2012. április 23. hétfő

ápr. 23
12:58
Szerdától 4 forinttal olcsóbban tankolhatunk (ATV)
4 forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától. Az országos átlagos ár így 450 forintra csökken. A gázolaj ára ezen a héten sem nő, 442 forint marad az átlagára.
ápr. 23
13:03
Kártalanítást kaphatnak a települések egyes kórházak állami átvétele után (Infostart)
Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem támogatta, az alkotmányügyi bizottságban a képviselők hétfőn mégis megszavazták a fideszes Kósa Lajos zárószavazás előtti módosító indítványát, amely szerint az államnak a települési fekvőbeteg-intézmények átvétele után egyösszegű kártérítést kellene fizetnie azoknak az önkormányzatoknak, amelyek öt éven belül, ellenérték fejében szereztek gazdasági…
ápr. 23
13:06
Befejeződtek a középfokú felvételik, a nyolcadikosok 96,2 százalékát felvették (Alternatív Energia)
Az idei általános felvételi eljárásban a nyolcadikos tanulók 96,2 százaléka felvételt nyert valamely középfokú oktatási intézménybe, a felvettek 73,6 százaléka az általuk megjelölt legelső helyre, 85,9 százalékuk az első két hely valamelyikére jutott be - közölte az Oktatási Hivatal.
ápr. 23
13:24
Magával vitte a halálba a gyerekeit (Alternatív Energia)
Az eddigi adatok szerint öngyilkossági szándékkal hajtott autóbusznak a vasárnap három halálos áldozattal járó balesetet okozó szekszárdi férfi - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) bűnügyi igazgatója.
ápr. 23
13:30
Sajtóértesülések szerint lemond a holland kormány (ATV)
Lemondásáról döntött a holland kormány sajtóértesülések szerint hétfői válságtanácskozásán, amelyet azt követően hívtak össze, hogy a múlt hét végén eredménytelenül fejeződtek be a tárgyalások a kisebbségben lévő kormánypártok és eddigi külső támogatójuk, a szélsőjobboldali Szabadságpárt között a szükséges további költségvetési megtakarításokról.
ápr. 23
13:39
Simor szerint vannak további problémás pontjai a jegybanktörvénynek (Infostart)
A jegybanktörvényhez benyújtott módosító indítvány Cséfalvay Zoltán államtitkár ismertetése szerint azokat a kérdéseket rendezi, amelyekben már megegyezés született, Simor András jegybankelnök azonban éppen a még általa hiányolt és továbbra is problémásnak tartott pontokat szedte számba az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén.
ápr. 23
13:41
Megkezdődött az államfő-jelölési eljárás (Infostart)
Megkezdődött hétfőn az államfő-jelölési eljárás. Az ajánlási íveket péntek reggel nyolc óráig lehet benyújtani a parlamentnek - közölte az Országgyűlés plenáris ülésének kezdetén a házelnöki jogokat gyakorló Lezsák Sándor alelnök.
ápr. 23
14:06
Komoly belharcok osztják meg a szír ellenzéket (ATV)
Szíria fő ellenzéki csoportjainak a rezsim megbuktatására irányuló erőfeszítéseit az ellenzéki frakciók közötti ideológiai nézeteltérések ássák alá – derül ki a szír ellenzék gyűjtőszerve, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) postafiókjából kiszivárogtatott e-mailekből.
ápr. 23
14:08
A kormány elküldte Brüsszelbe a konvergenciaprogramot (ATV)
Ezzel a kabinet eleget tesz az Európai Tanács ajánlásának, így az ország 8 év után először kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárás alól.
ápr. 23
14:10
A Kanadába emigrált cigányokról vitatkozott a Fidesz és a Jobbik – parlamenti percről percre (ATV)
Délután egykor Lezsák Sándor hosszú fölszólalásával megkezdődött a Ház ülése. A kormány részéről elhangzott a „reform” szó. Hivatalos lett: május 2-án lesz a köztársaságielnök-választás. A fideszes államtitkárt a Jobbik leliberálisozta. Ismét megtörtént - háromszor is -, hogy egy interpellációra adott válasz elfogadására 194-nél kevesebb igen válasz érkezett, így az csak az ellenzék szavazataival…
ápr. 23
14:42
"Széll Kálmán Terv 2.0" Jön az e-útdíj, a tranzakciós- és telekomadó (ATV)
A tervezett 567-665 milliárd forint, az államháztartás pozícióját javító intézkedések közül jövőre a legnagyobb tétel a 0,1 százalékos maximum 30 ezer forintos pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése, amelytől 130-228 milliárd forint bevételt vár a kormány jövőre - áll a Széll Kálmán Terv 2.0 részeként hétfőn benyújtott konvergenciaprogramban.
