2007. július 15. vasárnap

júl. 15
8:30
Szabadságdömping szeptember végéig (Alternatív Energia)
Már csak két és fél hónap van arra, hogy a munkáltatók kiadják a múlt évre járó valamennyi, de eddig ki nem adott szabadságot, ráadásul az idei évre járó szabadság háromnegyed részét is idén kell a munkavállalók rendelkezésére bocsátani a Magyar Közlöny 39. számában megjelent törvénymódosítás szerint. Az új szabályok előírják, hogy az idei, illetve az ezt követő években igénybe vehető alap és…
júl. 15
8:58
Felhő-pavilon a SÍN-en (Alternatív Energia)
A Felhő-pavilon háromnapos építési munkálataival kezdődik meg a Jövőház Centrum és a SÍN Kulturális Központ kéthetes környezetvédelmi, esélyegyenlőségi és kortárs művészeti programsorozata hétfőn Budapesten - közölték a szervezők. A Felhő-pavilon egy látványos, felfújható mobilépítmény, amely elsősorban a megújuló energiaforrások alkalmazásával kapcsolatos kiállításoknak, rendezvényeknek ad…
júl. 15
9:43
Pokoli meleg és katasztrófahelyzet vár ránk (Infostart)
Vasárnapra kettes, míg hétfőtől csütörtökig hármas fokozatú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc az InfoRádiónak elmondta: az időseknél a tartósan magas hőmérséklet szív-, és érrendszeri panaszokat okozhat, ezek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulniuk. A gyógyszereket szedő betegek kérjék ki kezelőorvosuk tanácsát - javasolta a tisztifőorvos.
júl. 15
9:46
17 év alatt több mint 23 ezer indítvány, 4611 döntés (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) tizenhét éves fennállása óta 23.374 indítvány érkezett és a testület 4.611 érdemi döntést hozott - tájékoztatta a testület sajtófőnöke az MTI-t. Sereg András az érdemi döntések és a beérkezett indítványok száma közötti ötszörös különbséget azzal indokolta, hogy az ügyek nagyobbik fele főtitkári szakban befejeződik, illetve egyesítik más indítvánnyal. Az elmúlt 17 évben…
júl. 15
10:08
Évente nyolcezer magyart öl meg a tüdőrák (Alternatív Energia)
Évente mintegy 8 ezren halnak meg tüdőrákban hazánkban - a halálozási adat évek óta nagyjából állandó azonban míg 25 évvel ezelőtt négy férfira esett egy női tüdőrák haláleset, napjaikban már két férfira. Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet adatai szerint 2005-ben 7571 légcső-, vagy hörgőrák miatti haláleset fordult elő, az adott évben 2235 nő halt meg tüdőrákban, ami kétszer több,…
júl. 15
11:01
Alkotmánybíróság: kiszignált ügyek (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz tizenhét éves fennállása óta 23.374 indítvány érkezett és a testület 4.611 érdemi döntést hozott - közölte a testület sajtófőnöke.
júl. 15
11:04
Újdonság a 111. BNV-n: Nemzetek Pavilonja (Alternatív Energia)
A Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) újdonsága lesz az idén először látható Nemzetek Pavilonja, ahol európai és tengeren túli országok mutatják be termékeiket, kulturális és földrajzi értékeiket - közölte a kiállítást szervező Hungexpo Zrt. A szeptember 8-16. között zajló BNV termékkínálatában az otthoné lesz a főszerep, a vásár ebben a témakörben kínálja a legnagyobb választékot. A kiállítók…
júl. 15
11:09
Kettes fokozatú hőségriasztás lépett életbe (Metropol)
A kánikulai meleg miatt vasárnapra kettes fokozatú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos, Falus Ferenc a tartósan magas hőmérsékletre tekintettel hétfőtől csütörtökig hármas fokozatú risztást léptet életbe - mondta el az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH).
júl. 15
12:18
Kovács László: túl magas lenne a 2 százalékos ingatlanadó (Infostart)
Az uniós államok többségében van ingatlanadó. Mértéke legfeljebb két százalék, ami Magyarországon túl magas lenne - mondta az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa az InfoRádió aréna című műsorában.
