2007. július 8. vasárnap

júl. 8
7:56
Valószínűleg gyújtogatás miatt volt tűz egy fővárosi üzemben (Alternatív Energia)
Huszonöt vízsugárral eloltották a Budapest, XVIII., Hengersor utcában vasárnapra virradóra keletkezett tüzet. A legmagasabb, ötös fokozatú tűz oltásában 34 jármű, 130 tűzoltó és a tűzoltóvonat vett rész. Molnár Péter szóvivő elmondta, hogy feltehetően szándékos gyújtogatás történt. Senki nem sérült meg. A környező házakból 14 embert kellett elhelyezni ideiglenes szálláson, őket a Fővárosi Polgári…
júl. 8
8:12
Felrobbant autójában egy mindszenti fiú (Alternatív Energia)
Fának ütközött egy autó Mindszent és Szegvár között vasárnap hajnalban; vezetője bennégett a járműben, négy utasát súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították el - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
júl. 8
9:26
Ingatlanadó - mindenki másképp látja (Alternatív Energia)
Eltérően ítélik meg az értékalapú ingatlanadóval kapcsolatos elképzeléseket a nagyobb önkormányzatok MTI által megkérdezett képviselői. Pécs élni kíván az új adónem jövőbeni bevezetésével, de a kérdésben csak az erre vonatkozó jogszabály pontos részleteinek ismeretében dönthet - mondta Milter Anna, az önkormányzat adóügyi osztályvezetője az MTI megkeresésére. Amíg nem tudjuk a központi szabályozás…
júl. 8
9:33
Kóka szerint 4-6 százalék között állhat most az SZDSZ-támogatottság (Alternatív Energia)
A cél a magyar liberális EP-helyek megtartása 2009-ben; az SZDSZ reális támogatottsága jelenleg 4 és 6 százalék közötti; a szabad demokraták már az idén spórolnak a parlamenti választási kampányra, és egy éven belül új székházba költöznek. Minderről Kóka János, pártelnök beszélt az MTI-nek adott interjúban.
júl. 8
9:38
Kóka: 2013 utánra nem szabad kitolni az euró bevezetését (Alternatív Energia)
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint, ha a gazdaság a jelenlegi íven halad, 2009-re 3 százalékos éves átlagos infláció mellett a GDP arányos államháztartási hiány 3 százalék lesz, és 2009-től újra 4 százalék fölé gyorsulhat a GDP növekedési üteme. Az idén a gazdasági növekedés várhatóan 3 százalék közelében lesz, az átlagos éves infláció pedig nem haladja meg a 7 százalékot a…
júl. 8
10:04
Kóka: a népszavazás lehetőség a koalíciónak, hogy elmagyarázza a reformokat (Alternatív Energia)
Valóságos viták zajlottak a kormánypártok között, amelyeket követően korábban megoldhatatlannak tűnő kérdésekben is sikerült kompromisszumot kötni - mondta az SZDSZ elnöke az MTI-nek adott interjúban. "Minden valóságos volt, semmi nem volt megrendezve" - fogalmazott Kóka János arra a felvetésre, hogy valódi, vagy csak látszólagos volt-e a vita a koalíciós felek között a reformokkal kapcsolatban az…
júl. 8
10:31
Még három nap (Alternatív Energia)
Szerdáig van lehetőségük pótolni a felsőoktatásba jelentkezőknek azokat a dokumentumokat - bizonyítványmásolatokat, többletpontokról szóló igazolásokat -, amelyeket a jelentkezés leadásakor nem csatoltak a jelentkezési lapjukhoz vagy amelyeket időközben szereztek meg - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) az MTI-vel. Szintén eddig a határidőig van lehetőség módosítani a…
júl. 8
10:33
Még ebben a hónapban ítélet születhet a felgyújtott magyarcsanádi lány ügyében (Alternatív Energia)
Hétfőn folytatódik a Pénzes Henrietta felgyújtásával kapcsolatban indult ügy tárgyalása Szegeden, a Csongrád Megyei Bíróságon. A tavaly július 20-án felgyújtott magyarcsanádi lány ügyében február 5-én kezdődött az elsőfokú tárgyalás a Csongrád Megyei Bíróságon. Az ügyészség egy fiatalkorú fiút vádol aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás…
júl. 8
10:54
Lángolt a raklapgyártó üzem - képekkel (Infostart)
Huszonöt vízsugárral eloltották a Budapest, XVIII., Hengersor utcában vasárnapra virradóra keletkezett tüzet - mondta el Molnár Péter, a Budapesti Tűzoltóság szóvivője. A legmagasabb, ötös fokozatú tűz oltásában 34 jármű, 130 tűzoltó és a tűzoltóvonat vett rész.
