2020. március 24. kedd

márc. 24
0:03
A Red Bull még nem gondolkodik az Osztrák Nagydíj halasztásán (F1világ)
A Forma-1-es Osztrák Nagydíjat szervező Red Bull jelen állás szerint nem tervezi, hogy elhalasztja a július elejére tervezett versenyt.
márc. 24
0:07
Nem változtak a tervek: Mercedes-motorra vált jövőre a McLaren (F1világ)
Bár a kasztnira vonatkozó szabályokat befagyasztják a következő idényre, a McLaren nem változtat tervein: Mercedes-motorokra vált a 2021-es szezonra.
márc. 24
0:11
F1-híradó – Még egy verseny marad el, Räikkönen-interjú (F1világ)
Elhalasztják az Azeri Nagydíjat is, így még később rajtolhat a 2020-as Forma-1-es idény. Hiába csúsznak a 2021-es szabályok, Mercedes-motorokra vált jövőre a McLaren. Ezekről lesz szó az F1Világ híradó mai adásában, melyben egy Kimi Räikkönen-interjút is mutatunk.
márc. 24
0:15
F1: Amilyen hamar csak lehet, visszatérünk a versenypályára! (F1világ)
Nyílt levelet intézett a világ felé a Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey, melyben leszögezte, amilyen hamar csak tudnak, visszatérnek majd a versenypályára.
márc. 24
6:54
Te mibe tankolnál szívesen, ha már ilyen olcsó a benzin? (Autónavigátor)
Az a szomorú helyzet állt elő, hogy még egy tetemes fogyasztású autó esetén is hónapokig kitarthat most egy tankolás, hiszen
márc. 24
8:09
Oconnak fogalma sem volt a Mercedes DAS-rendszeréről (F1világ)
A Renault versenyzője, Esteban Ocon elárulta, fogalma sem volt korábban a Mercedes trükkös kormányrendszeréről, de jó eséllyel akkor találta azt fel a csapat, amikor őt már nem engedték be az istálló gyárába, miután kiderült, távozik a csapattól.
márc. 24
8:48
Megmutatta V6-os szupermotorját az Aston Martin (Auto Pult)
A brit gyártó mérföldkőhöz érkezett: 1968 óta nem fejlesztett vadonatúj motort az Aston Martin, de ezt most rögtön egy nem akármilyen erőforrással pótolja. Bár az egység csak háromliteres V6-os, olyat tesz le az asztalra, amitől szem nem marad szárazon.
márc. 24
9:12
Vigyázz a Teslákkal, mindent látnak! (Autónavigátor)
Nem mindenki örül a kütyük térnyerésének az új autókban, ám vannak olyan funkciók, melyek hasznosságával nehéz vitatkozni. A Tesla az
márc. 24
9:30
Vissza a jövőbe – így öregítettek egy modern Porschét (Auto Pult)
A tuningnak számtalan ágazata van: amit el lehet képzelni, azt általában megvalósítják. Manapság hatalmas kultusza van a veterán Porsche 911 modelleknek, de hát emiatt méregdrágák is. Egy német tuningcég érdekes megoldást talált a problémára.
márc. 24
9:45
Koronavírus: Be kellett zárni az AlphaTauri gyárát is (F1világ)
Az olasz kormány döntése értelmében bezárta faenzai gyárát a minap az AlphaTauri Forma-1-es csapata.
márc. 24
9:54
8,34 milliótól elérhető az új Audi A3 Sportback (Auto Pult)
Körbeértünk: bemutatkozott a Volkswagen konszern utolsó újhullámos kompakt modellje is, amely történetesen a legigényesebb. Az új Seat Leon, Volkswagen Golf és Skoda Octavia után itt a vadonatúj Audi A3 Sportback, amely minden eddiginél izgalmasabb külsőt kapott, időközben pedig hazánkban is rendelhetővé vált. A típus a 8,34 millió forintos alapárá
márc. 24
10:51
A fapadtól a 3D-nyomtatott kompozitig – az autós ülések története (Auto Pult)
Kezdetben vala az lóca – akár így is kezdődhetne a történeti áttekintés. Hiszen a lovaskocsikra szerelt bakok számára a lócák adták a mintát. A hajtó személyzet és a jármű utasai számára készített padok eleinte természetesen fából készültek, és – bár hosszú órákon keresztül szinte akármin jobb ülni, mint állni – a mai ülőalkalmatosságokhoz viszonyí
márc. 24
11:09
Áprilistól még nem nő az üzemanyagok jövedéki adója (Autónavigátor)
Immár 2016 óta a Brent típusú kőolaj előző negyedéves átlagára alapján változik az üzemanyagok hazai jövedéki adója. A szabályozás szerint,
márc. 24
14:12
Jövőre érkezhet a Lotus Esprit utódja (Autónavigátor)
A 2010-es Párizsi Autószalonra nem kevesebb mint öt koncepciómodellel érkezett a Lotus, amelyek közül az egyik az Esprit utódját kívánta
márc. 24
17:00
A világ első tetovált autója egy Lexus (Autónavigátor)
Először én is csak pislogtam, nem értettem, hogyan is lehet egy autót tetoválni. Biztosan csak fényezésre gondolnak, de nem. Ugyanakkor
márc. 24
19:00
Az Audi nem engedi, hogy megszülessen az öthengeres Golf (Autónavigátor)
Egyre több keresnivalójuk van a hot hatchre vágyóknak a Volkswagen szalonjaiban. A Golfból már egy jó ideje nem csak a

Keresés