2012. szeptember 21. péntek

szept. 21
11:09
Elérte a fővárost a drogháború – bevetették a hadsereget (ATV)
A hadsereg bevetésére kényszerült Mexikó kormánya az ország fővárosában, miután az egyes tartományokban már hat éve tomboló drogháború Mexikóvárost is elérte. Az eddig békés főváros egyik peremkerületébe több ezer katonát kellett vezényelni, miután itt is fellángolt a drogkartellek közötti erőszak.
szept. 21
11:11
Szekeres: egy éve folyik a pávatánc (ATV)
Egy éve folyik a pávatánc, jó lenne tudni, hogyan gondolkozik a kormány az IMF-megállapodással kapcsolatban – mondta Szekeres Imre az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 21
11:15
Iszapömlés: hétfőn kezdődik a büntetőper (Metropol)
Az ügyész a 91 oldalas vádiratban valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
szept. 21
11:45
Jogerősen életfogytiglant kapott a bajai méregkeverő (ATV)
A megismételt másodfokú eljárásban is életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a bajai férfit, aki két fiatal nőt mérgezett meg 2006-ban nagy összegű életbiztosításukért.
szept. 21
12:09
Hende: Kész a nemzeti katonai stratégia (Infostart)
Elkészült a nemzeti katonai stratégia - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter az ötpárti egyeztetést követő sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.
szept. 21
12:21
Újabb gyanúsított a bundaügyben (ATV)
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a magyarországi bundabotrány kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
szept. 21
12:45
Bitófával a halálbüntetés visszaállításáért (Metropol)
Több méter magas bitófát állított a Jobbik pénteken Debrecen belvárosában, hogy a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza.
szept. 21
12:57
Kemény Dénes nem marad a válogatott kapitánya (ATV)
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem folytatja munkáját a nemzeti csapatnál, amely az ő irányításával háromszor nyert olimpiai bajnokságot, az idei, londoni nyári játékokon viszont csak ötödik lett.
szept. 21
12:59
Budapesten a többszörös Oscar-díjas hollywoodi rendező (ATV)
Oliver Stone-t Andrew G. Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
szept. 21
13:03
Schmitt Pál képzés nélküli PhD-szerzésre készül (Infostart)
Schmitt Pál egyelőre azért nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, mert a későbbiekben képzés nélküli fokozatszerzésre készül, és jelenleg az ehhez szükséges publikációk megírásán dolgozik - közölte a volt köztársasági elnök irodája pénteken az MTI-vel.
szept. 21
13:03
Felfüggesztett fogházat kapott a Mercedes gyárat fenyegető nő (Metropol)
Dorogi Katalin Mária azért követte el tettét, mert úgy gondolta, hogy a Mercedes gyárban dolgozó élettársának viszonya van egy kolléganőjével.
szept. 21
13:15
Apple-díjas lett Máté Bence interaktív fotóalbuma (ATV)
A magyar természetfotós a „Beautiful Books” („Gyönyörű Könyvek”) művészeti kategóriában kapott elismerést. Az Apple az iPhone5 és az iOS6 bemutatójához időzítette a válogatás megjelenését.
szept. 21
13:21
A Fidesz Verestől és Mesterházytól vár tájékoztatást (Infostart)
A Fidesz nyomatékosan kéri Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét és párttársát, Veres János volt pénzügyminisztert, hogy a parlament gazdasági bizottságának hétfői ülésén adjanak tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2008-ban kötött megállapodásról - közölte Selmeczi Gabriella.
szept. 21
13:33
Kivéreztetett vallási egyesületek (Alternatív Energia)
Hiába deklarálja a Fidesz alaptörvénye a vallásszabadságot, a kormány mégsem méri egyenlő mércével a vallásokat és a vallási közösségeket. Miután több száz egyháztól vették el a felekezeti státuszt, a vallási egyesületté váló szervezetek csak reménykedhetnek abban, hogy megkapják a szociális és oktatási tevékenységük után eddig automatikusan járó állami támogatást. A Dzsaj Bhím közösség iskolái…
szept. 21
13:33
Bokros: az EU-nak nincsenek jogi eszközei a demokrácia-rombolással szemben (ATV)
A sajtószabadság nem választható el a véleménynyilvánítás szabadságától, a gyülekezési jogtól és más demokratikus szabadságjogoktól – ezt Bokros Lajos, a Reform és Szabadság Intézet kuratóriumi elnöke mondta, aki szerint a polgári és demokratikus szabadságjogok együttesen képezik a demokratikus kultúra alapját.
szept. 21
13:35
Kocsis Zoltán sikeres műtéten van túl (Alternatív Energia)
Sikeres kardiológiai műtétet hajtottak végre Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművészen, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatóján csütörtökön - közölte péntek délelőtt Kovács Géza, az együttes főigazgatója az MTI-vel.
szept. 21
13:35
Elkészült a nemzeti katonai stratégia (ATV)
Elkészült a nemzeti katonai stratégia - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter egy ötpárti egyeztetést követően sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.
szept. 21
13:39
A miniszterelnökségi dolgozóknak kötelező a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés (Infostart)
Minden miniszterelnökségi dolgozónak kötelező a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés. Erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár rendelkezett.