júl. 15
12:24
Egy MSZP-s honatya a legfegyelmezettebb a magyar országházban (Alternatív Energia)
Mind az öt frakció kevesebb szavazáson vett részt a parlament tavaszi és a nyári ülésszakán, mint az azt megelőző félévben, és továbbra is csak egyetlen olyan képviselő van a 386 közül, aki az összes szavazáson ott volt - derül ki az Országgyűlés szavazási adataiból. Rózsa Endre - az MSZP frakció tagja - mind a 2931 szavazáskor ott volt, és gombot is nyomott. Arányaiban az MSZP…
júl. 15
12:25
Polgármestert és képviselőket választanak Felsőregmecen (Alternatív Energia)
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak ma a zempléni Felsőregmecen. Szakály László körjegyző elmondta, az időközi választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete április 5-én feloszlatta magát, miután nem tudott együttműködni a polgármesterrel, s ezzel a falu első emberének megbízatása is megszűnt.
júl. 15
12:26
Hőségriadó: a gyerekek és az idősek vannak leginkább veszélyben! (Alternatív Energia)
A kánikulai meleg miatt vasárnapra kettes fokozatú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos, Falus Ferenc a tartósan magas hőmérsékletre tekintettel hétfőtől csütörtökig hármas fokozatú risztást léptet életbe. Az országos tiszti főorvos azt javasolja, hogy az idősek kánikulában tartózkodjanak hűvös helyen, kerüljék a szervezetüket terhelő fizikai munkát, zuhanyozzanak naponta többször…
júl. 15
12:28
660 millió dollár a pedofil papok áldozatainak (Alternatív Energia)
Megállapodásra jutott a Los Angeles-i római katolikus érsekség a pedofil papok áldozataival ez utóbbiak kártérítéséről: az egyház összesen 660 millió dollárt fizet több mint félezer embernek - közölték az érsekséghez közel álló források.
júl. 15
13:38
Németh Zsolt: Gyurcsány a putyini külpolitikát szolgálja ki (Infostart)
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegyen részt a jövő héten Mordvinföldön megrendezendő finnugor fórumon, mert félő, hogy a találkozónak nem a finnugor népek identitásának megerősítése a célja, hanem Észtország elszigetelését eredményezheti - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. A kormányszóvivő szerint a kormányfőnek semmi oka nincsen arra, hogy ne vegyen…
júl. 15
13:43
Időközi önkormányzati választás Hajdúhadházon (Alternatív Energia)
Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak ma Hajdúhadház 7-es számú választókerületében. Az időközi választásra azért kerül sor a hajdú-bihari településen, mert lemondott a 18 tagú testület egyik fideszes önkormányzati képviselője. A megüresedett képviselői posztért kilenc jelölt verseng. A Fidesz és az SZDSZ önállóan indít jelöltet, az MSZP pedig a helyi Független Baloldal a…
júl. 15
13:44
Nem tudott megállni a kanyarodó autó előtt - két nő meghalt (Alternatív Energia)
Két halálos áldozata, egy életveszélyes és négy könnyű sérültje van annak a balesetnek, amely vasárnap történt Mezőhegyesnél. Battonya irányából Mezőhegyes felé tartott az a személygépkocsi, amelynek vezetője észlelte, hogy az ellenkező irányból érkező autó megkezdte a balra kanyarodást egy major bejáratánál. Az egyenesen haladó autós hiába vészfékezett, megállni már nem tudott és a kanyarodó…
júl. 15
13:45
Délután 3 és 4 óra között lesz a legmelegebb! (Alternatív Energia)
A hőmérséklet vasárnap 11 órára Budapesten meghaladta a 31 fokot, de a hőség miatt a mentőkhöz egyelőre nem érkezett az átlagosnál több riasztás; a fővárosi tömegközlekedésben sincs fennakadás. A nap folyamán várhatóan 34-35 fokig emelkedik a hőmérséklet, a legnagyobb forróság délután 3 és fél 5 között várható - mondta Nadrai Attila ügyeletes meteorológus.
