2012. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
16:17
Géppisztolyt tartott magánál a józsefvárosi férfi - elfogták (ATV)
Több pisztolyt, géppisztolyt, lőszert valamint fegyveralkatrészeket foglaltak le Budapesten egy VIII. kerületi lakásban a rendőrök - közölte a rendőrség honlapján csütörtökön.
szept. 13
16:33
Fegyvereket foglalt le a TEK - videóval (Alternatív Energia)
Több pisztolyt, géppisztolyt, lőszert valamint fegyveralkatrészeket foglaltak le Budapesten egy VIII. kerületi lakásban - közölte a rendőrség honlapján csütörtökön.
szept. 13
16:33
"Elszabadult a pokol" - telefonált akkor az MNB elnöke... (ATV)
Sikersztorinak nevezték a 2008-2009-es globális pénzügyi válság közép- és kelet-európai kezelési módját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akik csütörtökön Londonban mutatták be erről összeállított tanulmányukat.
szept. 13
16:39
A Gellért téren sem tudnak kikötni a BKK hajói (Infostart)
A Duna alacsony vízállása miatt a Szent Gellért téren sem tudnak kikötni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hajójáratai.
szept. 13
16:51
A Szent Gellért téren sem tudnak kikötni a BKK hajójáratai (Alternatív Energia)
A Duna alacsony vízállása miatt a Szent Gellért téren sem tudnak kikötni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hajójáratai.
szept. 13
16:57
Csökkenő vízszint miatt gond a kikötés (Metropol)
A Duna alacsony vízállása miatt a Szent Gellért téren sem tudnak kikötni a BKK hajójáratai. A hét végére helyreállhat a hajóközlekedés.
szept. 13
17:09
Borongós péntek, napos hétvége (Alternatív Energia)
Pénteken a nyugati részeken 16-23, keleten 24-28 fok várható.
szept. 13
17:09
Az IMF-nek időpontja sincs, de Matolcsy már novemberben aláírna (ATV)
Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának - közölte az MTI kérdésére csütörtöki washingtoni sajtóértekezletén Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
szept. 13
17:15
IMF: nincs még időpont az újabb budapesti látogatásra (Infostart)
Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának - közölte az MTI kérdésére csütörtöki washingtoni sajtóértekezletén Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
szept. 13
17:15
Mesterházy az IMF budapesti irodavezetőjével tárgyalt (Metropol)
Az MSZP elnöke arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az összes olyan iratot, amelyet az IMF küldött Magyarországnak.
szept. 13
17:17
Ismét teljes vonalon jár a 3-as metró (Metropol)
Korábban műszaki hiba miatt nem járt a metró a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között.
szept. 13
17:19
„Ne legyen lakóövezet a Római-part” (Metropol)
Óbuda nem támogatja, hogy a Római-partot lakóövezetté sorolják és újabb lakóépületek épüljenek a gát megépítése után.
szept. 13
17:27
A kilakoltatások ellen tiltakoztak a ferencvárosi önkormányzat előtt (Alternatív Energia)
A jogsértő kilakoltatások ellen tiltakoztak a ferencvárosi önkormányzat épülete előtt A Város Mindenkié csoport aktivistái és más civilek csütörtökön.
szept. 13
17:27
Figyelem: hatalmas, földönkívüli tárgy rohan el mellettünk (ATV)
A 2012 QG42 katalógusjelű aszteroidát, amelynek átmérője a csillagászok becslése szerint 190-240 méter lehet, az asztronómusok augusztus utolsó napjaiban vették észre először - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
szept. 13
17:29
IMF: nincs még időpont az újabb budapesti látogatásra (Alternatív Energia)
Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának - közölte az MTI kérdésére csütörtöki washingtoni sajtóértekezletén Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
szept. 13
17:33
A kilakoltatások ellen tiltakoztak civilek (Metropol)
A Város Mindenkié csoport aktivistái és más civilek a ferencvárosi és több hasonló kerületi intézkedés ellen emelték fel a szavukat.
szept. 13
18:03
Elítélte a baltás-ügy miatt Azerbajdzsánt az EP (ATV)
Azerbajdzsánt elmarasztaló állásfoglalást fogadott el csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament (EP), miután a képviselők plenáris vitát folytattak a Magyarország által Azerbajdzsánnak átadott Ramil Safarov Azerbajdzsánban történt szabadon engedéséről.
