2020. március 25. szerda

márc. 25
7:42
Grosjean: A versenyzőknek nem volt választásuk Melbourne előtt (F1világ)
Miközben a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Forma-1 vezetőségének védelmére kelt a törölt Ausztrál Nagydíj kapcsán, a Haas versenyzője, Romain Grosjean nem rejtette véka alá negatív véleményét a Melbourne-ben történtekkel kapcsolatban.
márc. 25
8:06
Húsvét után dőlhet el a kanadai F1-es verseny sorsa (F1világ)
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj szervezői jelen állás szerint úgy készülnek, hogy június közepén vendégül látják majd a száguldó cirkusz mezőnyét – ám természetesen fel kell készülniük arra az eshetőségre, hogy a futamot halasztani kell a koronavírus-járvány miatt.
márc. 25
8:09
Kőkemény változatot kaphat az Audi R8 (Auto Pult)
Az Audi bejegyeztette az illetékes európai hivatalnál az R8 Green Hell nevet, ami autós körökben meglehetősen beszédes elnevezés. Az előnév a márka sportautójára, az utónév pedig a Zöld Pokolként becézett Nürburgring-Nordschleifére utal, a végeredmény pedig egy kőkemény versenyverzió lehet, amely otthon érzi magát a világ leghosszabb működő verseny
márc. 25
8:21
Már bemutatkozásakor kompatibilis lehet a BMW autóival az Apple CarKey (Auto Pult)
Az Apple legújabb mobiltelefonos operációs rendszerén már javában dolgoznak a külső fejlesztők, az új lehetőségek között pedig szerepel a CarKey funkció, amely iPhone vagy Watch készülékünket digitális autókulccsá változtatja. A legfrissebb hírek szerint pedig a BMW már támogatni fogja a megoldást, amikor az megjelenik az ősszel.
márc. 25
9:15
Készül a vadonatúj Mercedes-Benz SL – ezt tudjuk róla (Auto Pult)
Amilyen meghatározó és ikonikus autó szerepében tetszelgett a Mercedes-Benz SL, olyan nagy a csend körülötte már hosszú évek óta. A kétüléses roadster helyett inkább az S-osztály kupé változataira helyezte a hangsúlyt eddig a gyártó, hamarosan azonban utódot kaphat a kétszemélyes modell is, nem is akármilyet.
márc. 25
9:39
Rendeléstől a javításig – Klímaügyben mutat egyedit a Würth (Autónavigátor)
Jelentősen többet jelent annál Würth ügyfélnek lenni, minthogy újabbnál újabb termékek rendelésében kapunk elsőszámú segítséget. A minőségi termékek köré minőségi
márc. 25
10:25
Lélektani határ, 300 forint alá megy a benzin ára! (Autónavigátor)
Aligha gondoltuk volna akár néhány hete is, hogy 300 forint alá megy a benzin ára, pedig így van, és azt
márc. 25
11:21
Tovább szakad a benzin ára, stagnál a gázolajé – péntektől 300 ft/l alá esik a benzin átlagára! (Auto Pult)
Utoljára épp ma tapasztalhattunk jelentős árcsökkenést a benzinkutakon, legalábbis a benzin esetében: hajnalban 10 forintot esett az 95-ös benzin kiskereskedelmi literára, ami egyben azt jelenti, hogy mától jó néhány benzinkúton akár 300 ft/liter alatt tankolhatunk. De ez még nem minden, jelentjük, hogy a benzin áresése nem áll meg: a MOL ma reggel
márc. 25
14:06
Már kéz- és felületfertőtlenítő szereket is gyárt a MOL (Autónavigátor)
Sorra jönnek elő az újításokkal a vállalatok, hogy mivel tudják segíteni a koronavírus elleni harcot, meg persze azért is, hogy
márc. 25
16:30
Síelni is mehetünk majd a Mercedes-Benz elektromos kisbuszával (Autónavigátor)
Az elektromos autókkal kapcsolatban gyakori félelem, hogy a hidegben kevésbé megbízhatóan működnek, a Mercedes-Benz EQV téli tesztelése azonban bizonyítja, hogy
márc. 25
19:21
Brutálisan különleges Porschét hajt a ralilegenda, Walter Röhrl (Autónavigátor)
Jogosan lehet büszke a kétszeres ralivilágbajnok legújabb szerzeményére, amitől a Nemzeti Közlekedési Hatóság vélhetően kitérne a hitéből. A projekt eredetileg

