Az emberek 40 százaléka úgy vélekedik, hogy 2018-ban leváltható a Fidesz, míg 37 százaléknyian azt feltételezik, hogy ennek nincsen esélye, olvasható a Závecz Research legfrissebb felmérésében. A kutatásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a Fidesz továbbra is toronymagasan vezet.
A Mokka vendége volt dr. Novák Hunor és dr. Gelléri Julianna homeopata, a két szakember pedig igencsak ellentétes véleményen volt a homeopátiás gyógyszereket illetően.
Nettó 878 millió 210 ezer forintért fejlesztenek valamit, amire amúgy már léteznek a világban akár nemzetbiztonsági szempontból is alkalmas megoldások.
Kitérő választ adott a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója arra a kérdésre, nyereséges lesz-e az idén a külügyminisztérium felügyelete alá tartozó cég.
Édesanyja XIII. kerületi lakásán esett neki ismerősének egy férfi. Áldozatát egyszer szúrta mellkason egy késsel, de olyan erővel, hogy a férfi azonnal meghalt.
Burjánzott a kannabiszültetvény a 43 éves anyuka kertjében, huszonéves gyermekei és élettársa pedig segítették a nagy munkában. Családi vállalkozást számolt fel a rendőrség.
Csütörtökön közös megegyezéssel megszűnt György Bence tartalomigazgatói megbízatása a New Wave Media Group Zrt.-nél - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
3 hónappal ezelőtt egyszer már megpróbálták a fővárosi közgyűlés elé vinni a Bálna eladását, a javaslatot azonban visszavonták. Jövő hét szerdán viszont újra tárgyalhatják.
Átfogó és egységes járványvédelmi vizsgálatot indít a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar baromfitartóknál, az őszi vizsgálatokat a madárinfluenza megelőzése érdekében indítják.
A Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdeztük a kötelező kvótáról, a német választásról, és arról is kíséri-e az új nemzeti konzultációt ismét Soros plakátkampány.
Felmentését kérte az utolsó szó jogán Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese az ellene és társai ellen indult per másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.