szept. 21
13:39
Schmitt Pál képzés nélküli PhD-szerzésre készül (Metropol)
A volt államfő egy a lemondását megelőző televíziós interjújában tett ígéretet arra, hogy megszerzi a doktori fokozatot.
szept. 21
13:41
Orbán: Magyarország egy gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll (Infostart)
Orbán Viktor szerint Magyarország egy gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma. A miniszterelnök erről pénteken a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén beszélt, Rómában.
szept. 21
13:43
Handó: Nő a bíróságok költségvetési támogatása (Infostart)
Jelentősen, az ideihez képest 8,3 százalékkal nő jövőre a bíróságok rendelkezésére álló költségvetési forrás - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken a Zala megyei Kehidakustányban.
szept. 21
13:57
Megnyílt a Terror Háza Mindszenty-kiállítása (Infostart)
A köztársasági elnök szerint Mindszenty József mindig szót emelt az igazságért és a szabadságért. Áder János a Terror Háza Múzeumban tartott nemzetközi konferencián kijelentette: a hercegprímás minden tőle telhetőt megtett embertársaiért, az elesettekért és a kitaszítottakért, ezért emberi példája, szellemi-erkölcsi hagyatéka méltó arra, hogy méltóképpen emlékezzünk mindig rá.
szept. 21
14:09
Orbán: gazdasági és társadalmi siker küszöbén állunk (ATV)
Orbán Viktor szerint Magyarország egy gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma. A miniszterelnök erről pénteken a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén beszélt, Rómában.
szept. 21
14:11
Interjú: Örményország bocsánatkérést vár a "bajkeverő" Orbánéktól (ATV)
Örményország több jogi lépésen gondolkodik a magyar miniszterelnök „szégyenteljes lépését követően”, azért, mert Budapest – annak ellenére, hogy számolt a következményekkel – átadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkos Ramil Safarovot. Jerevánban – tekintettel a két nép közötti évszázados barátságra – mindazonáltal azt remélik, hogy a magyar kormány kész tenni a bizalom helyreállítása érdekében. A…
szept. 21
14:13
Izraeli katonákra nyitottak tüzet az egyiptomi határon, halottak (ATV)
Fegyveresek egy izraeli járőrre nyitottak tüzet az egyiptomi határon – a katonák viszonozták a tüzet. A tűzharcban három terrorista életét vesztette, két izraeli katona pedig megsebesült, egyikük súlyosan. Az egyik támadó testére egy pokolgépet erősítettek.
szept. 21
14:33
Budapestre érkezik az EP delegációja hétfőn (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának küldöttsége Budapestre látogat jövő hétfőn - közölte az EP budapesti képviselete az MTI érdeklődésére pénteken.
szept. 21
14:45
Karbantartás miatt nem járnak a villamosok az Erzsébet hídnál a hétvégén (Alternatív Energia)
Pályakarbantartás miatt szombaton és vasárnap nem közlekedik Budapesten a 18-as, a 19-es és a 41-es villamos a Döbrentei téri pályajavítási munkák miatt, helyettük pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
szept. 21
15:03
FAZ: Visszaüthet a Fidesznek a regisztráció (Alternatív Energia)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az előzetes választási regisztrációra vonatkozó kormányzati tervről közölt beszámolót pénteki számában.
szept. 21
15:03
Négy terroristával végeztek a kazah különleges erők (ATV)
Kazahsztánban a különleges erők megölték egy fegyveres csoport tagjait.
szept. 21
15:09
Vita a média szabadságáról (Metropol)
Bokros Lajos szerint a demokráciát Magyarországon újjá kell építeni.
szept. 21
15:21
Forgalomkorlátozások szombaton az autómentes nap miatt (Alternatív Energia)
Szombaton rendezik meg az autómentes napot Budapesten, a rendezvény miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani.
szept. 21
15:21
Budapestre érkezik az EP delegációja hétfőn (ATV)
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának küldöttsége Budapestre látogat jövő hétfőn - közölte az EP budapesti képviselete az MTI érdeklődésére pénteken.
szept. 21
15:23
Az alapvető jogok érvényesülését vizsgálja az EP (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának küldöttsége Budapestre látogat jövő hétfőn - közölte az EP budapesti képviselete az MTI érdeklődésére pénteken.
szept. 21
15:27
Felmenő rendszerben vezethetik be a területi rendszámokat (Infostart)
A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a kormány pozitív döntése esetén, felmenő rendszerben vezethetik be a területi alapú rendszámokat - Németh Lászlóné ezt egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére válaszolva közölte.
szept. 21
15:39
A fizetésüket egészítik ki a BKV ellenőrök a büntetésekből (Alternatív Energia)
A pótdíjazásokkal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) célja az utazók jogkövető magatartásra ösztönzése, annak a szemléletnek a tudatosítása, hogy a szolgáltatás igénybevétele esetén a viteldíjat meg kell fizetni - közölte a BKK pénteken az MTI-vel.
