A kormány rálépett a középosztály kis lábujjára – nyilatkozta az InfoRádiónak a Publicus Intézet ügyvezetője a vasárnapi tüntetésről. Pulai András szerint a kormánypárti sajtóban megjelent magyarázatok pedig akár kontraproduktívak is lehetnek.
A CEU oktatója ennek ellenére lát kiutat a helyzetből. Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a CEU oktatója az ATV Start ma reggeli műsorában beszélt a nagy port kavart Facebook bejegyzéséről.
Az Európai Bizottság aggodalommal figyeli a magyar igazságszolgáltatás helyzetet, függetlenségének alakulását is. Vera Jourova uniós biztos beszélt a CEU-ügyről is.
Több kérdőjel is maradt a vasárnapi giga-demonstráció után, melyek közül az egyik, hogy a szocialisták kormányfő-jelöltje miért nem jelent meg a tüntető tömegben. Itt a válasz.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított annak ügyében, hogy orosz szoftverkódot használtak a nemzeti konzultáció internetes oldalán.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, Magyar Levente kedd délutánra bekérette a budapesti román nagykövetség első beosztott diplomatáját az Aranyos folyó múlt heti szennyezésével kapcsolatban - közölte a tárca.
„Semmilyen egyetemet nem zárnak be, semmi sem fenyegeti a tan-, az oktatási és a kutatási szabadságot” - mondta Kósa Lajos az Országgyűlés plenáris ülésén. Kunhalmi Ágnes a CEU ügyét úgy értékelte: a Fidesz-kormány rárontott saját népére.
Magyarországon a balesetek 10 százalékát okozza alkoholos befolyásoltság, a KSH adatai szerint pedig évente átlagosan 10 gyermekkorú halálos áldozata van a közlekedési baleseteknek - derül ki az Országos Balesetmegelőzési Bizottságának...
A jövő héten változékony lesz az idő. Sok napsütéssel meleggel indul a hét, aztán eső, erős szél és lehűlés várható, a leghidegebb órákban fagy is lehet- derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. ...
Őszinte részvétét fejezte ki Kövér László házelnök Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek, II. Tavadrosznak, az egyiptomi kopt ortodox egyház pátriárkájának és Ali Abdel-Álnak, az egyiptomi Népi Gyűlés (parlament) elnökének az egyiptomi Tanta város Szent György-templomában és az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál elkövetett vasárnapi robbantás
Az olaszok csak a nyár elejére ígérik neki a nyomozás lezárultát. A szülők addig nem tudnak mit kezdeni az újabb és újabb hírekkel, a felelős megbüntetésére várnak. De vajon ki a felelős?
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn felszólította az uniós tagországokat, hogy ne küldjenek vissza menekülteket Magyarországra, amíg a budapesti kormány nem hozza összhangba a menekültek és bevándorlók kötelező őrizetbe vételéről rendelkező törvénymódosítását az uniós jogszabályokkal és a nemzetközi joggal.