2013. június 8. szombat

jún. 8
12:12
Halálos gázolás Baranyában (Metropol)
A helyszínen meghalt egy férfi, akit személyautó gázolt el a 66-os úton.
jún. 8
12:12
Orbán: nem lesz baj, ha a gát bírja a nyomást (ATV)
Nincs olyan pontja Győr-Moson-Sopron megyének, ahol a gát ne lenne olyan magas, ahogyan azt meghatároztuk – mondta Orbán Viktor az Egyenes Beszédben.
jún. 8
12:14
Halálos baleset Törökszentmiklósnál (Metropol)
Egy traktor hátuljának ütközött a személautó, amelyben egy felnőtt férfi és egy gyermek meghaltak.
jún. 8
12:14
Kényszerleszállást hajtott végre Rómában a Wizz Air egyik járata (ATV)
Kényszerleszállást hajtott végre Rómában a Wizz Air egyik járata szombat reggel, a landolás során sérülés nem történt – közölte a légitársaság az MTI-nek küldött közleményében.
jún. 8
12:21
Vége lehet a céges mobiloknak? (Infostart)
Egyre kevésbé fűlik a foguk a cégeknek, hogy informatikai eszközöket adjanak a dolgozóknak - derült ki a Gartner piackutató felméréséből. Az elemzés szerint pár év alatt megszűnik ez a most még elterjedt gyakorlat.
jún. 8
12:30
Újabb kitelepítés - Pilismaróton 38 embert evakuáltak (Alternatív Energia)
Pilismaróton elrendelték az üdülőövezet kitelepítését, minden embernek el kellett hagynia a területet, a kiürítést haladéktalanul megkezdték. ORFK: befejeződött a kitelepítés.
jún. 8
12:39
Kitelepítik az üdülőövezetet Pilismaróton (Infostart)
Pilismaróton elrendelték az üdülőövezet kitelepítését, 83 embernek kell elhagynia a területet, a kiürítést haladéktalanul meg kell kezdeni. A helyszínre várják Orbán Viktor miniszterelnököt - közölte a polgármester.
jún. 8
12:41
Ennyien bízták a munkáltatóra az adóbevallást (Infostart)
Több mint 780 ezer munkavállaló bízta meg a munkáltatóját bevallása elkészítésével. A munkáltatói adómegállapítást 2013. június 10-ig kell elektronikus úton benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
jún. 8
12:57
"Le a kalappal a katasztrófavédelem előtt" (Infostart)
A Dunakanyarban található ötezer fős Nagymaros polgármestere az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: egész éjszaka dolgoztak a gátak magasításán és erősítésén, de az előrejelzések szerint még 15 centiméter van a tetőzésig.
jún. 8
13:06
Motor és kerékpár ütközött (Metropol)
Egy kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpáros hajtott a motoros elé.
jún. 8
13:06
Bécsi magyar nagykövet: Európában felesleges Magyarország-vita folyik (ATV)
Európában egy „teljesen felesleges” Magyarország-vita folyik, amely kontraproduktív, mindenekelőtt Európa számára – mondta Magyarország bécsi nagykövete a Wiener Zeitung osztrák lap szombati számában közölt interjúban.
jún. 8
13:33
Lezárják a 11-es főutat (Infostart)
Lezárják délután 2 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es főutat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott.
jún. 8
13:42
Lezárták a Dunakanyarba vezető utat (Alternatív Energia)
Lezárták 14.00 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es utat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott szombaton Dunakeszin, sajtótájékoztatón.
jún. 8
13:42
"A különadó olyan, mint a drog" (ATV)
Magyarország még mindig négy százalék körüli kamatot ad a befektetőknek, ezért hozzák ide a pénzüket a befektetők – mondta Csaba László közgazdász.
jún. 8
13:51
Orbán Viktor: Továbbra is tartom a vállalásomat (Infostart)
A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent egész oldalas interjújában.
jún. 8
14:00
Átszakadt a gát Vácon (ATV)
Szombat reggel átszakadt a gát Vácon.
jún. 8
14:02
Bócz Endre: a trafikügy egy nagy panama (ATV)
A kormányzatnak joga van arra, hogy ilyen pályázatokat írjon ki – mondta Bócz Endre volt fővárosi főügyész a trafiküggyel kapcsolatban.
