2012. június 18. hétfő

jún. 18
18:06
Nyirő-ügy: lemond magyar állami kitüntetéséről a Nobel-díjas író (ATV)
A nol.hu információi szerint egy Kövér Lászlónak címzett levélben mond le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke hétfőn az MTI-nek megerősítette, hogy az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. A levélre a házelnök…
jún. 18
18:24
"Egy darab papír" A médiahatóság nem fogadja el a Neo FM váltóját (ATV)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír.
jún. 18
18:30
A Költségvetési Tanács az adótörvényeket is véleményezheti (Alternatív Energia)
A kormány a stabilitási törvényt módosító törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlés elé, amely szerint a Költségvetési Tanács véleményt nyilváníthat a költségvetés megalapozásához szükséges törvényjavaslatokról, amely az adótörvényekre is kiterjed.
jún. 18
18:42
A Költségvetési Tanács az adótörvényeket is véleményezheti (Infostart)
Szélesítené a Költségvetési Tanács hatáskörét a kormány.
jún. 18
18:42
Elhunyt a Jászai Mari-díjas, érdemes művész (ATV)
Életének 84. évében hétfőn délelőtt elhunyt Dobai Vilmos rendező, Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Temetéséről később intézkednek - tudatta a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel.
jún. 18
19:00
A kormány döntött a bortörvény módosításáról (Infostart)
Döntött a bortörvény módosításáról a kormány. Az Országgyűlés elé kerülő javaslat a többi között lehetővé teszi, hogy a hegybírók dönthessenek a szőlőültetvények telepítéséről és kivágásáról.
jún. 18
19:00
Paksi atomerőmű-bővítés: kiemelt fontosságú beruházásnak minősítették (ATV)
Kiemelt fontosságú beruházásnak nyilvánította a kormány a paksi atomerőmű telephelyén létesítendő új blokk, illetve blokkok megvalósítását. Az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
jún. 18
19:06
Keddtől vizet osztanak a nagyobb vasútállomásokon (Alternatív Energia)
Vizet osztanak a rendkívüli meleg miatt a nagyobb vasútállomásokon az utasoknak kedd délelőttől, a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a sínek hőmérsékletét, és ha valahol eléri a kritikus szintet, fokozott pályafelügyeletet vezetnek be - közölte a a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
jún. 18
19:24
Pozitív sajtómegjelenést vásárol az Orbán-kormány- közpénzből (Alternatív Energia)
Három újabb külföldi vállalattal bővíti stratégiai együttműködését a kormány "Magyarország külföldön történő hiteles és pozitív megjelenése érdekében" - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel. Az ügynökségeknek - amelyek Franciaországban, Németországban, Ausztriában és az Egyesült Államokban segítik a magyar érdekérvényesítést - idén 284 millió forintot fizet a…
jún. 18
19:36
Rendőr kísérhetné iskolába a lógós diákokat (Infostart)
A Fidesz-frakció javaslatára rendőrök kísérhetik iskoláikba a lógós diákokat.
jún. 18
19:36
A Fitch egyelőre nem minősíti le az egész euróövezetet (ATV)
A görög parlamenti választások eredményeként csökkent annak a kockázata, hogy Görögország szabályozatlan körülmények között, rövid időn belül távozni kényszerül az euróövezetből - vélekedett hétfői londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings hitelminősítő, egyben közölte, hogy ennek megfelelően - korábbi jelzésével ellentétben - egyelőre nem veszi gyors leminősítést valószínűsítő negatív…
jún. 18
19:42
Schmitt Pál nem igényel lakást az államtól (Alternatív Energia)
Schmitt Pál nem kíván élni törvényben biztosított lakáshasználati jogával.
jún. 18
19:54
Prőhle: A magyar törvénymódosítások eurokonformnak bizonyultak (Infostart)
A Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint az elmúlt egy év fejleményei azt mutatják, hogy a magyar törvénymódosítások eurokonformnak bizonyultak, a kormány pedig alkalmazkodókész volt.
jún. 18
19:54
"Tekintettel a gazdasági helyzetre" Schmitt nem kér állami villát (ATV)
Schmitt Pál nem kíván élni törvényben biztosított lakáshasználati jogával.
jún. 18
19:56
Új Btk. - Szélesedik a jogos védelem lehetősége (ATV)
A kormány által korábban kezdeményezettnél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége, miután a parlament hétfőn több, ezt célzó módosító javaslatot is támogatott. Így a lakásba vagy a kertbe éjjel vagy fegyveresen, illetve felfegyverkezve történő vagy csoportos behatolás elhárításakor nem lesz a büntetlenség feltétele, hogy fennállt-e a személy elleni támadás veszélye.
