Kedden jelenti be a kormány a strukturális reformokat. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a bejelentésben várhatóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter fog "főszerepet vállalni".
Ahogy egyre csúszik ki az irányítás a líbiai ezredes kezéből, a "vezető testvér" ismét beszédet intézett a néphez. Most azonban vélhetően nem az előző helyszínről beszélt, mert a televízió rádióüzenetet sugárzott: a különös tartalmú beszédben azt állítja, hogy Oszama Bin Laden és hallucinogén tudatmódosítók állnak a tüntetések mögött.
A vállalkozások igyekeznek minél hamarabb bevezetni az OÉT-ben elfogadott 4-6 százalékos bérfejlesztést, de kényszeríteni nem lehet őket - mondta Zs. Szőke Zoltán, az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) munkaadói oldalának soros elnöke azután, hogy csütörtökön egyeztetett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 250 milliárd forintos takarékossági intézkedés érinti a közmédia költségvetését is. A Népszabadság Online úgy értesült: a stabilizációs tartalékterv részeként ötmilliárd forintot zárolnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap idei költségvetéséből.
A cél 300 ezer munkahely megteremtése 2014-ig - írja Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon található oldalán. A miniszterelnök csütörtökön ezen a fórumon kezdte a válaszadást azokra a kérdésekre, amelyeket az országértékelő beszéde előtt kapott az emberektől. Orbán Viktor elsőként a munkahelyekről és a megélhetésről írt és ismét hangsúlyozta: "mindenkit vissza akarunk hozni a legális munka…
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz-KDNP-frakció, hogy felderítse a "legnagyobb politikai bűnnek", Magyarország eladósításának okait - mondta Szijjártó Péter csütörtökön.
Negatív hatást gyakorolhat az észak-afrikai és a közel-keleti megmozdulások esetleges elhúzódása a térségben aktív nagy európai olajipari társaságok adósprofiljára - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban kiadott elemzésében. Egy másik elemző attól tart, hogy míg Egyiptomban, Tunéziában és Bahreinben legalább valamilyen formában eddig is működtek politikai pártok, velük ellentétben Líbiában még…
Két éve működik az "Új reformkor" elnevezésű szellemi műhely, Hankiss Elemér, Miszlivetz Ferenc és Manchin Róbert programja. A társadalomért tenni akaró önkénteseket összefogó kezdeményezés eredményeit egy csütörtöki konferencián vitatják meg Budapesten.
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz-KDNP-frakció, hogy felderítse a "legnagyobb politikai bűnnek", Magyarország eladósításának okait - mondta Szijjártó Péter csütörtökön. A miniszterelnök szóvivője közölte azt is: az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága hozza létre az albizottságot.
Az illetékes brit bíróság csütörtökön engedélyezte Julian Assange kiadatását Svédországnak. Felröppent a hír, hogy az Egyesült Államoknak köze lehet a döntéshez, Washington azonban cáfol: a WikiLeaks-alapító kiadatásának engedélyezése Nagy-Britannia és Svédország ügye, és az Egyesült Államok "nem érintett benne" - fogalmazott az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
A mintegy 503 milliárd forintos főösszegű büdzsé 55 milliárdos hiánnyal számol. A javaslatot 18 igen, 9 nem szavazattal és 6 tartózkodással fogadták el; a Fidesz-KDNP-frakció igennel voksolt, az LMP és a Jobbik tartózkodott, míg az MSZP nemmel szavazott.
Elfogadta Budapest idei 503 milliárdos költségvetésének fő számait a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön. A budapest.hu beszámolója szerint a korábban elfogadott koncepcióhoz képest néhány területre több forrás jut, így például a városüzemeltetésre, a köztisztaságra, illetve a kisebbségeknek. A közgyűlés döntött arról is, hogy négy fővárosi kórház vezetésére pályázatot ír ki, illetve arról, hogy…
Afrikai királyok királya, a vezető testvér, aki egy 20 oldalas dolgozatban megoldotta a társadalom összes problémáját, a legfőbb terrorista, akinek aztán Sárközy "odadobta" Párizst, és akitől Berlusconi megtanult unga-bunga partykat szervezni: fejezetek Kadhafi életéből.
