2017. szeptember 8. péntek

szept. 8
12:15
Óvadék ellenében akart szabadulni Vivien kegyetlen gyilkosa (Blikk)
Meghosszabbították a fiatal lány meggyilkolásával gyanúsított kakucsi K. Bálint előzetes letartóztatását. A fiatal fiú 2016 márciusában hatszor mellkason és kétszer hasba szúrta gyerekkori barátnőjét, M. Vivient.
szept. 8
12:15
Feljelenti Rogán Antalt az Együtt politikusa (Alternatív Energia)
szept. 8
12:18
Késik is, és drágább is lesz (HírTV)
Tovább csúszik a Magyar Állami Operaház és az intézmény műhelyházának felújítása.
szept. 8
12:21
Ellenzéki euro-charta kerekasztalt kezdeményez Ujhelyi István (ATV)
Ellenzéki euro-charta kerekasztalt kezdeményez Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője a Közös Ország Mozgalom által felépített Agorára hívja szakmai kerekasztal tárgyalásra a demokratikus ellenzék pártjainak képviselőit – ezt egy mai háttérbeszélgetésen mondta el a szocialista politikus.
szept. 8
12:33
Kiderült: ennyivel emelnék a minimálbért jövőre (Pénzcentrum)
Nagyobb mértékben nőhet a minimálbér és a garantált bérminimum, mint ahogy azt korábban ígérték, valamint arra is van esély, hogy a munkabér terhei is nagyobb mértékben csökkennek. A kormány októberben várhatóan felülvizsgálja...
szept. 8
12:39
Csontvázakat találtak Győrben (Infostart)
Egy új társasház épül Győrben, a Bajcsy-Zsilinszky úton, és egy Árpád-kori és egy 14-15. századi település nyomaira bukkantak.
szept. 8
12:48
Kemény munka, kis pénz - Dohánytörés Ófehértónál (Alternatív Energia)
"Belegondoltam, hogy valaki ebből tartja el a családját."
szept. 8
12:50
Hintabaleset - Rendben voltak az engedélyek (Alternatív Energia)
"A felelősök megtalálása a szakértők, a rendőrség, végső soron pedig a bíróság feladata."
szept. 8
12:51
Komoly döntést hozott a nagy magyar üzletlánc (Blikk)
Jó dologra használták, amijük van
szept. 8
12:51
Lázár János a szíve szerint kiszállna az országos politikából (444.hu)
A miniszter szerint az ország ügyei mennének nélküle is. 2018 után már nem akar miniszter maradni.
szept. 8
12:52
Marosvásárhelyi iskolaügy - A szülői csoport üdvözli a fejleményeket (Alternatív Energia)
Vagy legalábbis: a kialakult helyzetben kielégítőnek találják a megoldást.
szept. 8
13:09
Molnár: Botka ellen uszítottak az Echo TV-ben (ATV)
Az MSZP elnöke uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon. Molnár Gyula pénteken Budapesten közölte, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy tilt
szept. 8
13:18
Lőbajnokságon méretnek meg a rendőreink (HírTV)
Miskolcon rendezik a nemzetközi rendőrpiszoly-lőbajnokságot.
szept. 8
13:21
Gyilkosság Nagykanizsán - "Dühös"lett rá a férfi (Alternatív Energia)
A tettes megpróbált végezni magával, de a rendőrök nem hagyták.
szept. 8
13:23
Kiskorú "intézetis" lányokat kényszerítettek prostitúcióra - Videó! (Alternatív Energia)
A férfi és a nő több alkalommal kábító hatású anyagot adott a lányoknak.
szept. 8
13:25
Egyre kínosabb - John Le Carré megsemmisítő ítélete Magyarországról (Alternatív Energia)
Nagy-Britannia egyik legnagyobb élő írója nem rejtette véka alá a véleményét.