jún. 8
14:09
Borkai: "Győrben egyelőre minden rendben van" (Infostart)
Stabilak a győri gátak - közölte a város polgármestere. Borkai Zsolt közleményében hangsúlyozza, egyelőre nincsen szó arról, hogy bárkit is ki kellene telepíteni.
jún. 8
14:27
Homokzsákokat lopott két nő (Infostart)
Homokzsákokat lopott el Almásfüzitőnél az árvízi védekezéssel érintett területről két nő pénteken este - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
jún. 8
14:29
Többszáz roma segít Pilismaróton (Infostart)
Az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom képviselőinek szervezésében összesen mintegy 550-en indultak segíteni Pilismarótra Nógrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településéről.
jún. 8
14:36
Pesti Imre: Nem várhatók újabb kiköltöztetések Budapesten (Alternatív Energia)
Komoly bajra nem kell számítani Budapesten a dunai árhullám miatt, de a katasztrófavédelem minden eshetőségre felkészült - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombaton, amikor bemutatta a kőbányai Hungexpo területén létesített, csaknem 15 ezer ember befogadására képes fogadópontot.
jún. 8
14:36
„A zsinagóga rosszabb a bordélyháznál: tolvajtanya, a bűn fészke” (ATV)
„Luther antiszemitizmusa életének és munkásságának szerves része, amit irodalmi öröksége világosan bizonyít. Antiszemitizmusa azonban nincs összhangban sem teológiájának központi magvával, sem pedig Pál apostolnak a zsidók és keresztények viszonyáról szóló álláspontjával. Luther zsidókhoz fűződő viszonya ellentétes jobb meggyőződésével” – írja Eric W. Gritsch lutheránus történészprofesszor nemrég…
jún. 8
14:45
Nem várhatók újabb kiköltöztetések Budapesten (Infostart)
Akár 15 ezer embert is elszállásolhatnak szükség esetén a Hungexpo területén - mondta az InfoRádiónak a budapesti védelmi bizottság elnöke, Pesti Imre.
jún. 8
14:47
Megdőlt a Duna vízszintrekordja a fővárosban (Infostart)
A szombat délutáni 2 órás adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje jelenleg 861 centiméter a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint.
jún. 8
14:49
Tahitótfalun áttörte a víz az ideiglenes gátat (Infostart)
Tahitótfalun az ideiglenes gátat szombat délelőtt áttörte a víz, így jelenleg az eredeti, második gát védi a települést az ár ellen - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője
jún. 8
14:54
Árvíz - Túl az eddigi rekordon a Duna Budapesten (Alternatív Energia)
A szombat délutáni 2 órás adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje jelenleg 861 centiméter a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint.
jún. 8
14:54
Elfogták a XIII. kerületi gyilkosság gyanúsítottját (ATV)
Elfogták a XIII. kerületi emberölés gyanúsítottját - erősítette meg az MTI információját a rendőrség a honlapján szombat délelőtt. A férfit az angyalföldi körzeti megbízott fogta el.
jún. 8
15:03
Rendőrök vigyáznak az értékekre (Infostart)
Befejeződött a Duna áradása miatt elrendelt kitelepítés a Komárom-Esztergom megyei Pilismarót üdülőövezetében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
jún. 8
15:12
Több millió forintnyi pénzt hamisítottak (Metropol)
Több millió forintnyi hamis bankjegyet forgalomba is hozta két nő Budapesten, akiket lakhelyükön fogtak el.
jún. 8
15:12
Nézze meg online az ATV Rendkívüli Híradóit (ATV)
Az árvízhelyzet miatt szombaton is óránként jelentkezik Híradóval az ATV reggel 10 órától kezdődően, láthatják a Híradó rendkívüli kiadásait a legfrissebb árvízi hírekkel és helyszíni tudósításokkal.
jún. 8
15:48
Nagyot égett Obama - elfeledkeztek a súgógépről (ATV)
Barack Obama amerikai elnök kínos hallgatásra kényszerült egy nyilvános eseményen, amikor beszédének megtartására készült. Szinte elakadt a szava, amikor a pódiumra lépve nem látta maga előtt a szöveget.
jún. 8
15:57
Erősítik a gátat Koroncón (Infostart)
Többszázan erősítik a gátat a Győr-Moson-Sopron megyei Koroncón - közölte a település polgármestere.