ápr. 23
14:44
Meghallgatás nélkül is Áder a Fidesz-KDNP hivatalos jelöltje (ATV)
Benyújtotta a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője hétfőn a parlamentnek az Áder János államfővé választásához szükséges ajánlási íveket.
ápr. 23
15:00
Hivatalosan is Hollande győzött a francia elnökválasztások első fordulójában (ATV)
A szavazatok teljes feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint Francois Hollande szocialista jelölt 28,63 százalékkal végzett az élen a francia elnökválasztás első fordulójában. A május 6-i második fordulóban a jelenlegi államfővel, a konzervatív Nicolas Sarkozyvel mérkőzhet meg, akire a választók 27,18 százaléka szavazott.
ápr. 23
15:09
Hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP államfőjelöltje (Infostart)
Hivatalosan is jelölték köztársasági elnöknek Áder Jánost a kormánypártok.
ápr. 23
15:18
Elemzi a rendőrség az elmúlt hetek brutális gyilkosságait (ATV)
Kriminalisztikai és kriminológiai szempontból is elemzi a rendőrség az elmúlt két hétben történt gyilkossági ügyeket. Az MTI által megkérdezett, kriminológiával foglalkozó szakemberek egybehangzóan azt mondták, az elmúlt években nem emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma, hanem súlyosabbá váltak az elkövetési módok, és ennek az okát a társadalmi változásokban kell keresni.
ápr. 23
15:27
Fővárosi Törvényszék: csökkenő peres ügyhátralék (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék az időszerűségi mutatókat tekintve eredményes évet zárt, és a helyi bíróságokon - a kerületi bíróságokon és a munkaügyi bíróságon - több ügyet fejeztek be, mint ahány hozzájuk érkezett - mondta Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke hétfőn Budapesten.
ápr. 23
15:30
Kiadós cigányozás készül a parlamentben (Alternatív Energia)
Nem szavaz a parlament bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírók jogállásáról szóló törvény módosításáról - noha többek között ez az egyik előfeltétele az IMF-hitelnek. Szó lesz viszont iránytaxiról, és 4,5 órás időkeretben beszélget a Tisztelt Ház az "egyenruhás- és a cigánybűnözésről".
ápr. 23
15:36
Láb nélkül is munkába küldhetik a rokkantnyugdíjasokat? (ATV)
A rokkantnyugdíjasok félnek a rájuk váró komplex vizsgálattól, a szabályozás szerint munkaképessé nyilváníthatják például azt, akinek amputálták a lábát - írja hétfői számában a Népszava.
ápr. 23
15:38
Orbán Brüsszelben: csökken Európa befolyása a világban (ATV)
Csökken Európa befolyása a világban - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, "Magyarország megújulása és az európai gazdasági felépülés" című előadásában, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén.
ápr. 23
15:54
"Évi húszmilliót is kaszálhatnak az állami földekkel a fideszes politikusok" (ATV)
A parlament mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnöke szerint évente akár húszmilliós állami támogatást is zsebre tehetnek azok a Fidesz-közeli politikusok, akik az állami földpályázatok révén jutottak termőföldhöz.
ápr. 23
16:30
"Sokk" Nem Sarkozy sorsa, hanem a francia szélsőjobb aggasztja Európát (ATV)
Nyugtalanító a francia elnökválasztások első fordulójában elért szélsőjobboldali siker - mondta a német kormány helyettes szóvivője hétfőn, az európai sajtó pedig szkeptikusan látja Sarkozy leköszönő államfő újraválasztási esélyeit.
ápr. 23
16:32
"Silvio megőrül értem. A baj csak az, hogy kiskorú vagyok..." (ATV)
Interneten hallgathatók a Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel még kiskorúként szoros viszonyban levő Rubynak az ügyészség által lehallgatott telefonbeszélgetései. A felvételeket a Ruby-perrel egy időben közölték.
ápr. 23
16:39
Orbán: Magyarország jövője az euróövezetben van (Infostart)
Magyarország pénzügyi biztosítékot akar, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) viszont pénzt, kölcsönt akar kínálni - mondta Orbán Viktor Brüsszelben, az Európai Politikai Központ rendezvényén.
ápr. 23
16:57
Lemondott a holland kormány (Infostart)
Mark Rutte holland miniszterelnök és kabinetje lemondott, miután nem tudott megállapodást elérni a költségvetés csökkentéséről - jelentette be hétfőn a kormány szóvivői hivatala.
ápr. 23
17:06
Gyengült a forint: 300 közelében az euró (ATV)
A térségbeli devizákkal együtt gyengült hétfőn a forint, bár a konvergenciaprogram bejelentése átmenetileg erősítette. Az eurót délután 299,33 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a délelőtti 298,10 forint, a kora reggeli 297,42 és a péntek délutáni 296,75 forint után.
