A nyáron a Balaton környékén zsúfolttá váló utak, és az M7-es elkészültével megváltozott közlekedési igények miatt indulhat új kompjárat Badacsony és Fonyód - mondta az InfoRádiónak a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
Egyedül a szavazatszám megsokszorozása lehet a célja annak a felvetésnek, amely a Fidesz-KDNP siófoki frakcióülésén merült fel - állítja Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint aggályos az aktív választójog ilyen jellegű módosítása.
Több mint tíz napja keresnek egy 6 éves svájci ikerpárt. A kislányokat apjuk rabolta el, és a feltevések szerint megölte őket, mielőtt magával is végzett volna. A lányokat több mint tíz napja keresik az alpesi állam, illetve Olaszország és Franciaország hatóságai, ám a svájci rendőrség pénteken azt közölte, hogy az apa búcsúlevelet írt a lányok anyjának, amelyben elárulta, hogy megölte a…
Három ember - közte két rendőr - életét vesztette és 26-an megsebesültek, amikor tálib terroristák támadást intéztek egy rendőri épület ellen az afganisztáni Kandahárban - közölték szombaton a helyi hatóságok.
Új főigazgatókat nevezhetnek ki tíz állami egészségügyi intézet élére. A nemzeti erőforrás miniszter a Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában tetté közzé a pályázatokat.
Több mint 27 ezren kérelmezték eddig az egyszerűsített honosítás keretében a magyar állampolgárságot, a legidősebb igénylő most töltötte 99. életévét - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos tájékoztatása alapján szombaton az MTI-vel.
A földrengéseket nem lehet előre jelezni, ezért nem lehet megalapozottan kijelenteni, hogy Komárom-Esztergom megyében szombaton újabb földrengés következik be - hívta fel a figyelmet a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy azonnal vonja vissza a semmisségi törvényjavaslatot, amellyel nyílt támadás indított a független igazságszolgáltatás és a rendőrség ellen - jelentette ki Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
A lemondott államfő, Hoszni Mubarak által kijelölt kormány egyelőre hivatalban marad, és tiszteletben fogja tartani a Kairó által aláírt nemzetközi egyezményeket - tájékoztatott szombaton közleményében az egyiptomi fegyveres erők legfelső tanácsa. A testület újabb közleményét a tanács szóvivője olvasta fel az állami televízióban. A testület négyes számú közleménye nem szól arról, hogy január 31-én…
Toy Story, Verdák, Némó nyomában, Egy bogár élete, Hihetetlen család, Lecsó és még sorolhatnánk. Gyerekek és felnőttek kedvencei, mesefilmek, melyek fogalmakká váltak. A többszörös Oscar, valamint Grammy díjjal jutalmazott Pixar filmek alkotói immár 25 éve koptatják az egeret és a klaviatúrát, félévente újabb és újabb fantasztikus történettel kápráztatva el a világot.
Magyarország, a közép és a szemmérték címmel közölt hosszú írást a svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung (NZZ) nemzetközi kiadása szombaton Andreas Oplatka történész, újságíró, a lap korábbi szerkesztője tollából. A szerző Oplatka András néven 1956. decemberében hagyta el Magyarországot és Svájcban telepedett le családjával.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy azonnal vonja vissza a semmisségi törvényjavaslatot, amellyel nyílt támadás indított a független igazságszolgáltatás és a rendőrség ellen - jelentette ki Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
A Zala Megyei Bíróság szombaton hozott döntése szerint jogerősen is érvénytelen a múlt vasárnapi, bödeházai polgármester-választás - tájékoztatta a bíróság helyettes szóvivője az MTI-t.
Döntött a kormány a strukturális tartalék létrehozásáról. A 250 milliárdos zárolást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte, Orbán Viktor kormányfő pedig hamar rábólintott.
Az egyiptomi hadsereg bejelentette, hogy tartja magát minden, az ország által megkötött nemzetközi szerződéshez. Ezzel megerősítették, hogy érvényben marad az Egyiptom, és Izrael közötti békemegállapodás.
A várakozásokkal ellentétben Egyiptomban egyelőre hivatalban marad a lemondott államfő által kijelölt kormány. Holnap teszik közzé az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció kérdéseit. Mintegy 187 milliárd forintot zárolnak a minisztériumoknál a stabilitási tartalék létrehozásáért.
Hende Csaba honvédelmi miniszter megbízása alapján megkezdődött a Honvéd Koronaőrség felállítása. A korona protokolláris és biztonsági őrzését április 25-én veszi át a Honvéd Koronaőrség.
Érvénytelen a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. által a depóniagáz kinyerésére és hasznosítására indított közbeszerzés, miután csak egy ajánlat érkezett.
20 olasz nagyvárosban tartanak vasárnap megmozdulásokat, tiltakoznak az ellenzékiek és a női szervezetek is az olasz miniszterelnök ellen. Berlusconi állítja, hogy boszorkányüldözés folyik ellene.
Legkorábban az Országgyűlés őszi ülésszakát megelőzően eshet szó arról, hogy a parlament a jelenlegi heti ülésezési rendről a kéthetes ülésezési rendre térjen át - nyilatkozta Kövér László; az Országgyűlés elnöke erről a kérdésről legkorábban az alkotmányozás lezárulta után kíván konzultálni a pártok képviselőivel.
Már csak három napjuk maradt azoknak, akik szeptembertől főiskolára vagy egyetemre szeretnének menni, a jelentkezési időszak ugyanis kedden éjfélkor lejár. A felvételi eljárás alapdíja továbbra is 9 ezer forint, amiért 3 helyet lehet megjelölni. Idén szeretnék elkerülni az utolsó pillanatra hagyott rohamot, ezért aki hétfőn délig beadja jelentkezését elektronikus úton, laptopot nyerhet.
Az előzetes adatok szerint több külföldi foglalt szállást Budapestre a Winter Invitation nevű téli forgalomélénkítő akció során, mint a tavalyi év azonos időszakában. A turisták március végéig három fizetett szállodai éjszaka mellé egyet ingyen kapnak, és a csomagban idén először fürdőbelépő is van. A Magyar Turizmus Zrt. az elmúlt hónapokban több légitársasággal kötött megállapodást, amelyeknek…
Az előzetes adatok szerint több külföldi foglalt szállást Budapestre a Winter Invitation nevű téli forgalomélénkítő akció során, mint a tavalyi év azonos időszakában. A turisták március végéig három fizetett szállodai éjszaka mellé egyet ingyen kapnak, és a csomagban idén először fürdőbelépő is van.