Még nem tudni, mikor kezdődik a hajléktalanok hatósági ellenőrzése; a segélyszervezetek egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést. Sajtóértesülések szerint a csepeli gyilkosságok után Orbán Viktor kormányfő utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a rendőrség ellenőrizze azokat a területeket, ahol hajléktalanok élnek. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szerint az intézkedésnek pozitív…
Az eurókötvény bevezetése lehet az európai integráció befejező aktusa, ennek azonban még nem jött el az ideje, eurókötvény helyett egyelőre a gazdasági együttműködés erősítésére kell törekedni - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök Párizsban, Angela Merkel német kancellárral közös sajtótájékoztatóján.
Immár tíz esztendeje küzd látványos akciókkal Joachim Franz AIDS-aktivista, hogy a HIV/AIDS problémájára ráirányítsa a figyelmet. Éppen véget ért „Move the World“ expedíciója minden előzetes várakozást felülmúlt. Joachim Franz ez alkalommal a Volkswagen Haszonjárművek támogatásával 111 napon át, öt kontinens 54 országában 64.452 kilométert tett meg azzal a céllal, hogy a HIV/AIDS témájában…
Hat helyszínen kezdődik kerékpárút-fejlesztés még ebben a hónapban Budapesten. A munkálatok elsősorban a külső kerületeket érintik, és október-novemberre mindenhol befejeződnek.
Mintegy 3 millió köbméter vízzel pótolták a pátkai tározóból a Velencei-tóból hiányzó mennyiséget, így a tó vízszintje elérte az augusztusra előírt 146 centiméteres optimumát.
Csupa fiatal arc a képen. Ez itt, középen, keservesen sír szegény, amott, a másik örömtől megrészegülve csap öklével a levegőbe. Történetesen mindkettő lány.
A Magyar Nemzet úgy tudja, Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár kezdeményezte, hogy Kállay Kristófot nevezzék ki a Kopint-Datorg vezérigazgatójává. Sajtóhírek szerint hatalmi harc áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban zajló változások mögött.
A svájci frank jegyzése kedden kora este augusztus eleje óta nem látott szinten, 234 forint környékén is volt, 19 óra körül azonban már 237 forinton jegyezték a frankot, az euró pedig 270 forint fölött állt.
Moammer Kadhafi fegyveres erői meggyengültek, a líbiai vezető napjai meg vannak számlálva - jelentette ki kedden Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
A Fidesz és a KDNP esztergomi képviselőcsoportja szerint Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere azzal, hogy nem hajlandó aláírni a város szülés előtt álló jegyzőjének szabadságát, lényegében betegállományba akarja kényszeríteni a hetedik hónapos terhes kismamát.