ápr. 23
17:08
Nem tudtak megegyezni: lemondott a holland kormány (ATV)
Lemondott Mark Rutte holland miniszterelnök és kormánya, miután nem tudtak megegyezni a megtakarításokról - jelentette be hétfőn a kormány szóvivői hivatala.
ápr. 23
17:24
„Global Small” - Mitsubishi Mini az egész világnak (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) bejelentette, hogy megkezdődött a vadonatúj „Global Small”/Mirage modell sorozatgyártása a Mitsubishi Motors Thailand (MMTh)* Laem Chabang üzemében; ez a termelőegység volt a gyártásindító ünnepség helyszíne is, ahol az MMC elnöke, Osamu Masuko mellett több jelentős személyiség is részt vett.
ápr. 23
17:26
Mitsubishi Mini az egész világnak (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) bejelentette, hogy megkezdődött a vadonatúj „Global Small”/Mirage modell sorozatgyártása a Mitsubishi Motors Thailand (MMTh)* Laem Chabang üzemében; ez a termelőegység volt a gyártásindító ünnepség helyszíne is, ahol az MMC elnöke, Osamu Masuko mellett több jelentős személyiség is részt vett.
ápr. 23
17:51
"Visszalépés" - ellenzéki reagálások a Széll Kálmán-terv 2.0-ra (Infostart)
Az ellenzéki pártok visszalépésnek tartják az új konvergenciaprogramot és inkább többkulcsos személyi jövedelemadót javasolnak.
ápr. 23
18:00
Széll Kálmán 2.0: az IMF és az EU valószínűleg elfogadja (ATV)
Az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg elfogadja a magyar kormány által hétfőn Brüsszelben beterjesztett, Széll Kálmán Terv 2.0 című programot, amelynek vannak végrehajtási kockázatai, de a Magyarországgal szemben folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez jó eséllyel elégséges lesz - vélekedtek hétfői értékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
ápr. 23
18:02
Folytatódott a szíriai vérfürdő: hétfőn 28 ember vesztette életét (ATV)
Legalább 28 ember halt meg a közép-szíriai Hamában a kormányerők támadásában - derül ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának hétfő délutáni veszteségmérlegéből. A központ a tűzszünet nyilvánvaló megsértésének nevezte az al-Arbaín negyedben és környékén végrehajtott offenzívát, amelynek több sebesültje van.
ápr. 23
18:12
Orbán szerint a magyarok fegyelmezetten viselik a megszorításokat (Alternatív Energia)
Valószínűleg kerülnek majd Magyarországgal kapcsolatos kötelezettségszegési ügyek az Európai Bíróság elé - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén.
ápr. 23
18:18
"Mondjon le" Zúgta a Juhász távozását követelő romasereg (ATV)
Véget ért a Juhász Oszkár lemondását követelő demonstráció Gyöngyöspatán. A mintegy 100-150 helyi roma az önkormányzat épülete előtt gyűlt össze és a jobbikos településvezető távozását követelték. A helyszínen erős volt a rendőri biztosítás, rendbontásra nem került sor.
ápr. 23
18:20
Újabb szankciókkal sújtották Iránt és Szíriát (ATV)
Szankciókat és vízummegtagadást rendelt el Barack Obama amerikai elnök azon cégekkel és magánszemélyekkel szemben, akik olyan technológiai know-how-val, komputerekkel és egyéb berendezésekkel látják el Szíriát és Iránt, amelyek segítik e két ország rezsimjét az elnyomás gyakorlásában.
ápr. 23
18:36
Orbán: az Európai Bíróság előtt köthetnek ki ügyek (ATV)
Valószínűleg kerülnek majd Magyarországgal kapcsolatos kötelezettségszegési ügyek az Európai Bíróság elé - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén.
ápr. 23
18:54
Az Audi új S-modelljei (ATV)
Hatalmas teljesítmény, kiemelkedő menetdinamikai képességek, visszafogott megjelenés és magas fokú mindennapos használhatóság – az Audi új S-modelljei mindezen kiváló adottságaikat a technika legfrissebb állását képviselő műszaki megoldásokkal valósítják meg. A V8-as 4.0 TFSI motor teljesítménye 309 kW (420 LE), benzinfogyasztása pedig 9,6 illetve 9,7 liter 100 kilométerenként. A nyolc hengerből…
ápr. 23
19:03
Támogatta a gazdasági bizottság a jegybanktörvény módosítását (Infostart)
A kormánypárti képviselők támogatásával általános vitára alkalmasnak tartotta a jegybanktörvény módosító javaslatát az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn. Cséfalvay Zoltán és Rogán Antal azt hangsúlyozta, hogy ha kell, újabb módosításokra is kész a kormány, Simor András pedig az MNB és az EKB által kifogásolt, a módosításból hiányzó pontokra hívta fel a figyelmet.
