Tudjuk jól, hogy az aktuális 5-ös BMW-nek, ami 2010-ben lépett piacra, már nem kell sokáig húznia az igát az újautópiacon, hiszen utódja már a szériagyártás kapujában áll, és bár még hivatalosan nem leplezték le a bajorok a friss szériát, erre még minden bizonnyal idén sor kerül, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy álcázva már gőzerővel futja a következő 5-ös BMW a tesztköröket szerte a világon,…
A Suzuki SX4 S-Cross a Vitara megérkezésével talán kicsit kevesebb figyelmet kapott, de a japánok nem feledkeztek meg a nagyobb méretű crossoverükről, és jócskán felfrissítették az autót. A hobbiterepes új arcot, friss hajtásláncokat és modernebb technológiai megoldásokat is kapott, így minden téren sokat fejlődött.
A Volvo az XC90-nel kezdte meg nem is olyan régen nagy megújulását, aminek bizony hatalmas tétje volt a márka jövője szempontjából. Mindenki nagy örömére azonban kifejezetten jól sült el a dolog, amit a nagy SUV töretlen sikerei, és az azóta bemutatott S90/V90 páros népszerűsége is jól mutat. Mindez természetesen számok terén is megmutatkozik, hiszen a svéd gyártó előreláthatólag rekordot fog…
A Nissan Juke 2010-ben hatalmas lendülettel és meghökkentő formákkal robbant be az autópiacra, és bár az extravagáns vonásokat gyakran hamar meg lehet unni, a japánok kis crossovere azóta is igazán frissnek hat – erről persze a 2014-es frissítés alkalmával is tettek a gyáriak. Mindezek ellenére persze már nagyban zajlik az utód fejlesztése, melyről annak ellenére is elég sok információ kiderült…
A héten beharangoztuk 'Nagy Magyarok az autótörténelemben' című cikksorozatunkat, amit nem ok nélkül kezdeményezünk 2016-ban: amint arról szerdai írásunkban is megemlékeztünk, idén ünnepeljük az autózás 130. évfordulóját, ami éppen elegendő okot ad arra, hogy kicsit mi is visszatekintsünk a történelemben, mégpedig híres magyar feltalálók, mérnökök bemutatásával. A sort ezúttal Farkas Jenővel és…

A kompakt SUV-k korát éljük, ez nem vitás, hiszen soha nem volt ennyire népszerű a szegmens, mint napjainkban. Épp ezért szinte minden gyártó igyekszik ajánlani valamit a vásárlóknak, eltérő stílusban és eltérő képességekkel. Ezúttal két nagyon különböző, de egy konszernhez tartozó koreai kompakt hobbiterepes járt szerkesztőségünk garázsában, hogy megvizsgáljuk, mit érdemes választani a józan…

A Toyotától a múlt héten két olyan sajtóközleményt is kaptunk, amelyek a japánok terepmodelljeinek rátermettségét és legendás megbízhatóságát bizonyítják: a Toyota pickupja, az új Hilux – mi több, egészen pontosan 9 Hilux – a híres Selyemutat is átszelve, Bangkoktól közel 20.000 km-t megtéve egészen Velencéig jutott, az utazás célja pedig annak bebizonyítása volt, hogy a megbízhatóságáról és…

Az Apple autójával kapcsolatban már rengeteg pletyka kering az interneten, és bár teljesen hivatalos megerősítés még nem történt, mára már mindenki teljesen biztos benne, hogy az amerikai vállalatnál már fejlesztés alatt áll a különleges négykerekű. Nemrég már azt is tudni vélték a külföldi lapok, hogy 2019-re kész is lesz a jármű, azonban a legújabb hírek szerint csak 2 évvel később, 2021-ben…

A MOL a mai nap folyamán bejelentette, hogy szerdától, vagyis július 27-től árváltozásra számíthatnak az autósok a magyarországi benzinkutakon. Viszont nem kell rossz hírre számítanunk, hiszen szerencsére nem drágulásról szól a krónika, hanem egy kismértékű árcsökkenésről: a benzin literje bruttó 2 forinttal lesz olcsóbb, miközben a gázolaj ára nem változik.
A japán autóipari óriás egy új turbómotort fejleszt, egészen pontosan turbómotoros hibrid hajtásláncot, amiről feltételezhető, hogy a készülőfélben lévő Toyota Supra erőforrását is képezi majd. A márka hosszútávú versenyautóit és raligépeit fejlesztő Toyota Motorsport GmbH dolgozik az újjáéledő sportautón is – a temérdek versenypályás tapasztalattal rendelkező sportrészleg lehet a garancia arra,…
A szuperautók talán sosem voltak még ilyen kapósak: az elképesztő képességekkel megáldott, általában igencsak limitált szériában készülő négykerekűeket pillanatok alatt elkapkodják a vásárlók, míg a gyártók már nem győznek magasabbnál magasabb összegeket elkérni értük. Habár sokat így sem keresnek rajtuk, legfeljebb nem buknak nagyot, az imázs építés szempontjából azonban kiválóak ezek a modellek.…
Múlt héten beharangoztuk 'Nagy Magyarok az autótörténelemben' című cikksorozatunkat, amit nem ok nélkül kezdeményezünk 2016-ban: amint arról megemlékeztünk, idén ünnepeljük az autózás 130. évfordulóját, ami éppen elegendő okot ad arra, hogy kicsit mi is visszatekintsünk a történelemben, mégpedig híres magyar feltalálók, mérnökök bemutatásával. A sort Farkas Jenő és Galamb József után Bíró…

