A szíriai televízióban, a kamerák előtt ismerte be egy palesztin férfi, hogy izraeli kém. Az állítólagos kém azt mondta: segített a Moszadnak a Hezbollah egyik legismertebb vezetője elleni merénylet végrehajtásában. Szakértők szerint a kémüggyel a szír kormány igyekszik elterelni a figyelmet a rendszerváltást követelő ellenzéki megmozdulásokról.
Zsoldosokat, köztük francia és brit "műszaki szakértőket" fogtak el Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai vezető emberei egyik utolsó fellegváruknál, a felkelők által ostromlott Báni Válidnál - állította Kadhafi szóvivője.
Dominique Strauss-Kahn megerősítette, hogy "sem erőszak, sem zaklatás, sem bűncselekmény" nem történt a New York-i szállodaszobában. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetője mindazonáltal azt mondta a TF1 francia kereskedelmi televízió vasárnapi esti híradójának stúdióvendégeként, hogy "nem egyszerűen nem megfelelő kapcsolatot" folytatott az őt nemi erőszakkal vádoló szobalánnyal, hanem…
Vadászi Bélát választották vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőlád polgármesterévé - mondta Hermánné Dienes Piroska, a település jegyzője a szavazatok számlálása után az MTI-nek.
Nemcsak az egykori Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hanem a Katonai Biztonsági Hivatalnak (KBH) is vannak adatai a romagyilkosságok másodrendű vádlottjáról, Kiss Istvánról – írta hétfői számában a Magyar Hírlap a birtokába került válaszlevélre hivatkozva, amelyet a hivatal főigazgatója, Domján László vezérőrnagy küldött az ügyben eljáró Pest Megyei Bíróság tanácselnökének kérdéseire.
Öngyilkos robbantásos merényletet követtek el hétfőn a legnagyobb pakisztáni város, Karacsi egyik magas rangú rendőrtisztje ellen; a tiszt túlélte a támadást, de legalább hárman meghaltak - közölte a rendőrség.
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke szerint a közoktatási koncepcióban szereplő elképzelések a válság miatt meghaladják az ország pénzügyi lehetőségeit.
A védelmi minisztérium szerint azért léptek fel a demonstrálók ellen, mert azok felgyújtottak egy rendőrautót. A tüntetők azonban azt állítják, légvédelmi fegyvereket is bevetettek velük szemben. A vasárnapi vérengzés hétfőn folytatódott, eddig már legalább 50 ember vesztette életét a kormányzati fellépés során.
Noha nem szerzett kvótát a magyar szabadfogású csapat a vasárnap befejeződött isztambuli olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, saját bevallása szerint versenyzőit nem tudja elmarasztalni Gulyás István szövetségi kapitány.
A közoktatási koncepcióban szereplő elképzelések a válság miatt meghaladják az ország pénzügyi lehetőségeit - jelentette ki Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A kormány lezárja a bankárkorszakot, megvédi a becsapott embereket, véget vet annak, hogy minden veszteséget és kockázatot az emberek viselnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Metropol újság hétfői számában megjelent interjúban.
A rendőrség büntetőeljárást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vagyonosodási vizsgálatot indított egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő asszony ellen, aki havonta több százezer forint uzsorakamatot hajtott be, a nő azt állította, hogy a pénzt a hozzátartozói utalták neki szívességből.
Egy 15 éves kisteleki fiút gyanúsít a rendőrség azzal, hogy megölt és elásott egy 41 éves nőt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mintegy 30 UH-1N-es helikoptert kap hamarosan a honvédség az Egyesült Államok hadseregétől - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI érdeklődésére.
A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
Akár már hétfőn a parlament elé kerülhet devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű előtörlesztését célzó kormánypárti javaslat, ha a képviselők 4/5-e támogatja a házszabálytól való eltérést.
A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A kormány lezárja a bankárkorszakot, megvédi a becsapott embereket, véget vet annak, hogy minden veszteséget és kockázatot az emberek viselnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Metropol újság hétfői számában megjelent interjúban.
Bár Pozsony ma bírálja Orbán Viktor kormányát, hogy tartós magyarországi lakhely nélkül osztogat állampolgárságot a külhoni magyaroknak, a múltban maga is ezt tette, s anélkül adott állampolgárságot a külföldi szlovákoknak, hogy azoknak tartós lakhelyük lett volna Szlovákiában - írja a Sme című szlovák liberális napilap hétfőn.
A politikusokat csak a képviselői tevékenységükkel összefüggő munkájuk során védje a mentelmi jog - foglalta össze Schiffer András frakcióvezető az LMP javaslatát az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítására.
Egy 15 éves kisteleki fiút gyanúsít a rendőrség azzal, hogy megölt és elásott egy 41 éves nőt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
Görögországnak sürgősen be kell foltoznia a költségvetési hiányt. A kormány új adónemet talált ki, amely megkerüli a hatékonyságukról nem éppen híres pénzügyi hatóságokat.
Késsel akart visszaszerezni adósától háromezer forintot egy oroszlányi férfi, az önbíráskodót az elkövetéstől számított 24 órán belül elítélte a bíróság, 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Nem számolt el a várostól a gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással a hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, akit sikkasztás miatt első fokon nyolc hónap - végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt hétfőn a Csongrád megyei település bírósága.
Mintegy négy százalékkal emelkedhetnek a térítési díjak a főváros által fenntartott szociális intézményekben; a díjemelésekről szóló javaslat közgyűlés elé terjesztéséről hétfőn tárgyalt a főváros jogi, ügyrendi, kisebbségi és vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottsága.
Parlamenti albizottság vizsgálhatja, hogy a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés miatt megállapítható-e jogi felelősség. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az erről szóló döntést hétfői ülésén hozta meg 19 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett.
Három, egymás mellett lévő lakóházat gyújtott fel ismeretlen tettes vasárnap éjjel Nyírbátorban; a tűzben senki nem sérült meg - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Átalakítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az Andrássy úti biciklisávot a Magyar Kerékpáros Klubbal közreműködve - közölte a BKK hétfőn a honlapján.
Átalakítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az Andrássy úti biciklisávot a Magyar Kerékpáros Klubbal közreműködve - közölte a BKK hétfőn a honlapján.