Eddig inkább csak beszéltünk róla, de az álom rövidesen valóra válik: hamarosan végleges formájában is porondra lép a Ford szupersportautója, a GT új generációja. A Ford Performance részlegének büszkesége leginkább attól különleges, hogy nem egy olyan szuperautó, aminek versenyváltozata is van, hanem a fejlesztést a tervezők már úgy kezdték, hogy eleve versenyautónak szánták a GT-t, majd utcára…
Felix Egolf neve minden bizonnyal ismerősen cseng törzsolvasóinknak, hiszen már több ízben beszámoltunk a svájci úriember különféle fogyasztásrekordjairól. A dolog iróniája, hogy a svájci Egolf Úr élete nagy részét nem a rekordokhoz elengedhetetlen lassú haladással, hanem a hangsebességhez közeli tempókkal töltötte, ugyanis korábban egy Airbus repülőgép kapitánya volt, így csak nyugdíjas éveiben…
Eddig inkább csak beszéltünk róla, de az álom rövidesen valóra válik: hamarosan végleges formájában is porondra lép a Ford szupersportautója, a GT új generációja. A Ford Performance részlegének büszkesége leginkább attól különleges, hogy nem egy olyan szuperautó, aminek versenyváltozata is van, hanem a fejlesztést a tervezők már úgy kezdték, hogy eleve versenyautónak szánták a GT-t, majd utcára…
A Lamborghini Huracán az olaszok mércéjével mérve még mindig igencsak frissnek számít, ám a gyáriak máris egy öttagú palettát tudhatnak magukénak a kisebbik sportautójukból. Ez persze nem meglepő, hiszen már generációk óta szinte minden modellből ilyen széles kínálatot bocsátott rendelkezésre a bikás márka, így az sem okoz különösebb meghökkenést, hogy hamarosan érkezik a hatodik, és egyben…
A legtöbb autórajongó álomgarázsában biztosan helyet foglal legalább egy Ferrari – persze tisztelet a kivételnek. Játszunk hát el a gondolattal, hogy megengedhetünk magunknak egy 488 Spidert – vajon milyen színben, milyen kárpitokkal és milyen extrákkal rendelnénk meg? Ezeket az álmokat tudja valamivel közelebb hozni a Ferrari internetes konfigurátora, melyet a napokban indítottak el az olaszok.
Az Infiniti az elmúlt időszakban komoly megújuláson ment keresztül: a nómenklatúra átvariálásán kívül több vadonatúj modellt is bemutattak, mint például a Q50, a Q60, a Q30 vagy éppen a QX30. A lendület pedig nem hagy alább, hiszen a Pekingi Autószalonon lerántják a leplet a QX Sport névre keresztelt – egyelőre még koncepció státuszban lévő – crossoverükről is, amiről egy kedvcsináló fotót is…

A Porsche egyre jobb eredményeket produkál a piacon, miközben modellpalettája folyamatosan gyarapszik, aminek következtében egyre több hadszíntéren tud mások orra alá borsot törni a patinás német márka. A fő vonalat azonban még mindig a 911 képezi, amelyből hamarosan újabb verziók érkeznek: úton van a még radikálisabb 911 GT3 RS 4.2 és felvarrják a mérnökök a GTS ráncait is. Az internetre már…

