2019. március 26. kedd

márc. 26
9:36
Korrekció: mégsem büntet a NÚSZ Zrt. a lezárt autópálya-lehajtók miatt (Auto Pult)
Múlt csütörtökön, vagyis március 21-én írtunk egy cikket az Autó Pulton, amelyben felhívtuk Olvasóink figyelmét arra, hogy megyei matricákkal autópályázva az adott matricákkal utolsóként törvényesen használható autópálya-lehajtók lezárása esetén ügyeljenek a korábbi lehajtásra, ellenkező esetben ugyanis büntet a NÚSZ. Írásunk (hozzátesszük: örömünk
márc. 26
10:18
Hivatalos képeken a BMW i4, iNext és iX3 – 2021 végéig mind bemutatkoznak (Auto Pult)
A BMW a német prémiumtrióból tulajdonképpen elsőként ugrott bele az elektromos autózásba az i3-mal, és bár azóta inkább a konnektoros hibridekre összpontosítottak – aminek köszönhetően már az összes fontos modelljük elérhető ilyen verzióban –, a következő két évben három tisztán villanyos modellel is készülnek, melyeket most meg is mutattak nekünk
márc. 26
11:24
Új korszak? – elektromos lehet a Porsche következő szuperautója (Auto Pult)
A Porsche viszonylag ritkán mutat be valódi szuperautót: a Carrera GT 2003-as bemutatkozása után – igaz, 2007-ig készült az autó – 10 évet kellett várnunk a 918 Spyderre. Nem kizárt, hogy a következő hasonló kaliberű típus érkezéséig is szükségünk lesz türelemre, és könnyen lehet, hogy az újdonság már tisztán elektromos hajtásláncot kap majd. Erről
márc. 26
11:24
A tökéletes Ferrari? (Autónavigátor)
Soha nem fejlesztettek még olyan sokáig egy Ferrari prototípust, mint a P80/C-t. Az eredmény pedig magáért beszél.
márc. 26
11:48
Mick Schumacher nagyon izgul az F1-es teszt miatt (F1világ)
Mick Schumacher a Ferraritól és az Alfa Romeótól is lehetőséget kapott arra, hogy a jövő heti bahreini teszten kipróbálhassa idei F1-es versenygépüket.
márc. 26
13:51
Gyári fotókon pózolnak az új elektromos BMW-k! (Autónavigátor)
Már csak pár év választ el attól, hogy a BMW kínlatába megérkezzenek az ismert modellek elektromos hajtású kivitelei. Az X3 mellett már készül az i4 is, mely a 4-es GranCoupéval lehet egyenértékű.
márc. 26
14:12
Mindent a szemnek – sportcsomagot kapott a Škoda Octavia (Auto Pult)
A Škoda több modellje is elérhető SportLine verzióban, amely mutatós kiegészítőkkel teszi dinamikusabbá az adott típusok megjelenését. Lévén az Octavia volt a márka első valódi RS modellje, talán kissé furcsa, hogy éppen a kompaktból nem volt elérhető ilyen verzió – legalábbis egészen mostanáig. Igaz, ezúttal nem SportLine, hanem Dynamic+ néven, de
márc. 26
16:12
Tovább szigorítanak a Forma-1-ben (F1világ)
2020-tól tovább szigorít az olajégetésre vonatkozó szabályokon a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
márc. 26
16:57
Plusz egy ülőhely és bajnok fogyasztás a konnektoros Priusnál (Autónavigátor)
A 2019-es modellévre megújult a Toyota Prius hazánkban is kapható konnektoros hibrid változata. A PHEV modell praktikusabb lett, mint eddig, ráadásul már most teljesíti a fél év múlva hatályba lépő károsanyag-kibocsátási előírásokat.
márc. 26
19:00
Vadászik ránk – bruttó 15,4 milliótól elérhető itthon a Ford Ranger Raptor (Auto Pult)
A Ford Ranger eddigi csúcsváltozatát a Wildtrak kivitel jelentette, azonban az új változat bemutatkozásával a tengerentúlon már jól ismert Raptor verzió is elérhetővé vált hazánkban, amely még vadabb kiegészítőkkel és a legizmosabb hajtáslánccal kínál fokozott terepképességeket és még látványosabb megjelenést. A különlegesség árát persze meg kell f
márc. 26
19:03
Szinte RS-t faraghatsz az Octaviából egy új sportcsomaggal (Autónavigátor)
Sportos gyári kiegészítőkkel próbál még több ügyfelet vásárlásra csábítani a Skoda, pedig az Octavia eleve a legjobban fogyó típusuk.
márc. 26
19:12
Vettel: Hat versenyző is bajnokesélyes idén (F1világ)
A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel szerint 2019-ben hat versenyzőnek „lesz beleszólása” a Forma-1-es világbajnoki címért zajló küzdelembe.

