Mindenekelőtt nem győzzük kifejezni hálánkat a Fordnak, hogy az aktuális Mustangot több mint 50 év után végre globális modellnek tervezte, ezáltal pedig olyan országok polgárainak is lehetővé tette a Mustang-életérzés hivatalos úton történő megvásárolhatóságát, akik eddig csak álmodozni tudtak a vágtató vadlóról, netalántán számos nehézség árán – ami a behozatalt leszámítva főképp a szervizelésre…
Új opciók tárházával és izgalmas csomagokkal rázta fel az A6 és az A7 kínálatát az Audi. A felső-középkategóriás négykarikás modellek személyre szabhatósága ennek köszönhetően még szerteágazóbb lett.
A kínai gyártók európai sikerei finoman szólva is mérsékeltnek bizonyultak, így a keletieknek egyértelműen más stratégia mentén kell elindulniuk. A Volvo tulajdonosa, a Geely a hírek szerint az öreg kontinensen új márka és márkanév bevezetésével szeretne nem prémium szinten is jelen lenni – értesült a Reuters.
Ahogy az automataváltók ára elérhetőbbé vált, illetve a több fokozatnak köszönhetően már a korábbi gyakorlattal szemben jóformán takarékosabbak lettek a manuális szerkezeteknél, egyre többen teszik le a voksuk mellettük. Azonban előfordul, hogy olykor hiba csúszik a gépezetbe, ahogy történt az most a Fiat Chrysler Automobiles esetében is – a konszernt több mint egymillió autót kénytelen…
QX Sport Inspiration néven az Infiniti olyan tanulmánnyal érkezett a Pekingi Autószalonra, amely egyszerre vetíti előre a QX50 és a QX70 következő generációját. A crossover koncepció a márka legújabb formajegyeit viszi tovább, és dinamikus formái mellett nem feledkezik meg a praktikumról sem.
A Mazda nem is olyan régen szinte pillanatok alatt reformálta meg egész palettáját, aminek köszönhetően mostanra már olyan típusokra koncentrálhatnak, melyek eddig ismeretlenek voltak számukra. Ilyen volt a CX-3, és most ilyen a kupés formákat kapó, ám szintén emelt hasmagassággal rendelkező CX-4 is.
A dízelbotrány óta nincs könnyű helyzetben a Volkswagen, de a németek előre menekülnek, és a vadonatúj Tiguan mellé hamarosan több újdonság is csatlakozik majd a márka SUV palettájához. A kínálat tetejére pedig egy hatalmas hobbiterepes érkezhet, melynek koncepció előfutárát a Pekingi Autószalonon leplezték le a németek, T-Prime Concept GTE néven.
Mindenekelőtt nem győzzük kifejezni hálánkat a Fordnak, hogy az aktuális Mustangot több mint 50 év után végre globális modellnek tervezte, ezáltal pedig olyan országok polgárainak is lehetővé tette a Mustang-életérzés hivatalos úton történő megvásárolhatóságát, akik eddig csak álmodozni tudtak a vágtató vadlóról, netalántán számos nehézség árán – ami a behozatalt leszámítva főképp a szervizelésre…
Eddigi karakterével a formavilág tekintetében teljes mértékben szakítva, azonos alapokon, de alapjaiban újult meg a Kia közepes méretű crossover modellje, a sikeres Sportage, amelyet épp 3 hónappal ezelőtt volt alkalmunk első ízben kipróbálni. Januárban egyenesen Spanyolországig repültünk, hogy próbára foghassuk a Sportage-t, időközben viszont már az első hazai tesztautó kipróbálásán is túl…
EcoBlue néven érkeznek a Ford EcoBoost motorcsaládjának dízelüzemű képviselői. Az első fecske egy kétliteres erőforrás, amely elsőként a Transitban váltja le a 2,2 literes TDCi erőforrásokat.
Az RM Sotheby autós aukcióin már eddig is rengeteg nem mindennapi fogással találkozhattunk, a mostani monacói kör viszont garantáltan az egekbe tolja majd a versenyzést kedvelő milliárdosok pulzusát. A kalapács alatt ugyanis igazi Le Mans-i legendákat is találunk.

