A főpolgármester megnyugodott, hogy végre elindul a a 3-as metró felújítása. A kivitelezés gyakorlatilag már megkezdődött. Nem beszélve a szerelvények felújításáról, ami egy éve folyik.
Tizenkilenc embert állítottak elő a hétvégén a főváros V., VI. és VII. kerületében, a Szent István körút, a Teréz körút és a Rákóczi út által határolt úgynevezett bulinegyedben tartott rendőrségi akció alatt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Az egykori vasfüggöny által kettészakított határtérség integrációját szolgáló közös kerékpáros turisztikai hálózatot alakít ki Szlovénia és Magyarország.
Magyarország tudomásul veszi a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de egyáltalán nem ért vele egyet, a jogi és politikai harc pedig sok szempontból még csak most kezdődik az uniós menekültügyi kvóták ellen - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Brüsszelben.
Ezt az ellenzéknek mondta. Nagyon fél, hogy megerőszakolják a nyugatiak a magyarokat. Vona szerint Orbánnak csak 3 dolga maradt: foci, szotyi, kisvonat.
A Fidesz belső mérései szerint a kormánypártnak az is jó, ha lesz MSZP-DK összefogás, mert ez az LMP-t és a Momentumot segítené be a parlamentbe. A Jobbikot nem tartják ellenfélnek. A tábor összetartásához ugyanakkor szükség van ellenségképre – aki továbbra is Soros György marad.
Oroszlány – Még a furgont is átfestette az oroszlányi férfi annak érdekében, hogy ne büntessék meg, de a zsarukat nem lehetett megtéveszteni: a nyomozók a hatósági jelzéseket, a forgalmi engedélyt, valamint a furgont is lefoglalták.
Komló – Parkoló autónak csapódott egy részeg teherautós Komlón. A vizsgálat során kiderült az is, hogy a részeg autós már rég nem járhatott volna a verdával, így nem csak a jogi, hanem a rendszámtábla is ugrott.
Idén szeptember 23-án rendezi meg a Volkswagen a hatodik márkatalálkozóját a Hungaroringen. A márka rajongói számára kötelező, az autózás szerelmesei részére pedig ajánlott eseményen szórakoztató programokkal várják az egész családot.
A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a túlélésért küzdenek a baloldali politikusok, míg a Publicus Intézet vezetője arról beszélt, hogy nem segíti a baloldal sikerét a jelenlegi helyzet.
A korrupciós bűncselekmények hosszabb üldözhetősége helyes és indokolt követelés - ezzel magyarázta a kormánypártok támogató álláspontját hétfőn újságírók előtt Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke.
Magyarországra is kerülhetett abból a Németországban gyártott nugát szelet típusból, amelyben egy vásárló üvegdarabot talált - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
Műszaki hiba miatt 30-90 percet késnek a vonatok a debreceni és a szegedi vonalon hétfő délután, emellett a lajosmizsei járatok menetideje is nőtt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Szükségesnek tartja a határkerítést Szent-Iványi István, akit külpolitikai kormányprogramjának megalkotására kért fel Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Szent-Iványi István az SZDSZ alapítója volt, most a Liberálisok politikusa, de 2010-től öt éven át - tehát az Orbán-kormány idején - nagykövetként dolgozott Ljubjanában.
Dabas – 46 éves nőt fogtak a zsaruk Dabason: a nőt igazoltatták, amikor a cigarettás dobozából 13 fehér porral teli csomagot találtak. A por az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint új pszichoaktív anyagnak minősül.
A vagyonnyilatkozat lényege egy demokráciában, hogy a választók betekintést nyerhessenek abba, az általuk megválasztott politikusok miként gazdálkodnak a közpénzzel.
Ötnapos thai boksz-képzésen vehetnek részt a Magyar Honvédség katonái a fővárosi Thai Box Akadémián a thai nagykövetség meghívására. Az edzéseken összesen húsz magyar egyenruhás vehet részt.