2019. március 27. szerda

márc. 27
5:57
Úriemberek sportautója – Lexus RC 300h teszt (Autónavigátor)
Óvatosan frissítettek a Lexus RC vonalain, amely valójában egy nagyon csalóka sportautó. Vagyis inkább túrakupé.
márc. 27
6:36
Montezemolo: Alonso nem volt olyan, mint Schumacher vagy Lauda (F1világ)
Luca di Montezemolo, a Ferrari volt elnöke mesélt arról, milyen volt korábban együtt dolgozni Fernando Alonsóval a közös Forma-1-es éveikben.
márc. 27
8:21
Sok-sok biztonsági elektronika válhat kötelezővé az autóknál (Autónavigátor)
Az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatáról döntött az EU, 2022-től újabb biztonsági elektronikákat kell beépíteni a forgalomba kerülő autókba.
márc. 27
10:06
Péntektől drágulnak az üzemanyagok – ismét közelednek egymáshoz (Auto Pult)
Folytatódik az elmúlt hetek tendenciája: a benzin és a dízel ára péntektől ismét jóval közelebb kerül majd egymáshoz, de ezúttal áresés sajnos nincs a képletben, ugyanis a MOL bejelentése szerint mindkét üzemanyagtípus drágulni fog. Míg a benzin literenkénti bruttó átlagára 6 forinttal nő péntektől – és ezzel a héten összesen 11 forintot drágul –,
márc. 27
10:36
Ízelítőn a Hyundai városi crossovere – áprilisban mutatkozik be a Venue (Auto Pult)
Januárban még csak egy kósza hír volt, hogy a Hyundai és a Kia kicsi, városi crossoverekkel készül, mostanra azonban úgy tűnik, hogy valósággá vált mindez. A Hyundai ugyanis megosztotta első ízelítőjét a Venue névre keresztelt modelljéről, amely a Kona alá sorol majd be a kínálatba, bemutatója pedig április 17-én, a New Yorki Autószalonon lesz.
márc. 27
11:12
Mellőzi a hivalkodást – itt a Mercedes-AMG A 35 4MATIC Sedan (Auto Pult)
A Mercedes-Benz nemrég új taggal bővítette az A-osztály kínálatát, ugyanis megjelent a négyajtós, Sedan névre hallgató verzió – a hazai árlistában limuzinként szerepel. Ha már megalkották a lépcsőshátú kivitelt, akkor nem szerették volna, hogy kimaradjon a jóból, így meg is érkezett az újdonság első AMG verziója, ami az A 35 Sedan nevet viseli, és
márc. 27
11:33
Jelentős üzemanyagár-emelés jön pénteken (Autónavigátor)
Míg szerdán csak a benzin ára nőtt, pénteken újabb, mindkét üzemanyagfajtára kiterjedő áremelés következik. A benzin drágul jelentősebben.
márc. 27
11:54
F1 2021: Eredményes volt a keddi találkozó (F1világ)
Egy lépéssel közelebb kerültek a megvalósuláshoz a Forma-1 2021-es szabályai, a sportág szabályalkotói és részvényesei ugyanis a Bahreini Nagydíjon ültek össze a minap, hogy a részletekről egyeztessenek.
márc. 27
13:24
Hivatalos fotókon a vadonatúj 1-es BMW – ezt tudjuk róla eddig (Auto Pult)
Azok után, hogy tegnap az i széria következő két évben bemutatkozó vadonatúj tagjairól osztott meg hivatalos fotókat a BMW, ma már a még idén ősszel bemutatkozó vadonatúj 1-es sorozatról láthatunk képeket – igaz, sajnos ezúttal is még álcázott formában. A fotók mellé pedig néhány érdekes adattal is szolgáltak a bajorok.
márc. 27
14:00
Di Montezemolo: Alonso karaktere is hozzájárult az elbukott vb-címekhez (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatának egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonso részben karaktere miatt nem tudott soha világbajnoki címet nyerni az olasz istállóval.
márc. 27
14:42
Több előzés lehet a Bahreini Nagydíjon (F1világ)
Egy harmadik DRS-zóna is a versenyzők rendelkezésére áll majd a 2019-es Forma-1-es szezon második versenyén, Bahreinben.
márc. 27
14:54
Alonso Dakar-autóval tesztel (F1világ)
A Toyota Dakar-ralira kifejlesztett versenyautójával tesztelhetett szerdán, Dél-Afrikában a kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso.
márc. 27
15:36
Fotó: Vízparton homokoznak Räikkönenék (F1világ)
Újabb magánjellegű fotót tett közzé közösségi oldalán, az Instagramon Kimi Räikkönen. Ezúttal azt nézhetjük meg, ahogy a korábbi F1-es bajnok feleségével és gyermekeivel homokozik a vízparton.
márc. 27
16:45
A benzinfüggők országa vagyunk (Autónavigátor)
Több mint 6000 magyar autótulajdonos töltötte ki a Használtautó.hu kérdőívét, amiben górcső alá vettünk egy kényes témát: mennyire befolyásolja mindennapi autóhasználatunkat az üzemanyag ára?
márc. 27
17:54
A teljes lista – ezekre az autókra használható fel a 2,5 milliós nagycsaládos támogatás (Auto Pult)
A különböző állami támogatások létjogosultságáról vitatkozni nem a mi tisztünk, azonban azt gondoljuk, hogy amennyiben rendelkezésre állnak, úgy érdemes kihasználni őket. Az autóvásárlás szempontjából két ilyen rendelkezés létezik: az elektromos autókra járó 1,5 milliós hozzájárulás, illetve a sokkal nagyobb rétegeket érintő, és talán a kevésbé teh
márc. 27
18:30
Videón mókázik a Mercedes-AMG A 45 – még idén bemutatkozik (Auto Pult)
Épphogy bemutattuk a Mercedes-AMG A 35 Sedant, a csillagosok máris kompaktjuk legvadabb verziójára terelték a figyelmet, ugyanis megosztottak velünk egy videót, amin az A 45 mókázik a jégen – bizonyítva, hogy a drift üzemmód bizony az összkerékhajtású modellt is igazi mókamesterré varázsolhatja.
márc. 27
19:15
Már itthon is kapható a legolcsóbb Ford Focus (Autónavigátor)
A hagyományos technika híveit és a turbómotor szkeptikusait célozza az új motor, de a flottapiac is felfigyelhet a belépő Focusra.