Mint minden évben, hamarosan idén is megrendezik a világ legnagyobb Volkswagen találkozóját Németországban, ami a helyszín után szabadon a Wörthersee névre hallgat. Amellett, hogy ez már a 35. alkalom lesz, a Golf GTI idén ünnepli a 40. születésnapját, így minden ok megvan az ünneplésre. A gyáriak szem előtt is tartják ezt, és ismét készülnek egy különlegességgel, mely később limitált…
Noha sokan már csak a villanymotorokban látják a jövőt, a kőolaj készletek mennyiségéből adódóan még a belsőégésű motorok előtt is hosszú évek állnak, természetesen további fejlesztési lépések megtételének igényével. A gyártók régóta próbálnak ideálisabb üzemelést megvalósító, teljesen független szelepvezérlési módszereket kidolgozni, aminek legszélsőségesebb megoldása a vezérműtengely elhagyása –…
A Dyson vállalat neve egy autós oldalon talán nem cseng túlságosan ismerősen, néhányan mégis úgy érezhetik, hogy hallották, vagy látták már valahol ezt a márkanevet. Ez pedig nem is csoda, hiszen a neves angol cég csúcstechnológiás, lapátok nélküli ventillátorokat, kézszáírtókat és porszívókat készít. Az innovatív társaság pedig úgy látszik nem áll meg ezeknél a termékeknél, és a jövőben…

Nem a frissen bejelentett Cayenne Platinum Edition az első ilyen szériájú modell a Porschénél: nemrégiben a Panamerából is láthattunk Platinum Edition szériát, a recept pedig ezúttal is a szokásos: a Porsche számos, egyenként megrendelve igencsak drága, nem mellesleg pedig különösképp kedvelt extrát szedett egy csokorba, a csomagot pedig Porsche viszonylatban kedvező áron kínálja.
A jó hír az, hogy az üzemanyagok közötti árkülönbség nem változik, azonban sajnos nem azért, mert a MOL érintetlenül hagyná az árakat, hanem mert azonos mértékben drágítja a két fő üzemanyagfajtát: most péntektől, vagyis holnaptól 2-2 forinttal kell majd többet fizetniük az autósoknak mind a benzin, mind pedig a gázolaj literjéért.
Nem kell hozzá nagy tudomány, hogy megállapítsuk: egy autó előállítása rengeteg energiát és nyersanyagot emészt fel. Az igencsak összetett és bonyolult folyamat során ráadásul rengeteg drága és hasznos matéria megy kárba, ami egyrészt pazarlás, másrészt a környezetünknek sem tesz jót. A Jaguárnál azonban erre is gondoltak, amikor elkezdték gyártani az alumínium karosszériával rendelkező XE-t, az…
Szép csendben, de megérkezett hazánkba a vadonatúj Hyundai Elantra, amely tavaly első ízben a koreai piacon mutatkozott be, de nem sokkal később az európai változatról is lehullt a lepel; részletesebben korábbi bemutató cikkünkből, ide kattintva olvashatnak a divatos szedánról. Az importőr eddig mélyen hallgatott a modell hazai piacra való érkezéséről, azonban ma véletlenül a Hyundai honlapján…
Noha a retró láz iránt lankadni látszik az autógyártók kedve, azonban a Fiat töretlenül képviseli a múltidéző stílust néhány másik márka mellett. Az olaszok nagyon rágyúrtak az 500-as imázsának újjáélesztése, amiből ugyan a kezdettekkor mindössze egy modell szültetett, mára viszont már egész családot kínál a torinói gyártó – ezúttal az 500X néven kapható kisméretű crossover vendégeskedett…
A Porsche modellkínálata igencsak szerteágazó, hiszen két sportautóján, a 718-on és a 911-en kívül két SUV (Macan, Cayenne) és a Panamera képében egy ötajtós luxusautó is a vásárlók rendelkezésére áll – ide nem véve a limitált példányszámban készülő 918 Spydert, aminek már minden darabja elkelt. A németek azonban úgy tűnik, nem elégednek meg ezzel sem, és tovább bővítenék palettát. Az pedig…