jún. 18
20:12
Schmitt Pál nem igényel lakást az államtól (Infostart)
Nem kíván élni törvényben biztosított lakáshasználati jogával Schmitt Pál volt köztársasági elnök.
jún. 18
20:14
Egyszerűsödnek az örökbefogadási és a cégjogi eljárások (Infostart)
Nem kell a jövőben cégkivonat és aláírási címpéldány vagy aláírásminta a hatósági ügyintézésekhez.
jún. 18
20:16
Többször riasztották a mentőket a hőségben (Infostart)
A kánikula miatt hétfőn már több ájulásos esethez, illetve szívbeteghez riasztották a mentőket, de összességében nem volt kiemelten sok hívásuk. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján viszont a kánikula negyedik-ötödik napján ugrásszerűen emelkedik a hívások száma - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Páldy Anna felhívta a figyelmet a lenge, szellős, világos, természetes…
jún. 18
20:18
Verseng Btk-szigorban a Fidesz és a Jobbik (Alternatív Energia)
A kormány által korábban kezdeményezettnél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége, miután a parlament hétfőn több, ezt célzó módosító javaslatot is támogatott. Így a lakásba vagy a kertbe éjjel vagy fegyveresen, illetve felfegyverkezve történő vagy csoportos behatolás elhárításakor nem lesz a büntetlenség feltétele, hogy fennállt-e a személy elleni támadás veszélye.
jún. 18
20:30
Elfogadták a Munka törvénykönyve hatályba lépését könnyítő javaslatcsomagot (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az új Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomagot, amely több ponton módosítja a július 1-jén hatályba lépő munkajogi kódexet is.
jún. 18
20:48
Elfogadta a parlament a visszaküldött törvényeket (Infostart)
Újra, már az Áder János köztársasági elnök által szóvá tett eljárási hibák nélkül, elfogadta a parlament hétfőn a kisajátítási törvény módosítását és a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabályt.
jún. 18
20:48
Horvátország-Spanyolország, Olaszország-Írország. Percről percre (ATV)
A spanyolok és az olaszok jutottak tovább, a horvátoknak nem sikerült, az írekkel együtt utazhatnak haza.
jún. 18
20:50
Elfogadták az újabb egészségügyi salátatörvényt (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az újabb egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését, továbbá módosítják a gyógyszerek támogatási rendszerét; egyes régóta támogatott gyógyszerek gyártóit augusztustól plusz fizetési kötelezettség terheli.
jún. 18
21:06
Elhalasztják a stadionok biztonsági rendszerének kivitelezését (Infostart)
Jövő év július 1-jéig készülnek el a stadionok új biztonsági rendszerei.
jún. 18
21:06
Határozatlan időre elnapolták a Mladic-pert (ATV)
Határozatlan időre elnapolták hétfőn a bizonyítási eljárás megkezdését a Ratko Mladic elleni perben, a délszláv háborúk során elkövetett súlyos, büntetendő cselekmények ügyében eljáró hágai ENSZ-törvényszéken.
jún. 18
21:24
Büntetéseket is kilátásba helyez a kéményseprő-ipari törvény (Infostart)
Elfogadta a kéményseprő-ipari törvényt az Országgyűlés. Eszerint a jövőben a szolgáltató és a lakosság is büntetésre számíthat, ha nem tartja be az előírásokat.
jún. 18
21:48
Magyarország tájékoztató anyagot küld az ENSZ emberi jogi főbiztosának (Alternatív Energia)
Magyarország rövidesen tájékoztató anyagot küld az ENSZ emberi jogi főbiztosának - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője hétfőn az MTI-nek.
jún. 18
22:54
Elfogadták a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítását (Infostart)
Módosította a nemzeti vagyonról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó egyes jogszabályokat az Országgyűlés. Az indoklás szerint a változtatás célja a törvény szövegének pontosítása, egyes rendelkezések egyértelműbbé tétele, valamint a nemzeti vagyonra vonatkozó védelem további szigorítása volt.
jún. 18
23:12
Pénteken feloldják az uniós források befagyasztását - a nap hírei (Infostart)
Hírügynökségi értesülés szerint megszüntetik pénteken a Magyarországgal szembeni szankciót a kohéziós források felfüggesztéséről. Módosította a nemzeti vagyonról szóló törvényt az Országgyűlés. Csökkennek a héten az üzemanyagárak. A nap legfontosabb hírei június 18-án.

Keresés