2019. március 28. csütörtök

márc. 28
5:42
Francia fordítás – DS 7 Crossback (Autónavigátor)
Meglehetősen tartalmas színházat fejlesztett a PSA csoport, minden márkájánál más darabot láthatunk, de végsősoron ugyanazt. Vajon a DS7 Crossback tényleg mindegyiknél jobb volna?
márc. 28
6:12
Hűtési gondjai lehettek a Ferrarinak Melbourne-ben (F1világ)
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko szerint hűtéssel kapcsolatos problémák miatt szenvedett a Ferrari a 2019-es szezon első versenyhétvégéjén, Ausztráliában.
márc. 28
8:30
Európát is felvillanyozta a Tesla (Autónavigátor)
Remek fogadtatásra talált a legkisebb Tesla az öreg kontinensen, lehet félnivalója a konkurenciának.
márc. 28
10:06
Ilyen lesz a Kia új crossovere – még idén sorozatgyártásba kerül (Auto Pult)
A Szöuli Autószalon számunkra ugyan nem szokott túl sok érdekességgel szolgálni, de a koreai márkák azért nem szokták elhanyagolni a hazai rendezésű seregszemlét. Ezúttal a Kia vitt el több tanulmányt is, ám ezek közül számunkra inkább csak a Signature névre keresztelt modell lehet érdekes, ugyanis ennek sorozatgyártású verziója még idén bemutatkoz
márc. 28
10:42
Belehúz a Seat – hat elektromotorral szerelt modell jön 2020 végéig (Auto Pult)
A Volkswagen konszern talán minden más gyártónál nagyobb lendülettel vetette bele magát az elektromos autózásba – ami persze a hírhedt dízelbotránynak is köszönhető. A sorból pedig a Seat sem lóg ki: a nem is olyan rég még elég rossz helyzetben lévő márkának mostanra megtalálták a helyét, és a villanyautózásban is komoly szerepet szánnak neki a cso
márc. 28
11:06
Kínai segítséggel kap új esélyt a smart – nagyobb modell is érkezhet (Auto Pult)
Korábban igencsak lelombozó hírek érkeztek a smart háza tájáról: a Daimler már azon gondolkodott, hogy megszünteti a hozzá fűzött reményeket eddig soha be nem váltó márkát. Most azonban fellélegezhetnek a márka rajongói, ugyanis úgy néz ki, új esélyt kap a smart, amit nagyban köszönhet a kínai Geelynek, ebből pedig mindenki profitálhat, beleértve a
márc. 28
11:18
Itthon is beárazták a Skoda Scala modelleket! (Autónavigátor)
Kiderültek a Skoda Scala hazai árai, a márka konfigurátorában már mindenki összeállíthatja álmai kompakt Skodáját.
márc. 28
11:54
Rosberg: Bottasnak szüksége lesz pszichológiai játszmákra (F1világ)
Nico Rosberg szerint Valtteri Bottas legyőzheti csapattársát, Lewis Hamiltont az idei F1-es szezonban, ehhez azonban apró pszichológiai játszmákra is szüksége lesz.
márc. 28
12:18
Bahreinben már több szakember pótolja Whitingot (F1világ)
Megosztja a nemrégiben elhunyt Charlie Whiting feladatait a hétvégi Bahreini Nagydíjon a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
márc. 28
12:24
Fotó: Räikkönen a gyerekekkel jetskizik (F1világ)
A családja is elkísérte Bahreinbe az Alfa Romeo versenyzőjét, Kimi Räikkönent. A finn világbajnok a versenyre némi jetskizéssel hangolt, ahogy az az Instagramon közzétett fotókból is látszik.
márc. 28
13:06