Több gyártó is komolyan beleásta már magát az autonóm autózás rejtelmeibe: a félig önvezető Teslák mellett már a német prémiumtrió is komoly lépéseket tett az ügyben, de ott van a Volvo vagy éppen a Nissan is. Hozzájuk csatlakozik most a Renault is, akik egy nagyszabású rendezvényen mutatták be prototípusukat 28 európai miniszternek, akik hazájuk közlekedésügyeiért felelnek.
A híres 'bogárhátú', vagyis Volkswagen Beetle újkori verziója 1997-ben mutatkozott be, és azóta már második generációját tapossa. A rendkívül hangulatos autó sokak kedvence, és kétségtelenül színt visz a németek palettájába, azonban a jelenlegi helyzetben a gyáriaknak a jövőre nézve sokkal inkább a pénzt kell szem előtt tartaniuk. Ennek eshet áldozatul a jellegzetes kisautó.
A művészet és az autózás nem áll messze egymástól, hiszen vannak olyan járművek melyeket már önmagukban is megállnák a helyüket művészi alkotásként. A Bentley Continental GT-t nyugodt szívvel sorolhatjuk ebbe a kategóriába, azonban ezúttal egy neves művész, Sir Peter Blake is hozzájárult ahhoz, hogy még különlegesebbé váljon az autó.
Az egzotikus autóiról híres svéd márka ismét megpróbál világrekordot felállítani az autók egyik legjelentősebb mércéjeként számon tartott Nordschleife aszfaltcsíkján. Noha tavaly már szerették volna újraírni a szériagyártásúak erősorrendjét, a pályavezetés által biztonsági okok miatt felállított sebességhatárok miatt a One:1 végül lehetőség hiányában nem tudta lenyomni a 918 Spyder teljesítményét,…

A Renault nagy reményekkel, és egy vadonatúj modellel folytatja a küzdelmet a középkategóriában, ami az elmúlt évtizedben alaposan kinőtte magát: mivel gyakorlatilag az összes nem-prémium gyártó ’eldobta’ portfóliójából korábbi közép-felsőkategóriás modelljeit, napjaink középkategóriásainak gyakorlatilag egyszerre két feladatnak kell megfelelniük, egyrészt helyt kell állniuk a D-szegmensben, ahová…

Az elmúlt években a Peugeot rengeteg, kívül és belül egyaránt izgalmas tanulmánnyal rukkolt elő, de egyelőre sorozatgyártásban nem sokat láttunk viszont belőlük – habár való gaz, hogy mindegyik a jelenlegi formanyelv és stílus továbbgondolása volt. Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan mégis láthatjuk az eredményét a formatervezők állhatatos munkájának, ugyanis az idén bemutatkozó vadonatúj 3008-ról…

Nyilván nem újdonság már az autós témában jártasaknak, hogy a kínai gyártók szívbaj nélkül másolják le – akár teljes mértékben – a kedvelt és exkluzív, drága globális modelleket, a neves európai márkák termékeit. A gyártók jelen helyzetben annyira tehetetlenek, hogy még a tökéletes másolatokat sem tudják eltüntetni a piacról.
A MOL a mai nap folyamán közzétette, hogy szerdától ismét drágulásra számíthatnak az autósok a benzinkutakon, vagyis a múlt héten, a gazdasági szakértők által beígért üzemanyagár-emelkedési tendencia beigazolódni látszik.

Az elmúlt hetekben szinte még a csapból is az amerikai Tesla legfrissebb büszkesége, a Model 3 folyik – Elon Musk, a gyártó atyja minden kétséget kizárólag zseni, hogy a relatíve kis gyártó körül ilyen ügyesen tudja forgatni a világot. Azonban sokak szerint Musk és csapata ezúttal túl nagy fába verte a fejszéjét.

Elmúltak már azok az idők, amikor az úgynevezett ’dobozos’ autók csupán munkára voltak alkalmasak. A múltban egyszerű volt a képlet: szinte minden márka fogta a maga kisautóját, félbevágta, és ráaggatott egy méretes puttonyt – éppen ezért személyszállító verziók nem is nagyon voltak elérhetők. Mostanra azonban már teljesen más a helyzet, amit a Fiat Dobló legfrissebb változatának Panorama utónevet…
Japánt sajnos idén sem kíméli a természet: a szigetországban múlt csütörtökön és pénteken ismét rendkívül komoly földrengést regisztráltak, amely sajnos ismételten sok, a becslések szerint mintegy 50 emberéletet követelt. A földmozgás epicentruma Japán délnyugati részén fekvő Kunamoto városánál volt, ahol a hírek szerint a Richter-skála szerinti 7-es érték feletti súlyosságot mértek, az…
A legfrissebb információk értelmében a Volkswagen mérnökei gőzerővel dolgoznak egy bivalyerős konnektoros, vagyis plug-in crossoveren – a hír ráadásul nem pletyka, hanem egyenesen a németek háza tájáról érkezett, hiszen a gyártó kiszellőztetett néhány ízelítőgrafikát a szóban forgó négykerekűről.