júl. 8
11:15
Megöltek egy asszonyt, a férjet gyanúsítottként hallgatták ki (Alternatív Energia)
Emberölés áldozata lett egy 54 éves szombathelyi asszony - tájékoztatott Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese vasárnap. A bűncselekménnyel gyanúsított férj szabadlábon védekezhet.
júl. 8
11:32
Fidesz: arcátlanság, hogy a kormányfőnek új, páncélozott szolgálati kocsit vesznek (Alternatív Energia)
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányfő számára páncélozott autót vásárolnak, ezért ennek indokairól hétfő írásban is megkérdezik a kancellárminisztert; erről a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten. Nyitrai Zsolt sajtótájékoztatón egy országos napilap szombaton megjelent írására hivatkozva közölte: becslések szerint egy 50 millió forint körüli autó beszerzéséről…
júl. 8
12:05
Két halottja van a hajnali diszkóbalesetnek (Alternatív Energia)
A kórházban meghalt egy fiatalember azok közül, akik hajnalban balesetet szenvedtek Csongrád megyében. Autójuk fának ütközött Mindszent és Szegvár között; vezetője bennégett a járműben, négy utasát súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
júl. 8
12:11
Orfű lesz a gasztronómia fővárosa (Alternatív Energia)
Orfű lesz a magyar gasztronómia faluja 2010-re - jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a baranyai településen vasárnap sajtótájékoztatón. Orfű e cím felvételével, a nemzeti gasztronómiai szövetség támogatásával kíván csatlakozni a két és fél év múlva kezdődő pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozathoz, elképzeléseinek megvalósítására pedig pályázatot nyújtott be az EKF…
júl. 8
12:14
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a kormányfő új szolgálati gépkocsiját (Infostart)
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányfő számára páncélozott autót vásárolnak, ezért ennek indokairól hétfőn írásban is megkérdezik a kancellárminisztert; erről a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten.
júl. 8
12:22
Vaddisznók okoztak szerencsétlenséget az M7-esen (Alternatív Energia)
Egy nő életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az autó, amiben egy férfivel utazott, elütött két vaddisznót. Siófokra tartottak, a baleset az agárdi lehajtó és a pákozdi pihenőhely között történt. Kiszálltak a Fordból, ám egy utánuk érkező Vokswagen vezetője megijedt az úton fekvő állattetemektől, félrerántotta a kormányt, emiatt a kocsi megpördült és az álló autó mögött lévő nőt…
júl. 8
12:44
Orbán Viktort várta a legtöbb állami autó a garázsban - egyszerre négy (Alternatív Energia)
A rendszerváltás utáni miniszterelnökök közül Orbán Viktort várta a legtöbb állami autó a kormányfői garázsban, "ő volt ugyanis az első, akinek a szolgálati kocsin kívül még további három +kincstári+ autót tartottak fenn", ezen felül értendők természetesen azok autók, amelyeket úgymond kipróbálásra kapott - tudatta vasárnap a Kormányszóvivői Iroda.
júl. 8
12:49
Kettétörték az Aranycsapat szobrát Szegeden (Alternatív Energia)
Megrongálták Szegeden a labdarúgó Aranycsapat szobrát vasárnap hajnalra virradóan. A Tisza partján álló bronz emlékművet ismeretlenek ledöntötték, kő talpazatát kettétörték. Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szemle jelenleg is tart, a kár az elsődleges információk szerint egymillió forint - tette…
júl. 8
15:52
Az MSZP választ vár Orbán Viktortól olajügyekben (Infostart)
Nyakó István országgyűlési képviselő, az MSZP szóvivője nyílt levelet intéz hétfőn Orbán Viktorhoz, amely után választ vár a Fidesz elnökétől az olajügyekben feltett kérdésekre. A Fidesz szerint a szocialisták "zavarban vannak", mert kiderült, hogy a kormányfő is érintett az olajügyekben.