ápr. 23
19:05
Állami kézbe kerül hetven egészségügyi intézmény (Infostart)
Az Országgyűlés hétfői döntése alapján május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a fenntartója is.
ápr. 23
19:12
Egy sporttáskában találták meg - már oszlott a teste (ATV)
A brit kormány hírszerző ügynökségei közötti rivalizálás vezethetett egy titkos ügynök halálához - állítja az elhunyt családja.
ápr. 23
19:21
Elfogadták a személyszállítási szolgáltatásról szóló törvényt (Infostart)
Elfogadta a személyszállítási szolgáltatásról szóló törvényt az Országgyűlés. A jogszabályt 233 képviselő támogatta, 82 nemmel szavazott, 2 pedig tartózkodott.
ápr. 23
19:30
Új Ford Ranger (ATV)
A „keménynek született”, kategóriaelső tereptulajdonságokkal, vontató- és rakodókapacitással büszkélkedő vadonatúj Ford Ranger nem mindennapi képességeit bárki személyesen is kipróbálhatja a Ford Solymár jóvoltálból a Piliscsévi Motorcross Centrum-ban megrendezésre kerülő ’Új Ford Ranger Off-Road nap’-on.
ápr. 23
19:48
Nagyot estek a nyugat-európai tőzsdeindexek (ATV)
Zárásra két-három százalék körüli veszteséget halmoztak fel a nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A londoni FTSE-100 index 106,58 ponttal, 1,85 százalékkal 6665,57 pontra, a frankfurti Xetra DAX index 227,12 ponttal, 3,36 százalékkal 6523,00 pontra, a párizsi CAC-40 index 90,21 ponttal, 2,83 százalékkal 3098,37 pontra esett. A vezető európai vállalatok részvényeit követő EU Stoxx 50 index hétfőn…
ápr. 23
19:50
Tűzhányóban tüntet féltucat olasz munkanélküli (ATV)
Hat munkanélküli ereszkedett le hétfő hajnalban a Vezúv kráterébe, ahonnan addig nem távoznak, amíg Campania régió segélyt nem nyújt egykori munkaadójuk talpra állásához.
ápr. 23
20:06
"A budapestiek többsége ellenzi a Kossuth tér átrendezését" (ATV)
A Policy Solutions a budapestiek között végzett ezerkétszáz fős reprezentatív kutatása szerint a Károlyi-szobor eltávolítását jelentős, József Attiláét pedig elsöprő többség ellenzi. Még a Jobbik-szavazók között is jóval többen ellenzik a Károlyi-szobor eltávolítását, mint ahányan támogatják azt. Ugyancsak rendkívül népszerűtlen az ingatlanadó, a dohányzást érintő korlátozások viszont népszerűek.
ápr. 23
20:18
Nem vicc: az adófizetést is adóztatják (Alternatív Energia)
A vízórákat a bronzért lopják, a volt malévosok túl sokba kerülnek, a honvédelemnek SZDSZ-közeli cég dolgozik, lassanként a levegővételt is adóztatják, erősen átlátszó a kormány IMF-kommunikációja - dübörög a parlament.
ápr. 23
20:24
Bizalmi szavazás lesz pénteken a cseh kormányról (ATV)
Petr Necas cseh kormányfő, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke pénteken bizalmi szavazást kezdeményez a parlament alsóházában. Erről a legnagyobb kormánypárt elnöksége döntött - közölte Bohuslav Svoboda, az ODS prágai elnöke a vezetőség hétfői ülése után.
ápr. 23
20:54
Gyöngyöspata-vita: a szocialisták meghackelték a parlamentet (Alternatív Energia)
Az alaptörvényre és az új országgyűlési törvényre hivatkozva kért zárt ülést Harangozó Tamás a Gyöngyöspata-vitában. Erős zavar tört ki az ülésteremben.
ápr. 23
21:12
Gázolt a metró a Nyugati pályaudvarnál (Alternatív Energia)
Gázolt a metró hétfő este a 3-as vonalon a Nyugati pályaudvarnál, emiatt nem járnak a szerelvények a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
ápr. 23
21:18
Gázolt a metró a Nyugatinál - túlélte az áldozat (ATV)
Gázolt a metró hétfő este a 3-as vonalon a Nyugati pályaudvarnál, emiatt nem járnak a szerelvények a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
ápr. 23
21:20
Orbán: kivonul a Mol a Nabucco-projektből (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése szerint kivonul a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból.

Keresés