Bocsánatot kért az oroszországi Csita város polgármestere azok után, hogy egy lakossági fórumon úgy fogalmazott, hogy a hajléktalankérdést csak a kilövési engedély birtokában lehet megoldani - írja az ukrán Korreszpondent hírportál. Anatolij Mihalev utólag buta tréfának nevezte a kiszólását.
Péntek késő délelőttre már nagyjából kétezer ember gyűlt össze a bagdadi Tahrír téren, hogy "munkára késztesse" az ország kormányát. A munkanélküliség, a közszolgáltatások rossz állapota és a magas korrupció miatt tüntető embereket az ország kormányfője otthonmaradásra szólította fel. A hetek óta szervezett demonstrációk miatt kitiltották a járműveket az iraki főváros útjairól. Közben egy észak-…
Az Alkotmánybíróság soron kívül vizsgálja a Biszku Béla ellen a nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt indult büntetőper bírájától érkező indítványt. Az egykori kommunista vezető elleni büntetőpert az eljáró bíró függesztette fel arra időre, amíg indítványát az Ab elbírálja.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) támogatja a politikusok azon felvetését, hogy a kiskorúak is kapjanak választójogot, mellyel törvényes képviselőjük élhetne. Ha ez a passzus nem kerülne bele az új alaptörvénybe, a NOE szerint a rendelkezésnek a választójogi törvényben is megfelelő helye lenne.
A 73, kétharmados többséget igénylő szabályozási tárgykörből 42-höz nyúlt hozzá eddig a kormány parlamenti többsége. Széleskörűen használta a kétharmaddal járó lehetőséget a Fidesz-KDNP. A rendszerváltás utáni magyar politikában most először rendelkezik ekkora felhatalmazással egy pártszövetség. Egyebek mellett a közigazgatás területén volt változás, módosult az Alkotmánybíróságról szóló…
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE), mert a birtokába került dokumentumok alapján egyértelmű vált: az egyetem ivóvizét biztosító Duna-menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. már hónapokkal korábban tudta, hogy az általa szolgáltatott ivóvíz szennyezett, mégsem intézkedett - közölte Solti László rektor pénteki sajtótájékoztatóján, Gödöllőn.
Thomas Hammarberg igényként fogalmazta meg, hogy Magyarország tegyen eleget azoknak a kötelezettségeknek, amelyek ET-tagságából fakadnak, és hasznosítsa az Európa Tanács szaktudását a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiafüggetlenség és -pluralizmus terén.
A Discovery-korszak lezárulásának kezdeteként fellőtték utolsó útjára a legendás űrsiklót. Mintegy 40 ezer vendég gyűlt össze a Kennedy Űrközpontban, hogy végignézze a történelmi indítást: az űrsikló hat asztronautát és egy humanoid robotot visz fel az űrbe.
A miniszterelnök pénteken reggel az otthonteremtéssel foglalkozik a Facebook közösségi portálon megjelent bejegyzésében. Orbán Viktor azt írja: a legsürgetőbb feladat az otthonok megvédése. A bajba jutott devizahiteleseket segítő Nemzeti Eszközkezelő terveit kidolgozták, és folynak a tárgyalások arról, hogy a magyar költségvetés és a bankrendszer milyen arányban vállaljon felelősséget a kialakult…
Szabálytalanságokat talált a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat átutalásainál és szerződéseiben a Országgyűlés elmúlt nyolc év kulturális visszaéléseit vizsgáló albizottsága. Pálffy István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő elmondta: egy ügyben valószínűleg hűtlen kezelés miatt rendőrségi eljárás indulhat.
A tavalyi utolsó negyedévben 2,8 százalékkal nőtt az amerikai bruttó hazai termék (GDP) az ország kereskedelmi minisztériumának pénteken ismertetett második becslése szerint.
Műholdfelvételek újabb lehetséges atomlétesítményt lepleztek le az arab országban: a német Süddeutsche Zeitung pedig egy lehetséges urándúsító üzem felfedezéséről számolt be Mardzs asz-Szultan városa mellett, ami Damaszkusz közelében fekszik.
Önmagában nincs semmi meglepő abban, hogy felvetődött, akár jogilag is meg kell vizsgálni hogyan alakult ki Magyarország adósságállománya. Ezt mondta a Független Hírügynökségnek Csaba László pénteken egy parlamentben tartott nemzetközi tanácskozás szünetében, amelyen az EU tagországok költségvetési bizottságainak vezetői vettek részt.
