Az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvénytervezetet a minisztérium kedden nyújtja be az Országgyűlés elé - közölte az egészségügyi miniszter pénteken.
Rendbontókról és nem tüntetőkről beszélhetünk a reggeli budapesti engedély nélküli demonstráció kapcsán - mondta Juhász Gábor a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára azt is hangsúlyozta: a rendőrség szabályosan lépett fel a rendbontók ellen.
II. Rákóczi Ferenc emigrációja kezdetének 290. évfordulójára megújult és ismét fogad látogatókat a törökországi Rodostóban (Tekirdag) álló Rákóczi Emlékház.
MSZP közlemény: A Kettészakadt bús magyar kuruc című publicisztikát levettük az oldalról, mert az írás a szerző magánvéleményét adja közre, amellyel az mszp.hu szerkesztősége nem ért egyet.Tájékoztatásul közöljük a cikk írójának reakcióját:
A Fideszre az összes választó 33 százaléka, míg az MSZP-re 15 százalék voksolna, az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében mindössze egy százalék - derül ki a Tárki október 4-e és 18-a között végzett pártpreferencia-kutatásából. A biztos szavazó pártválasztókon belül az ellenzéki párt támogatottsága 66 százalékon áll, míg a szocialista párté 25 százalékon - olvasható a cég…
Fontos a fiatal újságíró tehetségek támogatása és a helyi hagyományok felelevenítése - jelentette ki Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára pénteken, Makón a Pulitzer József születésének százhatvanadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
Tűz keletkezett a budapesti Flórián Üzletközpontban egy étterem konyhájában. A lángok az épület elszívó rendszerén keresztül átterjedtek az alagsorra, a földszintre, valamint az első emeletre. Ötös fokozatú, kiemelt riasztással mintegy 120 tűzoltó érkezett a helyszínre.
"Örülök, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta javaslatomat, valamint hatályon kívül helyezte korábbi elutasító döntését, hiszen a tegnapi határozat az első fontos lépés annak irányába, hogy a világháborús emlékmű körül kialakult vitát végre lezárhassuk.
Megszaporodtak manapság a tüntetések. Gyakran valódi politikai cél nélkül, csak a hecc kedvéért gyűlnek össze a világmegváltó rebellisek, hogy majd ők megmutatják. Hogy mit, gyakran maguk sem tudják. Miért lett „divat” a tüntetés? Beleástuk magunkat a dolog pszichológiájába: milyen ember az, akinek az egyik kedvenc hobbija a demonstrálás?
Turisztikai koncepciójának megújításával, egy turisztikai érdekegyeztető tanács létrehozásával, a légügyi marketing fejlesztésével, kiszámítható támogatásokkal és "az eddiginél jobb, átgondoltabb és hatékonyabb marketinggel, nemzetközi megjelenéssel" készül a fővárosi önkormányzat.
A Fideszre az összes választó 33 százaléka, míg az MSZP-re 15 százalék voksolna, az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében mindössze egy százalék - derül ki a Tárki október 4-e és 18-a között végzett pártpreferencia-kutatásából.
Veres János pénzügyminiszter elutasította pénteken a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondására vonatkozó találgatásokat.
Orbán Viktor áll a vagyonosodási vizsgálat elébe; a Fidesz elnöke pénteken úgy kommentálta az ügyet újságíróknak: "Hajrá, APEH!". Az ellenzéki pártelnököt arról kérdezték, továbbra is politikai jellegűnek tartja-e a vele szemben bejelentett vagyonosodási vizsgálatot.
A foglalkozásától három évre eltiltott Geréb Ágnes szülés szerint a bábaság szabályai szerint járt el akkor, amikor egy otthon születő gyermek maradandó károsodást szenvedett, és bő egy év múlva meghalt.
Két ember halt meg kihűlés miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében a napokban; az egyik esetben egy olyan idős rákócziújfalui férfi hunyt el kórházba szállítás után, akinek volt saját otthona - közölte a rendőrség.
Kocsis István, a Paksi Atomeromű Rt. vezérigazgatója kijelentette: 2020-ig két blokkal szeretné bővíteni a komplexumot. Hajdú János polgármester támogatná a tervet, ám szerinte a fejlesztést a kormánynak kell elindítania. Elméletben azonban 2012-2017 között le kell állítani az erőművet.
