Csütörtökön és pénteken módosíthatják a tanulók a középfokú felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján jelentkezésüket - közölte az Oktatási Hivatal. A módosítás során új iskolát már nem lehet megjelölni.
Huszonötmillió forintot lopott a gyanú szerint szüleitől egy kaposvári férfi, akit több bűntársával együtt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hétfőn - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Nem kizárt, hogy ő is pályázik a Szombathelyi színház igazgatói posztjára, ha újra kiírják a pályázatot - ezt mondta Eperjes Károly az ATV Csatt című műsorában.
A baloldali ellenzéki pártok köztársasági elnök-jelöltje kiszáll a politikából, és visszatér a korábbi hivatásához. Erről az ATV A nap híre című műsorában beszélt.
Csicskapártot csináltak a Jobbikból – ezt mondta Orbán Viktor a Parlamentben Vona Gábornak. A miniszterelnök szerint a Jobbik kényes helyzetben van, mert eladták, és így a párt már nem képviselheti a saját álláspontját. Vona Gábor arra kérte Orbán Viktort, hogy higgye el, nem Soros György és Simicska Lajos irányítja az egész világot. Részletek a videóban.
Újra bíróság elé állították Franciaországban Carlost, a Sakált. A venezuelai születésű terrorista többszörös életfogytiglani börtönbüntetését tölti. 2001-ben iszlám hitre tért és muzulmán szertartás keretében elvette ügyvédjét, miközben még mindketten házasok voltak. Most egy párizsi drogéria ellen elkövetett, 1974-es merénylet ügyében folyik ellene eljárás. További részletek a videóban.
A legfrissebb adatok szerint legalább 65 ember vesztette életét szemétdombcsuszamlás miatt a hét végén Etiópiában, az afrikai ország fővárosának peremén - közölték hétfőn a hatóságok.
Telefonon gratulált Áder János köztársasági elnöknek újraválasztása alkalmából Andrej Kiska szlovák államfő hétfőn - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Egy litván parlamenti képviselő hétfőn azzal a javaslattal fordult az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez és Donald Tuskhoz, hogy illesszék vissza a halálbüntetést az Európai Unió jogrendszerébe.
Közismert, hogy a kínaiak szeretik színkavalkáddal körülvenni magukat. Az esküvőkre ez még inkább igaz. A hétvégén színes hőlégballonokban mondta ki a boldogító igent 16 ifjú pár az ország déli részén. További részletek a videóban.
Az Egyesült Államokban hétfő estétől várható hóviharok miatt keddről péntekre halasztották Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár washingtoni találkozóját - jelentette be a Fhér Ház szóvivője.
Törökország az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a külügy- és a családügyi minisztereket sújtó olland korlátozások miatt - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan az A Haber kormányközeli török hírtelevíziónak adott hétfő esti interjújában.
Börtönbüntetésre ítéltek egy újságírót és egy ellenzéki vezetőt Fehéroroszországban, miután részt vettek a "naplopókra kiszabott adó" elleni tüntetéseken - közölte hétfőn egy helyi emberi jogi szervezet.
Elszökött egy teve egy kecskeméti vándorcirkuszból. Egy forgalmas körforgalom kellős közepén rohant át a dromedár. A jelenet nem egy filmforgatás része volt; az állat egy dudaszótól ijedt meg és azonnal menekülőre fogta. Szerencsére senki sem sérült meg, de csak az autósok segítségével tudták megállítani a 3 éves cirkuszi tevét. Részletek a videóban.
Náci háborús bűnös őrizetbe vételét és kiadatását készül kérni a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) az Egyesült Államoktól - erről az IPN tájékoztatott hétfőn hivatalos honlapján.
Az izlandi Geir Thorsteinsson visszalépett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanácsába való jelölésétől, így az európai szövetség (UEFA) április 5-i választásán már csak három pályázó maradt, köztük a magyar szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor.