2016. május 6. péntek

máj. 6
8:54
Közelebb a szériához - hivatalos képek az új TVR-ről (Auto Pult)
Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Már nem csak, hogy videón láthatjuk és hallhatjuk a benne munkálkodó V8-as erőforrást, de befutottak az első képek is a sorozatgyártást előrevetítő tanulmányról, amely a márkával együtt jó eséllyel feltámasztja a Griffith nevet is.
máj. 6
9:48
Tovább gyűrűzik a Takata-féle légzsákbotrány (Auto Pult)
Bizonyára szinte mindenki hallott a Takata cég légzsákbotrányáról, amellyel kapcsolatban az elmúlt hetekben, hónapokban egymást értik a hírek. Az európai piacot szerencsére nem igazán érinti a dolog, azonban az Egyesült Államokban és számos egyéb országban óriási visszahívási akcióra készül számos gyártó, amelyek a Takata légzsákrendszereket használták.
máj. 6
9:50
Lengyelországban új motorgyárral bővít a Mercedes (Auto Pult)
A Daimler a napokban hivatalosan bejelentette legfrissebb fejlesztési tervit, amelyekben többek között egy vadonatúj lengyelországi motorgyár is szerepelt. A beruházás óriási, konkrétan 500 millió eurós projektről van szó.
máj. 6
9:52
Közelebb a szériához - hivatalos képek az új TVR-ről (Auto Pult)
Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Már nem csak, hogy videón láthatjuk és hallhatjuk a benne munkálkodó V8-as erőforrást, de befutottak az első képek is a sorozatgyártást előrevetítő tanulmányról, amely a márkával együtt jó eséllyel feltámasztja a Griffith nevet is.
máj. 6
9:54
Új V8-as biturbó motort mutatott be a Porsche (Auto Pult)
A Bécsi Motor Szimpóziumon vadonatúj V8-as biturbó erőforrást mutatott be a Porsche, amely orrmotoros kínálatának csúcsverzióit hajtja majd. Az elsőként a Panamera Turbóban bemutatkozó egység nagyobb méretű elődjénél erősebb lesz, miközben fogyasztása jelentősen csökken.
máj. 6
9:56
V10-esek alkonya: búcsú a tíz hengertől (Auto Pult)
Az autózás rajongói sok esetben hengerekben mérik az izgalomfaktort, ami nem is csoda – a V8-asok jellegzetes hangja vagy a V12-esek tipikus üvöltése ritkaságszámba megy, noha a műszaki világ csodáira fogékony fülnek kellemes melódiák mellett a temérdek lóerőről sem feledkezhetünk meg. Viszont kakukktojás is akad: manapság már csupán egy-két gyártó kínálatában szerepel az ínyencfalatként…
máj. 6
14:15
Hivatalos: Kodiaq néven lép piacra a Škoda nagy SUV-ja (Auto Pult)
Már régóta tudunk a Škoda méretes SUV-jának érkezéséről, ami a VW konszern MQB platformjára épül, akárcsak a nemrégiben bemutatott második generációs Volkswagen Tiguan illetve a még frissebb Seat Ateca, azonban a rövidesen porondra lépő terepmodell nevét mindeddig homály fedte.
máj. 6
18:06
Nem csak a spórolásról szól - BMW X5 xDrive40e teszt (Auto Pult)
Az autózás világában a spórolás és a hatékonyság erősen relatív kifejezések. A vételártól, a fogyasztáson át a fenntartási költségekig rengeteg szempontot vizsgálhatunk, és persze mindez kategóriánként eltérő elbírálás alá esik. Persze naivan azt gondolhatnánk, hogy 20 millión túl ez már nem lényeges kérdés, pedig attól, hogy valaki megfizeti a luxust, még nem biztos, hogy „pazarolni” is szeretne…
máj. 6
18:24
Egy megfizethető, korrekt autó: bővül a Fiat Tipo kínálata (Auto Pult)
Már márciusban, a Genfi Autószalonon fény derült arra, hogy a Fiat kibővíti új családi modelljének, a megfizethető Tipónak a kínálatát: a svájci eseményen az olaszok a csinos szedán után leleplezték a modell ötajtós ferdehátú és SW nevű puttonyos változatát.
máj. 6
19:33

19:35

19:37
Irigyelhetjük az olasz rendőröket: 510 lóerős Alfa Giuliát kaptak (Auto Pult)
Az olasz rendőrség, vagyis ’Carabinieri’ kötelékében rendszeresen feltűnnek meglehetősen érdekes négykerekű gépcsodák, gondoljunk csak például a világoskék Lamborghini Gallardóra, vagy a két darab Lotus Evora S-re, amelyek 2011 végétől szolgálnak az olasz szerveknél – nem kicsit érthetetlen módon, hiszen furcsa a brit sportautók jelenléte, miközben annyi remek sportautójuk van az olaszoknak.
máj. 6
19:39
Nem csak a spórolásról szól - BMW X5 xDrive40e teszt (Auto Pult)
Az autózás világában a spórolás és a hatékonyság erősen relatív kifejezések. A vételártól, a fogyasztáson át a fenntartási költségekig rengeteg szempontot vizsgálhatunk, és persze mindez kategóriánként eltérő elbírálás alá esik. Persze naivan azt gondolhatnánk, hogy 20 millión túl ez már nem lényeges kérdés, pedig attól, hogy valaki megfizeti a luxust, még nem biztos, hogy „pazarolni” is szeretne…
máj. 6
19:51
Irigyelhetjük az olasz rendőröket: 510 lóerős Alfa Giuliát kaptak (Auto Pult)
Az olasz rendőrség, vagyis ’Carabinieri’ kötelékében rendszeresen feltűnnek meglehetősen érdekes négykerekű gépcsodák, gondoljunk csak például a világoskék Lamborghini Gallardóra, vagy a két darab Lotus Evora S-re, amelyek 2011 végétől szolgálnak az olasz szerveknél – nem kicsit érthetetlen módon, hiszen furcsa a brit sportautók jelenléte, miközben annyi remek sportautójuk van az olaszoknak.

2016. május 7. szombat

máj. 7
10:06
Őrült ötlet: bakancsformájú GT 86 koncepcióval állt elő a Toyota (Auto Pult)
A Toyota formatervező csapata igencsak unatkozni látszik: na jó, a valóságban biztosan nem erről van szó, hanem minden bizonnyal vezetői parancsra vágtak bele a mérnökök a bakancsformájú GT 86 sportautó megálmodásának, amit a gyártó GT 86 Shooting Brake koncepció néven mutatott be.
máj. 7
12:45

2016. május 9. hétfő

máj. 9
9:30
2018-ban ismét frissülhet a Peugeot 508 (Auto Pult)
2011-es premierjét követően a Peugeot 508 két éve már kapott egy ráncfelvarrást, ám a jelek szerint a márka ismét frissítéssel szeretné életben tartani a középkategóriás.

Április 1? Turbómotoros gördeszka Dolph Lundgrennel (videó) (Auto Pult)
Ennél hangzatosabb és elborultabb körítést már nehezen adhatna a Ford az 1.0 EcoBoost motornak. A háromhengeres benzinest ezúttal egy gördeszkára szerelték rá, majd hozzátették a korai nyugdíjazásból frissen visszatért B-kategóriás akcióhős Dolph Lundgrent, hogy előálljon a hónap egyik legőrültebb autós vonatkozású videója.
máj. 9
10:42
Tíz éven belül nem fog teret hódítani a hidrogénhajtás? (Auto Pult)
Papíron az üzemanyagcellás, azaz hidrogénes meghajtás mindkét világ legjobbjának hangzik: tisztább és hatékonyabb, mint a benzines társaik, miközben hasonló infrastruktúrával működtethető. Egy friss tanulmány viszont arra mutat rá, hogy 10 éven belül még mindig erősen a perifériára korlátozódik majd.
máj. 9
11:00
Áttervezett avantgárd – megújult a Citroën C4 Picasso (galériával) (Auto Pult)
Formailag még ma is igazán frissnek hat, mégis immár három esztendeje mutatkozott be a Citroën C4 Picasso második generációja. A különleges megjelenésű modell sikertörténetnek bizonyult, a népszerűségét pedig ráncfelvarrással igyekeznek fenntartani a franciák.

