2013. szeptember 5. csütörtök

szept. 5
11:34
Kiss: ráéghet a Fideszre a devizahitelesek ügye (ATV)
Nagy politikai csapdába került a Fidesz a devizahitelesek megmentésével kapcsolatban – erről Kiss Ambrus beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 5
11:48
Görögország zavarai nem érnek véget jövőre (ATV)
Görögország pénzügyi zavarai nem fognak véget érni 2014-ben és "realista" megközelítés arra számítani, hogy egy harmadik mentőcsomagra is szükség lesz - mondta csütörtökön az euróövezeti országok pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője.
szept. 5
11:50
Orvosok: folyamatos béremelés kellene az elvándorlás megakadályozásához (ATV)
Az összevont szakellátási kasszából fedezi a kormány az egészségügyi dolgozók béremelését - mondta el az ATV Startban a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István szerint a kormány mintegy húszmilliárd forintot csoportosított át a szakellátástól a jelenleg zajló béremelés finanszírozására.
szept. 5
12:06
Osztogatásra készül a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
Rezsicsökkentés, a családi adókedvezmény kiszélesítése, gyed extra - hivatalosan ezek a legfontosabb témái a Fidesz-KDNP frakció tegnap kezdődött háromnapos ülésének. A Visegrádon rendezett szokásos szezonnyitó összejövetel annyiban eltér a korábbiaktól, hogy kibeszélésre ezúttal nem lehet számítani, hiszen a mai kormánypárti képviselők legalább fele nem újrázhat jövőre a parlamenti létszám…
szept. 5
12:08
Leváltja Szócskát Orbán? (Alternatív Energia)
Nem kizárt, hogy a közeljövőben meneszti posztjáról a kormányfő Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt.
szept. 5
13:00
Veszélyes anyag ömlött ki: kiürítették a győri élményfürdőt (ATV)
Veszélyes vegyi anyagok ömlöttek ki a győri élményfürdőben, ezért ki kellett üríteni a létesítményt – közölte csütörtökön a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel.
szept. 5
13:02
Zártkapus meccsekre büntették a Honvédot (ATV)
Soron következő két hazai nemzetközi kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendeznie a Budapest Honvédnak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében.
szept. 5
13:04
Gránát a Közgépnél és a Műegyetemnél is (ATV)
Robbanótestet találtak csütörtök délelőtt a Közgépnek a főváros XXIII. kerületében található gyára területén - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
szept. 5
13:54
Rogán ultimátumot adott a bankoknak (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig pedig módosítsák a hitelszerződéseket az ügyfelek javára. A fűtési szezon kezdetétől 11,1%-kal csökken a villamos energia, a távfűtés, és a gáz ára - közölte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, a Fidesz-KDNP frakcióülésén.
szept. 5
14:12
Rogán: a fűtési szezonnal újabb rezsicsökkentés lesz (ATV)
A fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon, a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó ülésének helyszínén.
szept. 5
14:14
Felkötötték magukat: Castro és a többi rém (ATV)
Nem csak Ariel Castro – a clevelandi rém – vetett véget a rácsok mögött életének. A következőkben a Daily Mirror c. brit lap cikke nyomán beszámolunk néhány olyan elítéltről, akik a börtönben lettek öngyilkosok.
szept. 5
14:30
Pető Intézet: új normatívarendszer jelenthetné a megoldást (ATV)
Makk Ádám, a Pető Intézet kommunikációs vezetője az ATV Start című műsorában az intézmény támogatási rendszeréről, illetve annak megújítási lehetőségéről beszélt.
szept. 5
14:32
Ku Klux Klán-vezér találkozott egy színesbőrű vezetővel (ATV)
Összeült a Ku Klux Klan és egy színesbőrűeket tömörítő érdekvédelmi szervezet az Egyesült Államokban. A találkozót hónapokon keresztül szervezték és a végén a Klánvezér belépett a színesbőrüeket tömörítő csoportba.
szept. 5
14:48
Bérrendezést szeretne több közszolgálati szakszervezet (Alternatív Energia)
A közszolgálatban dolgozókat képviselő több szakszervezet egyszeri, keresetpótló juttatást szeretne a munkavállalóknak 2013-ra, 2014-re pedig 20 százalékos béremelést, valamint életpályamodell kidolgozását a szociális ágazatban.
szept. 5
15:24
Internetes szavazás: a kazincbarcikai kórház szülészete a legjobb az országban (Infostart)
Másodszor érdemelte ki az év szülészete címet a Debreceni Egyetem kazincbarcikai kórháza egy internetes szavazáson - közölték a szavazás szervezői csütörtökön az MTI-vel.
szept. 5
15:24
Román-magyar: további rendőri erőket mozgósítottak (ATV)
További rendőri erőket mozgósítottak Romániában a pénteki román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésre érkező szurkolók mozgásának biztosítására - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség a román rendőrség közleményére hivatkozva.
szept. 5
15:42
Románokat verni mennek a magyarok Bukarestbe - a háttérben egy szélsőséges szervezet (videó) (Alternatív Energia)
A Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg csoport áll az utóbbi hetekben botrányokat okozó szurkolói csoportok mögött. Az Athena Intézet által két éve nyomon követett csoport most a bukaresti mérkőzésen tervez provokációt.
szept. 5
16:18
Megbolondították az uniós árak a tejpiacot - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő a tejipar helyzetéről készített összeállítást, a Heti Válasznak pedig Szörényi Levente nyilatkozott.
szept. 5
16:18
Kiverte a biztosítékot a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
A szó szoros értelmében kiverte a biztosítékot a Fidesz legújabb rezsicsökkentésre vonatkozó döntése. Amikor a kormánypárti képviselők a visegrádi évadnyitó frakcióülésen ma kimondták, hogy a fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára, Visegrádon és a fél Pilisben kiment az áram.
szept. 5
16:20
A Wizz Air bővíti budapesti bázisát (Infostart)
Jövőre újabb repülőgéppel bővíti budapesti bázisát a Wizz Air, a légitársaság nyolcadik, budapesti gépével 20 százalékkal, 2,9 millióra nő a légitársaság Budapestről elérhető ülőhelykapacitása - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 5
16:36
BKV-per: "lebőgött" a vádat alátámasztó szakértő (Alternatív Energia)
A szentendrei HÉV utastájékoztató-rendszerét érintő BKV-s szerződés boncolgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyészség több BKV-dolgozó bevonásával próbálta bizonyítani, hogy a rendszer túlárazott és rossz minőségű volt. A védők szerint rendhagyó módon, tanúként hallgatták meg a munkára pályázó két vesztes cég vezetőjét. Egyikük például többször…
szept. 5
16:36
Magyarország az Európai Unió (24.) legversenyképesebb országa (ATV)
Magyarország idén három helyezéssel csúszott lejjebb a globális versenyképességi rangsorban. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint ez azt jelzi, hogy a gazdasági környezet megítélése nem kedvező, és ebben szerepe lehet a kormányzati tevékenységeknek, a kiszámíthatatlanságnak. A 28 uniós tagállam közül 23 előttünk jár.
szept. 5
16:38
Putyin kezet fogott Obamával: megkezdődött a G20-csúcs (ATV)
A tervezetthez képest másfél órás csúszással csütörtökön megkezdődött a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozója.
szept. 5
16:54
Lemond választókerületi elnökségéről a Fidesz Vas megyei elnöke (Infostart)
Lemond választókerületi elnöki posztjáról Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki erről a szándékáról már levélben értesítette Orbán Viktor miniszterelnököt.
szept. 5
17:30
Ultimátumot adott a bankoknak a Fidesz (ATV)
A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára - közölte Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon.
szept. 5
18:06
Megvertek és kiraboltak egy trafikost Budapesten (ATV)
Megvert, majd kirabolt egy dohányboltost egy férfi csütörtök hajnalban Kispesten, a támadásról videofelvétel is készült - közölte honlapján a rendőrség.
szept. 5
18:08
Leverheti az inflációt a rezsicsökkentés? (ATV)
Makrogazdasági elemzők szerint egy százalékra, vagy akár annál alacsonyabbra is csökkenhet az infláció az őszre időzített újabb rezsicsökkentés nyomán.
szept. 5
18:10
Gigantikus NAV-akció: 19-en előzetesben (ATV)
Tizenkilencen előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet 23 őrizetbe vett gyanúsítottja közül.
szept. 5
19:00
A német kormány felülvizsgálná Brüsszel jogköreit (ATV)
A német kormány hajlandó felülvizsgálni az Európai Bizottság jogköreit, és ésszerű felvetésnek tartja, hogy a brüsszeli bizottságtól nemzetállami szintre helyezzenek vissza egyes döntési jogosítványokat.
szept. 5
19:18
Egervári: brillírozni kell a románok ellen a győzelemhez (ATV)
Egervári Sándor szerint eddigi kapitánysága legjobb játékát kell nyújtania a magyar labdarúgó-válogatottnak péntek este ahhoz, hogy legyőzze Bukarestben a román csapatot világbajnoki selejtezőn.
szept. 5
19:20
Titkos adatgyűjtés: megkezdődött a vizsgálat az EP-ben (ATV)
Újságírók és információszabadságért dolgozó internetes szakemberek, aktivisták meghallgatásával kezdetét vette csütörtökökön az Európai Parlament (EP) vizsgálata az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatgyűjtés ügyében.
szept. 5
19:54
Győri savszivárgás: egy alkalmazottat gyanúsítanak, nyomoz a rendőrség (ATV)
Nyomoz a rendőrség a győri élményfürdőben történt savszivárgással kapcsolatban, a strand egyik alkalmazottját gyanúsítottként hallgatták ki - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök este az MTI-vel.
szept. 5
20:48
Nem rettentik el a dohányosokat az ijesztő képek? (Infostart)
A cigarettásdobozokon elhelyezett elrettentő képek, amelyek a dohányzás veszélyeit ábrázolják, alig hatnak a tizenéves dohányzókra - mutatta ki egy brit tanulmány.
szept. 5
20:48
50 milliós rablás Tatán: elmenekültek az elkövetők (ATV)
A kemma.hu információi szerint két kilogramm aranyékszert rabolt el három fegyveres csütörtök délelőtt Tatáról. Negyedik társuk a kocsiban várt rájuk. A rablók kocsival, majd motorcsónakkal Szlovákiába menekültek, mindkét járművet felgyújtották, amikor már nem volt rájuk szükségük.
szept. 5
20:50
Nyelvvizsgabotrány: a Corvinus csak a helyet adta (Infostart)
A vádiratban szereplő esetek nem a Corvinus Egyetem nyelvi központjában történtek, az intézményt mindössze vizsgáztatási helyként használták - nyilatkozta az InfoRádiónak Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora annak kapcsán, hogy tizennyolc emberrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség az egyetemen történt nyelvvizsgabotrány ügyében.
szept. 5
21:24
Újabb rezsicsökkentés a fűtési szezon kezdetével - a nap hírei (Infostart)
Újabb rezsicsökkentés lesz a fűtési szezon kezdetével és kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kapja meg a patikák elővásárlási jogát. A hónap végéig felmérik a romagyilkosságok sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak kárigényét.

Keresés