A prémiummárkák tekintetében valamivel kisebb keresletről beszélhetünk a kombi változatokat tekintve, ugyanakkor így is sokan voksolnak a prémium közép- és felső-középkategóriás négykerekűek közül a puttonyos változatokra – kiváltképp Németországban. A Jaguar sem akart kimaradni ebből a lehetőségből az előző generációs XF-fel, azonban úgy tűnik nem jött be a számításuk, így a jövőben elmaradhatnak…

Ritka alkalom, hogy tuning szerepel hasábjainkon, azonban vannak olyan, különleges darabok, amelyek mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. Ilyen például a Wimmer Rennsporttechnik garázsában nevelkedett Volkswagen Polo R WRC Street – a kisautót olyan erősre építették meg, hogy a hamarosan érkező csúcs-Golf is csak hátulról ismerheti fel.
Régóta tudjuk már, hogy az autógyártók – kiváltképp a luxusautókkal foglalkozó márkák – szeretnek más területeken is hallatni magukról, már csak a marketing miatt is. A Mercedes-Benznek ráadásul egy külön részlege foglalkozik ezzel a témával, ami a Style utónevet viseli. A németek csapata pedig nemrég nagy fába vágta fejszéjét, hiszen egy hajókoncepciót készítettek el.
Immár három éve, hogy a Lexus bemutatta prémium középkategóriásának jelenlegi generációját, és mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent a mai világban – ideje a frissítésnek! A japánok nem is szöszöltek sokat, hiszen a hamarosan kezdődő Pekingi Autószalonon le is rántják a leplet a ráncfelvarrott IS-ről, amiről már egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
A méregdrága luxus- és sportautókat gyártó márkák általában tengernyi opciót kínálnak négykerekűikhez, hogy az ügyfelek teljes mértékben személyre szabhassák azokat. Néha azonban ez sem elég – ilyenkor kerülnek képbe a különleges igények kielégítésére specializálódott részlegek. A Ferrarinál ez a csapat a Tailor Made névre hallgat, és nemrég meg is mutatták, mire képesek.
„Das beste oder nichts”, vagyis magyarra fordítva „A legjobbat, vagy semmit”, szól a Mercedes-Benz szlogenje, amely a vadonatúj E-osztály kapcsán (is) maximálisan értelmet nyer. A Csillagos prémiumgyártó ugyanis olyan magas kvalitású autóval rukkolt elő, ami talán minden várakozást felülmúl, márpedig egy új generációs E-osztállyal szemben, amely talán a Mercedes-Benz legfontosabb modellje és a…

Már régóta tudjuk, hogy a brit JLR (Jaguar Land Rover) konszern mérnökei már évek óta gőzerővel dolgoznak egy új motorcsalád kifejlesztésén. Az új, szupermodern Ingenium család első erőforrása a 2-literes négyhengeres egyturbós dízel, amit mi már két ízben is próbára tettünk az új Jaguar XE-ben és XF-ben.
Az autóipar, valamint ezzel párhuzamosan a részvénypiac a Volkswagen óriási dízelbotránya óta rendkívül érzékenyen reagál a fogyasztással illetve az emissziókkal kapcsolatos csalásokra. Ezúttal a Mitsubishi került bele a slamasztikába, miután kiderült, hogy a gyártó Japánban, egy fontos belpiacos autójánál csalt a fogyasztásmérés során.
A Ford az elmúlt időszakban igencsak beerősített a sportmodellek tekintetében, vagyis valóban beigazolódni látszanak a márka korábbi ígéretei, amelyek értelmében a Ford sportrészlege, a Ford Performance globális szinten számos újdonsággal lép elő, tovább fokozva a márka sportos imázsát.