Két ügyben is újabb szakaszba léptette a Magyarország ellen korábban megindított kötelezettségszegési eljárásokat csütörtökön az Európai Bizottság (EB).
Húsznál is több i italmérőhely és szervezet képviselőivel találkozhatunk a Dürer Piknik Park és a Bike Maffia adománygyűjtő bográcsbalhéján május 1-jén a Városliget szomszédságában, a Kocsmajálison.
Az LMP társelnöke vizsgálatot kért Mogamedről, és a hozzá köthető esetleg politikai szálakról. Szél Bernadett szerint a férfi a felesége révén jól menő céget üzemeltet, ami parlament közeli helyzetbe került.
Az LMP közérdekű adatigényléssel kikéri a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) valamennyi pályázati anyagát, mivel az ellenzéki párt szerint az eddig nyilvánossá vált információk komolyan felvetik a korrupció gyanúját.
Külön vizsgálóbizottságot állított fel a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a budaörsi raktártűz okainak kiderítésére, amely ma kezdi meg a munkát – mondta Csámpai Attila, a testület szóvivője.
Ha a CEU is részt vehet abban a munkacsoportban, amely tárgyalna a felsőoktatási törvény módosítása által érintett egyetemekkel és így lenne esély a helyzetük rendezésére, akkor jó eséllyel Budapesten maradhat az intézmény – mondta az InfoRádiónak a CEU rektorhelyettese. Enyedi Zsolt közölte, úgy tudják, ma felállt ez a munkacsoport, bár ők még nem
A bíróság csütörtökön helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, melyben bűnösnek mondták ki Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál történtek miatt - közölte a Fővárosi T
A bíróság csütörtökön helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, melyben bűnösnek mondták ki Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál történtek miatt - közölte a Fővárosi T
Megint fotókat posztolt magáról egy rab a szombathelyi fegyházban, pedig januárban épp ezért rúgták ki a büntetés-végrehajtási (bv) intézet parancsnokát.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt tartja a szerdai brüsszeli vita legfontosabb eredményének, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány megvédte az ország érdekét. A kormányinfón Paks II. és a jövő évi költségvetés is szóba került.
- Ingyenesé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön en.
A magyar rendőrség kilencezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt, és most az ORFK kiadta, hogy 471 pert veszített el jogerősen az elmúlt három évben, és 317 millió forintot már ki is fizetett.
Az ATV főmunkatársa kemény kérdéseket szegezett Lázár Jánosnak. Szó esett Mészáros Lőrinc gazdagodásáról, a lex CEU-t ért bírálatokról, a Néppárt álláspontjáról és az orosz álhírekről is.
A Figyelőnek Világi Oszkár, a Slovnaft elnök-vezérigazgatója nyilatkozott, míg a Heti Válaszban Király Miklós, az ELTE jogi karának tanszékvezetője beszél a CEU-ügyről és a nemzeti konzultációról.
Magyarország kormánya és a Belügyminisztérium minden eszközzel fellép a szélsőségekkel szemben - jelentette ki Pintér Sándor csütörtökön en, mielőtt a holokauszt idején tanúsított segítségnyújtás elismeréseként Világ Igaza kitüntetéseket és Bátorságért Érdemjeleket adtak át.
Szerdán tartották az Első Tradicionális Pezsgőgálát, ahol 16 hazai termelő mutatott be csaknem 40 pezsgőkülönlegességet. Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkészítés nagymestere, a Magyar Bor Akadémia tagja azt mondta, hogy egyre több bortermelő foglalkozik egyedi, minőségi pezsgő készítésével.
Egyiküknek 120 milliárdos vagyona van, a másiknak mindössze 700 ezer forint megtakarítása. Óriási empátia kell ahhoz, hogy egy ilyen barátság megmaradjon.
Tulajdonosváltás történt az MKB banknál. Felcsuti Péter közgazdász, az ATV Start mai műsorában úgy nyilatkozott, egyértelmű, hogy a miniszterelnök, és a jegybank környezetében levő emberek szerezték meg az ország harmadik legnagyobb bankját.
Magyarország - Bejegyzett élettársi kapcsolatként hazánknak is el kell ismernie a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat - mondta ki elsőfokú ítéletében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.