A Volkswagen korszakalkotó megoldást mutatott be még az előző évtizedben az 1.4 TSI benzinmotorral, amely a downsizing első igazi bástyája volt. Azonban az 1,4 literes blokk felett eljárt az idő, noha a hengerlekapcsolós verzió fogyasztásban és dinamikában még ma is etalonnak számít - nos, a gyártó az új 1,5 literes TSI motorban látja a jövőt, amiről már rengeteg hivatalos információt tudunk.
Az autósvilágot a temérdek újdonság mellett a hagyományok is érdeklik, így nem csoda, hogy az ikonikus versenypályák egyikeként aposztrofálható Nürburgring sorsát illetően nagy az érdeklődés. A német aszfaltcsík fennmaradó tulajdonrészéért cserébe egy orosz gyógyszeripari mágnás, Viktor Kharitonin mintegy 12 milliárd forintnak megfelelő összeget tett le, és mostantól immár 99%-ban övé a pálya.

Miközben a nyitott autók felsőbb kategóriájában megállást nem tűrően dübörög az élet, az autógyártók mostanában nem kényeztetnek el minket elérhetőbb árú kabriókkal. Persze a nincsre nehéz építkezni, indokolhatják a keresletet hibáztatva, de jóformán nincsből nehéz is választani, kontrázhatunk. Viszont most megérkezett az új generációs MINI nyitott verziója, és egy gyors menetpróba is elég volt…
Úgy érezzük, hogy a különböző védjegyrajzok kiszivárgása elérte a komikus szintet. Ezúttal a hamarosan bemutatkozó BMW 1-es Sedan-t láthatjuk, pontosabban az alsó középkategóriás szedán karosszériájának egyes alkatrészeit.
Új generációs kompakt autókat is gyárt majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A Daimler AG 2018-ig 185 milliárd forintot fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a hazai telephelyen. Az új karosszériaüzem felépítése mellett hatékony és innovatív berendezések telepítése is megvalósul.

Cenzúra nélkül nem lehetne leírni azt a hasonlatot, amit egy jó barátom mondott mosolyogva, amikor közöltem vele, hogy épp a vadonatúj Nissan GT-R statikus bemutatójára indulok – valóban, a japánok büszkesége nem éppen az a személygépjármű, amit a legjobban statikusan lehetne megvizsgálni, bár kétségtelen, hogy mind a képeken, mind pedig élőben rendkívül dögösen néz ki.
Hiába az előítéletek: a KSH által kiadott, 2014-es adatokat feldolgozó Közlekedési baleseti statisztikai évkönyve is egyértelművé teszi, hogy a nők óvatosabb vezetők, mint a férfiak. Lassabban és körültekintőbben vezetnek, a közlekedésbiztonságra jobban ügyelnek, szinte soha nem vezetnek, miután alkoholt fogyasztottak; és noha a hölgyek aránya a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők esetében kb.…
Akár hiszik, akár nem, néha nem könnyű az autós újságírók élete: akkor is magunkra kell vetnünk az objektivitás nyomasztó palástját, amikor semmi kedvünk hozzá, amikor legszívesebben csak megnyitnánk a szívünket, és már-már „nyálas” őszinteséggel írnánk le azt, ami a lelkünkből jön. Ebben a szakmában azonban az ész az úr, és ezt bármilyen nehéz, szem előtt kell tartanunk. Nem is magyarázkodnék…

2016 nyarától duplájára nő a BMW i3 modellváltozatainak kínálata a 33 kWh-s akkumulátorcsomag opciójával. A kizárólag elektromos és hatótáv-növelő benzinessel (REX) ellátott kivitelekhez is elérhető pakk még a legkevésbé ideális körülmények között is 200 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
Nem csalás, nem ámítás: visszatért a McLaren kínálatába az ezredvég rekorder szuperautója, az F1. A háromüléses különlegességet persze nem újonnan gyártják Wokingban, hanem egyetlen gyártói kézben maradt példányról van szó, amelyet a McLaren Special Operations alapos gondozás után állít eladósorba.
Sokszor nincs más választás, ha pakolni kell, de mégis elképesztő adat, hogy a tavalyi évben az autók tetejére tett tárgyak milliárd liternyi üzemanyag elpusztítását okozták összesen.