Akár a fegyverüket is használhatták volna a rendőrök az MTV székház ostrománál, derül ki egy eredetileg titkosított, ám most nyilvánosságra hozott bizottsági jegyzőkönyvből. Később az egyenruhások váltak a brutalitás szimbólumává a Fidesz-kommunikációban.
Az elmúlt tíz évben kereken száz új tárggyal gazdagodott a bonni Beethoven-ház gyűjteménye - ezeket a kéziratokat, leveleket, képeket és szobrokat mutatja be az intézmény a pénteken megnyílt új időszaki kiállításán.
Döbbenetes eredményre jutottak a magyar kutatók: a házasságban élő, legalább két gyermeket nevelő szülők sokkal nagyobb eséllyel élik meg az öregkort, mint az egyedül élők. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézete által készült felmérés szerint a jó házasságban élők tovább élnek, mint a magányosok.
Eredménytelen a Fidesz büntetőpolitikája a Lehet Más a Politika szerint. Az ellenzéki párt elsősorban a szabálysértési törvény módosítását kifogásolja, amely már a kis értékű lopások esetén is elzárást tesz lehetővé.
Kisebb hóesés a fővárosban is lehet pénteken, szombattól azonban felszakadozik a felhőzet, és napsütéses téli idő várható - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Jenki Szilvia azt is elárulta, hogy a következő tíz napban biztosan nem köszönt be a tavasz.
Éttermekben, bárokban, munkahelyeken, sőt még a Parlamentben is tilos lehet a dohányzás július 1-től. 16 fideszes képviselő pénteken önálló képviselői indítványt nyújtott be, amelyben azt javasolják, hogy minden zárt terű helyiségben tiltsák be a dohányzást. Mindezt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és az egyik kezdeményező fideszes képviselő, Heintz Tamás jelentette be.
Az Európai Unió jelenleg az uniós állampolgárok Líbiából való kimenekítésére összpontosít - mondta Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken Gödöllőn. Az uniós tagállamok védelmi minisztereinek informális tanácskozását záró sajtótájékoztatón Ashton kiemelte, hogy jelenleg még kétezer uniós állampolgár van Líbiában.
Bokros Lajos nem lép vissza az Európai Parlamenti képviselőségtől - ez derül ki az MDF EP-képviselőjének Makay Zsolt MDF-elnöknek írt válaszleveléből, amelyet pénteken az MTI-hez is eljuttatott Bokros Lajos.
A líbiai biztonsági erők tüzet nyitottak tüntetőkre a főváros, Tripoli több negyedében is a pénteki ima után, többeket megölve - mondták el szemtanúk telefonon.
Március 2-án kezdődik a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és 16 vádlott-társa büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A Magyarok Nyilai névvel elhíresült ügyben 2010 szeptemberében nyújtotta be 34 oldalas vádiratát és az azt kísérő 24 ezer oldalnyi nyomozati iratot az ügyészség a Fővárosi Bíróságnak. A Magyarok Nyilai elnevezésű csoport tagjai a vád szerint Molotov-koktélokat robbantottak…
A Ford vezető autógyártó a baleset-megelőzési technológiák, passzív és aktív biztonsági rendszerek fejlesztésében – ennek legkiválóbb példája a hazai márkakereskedésekbe heteken belül megérkező új Focus. Váratlan, elkerülhetetlen helyzetek azonban sajnos mindig adódnak, s előfordul az is hogy autónk a mi távollétünkben, parkolás közben, egy másik autós hibájából sérül. A Ford felmérése szerint…
A Medián legfrissebb felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága egy hónap alatt 45-ről 38 százalékra esett - mondta a cég ügyvezető igazgatója az Egyenes Beszédben.
Elállt a hóesés és megszűntek a dugók, minden út járható Szegeden. Az M5-ös autópályára vezető felhajtó már nem csúszik és újra elindult rajta a közlekedés - tájékoztatta a Függelten Hírügynökséget Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Közben Budapesten is szállingózni kezdett a hó, az előrejelzések szerint 1 centiméter hullik le.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a kormány megígérte, hogy nem alkalmaz pressziót az üzleti szférában a bérek emelése érdekében.
Szentpétervári otthonában 91 éves korában meghalt Szergej Kovaljov, a Szovjetunió, majd Oroszország nukleáris tengeralattjáró-programjának atyja - jelentették be kollégái pénteken.
Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország a nehéz körülmények között kitűnő koordinálást végzett a líbiai helyzettel kapcsolatban, de jelenleg nincs szükség arra, hogy az unió nevében közvetítsen az észak-afrikai országban - mondta Catherine Ashton pénteken Gödöllőn egy szűk körű háttérbeszélgetésen újságíróknak.