12:47

12:49

12:51
Jégre téve - menekülés a sivatagból egy Toyota Hilux-szal (Auto Pult)
Aki régebb óta ismer minket, jól tudja, hogy hajlamosak vagyunk kitekingetni az autók világából, de teljesen azért soha nem engedjük el a kormánykereket. Ezúttal is egy ilyen történet következik, amely valószínűtlensége okán a fikció határát súrolja. Nem kellett hozzá más, csak egy Toyota Hilux, egy sivatag és egy kis hamisítatlan ítéletidő.
máj. 9
13:03

19:15
Fél lábbal a luxusautók között – Ford Mondeo Vignale 2.0 EcoBoost teszt (Auto Pult)
Első ránézésre szinte semmi különös nincs a tesztre fogott fekete Mondeóban – na jó, az elegáns 19 colos felniszett és a gazdag krómozás azért sejteti, hogy ezúttal nem egy hagyományos változatról van szó, de alapvetően csak az első kerékjárati ívek mögött, valamint a hátsó Ford embléma alatt díszelgő Vignale feliratok teszik teljesen egyértelművé, hogy mivel is van dolgunk pontosan.

2016. május 10. kedd

máj. 10
11:51
Ettől mindenkit kiráz a hideg: versenypályán énekel egy Ferrari F12 TdF (videó) (Auto Pult)
A Ferrari rendkívül ritka, mindössze 799 példányban világra jövő F12 TdF modelljét nemrégiben élőben is meg lehetett csodálni, mi több, meg is lehetett hallgatni Magyarországon, hiszen az idei Gumball 3000 nevű ágyúgolyófutam – amely ebben az évben újra ellátogatott Budapestre – oszlopos tagja egy kékszínű F12 TdF, amit ráadásul egy hazánkban ismert ’celeb’ terelgetett.
máj. 10
13:39
Drága játék egy Pagani: nettó 50 milliót kérnek egy csomagért (Auto Pult)
A Pagani köztudottan nem éppen olcsó autókat gyárt: a manufaktúrának gyakorlatilag az összes négykerekűje rendkívül különleges, és nem csupán szélvészgyors szuperautókról, de egyben műremekekről beszélhetünk, amikor a cég autói jönnek szóba. A nagysikerű Zonda után a jelenlegi portfóliót a turbómotoros Huayra alkotja, egyedüli modellként árválkodva a Pagani palettáján.
máj. 10
13:57
Nagy durranás: változó löketű motort fejleszt a Honda (Auto Pult)
Egyes, állítólag több mint megbízható japán forrásból származó pletykák szerint a Honda motorfejlesztő mérnökei egy igazán különleges belsőégésű erőforrás fejlesztésén dolgoznak, amihez hasonlót eddig tudtunk szerint sehol máshol nem igazán láthattunk.
máj. 10
13:59
Jó hír az autósoknak: holnaptól olcsóbban tankolhatunk (Auto Pult)
A MOL által tegnap bejelentett, és holnaptól érvénybe lépő üzemanyagárcsökkenésben nem is az a legfontosabb, hogy mennyit spórolhatunk, hiszen csak relatíve elenyésző mértékben mérséklődik az üzemanyagok ára, azonban a tendencia mindenképp örvendetes, még ha átmeneti is – merthogy az elmúlt hetekben szinte kivétel nélkül drágulást bejelentő hírekről hallhattunk.

14:17

14:19

14:21

14:23
Fél lábbal a luxusautók között – Ford Mondeo Vignale 2.0 EcoBoost teszt (Auto Pult)
Első ránézésre szinte semmi különös nincs a tesztre fogott fekete Mondeóban – na jó, az elegáns 19 colos felniszett és a gazdag krómozás azért sejteti, hogy ezúttal nem egy hagyományos változatról van szó, de alapvetően csak az első kerékjárati ívek mögött, valamint a hátsó Ford embléma alatt díszelgő Vignale feliratok teszik teljesen egyértelművé, hogy mivel is van dolgunk pontosan.
máj. 10
15:09
Pszichológia Ford módra: komolyabb motorhang = kisebb fogyasztás (Auto Pult)
A Ford egyik kutatócsoportja igencsak furcsa megállapításra jutott az autósok vezetési szokásait kielemezve: arra jutottak a gyári szakértők, hogy a többhengeres motorok egyedi karakterű orgánuma jó hatással van a sofőrökre, már ami a takarékos vezetést illeti. Vagyis ez elvileg azt jelentené, hogy a nagymotoros autók vezetői finomabban, okosabban vezetnek, mint társaik, akik kisebb, kevesebb…