szept. 13
18:05
Molnár: a demokratikus ellenzéket gyengíti a választási reform (ATV)
A Fidesz az elmúlt két évben a választást már lényegében elvesztette, ezért a választási rendszer átalakításával próbálja bebetonozni hatalmát – legalábbis Molnár Zsolt MSZP-s képviselő szerint, aki erre utaló jelként értékeli többek közt az előzetes regisztrációt, a jelöltállítás megkönnyítését, valamint azt is, hogy a Fidesz a tervek szerint 2-3 millió forintra emelné a képviselőjelöltek…
szept. 13
18:09
IMF: „Ez a dialógus folytatódik” (Metropol)
Nincs még időpontja a IMF, valamint az Európai Unió EU és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának.
szept. 13
18:21
Liftaknába zuhant egy tanárnő Baján (Alternatív Energia)
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy tanárnőt Baján, aki az átépítés alatt álló iskolai lift aknájába zuhant - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
szept. 13
18:23
MSZP: komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően (Alternatív Energia)
Az MSZP információi szerint komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően.
szept. 13
18:39
TGM: Varga családellenesnek próbálta feltüntetni az ellenzéket (ATV)
A családon belüli erőszakról szóló vitában a felszólaló Fideszes képviselő – Varga István – megpróbálta olyan színben feltüntetni a véleményével szembeálló ellenzéki politikusokat, mintha azok családellenesek lennének - mondta Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 13
18:41
"Egy szó sem igaz belőle" Hagyó szerint nem volt nokiás doboz (ATV)
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" - mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
szept. 13
18:45
A főváros megkaphatja a kerületek Duna-parti ingatlanjait (Metropol)
A BM szerint: ez a közlekedés, az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázása, valamint az árvíz elleni védekezés szempontjából is fontos.
szept. 13
18:47
Különleges vasútmodellek a Keletinél (Metropol)
Több mint száz vasútmodell és több terepasztal látható a Vasútmodell 2012 kiállításon.
szept. 13
18:57
40 milliárd dollárnyi jelzáloglevelet vásárol a Fed (ATV)
Újabb, havi 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos kamatdöntő ülését követően, csütörtökön.
szept. 13
19:15
KDNP: a "családon belüli erőszak" kifejezés a család intézménye ellen hat (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az erőszak semmilyen formáját nem tartja elfogadhatónak, így a családon belüli erőszakot sem.
szept. 13
19:15
A Peugeot a Párizsi Autószalonon (ATV)
A Peugeot tovább emeli az RCZ sportkupéjának vonzerejét, álmok és érzelmek forrásának vonzerejét és exkluzivitását. Az érzéki és karcsú, sportos és elegáns autó új stílusa még jobban érvényre juttatja finom erejét és eleven teljesítményét, megerősítve kivételes helyzetét a Peugeot kínálatában. A kifejezés gazdagsága jelentősen nőtt a külső és belső szín- és anyagkombinációk bővülésével, így…
szept. 13
19:17
Martonyi: lényegtelen, hogy a kiadatásról a kormány vagy a kormányfő döntött (Alternatív Energia)
Az MSZP szeretné megtudni, kinek és milyen magánhaszna származott az azeri katonatiszt átadásának ügyéből.
szept. 13
19:21
Hagyó tagadja a nokiás dobozos vádat (Metropol)
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át.
szept. 13
19:33
Martonyi elítélte az amerikai konzulátus elleni támadást (ATV)
Levélben is kifejezte részvétét Martonyi János külügyminiszter amerikai kollégájának, Hillary Clintonnak az Egyesült Államok bengázi konzulátusát ért kedd esti támadás miatt. A tárcavezető kiemelte, hogy a tripoli magyar nagykövetség kész minden lehetséges módon segíteni az amerikai missziót.
szept. 13
19:35
Újabb Peugeot szuperautó (ATV)
Quasar, Proxima, Oxia, 907 ... a Peugeot szuperautói mindig is vonzották a fiatalok és a szakemberek figyelmét egyaránt. 2012-ben a 21. század álomkocsiját készítette el a márka: ez az Onyx.
szept. 13
19:39
Hagyó tagadta a nokiás dobozt (Infostart)
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" - mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
szept. 13
19:39
Megkezdődött a Négy Mancs elleni per (Metropol)
A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. szerint: az állatvédők „jogellenes tollszedési kampánya” évi 20 milliós kárt okozott a cégnek.