Az autóiparban manapság nem ritka, hogy nagy gyártók dugják össze a fejüket és kötnek szövetségeket, hogy ezzel gyorsítsák a fejlesztéseket – nem mellesleg pedig csökkentsék a költségeket. A hétvégén egy igazán érdekes egyezséggel kapcsolatban merültek fel pletykák, melyek szerint a BMW, a Jaguar Land Rover csoport és a Ford közös akkumulátorgyárat húzna fel az Egyesült Királyságban, ami több…
A legújabb Mazda MX-5 nemrég mutatkozott be, de a hírek máris a következő generáció megoldásairól szólnak. Ez persze nem csoda, hiszen az autózás villámgyorsan fejlődik, így vajmi kevés esély van rá, hogy a japánok a jelenlegi változatot is közel 10 évig tartsák a piacon, mint az elődöt. A legújabb információk ráadásul nem csak légből kapott pletykák, hiszen maga Nobuhiro Yamamoto, a típus…

A színtiszta vezetési élményt megcélzó Lotus sportautók egyik emblematikus képviselője, az Elsie 2020-ig biztosan a brit márka kínálatában marad, a megjelölt időpontban pedig érkezik az utód egy új generáció formájában. A hírt Jean-Marc Gales, a Lotus első embere közölte a minap, eloszlatva ezzel a különböző pletykákat.

A Ford tegnapi sajtóanyagjában olvastuk, hogy a márka közepes méretű szabadidőautójának, a Kugának a kínálata egy új ST-Line nevű sportcsomaggal gazdagodott. A közlemény szerint az új sportcsomaggal felszerelt Kuga augusztustól lesz rendelhető, és még idén átvehetők lesznek az első példányok, de az ST-Line csomag árát egyelőre nem ismerjük.
A Ford első magyarországi EcoSport SUV-ja július elején kapta meg rendszámát és már útnak is indult a Balaton partjára. Ez az új, kanári sárga EcoSport lesz ugyanis a szolgálati autója a következő két hónapban annak a 24 éves egyetemistának, aki elnyerte az év álomállását.
A MOL ma délelőtt bejelentette, hogy pénteken újabb árcsökkenésre számíthatnak az autósok a hazai benzinkutakon: július 29-től a benzin literje 2, a gázolajé pedig bruttó 3 forinttal lesz olcsóbb. Ez azt jelenti, hogy péntektől a benzin magyarországi kiskereskedelmi literára átlagosan bruttó 326 forint körül, míg a gázolajé 329 forint körül fog alakulni.

Nem újkeletű ötlet a tengervízben, a vízszint alatt adott mélységben haladó autópálya, azonban a megvalósításig még senki sem jutott el. Norvégia azonban bizalmat szavazott az ötletnek, amiben a fjordokkal tagolt vidéknek is természetesen nagy szerepe van – az északiak 25 milliárd dollárt különítettek el a vízben lebegő, csőszerű autóutak projektjére.

A Renault az elmúlt jó pár év legkomolyabb modelloffenzívájával támadja folyamatosan a konkurenseket: szinte minden kategóriában benne van a három legfrissebb versenyző között a franciák adott típusa. A gyáriak ráadásul helyenként jelentős átpozícionálást is végrehajtottak, amiből talán a Talisman jött ki a legjobban, ami bár a Lagunát váltva továbbra is a középkategóriában kíván harcba szállni,…
A Nissan Gablini legújabb fejlesztése két új 50 kW-os elektromos autó villámtöltő, ezzel a Gablini autószalonok vállalat lett Magyarország legnagyobb magánkézben lévő „e-kúthálózat” tulajdonosa három töltőponttal a főváros környékén. Az M3/M0-ás csomópont mellett, illetve Zuglóban átadott CHAdeMO rendszerű gyorstöltővel 15%-kal 13 helyszínre bővült a Budapesten és környékén elérhető…

Az elektromos autók esetében a legtöbbek számára a belsőégésű motorral szerelt típusokhoz képest jelentősen kisebb hatótávolság jelenti a szűk keresztmetszetet, sokak pont a megtehető kilométerek számát látva vetik el a tisztán villamos hajtást. A megoldás azonban már úton van, méghozzá a rövidebb töltési időt és nagyobb energiatartalmat biztosító lítium-oxigén technológia formájában.
Project Ioniq Lab néven a Hyundai érdekes jövőkutató kezdeményezést alapított, amely már 12 pontban ki is adta, hogy milyen irányban fejlődhet világunk a következő 10 évben.

A legfrissebb hírek szerint még az idén, az őszi Párizsi Autószalonon bemutatkozhat a Porsche Panamera puttonyos változata. A Shooting Brake karosszériával érkező Sport Turismo teljesen új trendet indíthat be a luxuskategóriában.
Megdöbbentő hírek, némi hivatalos alátámasztással: a Tesla nagy tervének második felvonásában egy új fajta pickup is helyet kap. Legalábbis Elon Musk, a márka vezetője ezzel kapcsolatban is elejtett már pár szót – az internet világa pedig rögtön felkapta a hírt.