2013. szeptember 23. hétfő

szept. 23
12:12
A PSZ szerint is kaotikus állapotok vannak az iskolákban (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Szakszervezete szerint három héttel az iskolakezdés után is kaotikus állapotok vannak az iskolákban a köznevelési törvény tanévkezdéskor életbe lépett több változása miatt.
szept. 23
12:12
Hoppál: az állam a leghatékonyabb tulajdonos (ATV)
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a közműcégek akkor működnek a közösségi érdekeknek megfelelően, ha tulajdonosi hátterük az állami szférában van.
szept. 23
12:14
Vádemelés a fővárosi pedofilhálózat ügyben (Alternatív Energia)
A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Részlege az Újpesten leleplezett ,,pedofilhálózat ügyben" tizennyolcadik életévét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés és más bűncselekmények miatt 11 emberrel szemben vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - értesült a HavariaPress.
szept. 23
12:48
Nem akart ölni a pinceajtóba áramot vezető férfi (Alternatív Energia)
Jogerősen felmentette az emberölési kísérlet vádja alól a Debreceni Ítélőtábla hétfőn azt a miskolci férfit, aki áramot vezetett a borospincéje ajtajába. A vádlott kábítószert termesztett a pincében, amiért viszont 1 év 10 hónap börtönbüntetést kapott - tájékoztatta a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-t.
szept. 23
12:50
Fogyatékos otthon - Meggondolta magát a Fidesz (Alternatív Energia)
A sérült emberek befogadásával, a számukra létrehozott lakóotthonok megteremtésével a helyi közösségek is nyerhetnek, a fogyatékossággal élők valóban értékes tagjai lehetnek a társadalomnak, és még az idegenforgalom is építhet rájuk - erről a szociális és családügyért felelős államtitkár beszélt hétfőn Budapesten. Soltész Miklós szerint a baloldal politikai hasznot akar húzni a sérült emberek…
szept. 23
13:06
Visszásnak tartja az ombudsman a fénykép nélküli bírságolást (Alternatív Energia)
Szabó Máté ombudsman szerint jogbiztonság és az érintettek tisztességes eljáráshoz való joga szempontjából több visszás elemet tartalmaz az a szabálymódosítás, amelynek nyomán egyes közlekedési szabályszegések esetén fényképes bizonyíték nélkül is bírságot szabhat ki a rendőrség.
szept. 23
13:06
Autót robbantottak a rendőrörsnél: két halott (ATV)
Gépkocsit robbantottak fel hétfőn egy dagesztáni rendőrőrsnél, ahol ketten meghaltak, többen megsérültek.
szept. 23
13:08
A birkózás nemzeti érdek -parlament percről percre (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén új elemekkel egészítheti ki a kormány idei költségvetést módosító előterjesztését a keddi zárószavazás előtt.
szept. 23
13:24
A DK a költségek növekedését is feltüntetné a számlákon (Metropol)
Varju László pártigazgató azt mondta, hogy a számlákon megjelenik a rezsicsökkentés eredménye, de az intézkedés valós költségeit a kormány eltitkolja.
szept. 23
13:24
GKI: jövőre csak 1,3 százalékos növekedés várható (ATV)
Mivel a 2013. évi 0,3 százalék után 2014-ben is csak 1,3 százalék körüli növekedés várható, folytatódik az ország leszakadása a régiótól: 2011-14-ben a GDP átlagosan csak évi 0,4 százalékkal nő, ennél rosszabb teljesítmény egyedül Szlovéniában lesz - olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. hétfőn közzétett legfrissebb prognózisában.
szept. 23
13:26
"Németországban megbukott a jobboldaliság" (ATV)
A német politikára jellemző mobilitásról, az új kormány lehetséges összetételéről, a megbukott jobboldaliságról és a baloldali konzervatívokról beszélt az atv.hu-nak Zentai Péter, újságíró.
szept. 23
13:33
Visszásnak tartja az ombudsman a fénykép nélküli bírságolást (Infostart)
Szabó Máté ombudsman szerint a jogbiztonság és az érintettek tisztességes eljáráshoz való joga szempontjából több visszás elemet tartalmaz az a szabálymódosítás, amelynek nyomán egyes közlekedési szabályszegések esetén fényképes bizonyíték nélkül is bírságot szabhat ki a rendőrség.
szept. 23
13:35
Lemondott jegyzői megbízatásáról Szilágyi Péter (Infostart)
Szilágyi Péter hétfőn lemondott az Országgyűlés jegyzői posztjáról - ezt a független képviselő jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az Országgyűlés Sajtóirodája tudatta: Szilágyi a bejelentéssel megelőzte az Országgyűlés felmentésére irányuló állásfoglalását.