júl. 15
13:47
Fidesz: Gyurcsány Ferenc ne vegyen részt a finnugor fórumon (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegyen részt a jövő héten Mordvinföldön megrendezendő finnugor fórumon, mert félő, hogy a találkozónak nem a finnugor népek identitásának megerősítése a célja, hanem Észtország elszigetelését eredményezheti - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője vasárnap Budapesten. A politikus a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra,…
júl. 15
15:13
Társadalmi mozgalom a szolidaritási rendszer megvédésére (Alternatív Energia)
Több mint száz társadalmi szervezet és magánszemély, köztük számos közéleti személyiség csatlakozott két hét alatt a Magyar Szociális Fórum felhívásához, amely az egységes társadalombiztosítási egészségügyi rendszer megvédésére szólította fel a lakosságot - közölte a szervezet az MTI-vel vasárnap.
júl. 15
15:23
Vonat elé ugrott egy fiú a fővárosban (Alternatív Energia)
A felüljáróról vonat elé vetette magát és meghalt egy 19 éves fiú a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap.A fiatal feltehetően öngyilkossági szándékkal ugrott le a VIII. kerületi Salgótarjáni úti felüljáróról - mondta Bartha László.A MÁV tájékoztatása szerint a fiút a Budapestről Békéscsaba felé közlekedő szerelvény ütötte el.
júl. 15
16:22
Megint heveskednek Hevesen (Alternatív Energia)
Nyugalmas éjszaka után vasárnap délután újra feszültté vált a helyzet Hevesen, ahol szombaton tömegverekedés robbant ki a település romák lakta városrészében. A hatóságok az újabb atrocitások megakadályozása érdekében megerősítették a rendőri egységeket a településen - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője.
júl. 15
17:41
Padkára hajtott és halálra zúzta magát egy motoros Szentesnél (Alternatív Energia)
Meghalt egy motoros Szentes közelében. Az elsődleges adatok szerint a motoros két másik társával Szarvas felől Szentes felé haladt, amikor egy balra ívelő kanyarban az útpadkára szaladt és emiatt felbukott - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az 52 éves férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Szentesi…
júl. 15
17:43
Német illegális hulladék - már csaknem a felét visszaküldte a minisztérium (Alternatív Energia)
A Németországból illegálisan Kunbajára szállított szemét utolsó báláját hétfőn küldi vissza a környezetvédelmi minisztérium Németországnak, ezzel az összes németországi hulladék fele már elhagyja Magyarországot - közölte Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter az MTI-vel vasárnap. Jövő héten három újabb helyszínről 730 tonna németországi szemét indul vissza a feladónak, így július 26-ig…
júl. 15
17:59
Varga László: Orbán tisztázza viszonyát a szélsőjobbhoz (Alternatív Energia)
A Fiatal Baloldal elnöke, Varga László Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a Magyar Demokratában megjelent interjúja és más múlt heti események után tisztáznia kell viszonyát a szélsőjobboldali szellemiséghez, vagy vonja vissza korábbi aláírását a politikai pártok szélsőségektől való elhatárolódását jelentő zéró tolerancia-nyilatkozatról; a politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, azt…
júl. 15
19:02
Kedvenceinket is védjük a hőségtől ! (Alternatív Energia)
Az árnyékban mért 35-41 fokos meleg nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is rossz hatással lehet. Az idősebb, esetleg valamilyen betegséggel küszködő házikedvencek, de még a teljesen egészséges állatok is veszélybe kerülhetnek a forró napokban. A hőterhelés halált okozhat. Minden évben sok kutya pusztul el amiatt, hogy gazdáik kint hagyják őket a tűző napon - figyelmeztet közleményében a…
júl. 15
19:04
Jól bírtuk a mai hőséget - holnaptól harmadfokú riasztás (Alternatív Energia)
Budapesten nem okozott gondot vasárnap a kánikula a tömegközlekedésben, a mentőket sem riasztották az átlagosnál többször, a strandokon viszont nagy volt a forgalom; a hét utolsó napján kettes fokozatú hőségriasztás volt érvényben. A fővárosban a legmagasabb hőmérsékletet (36,2 fok) Újpesten mértek, országosan a legmelegebb Tatán volt, ahol 36,5 fokot mutatott a hőmérő - közölte az ügyeletes…