A tárca felmérése szerint az állam jóval többet költ a rokkantak ellátásra, mint a hasonló fejlettségi szintű és egészségügyi helyzetben lévő országok, ugyanakkor egyes támogatások hiányoznak és kritikusan alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.
Moamer Kadhafi líbiai vezető bukásában reménykedik az az öt bolgár ápolónő, akiket korábban kétszer is halálra ítéltek, és nyolc évet raboskodtak az észak-afrikai országban.
Hatályba lép pénteken a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása azt követően, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta azt, ezzel megváltozott a monetáris tanács tagok választásának rendje. A parlament a jogszabály sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor és milyen módon jelöli majd az Országgyűlés Gazdasági bizottsága a Monetáris Tanács külsős tagjait. A négy tag mandátuma március 1-jén jár le, addig biztosan nem választ a bizottság jelölése alapján új tagokat a Parlament.
Letartóztattak az amerikai hatóságok egy szaúdi férfit, aki a gyanú szerint kémiai anyagokat és különböző segédeszközöket vásárolt, hogy azokból bombát készítsen, amit aztán amerikai célpontok ellen használna fel - közölte csütörtökön a washingtoni igazságügyi minisztérium.
A román televízió egyik adásában olyan "dokumentumfilmet" nézhettünk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város néhány évtizeddel korábban magyar település volt – írja a Háromszék című napilap.
Mégsem elég a minisztériumokban dolgozó létszám a kibővült állami feladatok ellátására. Emiatt a kormány módosította a megalakulását követően megállapított létszámkeretet. A központi igazgatási szerveknél foglalkoztatott, 2010 augusztusában megállapított, 5764 fős keretet egy február 22-i döntéssel az állami feladatok bővülése miatt 5 százalékkal, 6054-re emelték.
Egy aktuális közös probléma aggasztja Olaszországot, Ciprust, Franciaországot, Görögországot, és Máltát: az illegális bevándorlók egyre növekvő nyomása a forrongó Észak-Afrikából.
Személyeskedő vitától sem mentes ülésen fogadta el a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP-s többsége Budapest idei költségvetését. Az 503 milliárd forintos főösszegű, 55 milliárdos hiánnyal számoló büdzsét a zárószavazáson a főpolgármester - tévedésből - nem szavazta meg, erre újra voksoltak. A vitában Tarlós István élesen bírálta a szocialistákat, mondván: "üresen hagyták a kasszát".
A házszabálytól való eltéréssel, vagyis akár egy héten belül elfogadhatja az országgyűlés a módosító javaslatokat, de a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az LMP szerint ez hiba lenne. Az MSZP szerint újra végig kellene gondolni.
Az indonéz hatóságok összesen 2176 rendőrrel és két vízágyúval biztosítják a helyszínt, ahol megkezdődött az egyik legbefolyásosabb muszlim vallási vezető, Abu Bakar Bashir ellen folyó tárgyalás. A radikális hitszónok mellett tüntető tömeg megpróbálta áttörni a kordont, és behatolni az épületbe, de a rendőrök visszaszorították őket.
Aláírta a jegybank törvény módosítását Schmitt Pál köztársasági elnök. A pénteken hatályba lépő módosítás értelmében a jövőben az Országgyűlés választhatja meg a monetáris tanács külső tagjait.
Magyarország nem kapott semmiféle felkérést az esetleges katonai beavatkozásra a líbiai eseményekkel kapcsolatban - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, kérdésre válaszolva. A tárcavezető az EU védelmi minisztereinek informális találkozója előtt tartott tájékoztatón hangsúlyozta nagyon valószínű, hogy a tanácskozáson szó lesz a fejleményekről.
Nem lesz leépítés a közszférában a 250 milliárd forintos stabilitási alap létrehozása miatt. Elfogadta Budapest költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Líbiában továbbra is véres harcok dúlnak a kormányerők és a rendszerellenes fegyveresek között.