szept. 23
13:42
Ingyen kölcsönözhetők lennének a múzeumi műtárgyak (ATV)
Meghatározott időre, kölcsönzési díj nélkül is kölcsönözhetők lehetnek egyes műtárgyak a múzeumi törvény módosítása szerint. A javaslat szerint a műtárgyak helyét a kulturális miniszter jelölné ki.
szept. 23
14:00
Ombudsman: jogtalan a környezetvédelmi felügyelőségek konzultációs díja (Alternatív Energia)
Az ombudsman szerint sérti a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését az, hogy a környezetvédelmi felügyelőségeken jogszabályi felhatalmazás nélkül vezettek be konzultációs díjat. Szabó Máté a közigazgatási és igazságügyi miniszter és a vidékfejlesztési miniszter intézkedését kérte - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
szept. 23
14:00
Tovább csökken a benzin és a gázolaj ára (ATV)
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, illetve 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
szept. 23
14:09
A szaktárca kész tárgyalni a pedagógusokkal (Infostart)
A köznevelési államtitkárság szerint a kormány intézkedéseinek köszönhetően a pedagógusok előmeneteli rendszere átláthatóvá, kiszámíthatóvá és egységessé vált, bérük jelentősen nő. Ezt az Emberi Erőforrások minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi bejelentésére reagálva.
szept. 23
14:27
Ombudsman: jogtalan a környezetvédelmi felügyelőségek konzultációs díja (Infostart)
Az ombudsman szerint sérti a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését az, hogy a környezetvédelmi felügyelőségeken jogszabályi felhatalmazás nélkül vezettek be konzultációs díjat. Szabó Máté a közigazgatási és igazságügyi miniszter és a vidékfejlesztési miniszter intézkedését kérte - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
szept. 23
14:36
Lemondott parlamenti jegyzői megbízatásáról Szilágyi Péter (Metropol)
A Párbeszéd Magyarországért politikusa döntését azzal indokolta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját.
szept. 23
14:36
A kórházban meghalt a karja nélkül megtalált Magdi néni (ATV)
A Kisalföld.hu információi szerint Magdi néni hétfő hajnalban elhunyt a győri kórházban. Az idős asszony saját udvarán vesztette el karját, nem tudják, hogyan, mert a végtag eltűnt.
szept. 23
14:54
Szigorítaná a Jobbik az „öregezés” büntetését (Metropol)
A párt szigorúbban büntetné a büntető törvénykönyvben az emberölést és az idősek ellen elkövetett testi sértéseket is
szept. 23
14:54
Hidegfront - viharos szél, futó záporok (Alternatív Energia)
Hétfőn egy hidegfront súrolja hazánkat, ismét megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Északkeleten, keleten futó zápor, kisebb eső is kialakulhat. Ettől függetlenül kellemes őszi időnk lesz, délutánra kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz hűvösebb.
szept. 23
14:56
LMP: Orbán Futbóliát építi Magyarországon (Metropol)
A párt véleménye szerint a Szombathelynek szánt milliárdokat helyesebb lenne egy a helyi gazdaság fejlesztését szolgáló alapba befizetni.
szept. 23
15:48
Együttműködik a Fidesz és a KDNP Esztergomban (Metropol)
Korábban a KDNP esztergomi szervezete több alkalommal élesen elhatárolódott a helyi Fidesztől.
szept. 23
15:48
Úgy tartanak, hogy egy „jogfosztott koszos állatnak” érezzem magam (ATV)
Életveszélyes fenyegetések miatt éhségsztrájkba kezdett Nagyezsda Tolokonnyikova, a Pussy Riot orosz punkegyüttes egyik elítélt tagja - közölte hétfőn a lenta.ru orosz internetes portál.
szept. 23
15:50
Fegyveres rablót keresnek Pest megyében (Metropol)
Valószínűleg a 27 éves Lukács Gyula követte el az utóbbi hónapok több Pest megyei rablását.
szept. 23
16:06
Merkelék a magyar kormányt másolták? (ATV)
Sokan kétkedve fogadták a magyar kormánytól azokat az állításokat, melyek szerint Európa hazánkat követi. Nos, az alábbi képek egyértelműen bizonyítják, hogy Angela Merkel pártja az Orbán-kormánytól vette a mintát a sikeres választási kampányban.
