A vállalat azt írta: a hacker az első sérülékenység felfedezése után nem jelezte a hibát azonnal, 'újabb támadásokat indított', az addig megszerzett adatok segítségével további rendszerek feltörésébe kezdett.
Több magyar híresség, így például Bangó Margit, L.L. Junios, Csocsesz és Bódi Guszti is nagy összegeket veszítettek a kaszinóban. A szerencsejáték függőség valójában egy súlyos, életeket tönkretehető betegség, amely széles rétegeket...
Az Állami Számvevőszék honlapján vasárnap megjelent egy közlemény, amelynek a tanúsága szerint az az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek törvényben előírt ellenőrzése keretében éppen hét jelölő szervezet – a Demokratikus Koalíció, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – Kere
Vasárnap tartotta a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Művészeti Akadémia közös megemlékezését Ady sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az ünnepségen felszólalt L. Simon László, a Fidesz kultúrpolitikusa is, aki elmondta, hogy értelmetlen a költő közéleti állásfoglalásait bírálni, amikor versei példaként állnak az utókor előtt.
A román, lengyel, török és délszláv dolgozók száma apad, de a mi honfitársaink rendületlenül áramlanak a szomszédba. Már majdnem annyian dolgoznak odaát, mint Vas megyében - írja a nyugat.hu.
Kihúzták a Hatoslottó 4. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így az 5. játékhéten 770 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2;...
ADY ÉL! jelszava alatt vonult néhány tucat ember Budapesten a költőre emlékezve. TGM is a szónokok között van. „Az úri dölyf, az ósdi világ is újra itt van a nyakunkon” – hirdetik a szervezők.
Ezelőtt tíz évvel jobban egyetértettek a történészek a magyar történelem 20. századi eseményeinek megítélésében, mint ma – mondta Romsics Ignác az InfoRádió Aréna című műsorában. A történész arról is beszélt, hogy a két világháború között Károlyi Mihályt tekintették Trianon bűnbakjának.
A gyermek a halottkémi vizsgálat eredményéről beszámoló médiatudósítások szerint a zuhanást követően azonnal meghalt, feltehetően a fejét ért sérülés miatt, amit egy magával rántott kő okozott.
Többfelé ónos esővel kezdődik a hét: több megyére és a fővárosra másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre. A hét további részében is többször lehet csapadék, a hétvégén melegedés várható, akár 10 Celsius-fok körüli maximumokra...
Száz éve halt meg Ady Endre, akinek kultusza már életében elkezdődött, és a mai napig tart. A Petőfi Irodalmi Múzeumban pár napja kamarakiállítás nyílt a költőről "A föltámadás szomorúsága" címmel, ahol fotók, eredeti kéziratok, és videófelvételek is láthatók. További részletek a videóban.
A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott budapesti megemlékezésen.