A "Hazaszeretet napjának" megünnepléséről nyújtott be határozati javaslatot az Országgyűlésnek Simicskó István kereszténydemokrata képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az ünnep a javaslat szerint július 22.-én lenne. Ezt a napot a nándorfehérvári csata 555. évfordulójának emlékére nyilváníttatná az államtitkár a Hazaszeretet napjává.
A MÁV-nál már január közepén megállapodtak a szakszervezetekkel a 4 százalék körüli emelésről, és Hackl Mónika szóvivő szerint az emelés a februári bérben már számfejtésre került. Nem minden állami vállalat volt azonban ilyen gyors.
Várhatóan megkapja az MSZP választmányától az országos minősítést a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform. Bár korábban többen úgy gondolták, hogy a nem csak párttagokat tömörítő közösség pályázatát el fogják utasítani, úgy tudjuk, végül polgárjogot nyernek a szocialista pártban.
Dobra verik Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye korábbi vezetőjének egykori szolgálati 7-es BMW-jét- legalábbis ezt írta az Index. A luxusautótól és több más püspökségi ingó- és ingatlan vagyontárgytól kényszerből kell megválnia a püspökségnek. A bevételt a januárban lemondott püspök működése alatt keletkezett költségvetési lyuk befoltozására kell fordítani.
Nincs olyan intézkedés, ami segítene a szegényeken, viszont több rendelkezés tovább rontja a helyzetüket - állítja a lapunk által megkérdezett szakember. A Legyen jobb a gyerekeknek program leállt, a megvalósulását ellenőrző bizottság kénytelen volt feloszlatni magát. Közben drámai mértékben nő a szegénység, részben a kormány intézkedései miatt.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Biszku Béla elleni eljárás miatt, ezért azt fel is függesztette a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - közölte honlapján a bíróság. Bár a közlemény nem indokolta, de a törvény szerint a bíróság akkor kéri az Ab segítségét, ha egy ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amelyet alkotmányellenesnek vél.
Soha nem ad előzetes tájékoztatást a Központi Nyomozó Főügyészség arról, hogy melyik ügyben kit és mikor hallgat ki, így a moszkvai ingatlanügy esetében sem közölte előre, hogy kihallgatják Göncz Kinga volt külügyminisztert - mondta érdeklődésünkre Fazekas Géza.
El tud képzelni egy olyan gyermekosztályt, ahol a nehezen lélegző, infúziós tűvel lyuggatott,műtéten átesett, honvággyal küszködő gyerekek sírás helyett nevetnek, szappanbuborékot fújnak, és a felnőttekkel bohóckodnak? Ahol az osztályvezető főorvos örül ennek, és maga is mosolyogva nézi, ahogy mókáznak?
Tízmilliárd forintos repülőgépvásárlást, esetleg a Malév, illetve az OTP és a Mol által is használt légi járművek több százmillió forintos bérlését fontolgatja az Orbán-kormány - értesült a hvg.hu. A portál birtokába került, február 11-i kormányülésen tárgyalt előterjesztés szerint azért lenne szükség saját repülőre, mert "a magyar EU-elnökség ideje alatt jelentősen emelkedik a közjogi méltóságok…
Az Európai Tanács az Önkéntesség Nemzetközi Évévé nyilvánította 2011-et, mondván, a gazdasági válság idején nagyon fontos, hogy az állampolgárok társadalmi szerepvállalása növekedjen, az önkéntesség ugyanis erősíti az európai alapértékeket: a szolidaritást és a társadalmi kohéziót. Hazánknak három kinevezett nagykövete van. Vajda Attila világbajnok kenust már bemutattuk. Ezúttal Feke Pál…
Mintegy ötmilliárd forintot zárolnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap idei 63,1 milliárdos költségvetéséből a parlament elé terjesztett stabilizációs tartalékterv részeként. A négy közmédium háromezer munkavállalója január 1. óta az alap dolgozója, de a társaságoknak teljes vagyonukat is át kellett adniuk. Csakhogy, mint azt előre tudni lehetett, nem mindegyik közmédiummal jártak…
Szélsőségesek hatalomra jutásához vezethet, ha a Nyugat megpróbál beavatkozni az arab világban zajló lázadásokba - figyelmeztetett Brüsszelben Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.