és kétliteres, 165 lóerős dízelmotorral a motorházteteje alatt igyekszik a szívünkbe lopni magát. Ebben a formájában a Bravo már kissé…
aug. 15
12:45
Szerdától ismét csökken az üzemanyagok ára (Auto Pult)
A hét közepétől 5-5 forinttal csökken a benzin és a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára a hazai töltőállomásokon – értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból.
aug. 15
13:21
2,2-es dízellel frissül - talán utoljára - a matuzsálem Land Rover Defender (Auto Pult)
Habár már hamarosan bizonyosan átadja a stafétabotot a Land Rover enyhén szólva is öreg rókának titulálható igavonója, a Defender, a britek mégis frissítették még utoljára a legendás 4x4-est, amely a 2012-es modellévet az Euro5-ös normáknak megfelelő dízelmotorral és új opciós csomagokkal felvértezve várja.
aug. 15
14:15
Önfelfújó abroncsot készít a Goodyear (Auto Pult)
Az önfelfújó gumi ötlete még mindig eléggé utópisztikusnak hat, pedig a mai technológiai fejlettségi szinten a különleges szolgáltatás megoldása koránt sem lehetetlen – ráadásul nem is lenne túl drága feladat.
aug. 15
15:09
A Subaru magyar vízre szállt - interjú az MVSZ főtitkárával (Auto Pult)
Az idei Országos Nagyhajós Bajnokság névadó szponzora lett a Subaru, aki egyébként egy sikeres vitorlás csapatot - a Subaru Team-et - is támogat. Az alkalomból Szoják Balázzsal, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkárával készült interjú.

2011. augusztus 16. kedd

aug. 16
9:09
Szériagyártásba kerül a Volkswagen Bulli (Auto Pult)
A retró irányzat továbbra is tombol: az új Beetle második generációja után a Volkswagen a Transporterek ősatyjának reinkarnációját küldi harcba a különcködni vágyó vásárlókért.
aug. 16
10:21
Utcára tévedt ismeretlen brit harcos – Ginetta G40R bemutató (Auto Pult)
Már számtalanszor magasztaltuk az egekig a könnyűépítésű sportautókat, ugyanis rendületlenül hisszük és valljuk, hogy a vezetési élmény adrenalinban leginkább gazdag formája elsősorban nem a lóerőkből vagy a hengerek számából, hanem az alacsony tömegből és a kedvező súly/lóerő arányból „érkezik”. Miután már számos neves könnyűépítésű élményautót bemutattunk Önöknek, ezúttal egy kevésbé népszerű…
aug. 16
11:33
Bekeményített a Smart: ígéretessé vált az elektromos Fortwo (Auto Pult)
A Smart illetékesei bejelentették, hogy a Frankfurti Autószalonra elhozzák a villanyos Smart Fortwo ED kereskedelmi forgalomba kerülő verzióját, amely ez eddigi 2000, főleg tesztelésre szánt prototípusnál erősebb, modernebb és hatékonyabb lesz, a tervezett több mint 10 ezres darabszám pedig egy kisebb szériagyártást jelent.
aug. 16
13:39
Rövidesen megérkezik a legizmosabb Lotus (Auto Pult)
A Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény ad keretet a legerősebb utcai Lotus bemutatkozásának: az Evora GTE Road Car a versenyautótól örökli kvalitásait, ám egyelőre csak tanulmány formájában mutatkozik be.
aug. 16
14:33
Szabad utat kapott a Terrafugia repülő autója (Auto Pult)
Nagyon úgy tűnik, hogy a Terrafugia feltalálta a spanyolviaszt, ugyanis repülő autójuk típusengedélyt kapott az amerikai közlekedési hatóságoktól. A Pagani Huayra Egyesült Államokban történő forgalombahelyezését ugyan biztonsági hiányosságokra hivatkozván tagadta meg az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration), ám ugyanezen szervezet szakemberei szabad utat adtak, egy földön és…
aug. 16
15:27
Úton az 5-ös BMW babérjaira pályázó Tesla Model S (Auto Pult)
Izgalmas időszak elé nézünk, ugyanis az alternatív hajtású autók tekintetében a prémium szegmensbe több ínyencfalat is érkezik. Nemsokára megkezdik a Fisker Karmák szállítását, miközben a Tesla a Model S piacra dobásán dolgozik gőzerővel, ami 2012 második félévére tehető - ám már most 4600 példányra van megrendelés.

2011. augusztus 17. szerda

aug. 17
10:03
Ellenpélda – Mazda5 2.0 teszt (Auto Pult)
Az összehasonlítónk szerényebb helyéről távozó Mazda5 ezúttal a kétliteres szívómotorral tért vissza bizonyítani. Ez rögtön két téren is sikerült neki: megmutatta, hogy még egy hétszemélyes egyterű kapcsán is beszélhetünk közvetlen, már-már sportos viselkedésről, de egyúttal bebizonyította azt is, hogy a downsizing kis turbómotorjai alkalmasabbak a családi modellek számára.
aug. 17
10:39
A Jaguar egy kétüléses sportkocsival lep meg minket Frankfurtban (Auto Pult)
Hivatalos forrásokból érkező brit értesülések, illetve egy gyárilag kiszivárogtatott vázlatrajt szerint a Jaguar a Frankfurti Autószalonon egy eddig soha nem látott sportautó-koncepcióval lepi meg a nagyközönséget Frankfurtban, s az autó sorozatgyártásba kerülése már nem is kérdéses: a vezetőség eldöntötte, hogy a kétüléses modell mind kupé, mind pedig kabriókivitelben rövidesen piacra lép.
aug. 17
11:33
Eterniti Motors: új márka, új autó, és egy izgalmas játék (Auto Pult)
A sajtó törekvései miatt - önmagunk ellenségeként - olyan régen volt részünk igazi meglepetésben, hogy az idejét sem tudjuk, mikor jártunk olyan bemutatón, amin ne ismertünk volna minden részletet a lepel alatt megbúvó autóról. Ilyenkor csak a lüktető zene és a táncoló csinos lányok miatt ver hevesebben a szívünk, azonban az Eterniti Motors debütálása mindezt radikálisan változtatja meg a…
aug. 17
13:39
3,7 litert fogyaszt a legtakarékosabb Hyundai, az i20 Blue (Auto Pult)
A koreai márka egyelőre csak a brit piacra jelentette be kiskategóriás modelljének, az i20-nak takarékosságra hangolt változatát, ám valószínűsíthető, hogy rövid időn belül más európai országokban, és ezzel együtt hazánkban is megjelenik a Hyundai kínálatában az i20 Blue – amennyiben így lesz, természetesen később a hivatalos árakat is közölni fogjuk.

Keresés