Az MSZP működőképes és finanszírozható nyugdíjrendszert hagyott az Orbán-kormányra, amelyet az mostani intézkedéseivel az összeomlás szélére sodort - válaszolta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek, reagálva a kormányfő szintén vasárnapi, a nyugdíj témakörében írt bejegyzésére.
A Fidesz olyan bérrendszert alakított ki, amelyben 150 ezer ember jár jól a 3 millió 800 ezer aktív keresőből - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja az MTI-nek vasárnap; a politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az új adórendszer igazságtalan, mert a döntő többség számára a bérek csökkennek, és egy nagyon szűk körnek nő a bére.
Lemondott hivataláról vasárnap délután Mohammed Ghannouchi tunéziai miniszterelnök, miután a biztonsági erők tagjai összecsaptak Tuniszban a kormány lemondását követelő tüntetőkkel.
A városban öt napja törtek ki a harcok a Moammer Kadhafi uralma ellen tüntetők, valamint a líbiai vezető támogatói és a biztonsági szolgálatok emberei között.
A nyugdíjcélú befizetésekből csak nyugdíjat lehet fizetni, mást nem, és nyugdíjat csak a nyugdíjkasszába érkező pénzből lehet fizetni - ezt írta vasárnap délután bejegyezésében a miniszterelnök a Facebook nevű közösségi oldalon. Orbán Viktor olyan kérdésekre válaszolt itt, amelyeket a nyugdíjakkal kapcsolatban intéztek hozzá korábban.
Minden technikai problémájuk és felkészülésbeli hátrányuk ellenére a mai futamon a Team Hungary Toth mindkét versenyzője pontszerző helyen végzett, három VB pontot hozva a Világbajnokságon hazánkat egyedülállóan képviselő csapatnak!
Több mint 1700-an írták alá azt az online petíciót, amelyben kanadai, amerikai és nyugati-európai tudósok tiltakoznak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumainak veszélyeztetése ellen.
Hétfőn szavaz a parlament arról az előterjesztésről, amely lehetővé tenné, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálhassa márciustól a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Az előterjesztő, a fideszes Selmeczi Gabriella korábban az érintett törvénymódosítások kezdeményezését azzal indokolta, hogy közpénzekről van szó, ezért van szükség ellenőrzésre.
Vasárnap, nem sokkal délután fél 6 után elindult Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozza haza - tudta meg az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyen.
Vasárnap, nem sokkal délután fél 6 után elindult Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozza haza - tudta meg az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyen.
Szakmailag elfogadhatónak tartotta a korábbi drogpolitikai koncepciót a Magyar Addiktológiai Társaság, ezért az új tervezetbe is hasonló elveket várnak. Rácz József elnök a Hogyan tovább hazai drogpolitika? című csütörtöki konferencián elmondta, az újonnan piacra került drogokról egy ideiglenes tiltólistát kellene létrehozni, amely az esetleges végleges betiltásig korlátozná ezen szerek…
Holnap tartja a médiatörvényről az általános és részletes vitát a parlament abban az esetben, ha sikerül a házszabálytól eltérni. A kormány múlt szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítására vonatkozó javaslatát.
A nyugdíjcélú befizetésekből csak nyugdíjat lehet fizetni, mást nem, és nyugdíjat csak a nyugdíjkasszába érkező pénzből lehet fizetni - írta vasárnap délután bejegyezésében a miniszterelnök a Facebook közösségi oldalon.
Vasárnap, nem sokkal este 8 óra után megérkezett Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozta haza - jelentette az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyről.
Ma vehetik kézhez a magyarországi pártok és az Európai Parlament magyar képviselői azt a nemzetközi petíciót támogató levelet, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának "széthordása", vagyis a Fidesz által tervezett dossziétörvény ellen tiltakozik.
A Magyar Posta egyik vidéki igazgatóságánál dolgozik a miniszterelnök nagynénje, unokatestvére pedig a fővárosi önkormányzat egyik cégénél - számolt be a Blikk.
Napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállítása, új Btk-t terveznek, március 6-án pedig majdnem kétezer új rendőr áll szolgálatba - írta Facebook-oldalán Orbán Viktor, az interneten hozzá intézett, közbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre válaszolva.