júl. 8
16:19
Kövér László: Nagy Magyarország nem veszett el (Infostart)
Nem a revizionizmus szándékával, de azt kell mondani, hogy Nagy Magyarország nem veszett el - mondta Kövér László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen vasárnap. Legfeljebb a politikai határokat átszabták, de Magyarország ott van, ahol magyarok élnek, sőt ott is van, ahol magyarok már nem élnek, Magyarország ott van, ahol lelkünkben húzódnak határai - fogalmazott a Fidesz Országos…
júl. 8
16:32
Az MSZP választ vár Orbán Viktortól olajügyekben (Alternatív Energia)
Nyakó István országgyűlési képviselő, az MSZP szóvivője nyílt levelet intéz hétfőn Orbán Viktorhoz, amely után választ vár a Fidesz elnökétől az olajügyekben feltett kérdésekre. A Fidesz szerint a szocialisták "zavarban vannak", mert kiderült, hogy a kormányfő is érintett az olajügyekben.
júl. 8
17:11
Kövér László: Nagy Magyarország nem veszett el (Alternatív Energia)
Nem a revizionizmus szándékával, de azt kell mondani, hogy Nagy Magyarország nem veszett el - mondta Kövér László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen vasárnap.Legfeljebb a politikai határokat átszabták, de Magyarország ott van, ahol magyarok élnek, sőt ott is van, ahol magyarok már nem élnek, Magyarország ott van, ahol lelkünkben húzódnak határai - fogalmazott a Fidesz Országos…
júl. 8
20:53
Négy személyautó karambolozott Somogyban - (Alternatív Energia)
Négy személyautó ütközött össze Somogyban a 65-ös úton Ságvár és Som között vasárnap este; a balesetben ketten súlyosan, többen könnyebben megsérültek - közölte a megyei katasztrófavédelmi ügyeletes az MTI-vel.
júl. 8
20:55
Ég egy szénabálákkal teli istálló Telekiben (Alternatív Energia)
Ég egy szénabálákkal teli istálló Telekiben - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel vasárnap este.A siófoki tűzoltókat fél nyolckor riasztották, akik nagy erőkkel, több tűzoltófecskendővel vonultak a helyszínre - tájékoztatott Pintér Sándor. Elmondta: a helyi tsz majorjában lévő 20x20 méteres istállóban 150 körbála szénát tároltak be, amely teljes…
júl. 8
21:10
Magyarország madárinfluenza elleni oltóanyagot szállít a WHO-nak (Alternatív Energia)
Magyarországot kérte fel a WHO arra, hogy a szállítson madárinfluenza elleni oltóanyagot az újonnan létrehozandó stratégiai raktárakba - közölte értesülését a Magyar Televízió Híradója vasárnap.
júl. 8
21:33
Madárinfuenza elleni oltóanyagot küld a WHO-nak Magyarország (Infostart)
Magyarországot kérte fel a WHO arra, hogy a szállítson madárinfluenza elleni oltóanyagot az újonnan létrehozandó stratégiai raktárakba - értesült a Magyar Televízió Híradója.
júl. 8
22:49
Orfű lesz a gasztronómia fővárosa (Infostart)
Orfű lesz a magyar gasztronómia faluja 2010-re - jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a baranyai településen vasárnap sajtótájékoztatón. Orfű e cím felvételével, a nemzeti gasztronómiai szövetség támogatásával kíván csatlakozni a két és fél év múlva kezdődő pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozathoz, elképzeléseinek megvalósítására pedig pályázatot nyújtott be az EKF…
júl. 8
23:21
Régi új polgármester Galgagyörkön (Alternatív Energia)
Az eddigi polgármester, Szabadi Mónika nyerte meg az időközi választást vasárnap a Pest megyei Galgagyörkön, derült ki a szavazatok esti összeszámlálása utáni előzetes összesítés alapján - közölte a választási iroda vezetője az MTI-vel.
júl. 8
23:26
Tóth Lajos József az új polgármester Somogyhatvanban (Alternatív Energia)
Tóth Lajos József független jelöltet választották újra polgármesternek a Baranya megyei Somogyhatvanban, ahol megválasztották a képviselő-testület tagjait is a vasárnap tartott időközi voksoláson - közölte a falu jegyzője az MTI-vel.
júl. 8
23:31
Nagy Attila nyerte az időközi önkormányzati választáson Sellyén (Alternatív Energia)
Nagy Attila független jelölt lett a polgármester Sellyén, ahol megválasztották a képviselő-testület tagjait is a vasárnap tartott időközi voksoláson - közölte a baranyai kisváros jegyzője az MTI-vel.

Keresés