júl. 15
19:06
"Valamilyen harmadik típusú találkozás lehet" ? (Alternatív Energia)
Biztos, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) Fidesz által delegált tagján keresztül kerültek nyilvánosságra Kálmán László személyes adatai - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője a nyelvész népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban az vasárnap. Gusztos Péter ezt annak kapcsán közölte, hogy a Fidesz szombaton bocsánatkérésre szólította fel a kormánypártokat, amiért törvénysértéssel…
júl. 15
19:25
Fának rohant egy autó egy amatőr raliversenyen (Alternatív Energia)
Süttő környékén vasárnap egy amatőr raliversenyen egy bukkanó után földet érve kitört egy autó kereke, a kocsi fának rohant. A navigátort súlyos, életveszélyes, a vezetőt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a rendőrség. A baleset a forgalomtól elzárt részen történt, más közlekedőket nem veszélyeztetett. Az autó kitört kerékkel irányíthatatlanul sodródott…
júl. 15
20:12
Amit a móri gyilkosság gyanúsítottjának haláláról tudni lehet - képekkel (Infostart)
Felakasztotta magát cellájában N. László, a móri mészárlás egyik, és a veszprémi postásgyilkosság egyetlen gyanúsítottja. A rendőrség mindkét ügyben megszüntette a nyomozást ellene. N. László védője szerint semmi nem utalt arra, hogy védence végezni akar magával.
júl. 15
21:35
Béke van Hevesen (Alternatív Energia)
A fokozott rendőri jelenlét hatására megnyugodni látszanak vasárnap este a kedélyek Heves város romák lakta negyedében, ahol szombaton tömegverekedés volt - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A Heves megyei rendőrök mellett a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) munkatársai is részt vesznek a környék biztosításában - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője.…
júl. 15
21:49
A hőség vonzotta a tömegeket a Balatonhoz (Alternatív Energia)
Idegenforgalmi szakemberek szerint az idei szezon legélénkebb hétvégéje zárult most vasárnap a Balatonnál, a tó partján rég nem látott tömegek hűsöltek. A szezon legélénkebb hétvégéje volt a mostani - nyilatkozta az MTI-nek Hoffmann Henrik, a siófoki Hotel Residence tulajdonos-igazgatója, aki szerint a jó időjárás mellett sok színvonalas fesztivál vonzza idén a magyar tengerhez a tömegeket,…
júl. 15
22:51
Sólyom: "Aláírtam hozomra a Gyurcsány-csomagot" (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnökként a tisztességet szeretné visszahozni a közéletbe, az államfő ebbéli szándékáról a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjúban beszélt.
júl. 15
22:51
Az MSZP támogatottja győzött Hajdúhadházon (Alternatív Energia)
Az MSZP és a helyi Független Baloldal a Településekért Egyesület közös jelöltje nyerte meg az időközi önkormányzati képviselő-választást Hajdúhadház 7-es számú választókerületében vasárnap - közölte az MTI-vel a szavazatok összeszámlálása után Vincze András, a választási iroda vezetője. Fekete Lászlóné a szavazatok 36,4 százalékát szerezte meg, és lett a képviselő-testület tagja. A…
júl. 15
22:53
Az államfő tud alkalmas helyet a Tubes helyett,de nem árulja el,csak a miniszternek (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnökként a tisztességet szeretné visszahozni a közéletbe - az államfő ebbéli szándékáról a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjúban beszélt. Botrányokkal van tele a közélet, és ez azt mutatja, hogy a normakövetés egyre lazább - fogalmazott Sólyom László.
júl. 15
22:55
Sólyom László: "ez nem az én konfliktusom Horn Gyulával" (Alternatív Energia)
Én azért nem tüntettem ki Horn Gyulát, mert a forradalom ötvenedik évfordulóján olyan nézetek vallott a saját szerepéről, és ezen keresztül magáról a forradalomról, ami ellentétben áll a mostani rendszerrel - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának nyilatkozva. Az államfő a szombaton felvett, vasárnap sugárzott adásban Horn Gyula kitüntetése…

Keresés