szept. 8
13:42
„Burjánzik a korrupció a Fideszben” (HírTV)
Ezt bizonyítja az is, hogy Rogán Antal egykori belvárosi jegyzőjét hivatali visszaélés miatt első fokon elítélte a Fővárosi Törvényszék.
szept. 8
13:54
Magyar élelmiszerek győztek (Alternatív Energia)
Kettő bekerült a világ legjobb 50 élelmiszere közé a Great Taste Awardson.
szept. 8
13:54
Tarlós: Ha senki nem áll az útjába, időben adják át a 3-as metrót (HírTV)
Tarlós István hosszasan beszélt sajtótájékoztatóján a 3-as metró felújításáról és annak jelenlegi állapotáról.
szept. 8
13:56
Megnyílt az ARC plakátkiállítás (Alternatív Energia)
Mától láthatók a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások.
szept. 8
14:03
Elkezdődött: újabb lépés a BKK új, elektronikus rendszere felé - így tesztelik az első készülékeket (Blikk)
Elkezdték telepíteni a ráckevei (H6-os) HÉV közvágóhídi végállomásán az elektronikus jegyrendszer első érvényesítő készülékeit - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
szept. 8
14:21
A karcagi pályaudvaron lopta meg az alvó férfit a 14 éves fiú, de nem volt elég körültekintő (Blikk)
A pályaudvaron elalvó férfinél csak annak a 14 éves kunmadarasi fiúnak volt rosszabb napja, aki megpróbált meglógni előbbi táskájával.
szept. 8
14:23
Elszabadult a tűz: elájult égetés közben egy füzesgyarmati férfi (Blikk)
Tragédiával is végződhetett volna annak a férfinak az esete, aki rosszul lett égetés közben Füzesgyarmaton.
szept. 8
14:27
Megölte apját egy 17 éves fiú Galántán, majd feladta magát (Alternatív Energia)
szept. 8
14:29
Újabb tragédia - Esélye sem volt a magyar hegymászónak (Alternatív Energia)
A 30 éves férfi több száz métert zuhant a Mount Blanc-on.
szept. 8
14:31
Terjeszkedhet a Pepco Magyarországon (Alternatív Energia)
Idehaza a héten nyitották meg századik üzletüket.
szept. 8
14:33
Gépjármű ütközött villamossal a Flórián téren (444.hu)
A Szentlélek tértől a Bécsi útig az 1-es vonalán pótlóbuszok járnak.
szept. 8
14:35
Mit érdemel Tarlós István ezért a mozgássérültes viccéért? (444.hu)
A sajtótájékoztatón elsütött vicc poénja az, hogy "ha segítenek nekik, igen". Na de mi volt a felütés?
szept. 8
14:45
Durva: Fertőzés miatt több győri kézilabdázó kórházba került (ATV)
Vírusos fertőzés miatt kórházban ápolják a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának több játékosát is, ezért elhalasztották a Vasas elleni, szombati bajnoki mérkőzést.
szept. 8
14:54
NAT: Hoffmann Rózsa helyesli, hogy nem a nyilvánosság előtt készül (HírTV)
A KDNP-s politikus szerint épp elég szakember dolgozik a készülő új közoktatási koncepción.
szept. 8
15:00
Menekültkvóta - Juncker kész tárgyalni Orbánnal (Alternatív Energia)
A tallini uniós csúcson találkoznak.
szept. 8
15:06
Molnár szerint súlyosan téved Orbán (HírTV)
A szocialisták elnöke szerint a kvótakérdést eleve nem kellett volna jogi útra terelni.
szept. 8
15:15
Váratlan fejlemény: már ma kezdődik az országos Tesco-sztrájk (Infostart)
Pénteken és szombaton tartanak sztrájkot a Tesco-dolgozók - közölte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke.
szept. 8
15:15
Lex CEU: Megvan a megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, az AB idén dönt (ATV)
Megvan az előzetes elvi megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, amit a lex CEU előír - állítja egy kormánytag. A lex CEU ügyében az Alkotmánybíróság ítélete várhatóan október 11-e után születik meg, valamikor még idén. Az AB ítéletekre rálátó alkotmányjogászok szerint a bírák szinte biztosan nem mondják ki az alkotmányellenességet.