szept. 21
15:39
Gőgös: az oligarchák leginkább a nyilvánosságtól félnek (ATV)
A megpályázott mintegy tízezer hektár állami földterületnek 80 százalékát Fidesz-közeli érdekcsoportok nyerték – állapítja meg Ángyán József nemrég nyilvánosságra hozott jelentése, amely szerint a helyben gazdálkodó pályázóknak mindössze egynegyede jutott hozzá a gazdálkodásához alapvetően szükséges földterülethez.
szept. 21
15:41
Kiképzés alatt a jövő cigány értelmisége (Alternatív Energia)
A keresztény roma szakkollégiumok fontos feladata, hogy olyan, cigány identitásukat vállaló fiatalokat neveljenek, akik példaképei lesznek társaiknak - hangoztatta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben, az öt szakkollégiumot magába foglaló hálózat országos tanévnyitóján.
szept. 21
15:57
Féltik a jövőtől gyermekeiket a magyar szülők (Alternatív Energia)
A jövőre vonatkozó kilátásoktól, a nem biztonságos közlekedéstől, a kábítószerektől, a bűnözéstől és az idegenekkel való kapcsolattól féltik leginkább a magyar szülők a gyermekeiket - derül ki egy felmérésből.
szept. 21
15:57
Weinek: minden önkormányzatist meg lehetne gyanúsítani (ATV)
Weinek Leonárd Zugló egykori SZDSZ-es polgármestere szerint ahogy őt meggyanúsították, úgy szinte bármelyik önkormányzati politikus ellen eljárás indulhatna tanácsadó alkalmazása miatt. A 2006 és 2010 közötti polgármester annak a büntetőpernek a pénteki második tárgyalásán tett vádlotti vallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, amely Hunvald György volt szocialista erzsébetvárosi polgármester…
szept. 21
15:59
Házi őrizetbe került Biszku Béla (Alternatív Energia)
Házi őrizetbe került Biszku Béla, miután a Fővárosi Törvényszék a korábban elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat szigorúbb kényszerintézkedésre változtatta. Az indoklás szerint tartani lehet - az 1956-os forradalom utáni megtorlásokkal kapcsolatban - több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntettel meggyanúsított egykori belügyminiszter szökésétől, elrejtőzésétől - értesült a…
szept. 21
16:03
Mitől félti a szülő a gyerekét? (Metropol)
A magyar szülők az alkohol, a túl gyors felnőtté válás, a túl korai szexuális élet, az iskola, az internet és a televíziós műsorok miatt aggódnak.
szept. 21
16:05
Weinek: minden politikust meg lehetne gyanúsítani (Metropol)
Weinek Leonárd Zugló egykori polgármestere szerint szinte bármelyik önkormányzati politikus ellen eljárás indulhatna.
szept. 21
16:07
Nem csökkennek az özvegyi nyugdíjak (Metropol)
Az özvegyi nyugdíjának csökkentéséről 2.857 embert értesítettek, de mindenkitől bocsánatot kérnek a kormányzati hiba miatt.
szept. 21
16:15
Weinek Leonárd: minden önkormányzati politikust meg lehetne gyanúsítani (Alternatív Energia)
Weinek Leonárd Zugló egykori SZDSZ-es polgármestere szerint ahogy őt meggyanúsították, úgy szinte bármelyik önkormányzati politikus ellen eljárás indulhatna tanácsadó alkalmazása miatt. A 2006 és 2010 közötti polgármester annak a büntetőpernek a pénteki második tárgyalásán tett vádlotti vallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, amely Hunvald György volt szocialista erzsébetvárosi polgármester…
szept. 21
16:15
Igazi tortúra: két kórházban szülte meg ikreit egy nő (ATV)
Igazi tortúrán kellett átmennie egy 35 éves nőnek, aki ikreket szült, de két különböző kórházban.
szept. 21
16:21
Szigorúan ellenőrzött piacok (Metropol)
Az utóbbi napokban ismét több átfogó ellenőrzést tartottak a budapesti nagybani piacon és vidéken.
szept. 21
16:33
Reagálás a Fidesz szóvivőjének nyomatékos kérésére (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt a Fidesz szóvivőjének azon kérésére, hogy Mesterházy Attila és Veres János a parlament gazdasági bizottságában adjanak tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal 2008-ban kötött megállapodásról és az azután hozott intézkedésekről, a következőket tudja mondani.
szept. 21
16:33
Súlyosbítottak: házi őrizetbe került Biszku Béla + fotó (ATV)
A Fővárosi Törvényszék, megváltoztatva a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatát, egy hónapra házi őrizetbe helyezte "B. Bélát" - közölte honlapján a törvényszék pénteken.
szept. 21
16:39
Házi őrizetbe helyezték Biszku Bélát (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék, megváltoztatva a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatát, egy hónapra házi őrizetbe helyezte "B. Bélát" - közölte honlapján a törvényszék pénteken.
szept. 21
16:51
Terrortámadás Líbiában - Obamának nem jött be a keleti nyitás (ATV)
Több napos hallgatás után csütörtökön bejelentette a Fehér Ház, hogy a szeptember 11-én a bengázi amerikai konzulátus ellen „terrortámadás” történt.

Keresés