Súrolja a morbiditás határát, hogy több hazai településen arzéntól szennyezett vizet isznak. A helyzet már csak azért is elfogadhatatlan, mert a kétezres évek elején egyszer már lezajlott egy regionális ivóvízjavító program, amelynek révén 50 mikrogramm/literre csökkentették a főként alföldi víz arzéntartalmát.
Minden platformra és minden olyan platformvezetőre szükség van az MSZP-ben, aki tiszteletben tartja a párt alapszabályát és a helyes megoldások megtalálásáért dolgozik - hangoztatta a szocialista választmány szombati ülésén Mesterházy Attila.
Galló Istvánné: "Sérülhet a tanulók világnézetileg semleges oktatáshoz való joga azzal, hogy az önkormányzatok szabadon átadják iskoláikat az egyházaknak"
"Sínen van" a budapesti Tom Lantos Intézet ügye - mondta washingtoni látogatásán Schöpflin György néppárti EP-képviselő, a Budapesten a tervek szerint májusban nyíló regionális kitekintésű emberi jogi kutatóközpont kuratóriumának társelnöke.
Különösen kemény és határozott álláspontot képviselt Nyitray András fideszes parlamenti képviselő 2006 őszén az Országgyűlés szakbizottságában az utcai zavargások idején szerinte indokolt fegyverhasználatról - fedezte fel az ATV a testületi ülések titkosítás alól feloldott jegyzőkönyveiben.
Mivel egy héttel csúszik a Monetáris Tanács tagjainak kinevezése és a régi tagok mandátuma március 1-jén lejár, pár napig döntésképtelen lesz a tanács - írja a Világgazdaság a hétfői lapszámban.
Legalábbis a legutóbbi ígéret szerint. Ugyanakkor a korábbiakkal ellentétben nem a miniszterelnök, hanem jobb keze és helyettese adja be a keserű pirulákat.
Ma szavaz a parlament arról az előterjesztésről, amely lehetővé tenné, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálhassa márciustól a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Az előterjesztő, a fideszes Selmeczi Gabriella korábban az érintett törvénymódosítások kezdeményezését azzal indokolta, hogy közpénzekről van szó, ezért van szükség ellenőrzésre.
Hétfőig nyilatkozhatnak magánnyugdíjpénztáruknál az állami rendszerbe visszalépett tagok, hogy milyen formában kívánnak hozzájutni az esetleges reálhozamhoz. A jogszabály szerint adómentesen felvehetik egy összegben, de dönthetnek úgy is, hogy önkéntes pénztárba vagy a központi alapba utalják. Aki nem nyilatkozik, annak a lakcímére utalják vissza a pénzt, ha ott sem nem veszi át, az összeg bekerül…
A kormány százezer rokkantnyugdíjast akar visszavinni a munkaerőpiacra - írja a Népszabadság. Orbán Viktor szerint a nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára, minden erre vonatkozó kísérlet megbukott - írja a Magyar Nemzet.
Rendőrök helyett civilbe öltözött fegyveres önkéntesek járőröznek az ellenzék ellenőrzése alatt lévő libanoni városok utcáin, és a közelmúltbeli erőszakcselekmények után a helybéliek önszerveződve próbálják visszaterelni az életet a normális kerékvágásba - tapasztalta a helyszínen az MTI Hírcentrumának tudósítói stábja.
A munkaügyi korlátozások teljes megszűnése után sem várható a magyar munkavállalók rohama Ausztriában és Németországban - mondta Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár a témában rendezett bécsi konferencián. A két ország május elsejével oldja fel véglegesen azokat a korlátozásokat, amelyeket a nyolc, 2004-ben csatlakozott uniós tagállammal szemben vezettek be.
Az arab világ átalakulásával indokolta kormánya átalakítását Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap esti rövid televíziós beszédében, miután a bukott tunéziai rezsimmel kapcsolatokat ápolt külügyminisztere, Michel Alliot-Marie, a délután folyamán benyújtotta lemondását.
Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták" - írja hétfői, ezúttal az elszámoltatás témakörében közzétett Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.