szept. 8
15:21
Péntek négytől sztrájkolnak a Tesco dolgozói (ATV)
Péntek 16 órától általános sztrájk kezdődött a hazai Tesco áruházakban, amit a dolgozók a szombati napon is folytatnak – tudta meg az ATV Híradója.
szept. 8
15:33
Kampány indul az újraélesztés tanítására (Alternatív Energia)
Fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a mentők.
szept. 8
15:39
ATV: Megszületett az amerikai - magyar megállapodás a CEU-ról (444.hu)
Egy kormányzati forrás állította ezt.
szept. 8
15:42
Az Együtt baltát vitt, a DK elszámoltatna (HírTV)
Az adóhivatallal vizsgáltatná a Magyarországra került azeri feketepénzeket az Együtt. A DK pedig Orbánt és Matolcsyt is elszámoltatná.
szept. 8
15:45
Lázár távozna a kormányból (ATV)
Hátat fordítana az országos politikának Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek beszélt arról algyői lakossági fóruma után, hogy ha csak rajta állna, inkább a választókerületét választaná.
szept. 8
16:00
Félmilliárdos megbízáshoz jutott egy kormányközeli cég (HírTV)
Több mint félmilliárd forintos megbízást kapott a Miniszterelnökségtől Giró-Szász András egykori cége.
szept. 8
16:03
A tűzoltók kiürítettek egy emeletes házat (Infostart)
Egy embert kihoztak az egyik lakásból, az épületet átszellőztetik.
szept. 8
16:09
Megvan a megállapodás Amerikával a CEU ügyében, megmenekülhet az egyetem (Blikk)
Megvan az első elvi megállapodás a CEU ügyében az amerikai szövetségi kormánnyal - állítja az ATV egy kormánytagtól származó információkra hivatkozva.
szept. 8
16:12
Folytatódik a Tesco-sztrájk (HírTV)
Ma délelőtt 10 órakor folytatják a meghirdetett sztrájkot a Tesco-dolgozók. A húszezer munkavállalót foglalkoztató Tesco, közleményében azt írta: áruházainak tizede teljesen bezárt, az üzletek negyedében pedig fennakadások vannak a sztrájk miatt - azt ugyanakkor cáfolják, hogy központi utasításra bezárnák az összes magyarországi üzletet.
szept. 8
16:24
Lázár otthagyná a kormányt (HírTV)
Szíve szerint távozna a kormányból a 2018-as választások után Lázár János.
szept. 8
16:27
Nagy rendőrségi ellenőrzés jön, minden közlekedőt érint (Infostart)
A rendőrség 2017. szeptember 11. és szeptember 13. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain, de több más témára is kiterjed a razzia.
szept. 8
16:27
Akár ezt is csinálhatják mostantól az idősek (Blikk)
Szeptember 21-én ismét elindítja népszerű szeniorképzését a Zsigmond Király Egyetem.
szept. 8
16:27
Ezt reagálta a Tesco a sztrájkra (ATV)
A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet - közölte a munkáltató pénteken az MTI-vel.
szept. 8
16:39
Putyin díszpolgársága - A Debreceni Egyetem nem enged (Alternatív Energia)
A korábbi rektort látják a "hangulatkeltés és lejáratás" mögött.
szept. 8
16:41
Elmarad a Győr-Vasas - Kórházba kerültek a játékosok (Alternatív Energia)
"Nem kockáztathatjuk a továbbfertőzés veszélyét."
szept. 8
16:48
A Párbeszédnek megvan a véleménye Kósa új pozíciójáról (HírTV)
Felfelé buktatja a Fidesz Kósa Lajos eddigi frakcióvezetőt a Párbeszéd szerint.

Keresés