Kialakult a „női Forma-1” mezőnye (F1világ)
A minap bejelentette 18 tagú 2019-es mezőnyét a nemrég megalakult, kizárólag hölgyek számára létrehozott formaautós bajnokság, a W Series.
márc. 28
14:06
Ne öld meg a motorodat a nem megfelelő olajjal! (Autónavigátor)
Zsolt kérdezett, a Motorolajdoktor válaszolt. Nem csak a nevezett autónál fontos, hogy nézzük meg, milyen olaj való bele, s persze az, hogy olyat is tegyünk bele.
márc. 28
15:06
Ricciardo új kasztnit kap Bahreinben (F1világ)
Új kasztnit kap a hétvégi Bahreini Nagydíjra a Renault versenyzője, Daniel Ricciardo.
márc. 28
15:48
Nem indul jól a McLaren bahreini hétvégéje (F1világ)
Nem indul jól Carlos Sainz és a McLaren Forma-1-es csapatának bahreini hétvégéje: a spanyol versenyző a szezon második versenyén más a második kinetikus energia-visszanyerő rendszerét (MGU-K) használja fel.
márc. 28
15:48
Ízelítőn a jövő héten bemutatkozó új Ford Kuga – hibridként is érkezik (Auto Pult)
A Ford a vadonatúj Focusszal kezdte meg kompakt palettájának megújítását, a következő lépés pedig az új generációs Kuga bemutatója lesz. Könnyen lehet, hogy idő előtt, de a Ford romániai képviseletének közösségi oldalára ma kikerült egy rövidke ízelítő videó, ami azóta már a magyar oldalon is fent van, és a következő Kuga részletei láthatók rajta a
márc. 28
16:12
A magyar autós ott spórol, ahol tud: terjed a házi autószerelés (Autónavigátor)
A hazai autósok döntő többsége szerelőre bízza autója javítását és az ehhez szükséges alkatrészek beszerzését, de egyre többen nézik meg maguk is a beszerzését, ahogyan az otthoni szerelés is mind népszerűbb.
márc. 28
17:42
Követendő példa – Kia ProCeed 1.4 T-GDI DCT (2019) teszt (Auto Pult)
A szépség és a praktikum találkozásából csak jó dolgok sülhetnek ki, főleg ha az autózásról van szó. Sokan ódzkodnak a kombiktól formáik miatt, de mindeközben egy egyszerű négy- vagy ötajtóst nem találnak elég praktikusnak. Erre a problémára nyújthatnának kiváló megoldást az úgynevezett shooting brake felépítésű modellek, de a gyártók mégsem igazán
márc. 28
18:24
Az F1-es Bahreini Nagydíj TV-közvetítései (F1világ)
Az előttünk álló hétvégén tartják a 2019-es Forma-1-es idény második versenyét, a Bahreini Nagydíjat.
márc. 28
18:42
Harcra kész az új Toyota Corolla versenygép (Autónavigátor)
Lecserélte az Avensist egy Corollára a Speedworks Motorsport, ahol a független indulók címvédője vezet a brit Túraautó Bajnokságban. Az új versenyautó a tesztköreit futja, hiszen egy hét múlva már élesben kell bizonyítania.
márc. 28
20:30
Alonso jövő héten tesztel a McLaren autójával (F1világ)
Jövő héten, Bahreinben tesztelheti a McLaren 2019-es Forma-1-es versenyautóját Fernando Alonso.

2019. március 29. péntek

márc. 29
5:54
Isteni négyüléses – Maserati GranTurismo (Autónavigátor)
Mindig is szerettem volna közel kerülni egy Ferrarihoz, bakancslistás, de nálam nem álomautó kategória, csak egy olyan pont az autózásban, ami fontos. Egy Maseratitól én többet kapok, de még mennyivel!

Keresés