A háziorvosi rendszer jelenlegi formájában fenntarthatatlan – mondta Komáromi Zoltán az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva. Az Együtt szakpolitikusa szerint olyan mértékű finanszírozási problémák jöttek létre az egészségügyben, hogy az egész rendszer ráomlott a háziorvosi rendszerre.
Várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét; így ha elítélik, akár életfogytiglant is kaphat - írja a pénteki Magyar Idők.
- A Blikk információja szerint éjjel fél kettőkor Kulcsár Attila szabadult a tököli börtönből. A brókerbotrány főszereplője az intézet kapujában bepattant egy fekete Opelbe, a sofőr pedig nagy gázzal elhajtott a börtön elől.
Tizennégy év után lezárul a brókerbotrányként elhíresült büntetőügy, miután ma szabadul a tököli börtönből az ügy főszereplője, Kulcsár Attila – értesült a Magyar Idők.
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot - olvasható a pénteki Világgazdaságban.

Magasabb járulékcsökkentést hozhat a jövő év, ugyanis a bérmegállapodásban foglaltaknál nagyobb mértékű köztehermérséklés is elképzelhető - írja a Magyar Idők.
Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlékot, a gyest és a gyermeknevelési támogatást is jövő hét elején küldik ki - jelentette be az EMMI család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Az oktatásért felelős államtitkár szerint idén nem lesznek fennakadások a Klebelsberg Központ működésében. A PDS
A fel nem vett nyeremények összege évről évre milliárdos tétel a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint: tavaly 1,16 milliárd, tavalyelőtt 1,9, 2014-ben pedig 1,47 milliárd forint volt ez a summa - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
Visszatért szabadságáról Orbán Viktor miniszterelnök, és három hét után először ma összeül a kormány. Kezdődik a politikai szezon és a választási kampány.
Megérkezett a táborozás közben elhunyt magyar egyetemista apja Olaszországba, hogy azonosítsa fia holttestét – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.
Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A fel nem vett nyeremények összege évről évre milliárdos tétel a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint: tavaly 1,16 milliárd, tavalyelőtt 1,9, 2014-ben pedig 1,47 milliárd forint volt ez a summa - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
Októberben kezdődhet és 2019 végére fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése - közölte a beruházó NIF Zrt. pénteken az MTI megkeresésére.
Megalázó a bírói szakmának, hogy megmondják, minden nap új bugyit kell fölvenni – mondta Sándor Zsuzsa az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva. Azzal van a baj, aki ezt a marhaságot kitalálta – fűzte hozzá a volt tanácsvezető bíró.
Szijjártó Péter rendkívüli sajtótájékoztón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt - írja az MTI. A külgazdasági és külügyminiszter úgy értékelte a lépést, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Szijjártó Péter ma
Szerinte a holland nagykövet kijelentéseit nem lehet szó nélkül hagyni, mert ő Hollandiát képviseli Magyarországról. Kijelentette: nem lehet egyenlőségjelet tenni a terrorizmus és az illegális bevándorlás ellen küzdő ország közé.