jún. 8
15:59
Eljárás indult egy Dunában úszó férfi ellen (Infostart)
Szombat reggel egy férfi az árvízi védekezés miatt elzárt területen, úszva próbált meg Budapesten, a IV. kerületi Duna soron található csónakházakhoz jutni - közölte honlapján a rendőrség.
jún. 8
16:06
Több millió forint értékű pénzhamisítás Budapesten (ATV)
Több millió forintnyi hamis bankjegyet készített és hozott forgalomba két nő Budapesten - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
jún. 8
16:08
Timár Gábor: fel kell készülni a tetőzés utáni víznyomásra (ATV)
A mostani adatok szerint biztonsággal kijelenthető, hogy a gátakon nem bukik majd át a víz – mondta Timár Gábor geofizikus az Egyenes Beszédben.
jún. 8
16:24
Autóbusztűz Kínában: 47 halott (ATV)
Súlyos bűncselekmény gyanújával, szándékosságot feltételezve nyomoznak a pénteki, legalább 47 halálos áldozatot követelő délkelet-kínai autóbusztűz ügyében - közölte szombati sajtókonferenciáján a Fucsien tartománybeli Hsziamen város kormányzatának illetékese.
jún. 8
16:33
Ötezren dolgoztak a Margitsziget védelmén (Infostart)
A Margitszigeten befejeződtek az előkészületi munkálatok - közölte a Fővárosi Védelmi Bizottság.
jún. 8
16:35
Rabok a gátakon (Infostart)
Több mint ezer elítélt vett részt eddig a rendkívüli árvízi védekezésben az elmúlt napokban - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője.
jún. 8
16:51
A Dunakanyarban lezárták a kerékpárutakat (Infostart)
Senki se induljon útnak a Dunakanyarban és a Szigetközben - mondta az InfoRádióban a Magyar Közút szóvivője.
jún. 8
17:00
Nem volt robbanószerkezet a balatonszárszói strandon (ATV)
Nem robbanószerkezetet találtak a balatonszárszói szabadstrandon - közölte az MTI-vel a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje szombaton délután, miután a tűzszerészek megvizsgálták az ott talált eszközt.
jún. 8
17:18
Lőfegyvereket készített légfegyverekből (Metropol)
Az átalakított puskákat hangtompítókkal értékesítette az alsózsolcai férfi. Főként orvvadászoknak adta el őket.
jún. 8
17:18
Fegyverkovácsot fogtak Borsodban (ATV)
Légfegyvereket alakított át lőfegyverekké, majd azokat éleslőszerekkel és hangtompítókkal értékesítette főként orvvadászatra egy alsózsolcai férfi, akit elfogtak - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
jún. 8
17:27
Apad a Duna Nagybajcsnál (Infostart)
Délután 4 órára Nagybajcsnál 897 centiméteres vízállást mértek a Dunán. Ez 10 centiméterrel kevesebb az éjszakai, 907 centiméteres tetőzésnél.
jún. 8
17:29
Serena Williams győzött Párizsban (Infostart)
Az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyes küzdelmeit, mivel a szombati fináléban két szettben, 6:4, 6:4-re legyőzte a másodikként rangsorolt orosz Marija Sarapovát.
jún. 8
17:36
Serena Williams nyerte a Roland Garrost (ATV)
Az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyes küzdelmeit, mivel a szombati fináléban két szettben, 6:4, 6:4-re legyőzte a másodikként rangsorolt orosz Marija Sarapovát.
jún. 8
17:45
A felhőszakadás miatt áll a víz Budán (Infostart)
A hatalmas felhőszakadás, és nem egy gátszakadás miatt áll a víz a budai Bem téren szombat délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jún. 8
18:12
Karácsony Gergely: az alkotmányrombolás nem ért véget (ATV)
Lehetett tudni, hogy a kormány visszalép majd, hiszen Brüsszel igenis diktál nekünk – mondta Karácsony Gergely az Egyenes Beszédben azzal kapcsolatban, hogy a negyedik alkotmánymódosítás két pontjáról is lemondott a kormány.
jún. 8
18:30
Az esőzés miatt áll a víz Budán (ATV)
A hatalmas felhőszakadás, és nem egy gátszakadás miatt áll a víz a budai Bem téren szombat délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 8
18:48
Az ötös lottó nyerőszámai (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
jún. 8
18:57
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 13, 26, 42, 79, 84.

Keresés