A közszférában dolgozók harmada kapott bérkiegészítést. Ez azoknak jár, akiknek az új adórendszer miatt csökkent volna a fizetésük. A kormány tavaly év végén döntött úgy, hogy 22 milliárd forintot szánnak az idén a kompenzációra, miután elismerték, lesznek vesztesei az új adórendszernek.
Egyiptomban néhány percen belül véget érhet Mubarak elnök harminc éves uralma - vélték a szakértők a nap folyamán. Most úgy tűnik, tévedtek: Mubarak elmondta beszédét, ám lemondásról szó sem esett. A tüntetők dühösek, és folytatást ígérnek.
Megkapta a médiatörvény módosításának tervezetét a magyar kormánytól az Európai Bizottság. Szabadlábra helyezték a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ügyének gyanúsítottjait.
A nyíregyházi Széna teret szemelte ki egy fővárosi beruházó cég élelmiszerüzlete felépítésére Nyíregyházán. Az ezer négyzetméter alapterületű áruházhoz 75 parkoló is tartozna. A beruházás szükségességéről a cég képviselője csütörtökön lakógyűlésen sikertelenül igyekezett meggyőzni a park melletti három toronyházban élőket. A terület ráadásul nem is a lakóké, hanem az önkormányzaté. A városvezetés,…
A tavaly 200 éves születésnapján ünnepelt "oroszlános" márka történelmének harmadik évszázadát a korábban nagy sikerű 500-as sorozat felújításával-folytatásával kezdi. A pénteki hangulatos dunaszentmiklósi sajtóbemutató helyszínére már 110 km-nyi teszt út tapasztalatával érkeztünk újságíró kollégáimmal. Ki-ki ízlése szerint fogadta az új nagy túraautót, de általános vélemény volt, hogy design és…
Az ügyészség kérésére ugyanannak az irodának ugyanaz a szakértője végezte el a moszkvai követségi ingatlan értékbecslését, mint aki a sukorói telekcserében érintett földterületek ügyében eljárt - tudta meg lapunk.
Önkényes jogalkalmazásra ad lehetőséget a médiatörvény, a médiatanács pedig "mindenhatóvá vált" - a többi között ezek a megállapítások hangzottak el a MÚOSZ médiajogi konferenciáján. A szakértők indokolatlannak nevezték az eljárások és szankciók kiterjesztését a médiumok összességére, és alkotmányellenesnek tartották azt, hogy a nyomtatott sajtót hatósági ellenőrzés alá vonták.
Szürke marha, rackajuh és egy nagyméretű biofarm plakát szolgált illusztrációként a Greenpeace génmódosított élelmiszerek elleni Kossuth téri tüntetésén.
A Fidesz támogatottsága három százalékpontnyit csökkent, az összes választókorú körében 31 százalékon áll a kormánypárt, ami a választások óta a leggyengébb eredmény - ismerteti a Szonda Ipsos február elején végzett közvélemény-kutatását a pénteki Népszabadság.
A vörös malacperselyekben összesen 1,614 milliárd forint lapul, azaz átlagot számolva minden szocialista körülbelül 27,8 millió forint boldog tulajdonosa. A valóságban azonban ennél sokkal differenciáltabb pénzügyi szempontból a képviselőcsoport.
Nyíltan és élesen megkérdőjelezte Barack Obama amerikai elnök, hogy a Hoszni Mubarak egyiptomi államfő hatalmi jogköreinek az alelnökére történő átruházása azonnali, érdemi és elégséges reformokat jelentene a lázongó arab országnak.
"Egyiptomi katonák, válasszatok: a rezsim vagy a nép!"- kiabálta a tömeg, miután kiderült, Mubarak nem fog távozni, személyesen kívánja felügyelni a hatalomátadás folyamatát.
A következő években legalább a felére csökkentené az országosan választható érettségi tárgyak számát az oktatásirányítás - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
Az alkotmányozásról egyeztet ma a parlamenti pártok képviselőivel Schmitt Pál. A köztársasági elnök legutóbb november végén fogadta a frakciók képviselőit, akkor a legfőbb ügyész személyéről egyeztettek.
A világ legveszélyesebb hírportáljáról a világ legigazabb történetét írta meg a világ legveszélyesebb emberének legközelebbi (volt) munkatársa. A világ legveszélyesebb könyve még nincs a piacon – azt maga Julien Assange, a Wikileaks „popsztárja” fogja publikálni. Daniel Domscheit-Berg leleplező-könyve péntektől a könyvesboltok polcain várja az információéhes közönséget.
Selmeczi Gabriella vagyonnyilatkozatában szerepel egy kétmillió forintos illetéktartozás, amit öt éve nem törlesztett az adóhatóságnak - számolt be a Hírszerző.
Talán soha nem ért ennyire össze város és polgársága, mint 2010-ben Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában. A tavaly lezajlott programsorozatoknak több, mint 900 ezer látogatója volt, a városba látogatók mintegy egyharmada külföldről érkezett. Pécs szerepvállalását a többség egyértelmű sikerként értékeli, a város vezetése pedig igyekszik a jövőben is kiaknázni a 2010-ben elért eredményeket és…
Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében felhívja a kormánytöbbséget, hogy állítsa vissza azt az általa megváltoztatott szabályt, miszerint az alkotmány koncepciójának elfogadásához a parlamenti képviselők nyolcvan százalékának támogatása kell.
Az újonnan kinevezett műemlékeket felügyelő miniszter beszámolt arról, hogy vasárnap megkezdődött a fosztogatók által megrongált egyiptomi műtárgyak helyreállítása.
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki ülésén Balsai Istvánnak "a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról" szóló törvényjavaslatát, amely semmisnek tekintené azokat az ítéleteket, amelyek alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte.
A főváros irányából lezárták az M6/M60 autópálya alagútláncát, miután az autópályát üzemeltető cég felszíni repedéseket észlelt a "C" jelű alagút bevezető északi szakaszán.
Az ország 61 rendőrkapitányságán tartanak véradó napot pénteken a három évvel ezelőtt hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére. A rendőr Esztergom-kertvárosban eredetileg egy családi veszekedéshez ment ki járőrtársával.
Négy hónapja a rendőrség még otthagyta a Nemzeti Vagyonkezelő volt igazgatójának lakásán azokat az iratokat, amelyeket most lefoglaltak. Nem ez az egyetlen furcsaság a moszkvai ingatlanügy nyomozása kapcsán.
Földrengés volt Oroszországban, a világ egyik legnagyobb vízerőműve közelében. Az Orosz Tudományos Akadémia szerint méréseik 5.3-as erősséget mutattak. Egyelőre nincs hír sérültekről és komolyabb károkról.