A Mazda MX-5 ismét bizonyította roadster génjeit a szerdai Mazda MX-5 Ice Race verseny keretében, Svédországban. A tiszta kék ég és a sarkvidéki levegő nyújtotta tökéletes környezetben zajlott le a sebesség ezen üdítő fesztiválja, melyen 26 ország pilótái mérték össze vezetési tudásukat, sok drifttel és zoom-zoom élménnyel. Az MX-5 Ice Race két futamában speciálisan átépített, szöges-gumis autók…
A szolgáltató hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a rendőrség felszólítására tették elérhetetlenné az oldalt, amelynek szerverei egyébként külföldön vannak.
Mintegy húsz munkagép takarítja folyamatosan Szabolcs-Szatmár-Bereg megye útjait, járhatatlan útszakasz sehol sincs a térségben - közölte a nyíregyházi közútkezelő társaság ügyeletese pénteken délután.
"Leírhatatlannak" nevezte a hangulatot a József Attila Színház igazgatója, amikor csütörtökön bejelentette a színház társulatának a feloszlás hírét. Méhes László szerint továbbra sincs magyarázata annak, miért kell megszűnnie jelenlegi formájában az utóbbi évben egyre sikeresebb teátrumnak.
Péntek a kommunizmus áldozatainak emléknapja; ebből az alkalomból több településen, középiskolákban tartottak rendezvényeket. Schmitt Pál köztársasági elnök és a magyar kormány tagjai a kora esti órákban gyújtanak mécsest a budapesti Terror Háza Múzeumnál.
A teljes hazai természetvédelmi igazgatás összeomlását eredményezheti, ha a Vidékfejlesztési Minisztérium - nyilvánosságra került tervei szerint - több mint 40 százalékkal csökkenti a nemzeti parkok amúgy is szűkös támogatását - így véli több civil szervezet. Szerintük a korábbi, 3 milliárd forintos költségvetési juttatás 1,7 milliárdra való csökkentésével 2011-től gyakorlatilag megszűnne a…
Ha a spekuláció és a földközi-tengeri politikai bizonytalanság miatt tovább emelkedik a kőolaj ára, valamint gyengül a forint a dollárhoz képest, két héten belül átlépheti a 400 forintot az üzemanyagok literenkénti ára a magyar piacon, az viszont bizonyos, hogy a jövő héten ismét emeli az árakat a Mol.
Itthoni idő szerint hajnali fél egykor hivatalosan is megkezdődött az Ausztrál futam első szabadedzésével a Superbike Világbajnokság Supersport 600 kategóriájának 2011-es szezonja.
Alaposan próbára tette a sors a Groovehouse Judy-ját. Hónapokon át a legváratlanabb pillanatban törtek rá a sírógörcsök, elment a hangja, s megesett, hogy színpadon a dalszöveget is elfelejtette.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megállapítása szerint Magyarországon a felsőoktatási szerkezet elavult, a rendszer nem versenyképes, s annak megváltoztatásához az elkövetkezendő években nem a felsőfokú végzettségűek számát kell növelni, hanem a képzés belső arányait, szakmai összetételét és minőségét kell a gazdaság és társadalom tényleges igényeihez és jövőbeli céljaihoz igazítani.
Olofsson Placid bencés szerzetes volt a díszvendége február 24-én a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium aulájában a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésnek.
Magyarország gazdaságpolitikai gondjainak kialakulásában az MSZP-nek és a Fidesznek is megvan a maga része, hiszen a negatív folyamatok már az első Orbán-kormány utolsó évében megkezdődtek - véli Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója. Azt azonban kiemeli, hogy a Fideszen számon kért egy évvel szemben a szocialistáknak nyolc éve van a mérleg másik serpenyőjében.
Kárpátaljáról 1944-ben Auschwitzba hurcolt magyar zsidó transzport útját örökíti meg a megérkezéstől a gázkamráig az a fotókiállítás, amely vasárnap nyílik a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban.
Már felülírta az élet az unió jelenlegi pénzügyi stratégiáját - jelentette ki Csaba László a költségvetési és pénzügyi bizottságok elnökeinek találkozóján. A közgazdász professzor az InfoRádiónak azt mondta: mindenképp felül kell vizsgálni az EU migrációs és költségvetési politikáját az észak-afrikai változások miatt. Szép elvárás, hogy ott majd kialakul a demokrácia és a jólét, de cselekedni most…