A tervezett 2013 helyett csak 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok, ha a Ház elfogadja a fideszes Gulyás Gergely ezzel kapcsolatos, vasárnap benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítványát.
Legalább tízezren gyűltek össze a ferencvárosi Salkaházi Sára rakparton, ahonnét a tömeg a Szabadság hídon át Budára vonult. Tudósítónk szerint volt olyan pillanat, amikor a sűrű tömeg eleje már, a vége még nem volt a Szabadság hídon. Filmfölvételünk koradélután, az Andrássy úton, a Terror Háza Soá-megemlékezésén készült.
Több ezer ember, köztük Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének jogköreit gyakorló alelnök, parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Salkaházi Sára rakpartról az Élet menete. A felvonulással a holokauszt magyarországi…
A tervezettnél egy évvel később, 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok. Erről nyújtott be módosító indítványt a fideszes Gulyás Gergely, miután megegyezett a javaslatról a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja.
Több ezer ember, köztük parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Salkaházi Sára rakpartról az Élet menete. A felvonulással a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek.
Emlékezünk a mai napon a magyar nemzet történelmének megrázó és kegyetlen tragédiájára, a fővárosban és szerte az országban közel 70 évvel ezelőtt történt embertelenségekre - írja az MSZP közleményében.
Az Atlanti-óceán északi vizein, a Titanic hajótörésének helyszínén emlékeztek meg vasárnap minden idők leghírhedtebb tengeri szerencsétlenségének századik évfordulóján a másfélezernél több áldozatról, és Nagy-Britanniában is emlékező rendezvényeket tartottak.
A kormány a szocialisták vasútrombolásával ellentétben ésszerűsíti a tömegközlekedést, úgy, hogy felszámolja a párhuzamosságokat - reagált a Fidesz Lukács Zoltánnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki politikus az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte.
A „nagygyűlések csatája” zajlott vasárnap Párizs utcáin, ahol egy héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt a két fő jelölt egyszerre demonstrált erőt.
Több ezer ember, köztük Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének jogköreit gyakorló alelnök, parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a Szabadság híd pesti hídfőjétől, a Salkaházi Sára rakpartról az Élet menete.
Lenyelt váltó, elfelejtett hangminta, visszás ingatlanügyek - számos érdekesség merül fel abban a perben, aminek vádlottja az újbudai önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának volt elnöke. A vád alapja egy videó, amin Wieszt János 2,2 millió forintot vesz át, hogy cserébe biztosítsa egy üzlethelyiség bérleti jogának elnyerését. Ám a jelek szerint ez mellékügy, ami egy másik visszás…
A Citroën klasszikus termékkínálatát kiegészítő DS modellcsaláddal merőben új perspektívák nyílnak a prémium kategóriás autók kedvelői számára. A Citroën 90 év tapasztalatára és sikereire támaszkodva a DS-család megalkotásakor mind kreativitás, mind technológia tekintetében tudása legjavát kamatoztatja.
Németh Balázs független jelölt lett a Veszprém megyei Szőc új polgármestere az időközi választáson - mondta Lovasi Erika körjegyző vasárnap este az MTI érdeklődésére.
Gróf Istvánné független jelöltet választották meg polgármesternek Répceszentgyörgyön a vasárnap megtartott időközi polgármester- és önkormányzati képviselőválasztáson – közölte a település körjegyzője az MTI-vel.