A Videoton csütörtök este Felcsúton 4-0-ra kikapott a szerb Partizan Beogradtól a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen magyar klubcsapat sem tudott bejutni a sorozat csoportkörébe. Önt megviselte, hogy utolsó kupacsapatunk is elvérzett a nemzetközi futballporondon? Ez a mai nap kér
Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli külügyminiszteri sajtótájékoztón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt.
Átadta az első tanszercsomagokat rászoruló családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet. Augusztus közepe óta mintegy hétmillió forintot gyűjtött össze a szervezet. A cél az, hogy ezer gyereknek tudjanak segíteni még az iskolakezdés előtt - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet szóvivője.
A budapesti Nyugati téri felüljáróhoz kapcsolódó gyalogos híd bontási munkái miatt korlátozzák a forgalmat hétfőtől tíz éjszakán át: éjszakánként a Nagykörútról egyik irányból sem lehet a Váci útra kanyarodni, és a Nyugati téri parkolóba sem lehet behajtani.
Megtagadta az Együtt és a Párbeszéd által a római-parti mobilgát megépítése ellen benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését pénteki ülésén a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), amely szerint a főváros törvényesen jelölte ki a védmű nyomvonalát, így e kérdésben nem tartható népszavazás.
A Váci út – Róbert Károly körút csomópontjában a korábban bejelentett forgalmirend-változások továbbra is érvényben maradnak a metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt.
Pénteken rendezik meg a 6. Állatkertek Éjszakáját. A Fővárosi Állatkertben lesz óriáskígyó simogatás, oroszlán bőgés hallgatás és fényfestéssel egybekötött éjszakai fóka show is. A Budakeszi Vadasparkban pedig medvék, farkasok és hiúzok éjszakai életét lehet megfigyelni.
Az ELTE Környezettudományi Doktori Iskolájának oktatója szerint az Amerikai Egyesült Államok formálisan csak akkor tud távozni a párizsi klímamegállapodásból, amikor már tartani fog a következő elnökválasztás kampánya - mondta Faragó Tibor, a földtudományok doktora az InfoRádió Aréna című műsorában
Huszonöt helyszínnel, köztük a gyulai várral bővült a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre. Azt is elmondták, hogyan lehet igényelni a jegyeket.
Nincs dráma, nem szakadnak meg a diplomáciai kapcsolatok Hollandiával - kommentálta Balázs Péter a "holland" konfliktust. A volt uniós biztos az atv.hu-nak azt mondta: a távozó holland nagykövet szíve joga, hogy a személyes véleményét elmondja az Orbán-kormányról, a megszokottnál valóban élesebben fogalmazott, de a holland kormány elhatárolódhat a
Súlyosan fertőző víz ömlik a ráckevei Duna-ágba – ezt derítette ki az a vizsgálat, amit Baranyi Krisztina, az Együtt környezetvédelmi politikusa kezdeményezett.
Bert Koenders azt mondta, Hollandia szerint nyilvánvalóan nincs kapcsolat a terrorizmus és a magyar kormány tettei között, és nem tudja elképzelni, hogy a holland nagykövet ilyesmit akart állítani.
A Citroën utasai egy külső telephelyről tartottak vissza a Fővárosi Vízművek központi épületébe. Az ügyvéd szerint legfeljebb egy éven belül kártalanítást kaphatnak a halálos áldozatok hozzátartozói cégtől.
Az LMP-s Sallai Róbert benedek azt állítja, hogy az FM államtitkárának családja mérgező anyagokkal üzletel. Czerván György cáfol, és csattanós válasz adott.
Bert Koenders holland külügyminiszter a de Volksrant című lap szerint egy kormányülésen azt mondta: meg kell néznie az ominózus interjú pontos fordítását, mert nagyon furcsállaná, ha a nagykövet tényleg azt mondta volna, ami a cikkben áll.
Baranyi Krisztina augusztus 6-án hozta nyilvánosságra, hogy emberi ürülék ömlik a ráckevei Duna-ágba. Az Együtt környezetvédelmi politikusa korábban mintákat is vett, az eredményeket csütörtökön egy videóban mutatta be.
A Központi Nyomozó Főügyészség már terrorcselekmény előkészületének bűntettével is gyanúsítja a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, aki egy millió eurót kívánt a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni.
Terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantás miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót - közölte a főügyész pénteken az MTI-vel.
Szeptember elsejétől Zugló egyes területein és a Városligetben is bevezetik a fizetős parkolást – elvileg, mert vannak még gondok a Liget-projekt miatt.
A legtöbb európai országban nincs zéró tolerancia, nálunk azonban egyetlen egy pohár bor után sem lehet beülni az autóba. Pedig orvosilag bizonyított, hogy ennyitől az ember alkoholosan még nem befolyásolt.
Deutsch Tamás a baloldalhoz fordult legutóbbi bejegyzésében. Az EP-képviselő szerint a baloldal úgy látja, Magyarországnak „le kell sz*pnia” azt, aki „sértegeti a magyarokat”, „különösen ha egy operettállam távozó nagykövetéről van szó”.