szept. 23
16:08
Német választások: elemzők szerint marad minden a régiben (ATV)
Várhatóan az eddigi módon folytatódhat az euróövezeti adósságválság kezelése a németországi választások után is, függetlenül a következő német kormány összetételétől, jóllehet az európeriféria gazdaságai számára az uniópártok és a szociáldemokraták nagykoalíciója lenne a legelőnyösebb - vélekedtek hétfői értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
szept. 23
16:24
Választási csalással vádolják a Fideszt (Metropol)
Az ellenzéki összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon. A Fidesz szerint a baloldal a bizonyítványát magyarázza.
szept. 23
16:24
"A választást megnyertük, mégsem én ülök majd a testületben" (Alternatív Energia)
Az öt körzet közül háromban az Együtt-PM, az MSZP és a DK közös jelöltje, Teket Melinda nyert a vasárnapi bajai időközi önkormányzati választáson, mégsem ő jutott be a képviselő-testületbe. Mindössze 61 szavazatnyi különbséggel a fideszes jelölt nyert egy nagyon durva választási kampányt követően.
szept. 23
16:42
Fidesz: a mohó multik oldalán áll a baloldal (Metropol)
A Fidesz szerint a baloldal a "mohó multik" oldalán áll és a lakosság terheinek növelését tervezi.
szept. 23
16:51
Bajai választás - az Együtt-PM és az MSZP megóvja a végeredményt (Infostart)
Az ellenzéki összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon, ezért megóvják annak végeredményét - ezt a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló Karácsony Gergely és a szocialista Harangozó Tamás jelentette be.
szept. 23
17:54
Vádemelést javasolnak a szándékosan gázoló ellen (ATV)
Vádemelést javasol a vitapartnerét áprilisban szándékosan elgázoló mezőkovácsházi férfi ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló 21 éves J. Márkot a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítja - közölte a főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.
szept. 23
18:48
"Csak téged” Tagadja a beszólást a fideszes képviselő (ATV)
Az LMP-s Ertsey Katalin szerint újabb faragatlan, szexista megnyilvánulásra került sor a parlamentben. Mint írja, Szél Bernadettnek szóltak be a fideszes padsorokból.
szept. 23
19:33
Módosították a stabilitási törvényt - bővült a kormány jogköre (Infostart)
Módosította az Országgyűlés a hétfői ülésén a gazdasági stabilitásról szóló törvényt az alaptörvény ötödik módosításával összefüggésben.
szept. 23
19:42
Elemzők szerint szinte biztos a német nagykoalíció (ATV)
Kész tényként tekintenek brüsszeli politikai elemzők arra, hogy a vasárnapi német választásokat követően konzervatív-szociáldemokrata (CDU-CSU-SPD) nagykoalíció jön létre a Bundestagban - derült ki az Európai Politikai Központ (EPC) hétfőn tartott háttérbeszélgetésén.
szept. 23
20:00
Kiszivárogtatta vatikáni reformterveit a pápa? (ATV)
Várakozás előzi meg a Ferenc pápa által októbertől tervezett vatikáni és egyházi reformokat, melyek újdonságát és lényegét az olasz sajtó szerint az egyházfő már a napokban megjelent hosszú interjúban összefoglalta.
szept. 23
20:18
A csabai és a gyulai kolbász is kiemelt nemzeti érték (Metropol)
A Békés Megyei Értéktár Bizottság döntése szerint a csabai kolbász, a gyulai kolbász és a gyulai vár kiemelt nemzeti érték.
szept. 23
20:36
Minden, ami hang (Metropol)
A világunkat övező sok-sok rejtély egyike az, hogy egy-egy ötlet útja miként vezet el az első kreatív pillanattól a megvalósulásig.
szept. 23
21:12
Letöltendőt kértek Hunvaldra és Gálra (ATV)
Az ügyész részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést, Hunvald György, Gál György és egyik vádlott-társuk védői pedig felmentést kértek perbeszédeikben az önkormányzati korrupció vádja kapcsán hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
szept. 23
21:57
Októbertől a jegybank veszi át a pénzügyi felügyelet jogköreit - a nap hírei (Infostart)
Teljesíthetőnek tartja a kormány jövő évi hiány- és növekedési prognózisát a Költségvetési Tanács. A szociáldemokratákkal kezd koalíciós egyeztetést a német választásokon győztes konzervatív pártszövetség.
szept. 23
23:00
Halálra gázolt a vonat egy férfit Belednél (Metropol)
Elgázolt a vonat a Győr-Moson-Sopron megyei Beled állomásnál hétfő délután egy fiatal férfit, aki a helyszínen meghalt.

Keresés