Az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvénytervezetet a minisztérium kedden nyújtja be az Országgyűlés elé - közölte az egészségügyi miniszter pénteken. A Fidesz szerint az új rendszerben nem a gyógyítás lesz a fő kérdés, hanem a profit növelése.
1956-ot egészben kell látni, az utcai harcokkal, a politikai eseményekkel, a pártalakulásokkal, az intézményekkel, a nemzetőrséggel - mondta Sólyom László köztársasági elnök - az államfő hivatalának közleménye szerint -, amikor átvette Király Bélától, a Nemzetőrség egykori főparancsnokától a Nemzetőr jelvényt pénteken Budapesten, a Sándor Palotában.
Eddig 82 embert állított elő a rendőrség a reggeli engedély nélküli tüntetésekkel összefüggésben. Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta: még zajlanak olyan rendőri intézkedések, amelyek következtében további eljárások várhatóak.
A problémákkal való tételes, alapos szembenézésben és egymásra épülő programokban látja a leszakadó társadalmi csoportok felzárkóztatásának esélyét Kiss Péter kancelláriaminiszter, aki erről Pécsett beszélt pénteken.
Az igazán jó ember nemcsak azt teszi meg, ami a kötelessége, hanem egy kicsivel annál többet is - így köszöntötte csütörtökön Dobrev Klára a gyöngyösi egészségnap résztvevőit. A Magyar Orvosnők Szövetsége és az önkormányzat szervezte rendezvényen fővédnökként vett részt a miniszterelnök felesége.
Nyolcvankettőre nőtt a pénteki engedély nélküli tüntetések során előállítottak száma - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A távirati iroda délután arról számolt be, hogy addig hatvanhat embert állítottak elő garázdaság és jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Tafferner Éva este azt mondta, az újabb előállítások okai között a garázdaság már nem szerepel.
Az MSZP 2009-től a jelenlegi 2,5 milliárdról 7,5 milliárd forintra emelné a választásokon egy százaléknál nagyobb támogatást szerzett pártok éves állami támogatását - mondta pénteken Tóbiás József, a párt országgyűlési képviselője.
A rendőri azonosítók kérdésévek, a közterületeken való hang- és képrögzítés és a térfigyelő kamerák elhelyezésének módját is tartalmazza a kormány előterjesztése a rendőrségi törvény módosítására.
A közönség 50%-a nem értett egyet a hídfoglalókkal, míg további 27%-uk csak a módszerüket utasítja el - derült ki a Szonda Ipsos és közszolgálati tévé híradójának gyors közvéleménykutatásából. A megkérdezettek többsége (52 %) szakszerűnek és megfelelőnek ítélte a rendőrség fellépését.
A kormány elfogadta, és hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek a rendőrségi törvény módosításáról szóló javaslatot - mondta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Szombaton a torkát fájlalta, vasárnap reggel pedig meghalt egy 15 éves lány a Borsod megyei Sályon. A család állítja, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást. Ha a lány kórházba került volna, még mindig élne. Egyelőre nem lehet tudni, felelős-e valaki a lány haláláért, a halál pontos okát a boncolás állapítja majd meg. A család mindenképpen tesz feljelentést.
A szegedi egyetem kutatói kidolgoztak egy olyan kezelési eljárást, amely jelentősen javíthatja a pikkelysömörös betegek életminőségét. A beavatkozás gyors, akár ambulánsan is elvégezhető.
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól emlékeztek meg pénteken a Gyásztéren, az egykori határőr laktanya közelében felállított emlékműnél.
Nyugalom volt pénteken este nem sokkal nyolc óra előtt a Ferenciek terén, ahol több kisebb csoportban emberek beszélgettek. A téren rendőri intézkedés nem történt. Utoljára hét óra előtt igazoltattak több embert az Erzsébet híd lábánál a rendőrök, miután egy húsztagú csoport a híd járdájára vonult, majd azt tíz perc után elhagyta.
Mind az egyszázalékos, mind a zárszámadási, mind a költségvetési törvényjavaslat olyan előterjesztés, amely nem bírja az egyházak támogatását - mondta a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke sajtótájékoztatón pénteken, Békésen.
1956-ot egészben kell látni, az utcai harcokkal, a politikai eseményekkel, a pártalakulásokkal, az intézményekkel, a nemzetőrséggel - mondta Sólyom László köztársasági elnök az államfő hivatalának közleménye szerint, amikor átvette Király Bélától, a Nemzetőrség egykori főparancsnokától a Nemzetőr jelvényt pénteken Budapesten, a Sándor Palotában.