Ha Jézus Krisztus feltámadott - márpedig ez történelmi tény - a kereszténység győzni fog, hiába is próbálják Európa-szerte perifériára szorítani – mondta húsvéti prédikációjában a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, aki arról is beszélt, hogy több politikus a sátán szolgájaként foglal helyet a magyar parlamentben.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a homoszexuálisok nyárra tervezett fölvonulásán részt venni kívánóknak nemcsak gyülekezési jogát sérti, de súlyosan diszkriminálja is őket a rendőrség döntése, amely megtiltja a felvonulás megtartását a bejelentett útvonalon – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
Baj volt a közbeszerzésekkel, az adminisztrációval, a szükséges költségvetési módosításokkal, azaz az 2010-es választásokra elköltött mintegy 10 milliárd forint sorsa igencsak nehezen követhető az Állami Számvevőszék szerint.
Leállt a tömegközlekedés a hétvégén Brüsszelben tiltakozásul a növekvő erőszak miatt. Belehalt sérüléseibe az az STIB-alkalmazott, akit egy szombati baleset helyszínlelésénél vertek agyon.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a nyárra tervezett melegfelvonuláson részt venni kívánóknak nem csak gyülekezési jogát sérti, de súlyosan diszkriminálja is őket a rendőrség döntése, amely megtiltja a felvonulás megtartását a bejelentett útvonalon - közölte a szervezet.
Egyelőre letett a belügyi és a védelmi tárca egyesítését célzó elképzeléseiről a szlovák kormány – adta hírül Robert Kalinák belügyminiszter nyilatkozatára hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség vasárnap.
.Leállhat a 4-e metró építése nyár közepén, mondta a Hír24-nek az építkezés vezetésében dolgozó informátor. A szakember szerint a BKV elaludt, ami akár újabb milliárdokba, munkahelyek ezreibe, és az uniós támogatás egy részének megvonásába is kerülhet.
Az első félidőben a magyar válogatott kétszer is vezetett négy góllal és a svédek csak az 53. percben vezettek először. A végén aztán jött a szokásos magyar összeomlás.
Két férfit őrizetbe vett az oklahomai Tulsa rendőrsége a pénteki lövöldözéssel kapcsolatban, amelyben három fekete férfit megölt, kettőt pedig megsebesített egy elkövető. A két letartóztatott fehér, de a rendőrség még nem erősítette meg, hogy a gyilkosságokat rasszista indítékból követték el.
Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Berzéken és Hejőszalontán is gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség, a szombaton elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjait őrizetbe vették, közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A köztársasági elnököktől - és ez Schmitt Pálra is igaz - nem lehet elvitatni, hogy a politikán kívül is komoly teljesítményt nyújtottak. Úgyhogy a Fidesz degradálhatja az államfői posztot, ha egy pártkatonát küld a Sándor-palotába. Persze az is igaz, hogy a kormánypártoknak most sokkal fontosabb két zavartalan év, semmint az, hogy az elsőszámú közjogi méltóság valóban a nemzet egységét testesítse…
A korábbi négyről egy órára csökkent a várakozási idő a záhonyi határállomás kilépő személyforgalmi oldalán - közölte honlapján a rendőrség vasárnap este.
Nem hajlandók írásban garantálni a szíriai felkelők az április 10-től elrendelt tűzszünet betartását, ezért kérdéses, hogy életbe lép-e kedden az ENSZ közvetítésével kidolgozott megállapodás. Az írásos garanciát a szír kormány szabta feltételül a tűzszünethez, a lázadók azonban nem hajlandók teljesíteni egy olyan kormány követeléseit, amelyet nem ismernek el.
Tizennyolc illegális migránst fogtak el szombaton és vasárnap délelőtt a járőrök, miközben a zöldhatáron keresztül próbáltak belépni az országba Csongrád megyében – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-t.