2020. március 26. csütörtök

márc. 26
0:03
Nem tűnnek el a motorhome-ok a Forma-1-ből (F1világ)
Bár Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója korábban utalt erre, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondja, egyelőre nem tervezik a motorhome-ok száműzését a száguldó cirkuszból.
márc. 26
0:07
Érkeznek haza a McLaren karanténban rekedt tagjai (F1világ)
A héten hazatérhet az Egyesült Királyságba a McLaren Forma-1-es csapatának azon 16 dolgozója, akiket még Melbourne-ben kerültek karanténba azok után, hogy az istálló egyik tagjánál kimutatták a koronavírust.
márc. 26
0:11
Briatore: A Ferrari elvesztegetett egy évet Räikkönennel (F1világ)
A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore szerint a Ferrari csak elpazarolt egy évet azzal, hogy 2018-ra meghosszabbította Kimi Räikkönen szerződését. Az olasz szakember szerint a csapatnak már egy évvel korábban lehetőséget kellett volna adnia Charles Leclercnek.
márc. 26
0:15
McLaren: Könnyű döntés volt visszalépni az Ausztrál Nagydíjtól (F1világ)
A McLaren Forma-1-es csapatának ügyvezetője, Zak Brown elismerte, könnyű döntés volt meghozni az Ausztrál Nagydíjtól való visszalépésüket azt követően, hogy kiderült, egyik csapattagjuk megfertőződött a koronavírussal.
márc. 26
0:19
F1-híradó: 03.25. – Briatore előbb kitette volna Räikkönent (F1világ)
A korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore már 2018-ban Charles Leclercnek adott volna lehetőséget Kimi Räikkönen helyén. Az F1Világ híradóban a McLaren melbourne-i visszalépéséről, és a Kanadai Nagydíjról is szó lesz!
márc. 26
7:00
Okosságokkal tömött lukas doboz – Ford Puma (Autónavigátor)
A tömegautók között meglátni a különlegeset talán a legnehezebb feladat. A gyártók vért izzadva küzdenek a jó ötletekért és azok
márc. 26
7:27
Külön engedélyt kap a McLaren, hogy beépíthesse a Mercedes-motort jövőre (F1világ)
Külön engedéllyel módosíthat majd versenyautóján a 2021-es Forma-1-es évadra a McLaren csapata, hogy használni tudja a Mercedes erőforrását jövőre.
márc. 26
8:57
F1: Felfüggesztik a 2022-es fejlesztéseket (F1világ)
A koronavírus-járvány komoly hatással van a Forma-1-es világbajnokságra is – amellett, hogy az idei szezon leghamarabb csak nyáron kezdődhet el, a kialakult helyzet a következő éveket is meghatározza a száguldó cirkuszban.
márc. 26
9:33
A nap híre: turbós lesz a Toyota GT86 utódja (Auto Pult)
A jelenlegi ínséges időkben minden jó hír duplán számít. Mi más vidíthatná fel az autórajongókat, mint a hír: a Toyotánál az SUV-mánia mellett is marad hely egy viszonylag megengedhető árú játékszernek. Lesz utódja a GT86-nak – Toyota GR86 néven folytatódik a sportos széria története.
márc. 26
9:36
Így teheted vírusmentessé az autód belsejét (Autónavigátor)
Kezet kell mosni és otthon kell maradni - ezeket talán mindenki tudja, de vannak esetek, amikor muszáj elhagyni a házat.
márc. 26
11:03
Búcsú a V8-as dízeltől – hathengeres hibridet kap a Range Rover (Auto Pult)
A következő hónapokban jelenik meg a Land Rover nagyobb modelljeiben az enyhe hibrid hajtáslánc: a Range Rover és Range Rover Sport modellek hathengeres dízel erőforrása fejlődik tovább, sőt, erősebb kiadás is lesz. A 300 lóerős 3,0 literes egység D300 jelöléssel és várhatóan finoman működő start-stop rendszerrel kerül a luxus terepjárókba, az izmo
márc. 26
11:09
Hármas jubileum a Porschénél: hangulatosan ünnepelték a születésnaposokat (Auto Pult)
Ha március, akkor Genfi Autószalon – az idei évet leszámítva évtizedek óta kora tavasszal rendezték meg a svájci seregszemlét. A Porsche gyakran Genfben mutatja be új modelljeit, ennek köszönhetően idén márciusban három születésnapos modellt is köszönthet a német gyártó: a Porsche 918 Spyder Concept, a 993-as 911 Turbo és a 718 RS 60 egyaránt kerek
márc. 26
11:48
Optimum a kisáruszállításban – Opel Vivaro Cargo 2.0D 122 teszt (Auto Pult)
A kisáruszállítás szempontjából az optimális méretű és motorizáltságú Opel Vivaro Cargo járt nálunk, racionális felszereltséggel – mi legalábbis az ár/érték arányt szem előtt tartva ezt a 122 lóerős kétliteres dízelmotorral szerelt hosszú (L) kivitelt választanánk a kínálatból. Ezúttal nem az Opel importőre kínálta fel tesztelésre az autót: személy
márc. 26
12:18
Kihalt Budapest? Mutatjuk, milyen valójában! (Autónavigátor)
Ahogy az ország nagy része tette, úgy mi is otthon maradtunk és a nappaliból, dolgozószobából szolgáltatjuk nektek a tartalmat. Egy-két
márc. 26
14:48
Egész Európában csökkent az autópiac, de több elektromos fogyott (Autónavigátor)
Megérkeztek az egyik legnagyobb járműpiaci elemző cég, a Jato februári statisztikái az új autók piacáról. Az Egyesült Királyság adatait is
márc. 26
18:18
Huszonöt lóerős rendőrautó keresi új gazdáját (Autónavigátor)
Történelmi jelentőségű négykerekűhöz juthat hozzá az, akinél utoljára koppan a kalapács a RM Sotheby’s árverésén. A Subaru 360 a márka