szept. 13
19:51
Frontálisan ütközött két autó Somogyban - négy sérült (Alternatív Energia)
Frontálisan ütközött egy kanyarban két személygépkocsi Tab és Bábonymegyer között csütörtök este - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
szept. 13
19:57
Terv készül a szélsőséges időjárás miatt (Metropol)
Az éghajlati változások és ezek negatív következményei régiónk időjárásában is egyre komolyabb változásokat idéznek elő.
szept. 13
20:09
Budapesti választmányt hoz létre az LMP (Alternatív Energia)
Két héten belül megalakul az LMP fővárosi választmánya, a testületbe Dorosz Dávidot, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét delegálja a budapesti regionális kongresszus, amely csütörtökön ült össze.
szept. 13
20:09
Katonai vetület, urándúsítás: Iránt bírálja a NAÜ (ATV)
Iránt bíráló határozatot fogadott el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa csütörtökön.
szept. 13
20:15
A kormány újra tárgyalna egy nemzeti légitársaságról (Infostart)
Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre, a magyar kormány pedig támogatja a Peking-Budapest járat újraindítását. A kabinet új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására - áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli válaszában.
szept. 13
20:15
Budapesti választmányt hoz létre az LMP (Metropol)
A testületbe Dorosz Dávidot, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét delegálja a budapesti regionális kongresszus.
szept. 13
20:27
Ford modellinvázió (ATV)
A Ford erőteljes lendülettel újítja meg termékskáláját az európai piacokon - az autógyártó a következő öt évben tizenöt globális járművet mutat be - amelynek célja az erőteljes növekedés a személyautók, a SUV-k és a haszonjárművek új kínálata révén: a vállalat az új Kugával erősíti meg SUV-családját, amit idővel az új Ford EcoSport és Ford Edge modellek követnek, emellett a következő két év során…
szept. 13
20:29
Gauck aláírta: átment az ESM-ről szóló szerződés (ATV)
Joachim Gauck német szövetségi elnök aláírta az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló kormányközi szerződés és a fiskális paktum ratifikációjáról rendelkező törvényeket - közölte csütörtökön az államfői hivatal.
szept. 13
21:03
Villamos ütközött személyautóval Zuglóban (Alternatív Energia)
Villamos ütközött személyautóval Budapest XIV. kerületében a Nagy Lajos király útján csütörtök este. Az Örs vezér tere és a Bosnyák tér között pótlóbuszok közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
szept. 13
21:03
Mesterházy, Bajnai vagy akár Róna? (ATV)
Róna Péter közgazdász nem tud arról, hogy felmerült a neve az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként, és nem olvasta Botka László szegedi polgármester ezzel kapcsolatos interjúját sem, amely a Magyar Hírlap csütörtöki számában jelent meg.
szept. 13
21:09
Bush és a gyomorgörcs (Metropol)
„Könyörgöm, akasszuk föl – körülbelül ez az életérzés lengte körbe az elmúlt vasárnapot Irakban.”
szept. 13
21:21
Esztergom: eladnák az élményfürdőt (Alternatív Energia)
Az esztergomi képviselő-testület csütörtöki ülésén megegyezés született az ingatlanhasznosítási koncepcióról, több ingatlant eladásra szánnak, köztük az Aquasziget élményfürdőt.
szept. 13
21:23
Kigyulladt egy raktárépület Debrecenben (Alternatív Energia)
Még mindig dől a füst abból a négyszintes debreceni raktárépületből, amely délután öt óra körül gyulladt ki Debrecenben, a volt baromfifeldolgozó (Barnevál) telephelyén - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója csütörtök este.
szept. 13
21:27
Mikor folytatódnak az IMF-tárgyalások? - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Még nem tudni, mikor folytatódnak a magyar hiteltárgyalások a valutaalappal és az unióval. A jegybank elnöke szerint még nem jött el a monetáris enyhítés ideje. Hitel igénybevételéről, a közvilágításról és a fizető parkolási övezet kiterjesztéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés.
szept. 13
21:39
Három autó ütközött Ajka-Padragkúton, hatan megsérültek (Alternatív Energia)
Hatan megsérültek, amikor három autó összeütközött Ajka-Padragkúton csütörtök este - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 13
22:03
Hitel igénybevételéről döntöttek (Metropol)
Az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról és újabb utcák parkolási övezetbe vonásáról is döntöttek a képviselők a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.

Keresés