Csaba László közgazdász, a CEU egyetemi tanára az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, félreértések sorozata figyelhető meg a CEU-ügyben, és Áder János köztársasági elnök ötlete az intézmény megmentésére nem reális, csak a közvélemény befolyásolását célozza.
Plenáris ülést tart az Európai Parlament, ennek a "magyarországi helyzet" az egyik témája. Az ülésen felszólat Orbán Viktor miniszterelnök, utána pedig nemzetközi sajtótájékoztatót tart.
Minden idők eddigi legnagyobb magyar lottónyereményét, bruttó 7 milliárd forintot vitt el nemrégiben egy szerencsés játékos az EuroJackpoton. A Szerencsejáték Zrt. legújabb kutatásából kiderül, mit tennének a magyarok a nyertes helyében...
A bírói munkát lehet és kell is ellenőrizni, és ez nincs ellentétben a bírói függetlenséggel - jelentette ki Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.
A kormány javasolja a Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételét, egyúttal az iraki missziós létszám bővítését.
A CEU szerint az Európai Bizottság döntése a kötelezettségszegési eljárás elindításáról megerősítette, hogy a magyar jogszabály sérti az európai uniós alapelveket.
Az elsőfokú ítélet szerint a Fidesz és az MTI is megsértette az Együtt elnökének jó hírnevét, amikor azt állította: az ellenzéki politikus részegen vagy bedrogozva plakátokat rongált.
Feljelentést tesz a Kubatov-lista miatt az Együtt, miután a Hír TV Egyenesen című műsorában a Tényi István arról beszélt: maga is közreműködött az adatbázis összeállításában.
90 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START az OperaKaland programra utazó, oktatási intézményben tanuló csoportoknak. A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapestre. Az előadássorozat...
Május 5-én a horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2016/2017-es tanév tavaszi érettségi időszaka - közölte az Oktatási Hivatal. A mostani vizsgákon összesen 108 500 diák ad számot tudásáról.
Debrecen - A hivatali bürokrácia áldozatai lett az az idős házaspár Debrecenben, akit rendőri segítséggel lakoltattak ki otthonukból ma délután. Nagy Mária tíz évvel ezelőtt vett fel 15 millió forintos devizahitelt, amiért cserébe szülei házát adta fedezetként.
Brüsszel - Az Európai Parlamentben ma vita lesz Magyarország helyzetéről. Orbán Viktor felszólal az ülésen és ezután a miniszterelnök várhatóan sajtótájékoztatót is tart.
Tíz kérdésre vár választ Lázár János a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tramtrain-projekt megdrágulása miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM), amely a MÁV-val "karöltve" készítette elő a beruházást - írta szerdán a delmagyar.hu.
Toót-Holló Tamás, az MTI főszerkesztője megerősítette a távozása tényét a 24.hu-nak, de karrierje folytatásáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A híroldal értesülései szerint a területet ezután maga a vezérigazgató felügyeli.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szolidaritásáról biztosította a Civil Összefogás Fórumot, miután a belga rendőrség feloszlatta tüntetésüket Brüsszelben.
Tíz kérdésre vár választ Lázár János a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tramtrain-projekt megdrágulása miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM), amely a MÁV-val "karöltve" készítette elő a beruházást - írta szerdán a delmagyar.hu.
Kiemelkedő nemzetközi pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt Orbán Viktor miniszterelnök az Európai parlament szerdai plenáris ülését követő nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Nem megfelelő dokumentumokat küldött be a nyíregyházi Jósa András Kórház, emiatt nem szállhatnak le a mentőhelikopterek a tavaly átadott leszállópályára az onkológiai osztály épületének tetején.
A Fővárosi Törvényszék nem jogerős elsőfokú ítélete alapján a Fidesznek és az MTI-nek is 200-200 ezer forintot kell fizetnie Juhász Péternek – írja az Index a Fővárosi Törvényszék közleményére hivatkozva.
Két magyar jogvédő szervezet is Brüsszelben járt a héten, hogy felhívják az európai törvényhozók figyelmét a civil szervezetek működését megnehezítő jogszabályra.
A Central-European University (CEU) visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Parlamentben (EP) szerdán az egyetemmel kapcsolatban tett kijelentéseit.