Mintegy kéttucat aktivista transzparensekkel, egy magyar és egy EU-s zászlóval, szívecskés civil pólóban meghekkelte az igazságügyi bizottság ülését, ahol a civiltörvényt készültek megvitatni.
Szakértői egyeztetések kezdődtek a háziorvosi ügyeletek helyzetének rendezéséről, és ennek részeként nemcsak a finanszírozásukat tekintik át, hanem azt is, hogy miként lehet fenntartható ellátási területeket kialakítani - írja a Magyar Idők.
Civilek munkában: a rendőrséggel folytatott konstruktív egyeztetések hatására már nem sötét, vizes zárkában tartják az előzetes letartóztatásban lévőket.
Május elsejét követően emailben, illetve személyesen minden pénteken segítséget kérhetnek a Munkástanácsok Országos Szövetségétől (MOSZ) a munkahelyi balesetet szenvedő munkavállalók - mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke...
Az új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
Magyar kutatónők jöttek rá arra, hogy a mesterségesen megtermékenyített embriók már beültetés előtt, petesejt korukban is kommunikálnak. Ez a felfedezés pedig a korunk népbetegsége, a meddőség leküzdésében segíthet.
"Minden választásnak van tétje. Zuglóban most nem csupán arról van szó, hogy nyertünk, hanem arról, hogy a Fidesz láthatóan légüres térbe került. Nem volt még olyan időközi, ahol a Fidesz ennyire kikapott volna. A Fidesz támogatottsága megroppant. A Jobbik pedig sehol nincs" – fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Gergely Mész
Áder János köztársasági elnök a budapesti Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartott előadást, utána a diákok arról is kérdezték, miért írta alá a CEU helyzetét megnehezítő törvényt. Az államfő új megoldási javaslattal is előállt.
Vidáman konstatálta Kósa Lajos és Halász János a mai frakcióinfón, hogy már nincs Népszabadság. A miniszterelnökkel szemben ők legalább tudják. Orbán Viktor egy eseményen azzal próbált viccelődni, hogy nem koccint nyilvánosan, "mert a Népszabadság megírja".
Áder János előadást tartott az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium diákjainak, akik kérdezhettek is tőle. Távozásakor a szemközti Eötvös Károly Intézet ablakában a hangos kolompolás mellett, "Autonóm elnököt" és "Autonóm oktatást" transzparensekkel várták, erre a köztársasági elnök csak mosolygott.
Segítenek a Jobbiknak, hogy kiszabadulhassanak Simicska Lajos hálójából – ezzel indokolta Kósa Lajos azt a javaslatot, hogy a pártok csak piaci áron vehetnek reklámfelületet.
Majdnem kétszer annyian haltak meg idén januárban, mint amennyien születtek, összesen 14 064-en vesztették életüket. Senki se szeret a halálra gondolni, a magyarok pedig különösen kerülik a témát. Száz ember közül mindössze négynek...
Miután MSZP-s belső körökből úgy értesültünk, hogy Szeged polgármestere újabb feltételt szabott a párt vezetése számára miniszterelnök-jelöltségének fenntartására, megkerestük a leginkább illetékest. Itt a válasz.
A magyar húsipar visszaszerezte önbizalmát, és hamarosan visszaszerzi régi fényét is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MCS Vágóhíd Zrt. mohácsi üzemének megnyitóján. A vágóhíd a Bonafarm Csoport stratégiai partnere, egyben a csoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt. alapanyag-beszállítója.
Megfékezték a lángokat a budaörsi gyógyszergyári raktártűznél kedden kora délután, jelenleg az izzást próbálják megszüntetni a budaörsi Pharma park területén - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Ki hitte volna, hogy évtizedekkel később a dal ugyanarról szól és ugyanazt jelenti százezrek számára? Már megint vagy még mindig jelbeszéd-e az életünk? Ritkán nyilatkozik, de most kivételt tesz. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának ma esti vendége Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt-díjas énekesnő lesz.