2020. március 27. péntek

márc. 27
0:06
Rengeteget spórolhatnak a koronavírus miatt az F1 csapatai (F1világ)
A Forma-1 történetének legdrágább szezonjának ígérkezett a 2020-as, a koronavírus-járvány azonban mindent felülírt a száguldó cirkuszban. Fontos azonban, hogy megfelelő döntések szülessenek, hogy minden csapat életerős maradjon.
márc. 27
0:10
Eladó az első F1-es Ferrari, amit Schumacher vezetett! (F1világ)
Elárverezik azt a Ferrarit, amit a Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher először vezethetett.
márc. 27
0:14
A DAS-rendszer csak egy eleme a Mercedes zseniális megoldásának? (F1világ)
A téli teszteken a Mercedes Forma-1-es csapatának innovatív kormányrendszere keltette fel mindenki figyelmét, ám könnyen lehet, hogy az csupán egy kiindulópontja a világbajnok csapat által használt másik okos megoldásnak.
márc. 27
0:18
A legnagyobbak is hibáznak a biztonsági autó mögött (F1világ)
Számos példát láttunk arra az elmúlt évtizedekben, hogy hiába küldik pályára a biztonsági autót a Forma-1-ben, még úgy is történhetnek váratlan események.
márc. 27
0:22
F1-híradó: A Hungaroring úgy készül, lesz Magyar Nagydíj (F1világ)
A Hungaroring szervezői jelen állás szerint úgy készülnek, hogy megrendezik az augusztus elejére tervezett Magyar Nagydíjat. Az F1-híradóban szó lesz továbbá arról is, hogyan lett a száguldó cirkusz történetének ledrágább idényéből hirtelen nagy pénzspórolás, és eláruljuk, maradnak-e a motorhome-ok a jövőben! Megmutatjuk emellett azt az autót is, a
márc. 27
7:49
Ismét jelentősen csökkent a benzin ára (F1világ)
Újabb bruttó 10 forinttal csökkent pénteken a 95-ös üzemanyag ára.
márc. 27
8:27
300 forint alá ment a benzin ára, de jön a kijárási korlátozás (Autónavigátor)
Miként arról tegnap , ha nem is üresek Budapest útjai, de már eddig is jelentősen visszaesett a forgalom. Úgy tűnik,
márc. 27
8:45
Hetvenkedik a Volkswagen Transporter – kerek évfordulóhoz érkezett az ikonikus busz (Auto Pult)
A Volkswagen Transporter idén már 70 éves, mondhatjuk kiállta az idő próbáját. 1950 óta gyártják a haszonjárművet ugyanezen a néven, és hasonlóan az 1935 óta létező Chevrolet Suburban típushoz az évtizedek során többször is jelentős változásokon esett át. Megtaláltuk tehát az abszolút listát vezető modellt, a leghosszabb ideje használatban lévő has
márc. 27
9:45
3D nyomtatással és titánnal harcol a tömeggel a Bugatti (Auto Pult)
A Bugattinál komolyan veszik a tömegcsökkentést: a Chiron Pur Sport és Chiron Super Sport 300+ hiperautóknál sincs ez másképp. A különleges minőségű anyagokból építkező belsőhöz vagy a négyturbós W16-os erőforráshoz méltó alapossággal figyeltek az olyan apró részletekre is, mint a kipufogóvégek kialakítása.
márc. 27
13:33
17 és 18 colos, 300 km/óráig jó abroncsokat tesztelt az ADAC (Autónavigátor)
Bár az elmúlt 10 évben sokat veszített ázsiójából az ADAC, elképesztő apparátussal és munkával végzett gumitesztjük még mindig meghatározó, igaz,
márc. 27
13:35
Hírességek autói kerülnek kalapács alá (Autónavigátor)
Március 28-án, azaz e hétvégén rendhagyó árverésre készül a Classic Car Auctions. Az első virtuális licitáláson ismert tulajdonosok érdekes négykerekűi
márc. 27
14:21
Így pattintanak meg egy BMW-t 2 perc alatt (Autónavigátor)
A legfrissebb elektronikai kütyük, berendezések, kényelmi extrák nem csak a tulajdonos szolgálatában állnak. Amikért súlyos felárat fizetünk, azok a tolvajok
márc. 27
15:39
Autó Pult Év Autója – íme, a győztesek I. (Auto Pult)
A 2020-as év sajnos nagyon nem úgy alakul, ahogyan arra bárki is számított. Azt tudtuk, hogy az autóipar új, minden eddiginél nagyobb kihívásokkal fog szembesülni a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák, a SUV-mánia, az elektromos autózás okozta hatalmas fejlesztési költségek és az önvezető autózás beteljesületlen álmának hajhászása okán, de a vá
márc. 27
17:27
Kisebb a forgalom, tisztább a levegő Budapesten (Autónavigátor)
Sejthető volt, hogy a koronavírus járvány talán egyetlen pozitív hozadéka lehet az, hogy az emberek korlátozott mozgása miatt visszaesett járműforgalomtól
márc. 27
19:45
Meghosszabbították a kecskeméti Mercedes gyár leállását (Autónavigátor)
A Daimler március 17-én döntött úgy, hogy két hétre leálltja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Ez a döntés a

2020. március 28. szombat

márc. 28
0:06
Hungaroring: Rugalmasak tudunk lenni, ha halasztani kell a Magyar Nagydíjat! (F1világ)
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt abban bízik, augusztusra javul a koronavírussal kapcsolatos nemzetközi helyzet, így megtarthatják a Magyar Nagydíjat. Ha viszont a halasztás mellett kell dönteni, a magyar pálya rugalmas tud lenni.
márc. 28
0:10
Magnussen: 18 verseny fél év alatt? Brutális lenne! (F1világ)
A Haas versenyzője, Kevin Magnussen szerint egészen brutális lenne, ha az év második felében 18 versenyt meg tudnának rendezni a Forma-1-ben.
márc. 28
0:14
Csak egy évre hosszabbítana Vettellel a Ferrari! (F1világ)
Olasz sajtóértesülések szerint csak egy évre hosszabbítaná meg Sebastian Vettel szerződését a Ferrari Forma-1-es csapata, ráadásul a német versenyző fizetésén is jelentősen csökkentenének.
márc. 28
0:18
Koronavírus: Orvosi eszközöket gyárt 7 F1-es istálló! (F1világ)
Összesen hét angliai székhellyel rendelkező Forma-1-es istálló nyújt technológiai segítséget orvosi eszközök gyártásában, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.
márc. 28
0:22
F1-híradó: Egyéves szerződést kínál Vettelnek a Ferrari (F1világ)
A legfrissebb hírek szerint ajánlatot tett Sebastian Vettelnek a Ferrari Forma-1-es csapata. Részletek a mai F1-híradóban, melyből kiderül az is, mik igazak a Renault kivonulásáról szóló pletykákról!
márc. 28
6:24
Minden, amit az új Skoda Octaviáról tudni kell! (Autónavigátor)
Kezdjük néhány szóval a formatervet, amelyről persze nem szeretnék túl sokat fecsegni, hiszen a képek magukért beszélnek. A merészség helyett
márc. 28
8:24
Vajon autózhatunk a kijárási korlátozás hatálya alatt? (Autónavigátor)
Miként arról tegnap , Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette be a mától életbe
márc. 28
11:54
A frissítés mellé elektromos hajtást is kap a Mercedes Vito (Autónavigátor)
Eredetileg a Genfi Autószalonon leplezte volna le a friss Vitót a Mercedes, a kiállítás azonban idén , így az interneten

Keresés