A GreenGo már csütörtökön bejelentette, hogy flottájának egy részét az idősek ellátásának segítéséhez a FÖRI rendelkezésére bocsátja, a MOL Limo pénteken lépett: 5 autót ad a szociális ágazatnak és kupont az egészségügyi dolgozóknak.
A Skoda fiatal tanoncai éppen a márka hetedik különleges tanulmányautóján dolgoznak. A márka fejlesztőközpontjában minden évben azon dolgoznak a fiatal
Komoly célokat tűzött ki maga elé a 2020-as szezonra a Racing Point Forma-1-es csapata. A silverstone-i istálló mindenkit meglepett a téli teszteken azzal, hogy egy olyan autóval gurult pályára, mely kísértetiesen hasonlít a Mercedes tavalyi, világverő modelljére. Az új, RP20-as kódjelű modellt azóta sokan csak „pink Mercedesként” emlegetik, exkluz
Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen azt mondja, nagyon bízik abban, hogy az idei évre sikerült tanulniuk azokból a nehézségekből, melyek 2019-ben hátráltatták őket.
A legfrissebb hírek szerint hétfőn bejelentik, hogy a Forma-1-es Azeri Nagydíjat sem rendezik meg a tervezett, június 7-i időpontban, így a 2020-as szezon rajtja még későbbre tolódik.
Minden egyes versenyen másmilyen sisakkal fog versenyezni a 2020-as szezonban Lando Norris – erre lehetősége lesz, nemrég ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) eltörölte az ezt tiltó szabályozást.
Az aktuális A-osztályos Mercedes-Benz kialakításánál fogva akár családi használatra is alkalmas autó. A Mercedes-AMG A45 S kivitelben a világ legerősebb sorozatgyártású négyhengeres motorja dolgozik: a 2,0 literes turbós egység pontosan 421 lóerős teljesítményre képes. Már a menetpróbák alapján – érzetre – megérdemelte a gyáriak által használt szup
Világszinten tovább folytatódik az üzemanyagárak csökkenése, bár az olajárak zuhanását nálunk kompenzálja a forint dollárral szemben (is) mutatott gyengülése. Utóbbi oknál fogva összességében drágulnia kellene az üzemanyagoknak hazánkban, ebből kifolyólag meglepődtünk a MOL ma reggeli bejelentésén, amelynek értelmében most szerdától újabb 10 forint
A 20. születésnapját tavaly decemberben ünneplő, hirdetésszám és látogatottság kapcsán is piacvezető Használtautó.hu statisztikája szerint komoly keresletcsökkenésre kell felkészülniük az
A Red Bull Racing csapatát irányító Christian Horner szerint nem érheti kritika a Forma-1 vezetőségét azért, ahogy kezelték a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíjat.
Az innovációval eddig sem fukarkodott a BMW-nk, amire tesztautónk esete talán a legjobb példa. Még meg sem érkezett szerkesztőségünkhöz a vadonatúj, jóformán minden autóipari extrával teletömött tesztautó, máris idejétmúlt lett a hajtáslánca: a kétliteres dízelmotorhoz időközben 48 V-os enyhe hibrid rendszer is társult. Panaszt azért nem emelünk: e
Hallom…már közeledik. A közeli dombok szépen visszaverik a morajlást. Egyszer csak felbukkan egy mérges fényszórópár a célegyenesre ráfordító kanyarban és célba vesz. A 6,2 literes, V8-as AMG blokk fenyegető és ámulatba ejtő dübörgéssel repíti felém Ő-t. A pódiummal egy vonalba érve egy szempillantás alatt kapcsolja a szekvenciális váltó a következ
Elhalasztják az Azeri Nagydíjat is, így még később rajtolhat a 2020-as Forma-1-es idény. Hiába csúsznak a 2021-es szabályok, Mercedes-motorokra vált jövőre a McLaren. Ezekről lesz szó az F1Világ híradó mai adásában, melyben egy Kimi Räikkönen-interjút is mutatunk.
Nyílt levelet intézett a világ felé a Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey, melyben leszögezte, amilyen hamar csak tudnak, visszatérnek majd a versenypályára.
A Renault versenyzője, Esteban Ocon elárulta, fogalma sem volt korábban a Mercedes trükkös kormányrendszeréről, de jó eséllyel akkor találta azt fel a csapat, amikor őt már nem engedték be az istálló gyárába, miután kiderült, távozik a csapattól.
A brit gyártó mérföldkőhöz érkezett: 1968 óta nem fejlesztett vadonatúj motort az Aston Martin, de ezt most rögtön egy nem akármilyen erőforrással pótolja. Bár az egység csak háromliteres V6-os, olyat tesz le az asztalra, amitől szem nem marad szárazon.
A tuningnak számtalan ágazata van: amit el lehet képzelni, azt általában megvalósítják. Manapság hatalmas kultusza van a veterán Porsche 911 modelleknek, de hát emiatt méregdrágák is. Egy német tuningcég érdekes megoldást talált a problémára.
Körbeértünk: bemutatkozott a Volkswagen konszern utolsó újhullámos kompakt modellje is, amely történetesen a legigényesebb. Az új Seat Leon, Volkswagen Golf és Skoda Octavia után itt a vadonatúj Audi A3 Sportback, amely minden eddiginél izgalmasabb külsőt kapott, időközben pedig hazánkban is rendelhetővé vált. A típus a 8,34 millió forintos alapárá
Kezdetben vala az lóca – akár így is kezdődhetne a történeti áttekintés. Hiszen a lovaskocsikra szerelt bakok számára a lócák adták a mintát. A hajtó személyzet és a jármű utasai számára készített padok eleinte természetesen fából készültek, és – bár hosszú órákon keresztül szinte akármin jobb ülni, mint állni – a mai ülőalkalmatosságokhoz viszonyí
A Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey szerint 15-18 futamból is állhat a 2020-as világbajnoki sorozat, mely reményei szerint nyáron kezdődhet el. Erről lesz szó az F1Világ keddi híradójában. Beszámolunk arról is, hétfőn fel kellett függeszteni a munkát az AlphaTauri gyárában, illetve kiderül az is, tudott-e a Mercedes trükkös kormányrendszer
Öt évvel ezelőtt hatalmasat változott a Renault Espace. Az Európában mindenképp kategóriateremtőnek számító egyterű a klasszikus vonalról kissé crossoveresre váltott.