19:00
Hétpróba – Hazai terepen próbáltuk a frissített Ford Rangert (Auto Pult)
Közös szenvedélyünk: ha lehetőség nyílik rá, szívesen szállunk versenybe. A frissített Ford Ranger magyarországi menetpróbáján pedig éppen ezt tehettük, a forgalmazó ugyanis ügyességi feladatokkal tarkított, terepezős geocaching versenyt írt ki. Annak érdekében, hogy minél több pontot begyűjtsünk, úgy megdolgoztattuk hazánk legnépszerűbb pickupját, ahogy valószínűleg egy tulajdonos sem fogja. A…
máj. 10
20:45

2016. május 11. szerda

máj. 11
8:19
A hét minden napjára – itt a különleges MINI Seven (Auto Pult)
A MINI legújabb generációjának első különleges kiadását tisztelhetjük a Seven személyében, amely három- és ötajtós verzióban egyaránt elérhető. Az egyedi modellváltozat a stílusos elegancia jegyében fogant.
máj. 11
8:36

Minden kiderült az Alfa Giuliáról – gyári óriásgalériával (Auto Pult)
Az Alfa Romeo vadonatúj középkategóriás prémium szedánjáról, a Giuliáról rengetegszer olvashattak hasábjainkon: alig várjuk az újdonságot, hiszen az olaszok immár hosszú évek óta hitegetnek bennünket egy (végre ismét) hátsókerékhajtású szedán ígéretével, ami közel egy éve mutatkozott be. De első ízben az 510 lóerős QV csúcsváltozat debütált, ami persze nagyon izgalmas, de biztosan nem a QV fogja…
máj. 11
9:48
Különleges Audi R8 Coupé V10 a versenygyőzelmek emlékére (Auto Pult)
Erősen limitált, ám annál különlegesebb R8-ast mutatott be az Audi. A V10 plus selection 24h utónevet viselő Coupé az R8 LMS versenygyőzelmeinek állít emléket, motorterét pedig 610 lóerő feszíti.
máj. 11
10:06
Olimpiai kihívást kapott a Jeep Renegade (videó) (Auto Pult)
Rohamosan közeledik a 2016-os nyári olimpiai játékok nyitónapja, a neves eseményt pedig egyre több szponzor igyekszik kihasználni. Így tett a Jeep is, akik kedvtelésből az olimpiai rafting medencébe küldték kínálatuk legkisebb tagját, a Renegade-et.
máj. 11
13:21
Csak hölgyeknek - különleges DS3 a Givenchy és a DS tálalásában (Auto Pult)
A divatos kisautók körében nem ritka, hogy a gyáriak egy-egy, kifejezetten a női nem számára kedves különkiadást dobnak piacra. Az sem szokatlan, hogy ennek érdekében összeállnak egy nagy divatcéggel. A DS is így tett nemrég, amikor a Givenchy-vel karöltve megalkottak egy limitált kiadást, mely a frissített DS3-at veszi alapul.
máj. 11
14:51
Stelvio és Kamal néven jöhetnek az Alfa Romeo crossoverei (Auto Pult)
Az Alfa Romeo nem kis feladatot tűzött ki célul maga elé, méghozzá a prémium márkák megtámadásának képében. Noha a Giulia a gyakorlatban egyelőre még nem bizonyított, papíron könnyen képes lehet harcba szállni a szegmensben. Az olaszok pedig hamarosan újabb modellekkel fognak előrukkolni, amellyel a crossoverek szegmensében szeretnének tarolni.
máj. 11
15:27
Olimpiai kihívást kapott a Jeep Renegade (videó) (Auto Pult)
Rohamosan közeledik a 2016-os nyári olimpiai játékok nyitónapja, a neves eseményt pedig egyre több szponzor igyekszik kihasználni. Így tett a Jeep is, akik kedvtelésből az olimpiai rafting medencébe küldték kínálatuk legkisebb tagját, a Renegade-et.
máj. 11
15:29
Különleges Audi R8 Coupé V10 a versenygyőzelmek emlékére (Auto Pult)
Erősen limitált, ám annál különlegesebb R8-ast mutatott be az Audi. A V10 plus selection 24h utónevet viselő Coupé az R8 LMS versenygyőzelmeinek állít emléket, motorterét pedig 610 lóerő feszíti.
máj. 11
15:31

Keresés