Egy-egy mobilapplikáció telepítésekor sokszor tapasztaljuk, hogy az adott szoftver hozzáférést kér olyan személyes adatokhoz, amihez amúgy semmi köze. Ennek számos kockázata van, sokszor azonban nem foglalkozunk vele, és egyszerűen elfogadjuk...
A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten.
A fiú a busz után szaladt Zsámbékon az iskola után, amikor megcsúszott a jeges úton és elesett. A buszvezető pedig nem engedte felszállni a koszos ruhája miatt.
Nem tart attól, hogy sztrájkok bénítanák meg az egészségügyet – reagált Kásler Miklós arra, hogy a Néspzava szerint leállhatnak a lakosságnak térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Az emberi erőforrások minisztere beszélt az új centrumkórházakról is.
Már zuhanás közben súlyos sérüléseket szenvedett Julen Rosello, az a kétéves spanyol kisfiú, aki január 13-án esett bele egy szűk, 25 centi átmérőjű kútba Andalúziában, Totalán város közelében, egy hegyvidéki területén, ahol a család kirándult – erről az Euronews számolt be.
Vajon hányan fogadták meg év elején, hogy leszoknak a dohányzásról? Sajnos nem mindenkinek sikerül végleg elhagyni a cigarettát, de ebben az esetben is tehetünk valamit az egészségünkért. Dr. Ungár Anna, a Duna Medical Center tüdőgyógyásza...
Jelentősen javíthatja a versenyfeltételeket, hogy 2021-től megszűnik az EU-n kívülről érkező, a 22 eurónál kisebb értékű postai küldemények adómentessége - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának igazgatóhelyettese a növekedés.hu-nak.
Arra a kérdésre, hogy tettek-e a 2019-re újévi fogadalmat egy friss kutatásban a megkérdezettek 26 százalék felelt igennel. A legtöbben utazni szeretnének, a spórolással, munkával, rossz szokásokkal kapcsolatos fogadalmak az utolsó helyekre...
Hétfőn megkezdődött az ellenzéki pártok főpolgármester-jelölti előválasztása. Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje az InfoRádiónak elmondta, bízik benne, hogy több tízezren is részt vesznek a folyamat első szakaszában. Az MSZP azt ígéri, a jövő héttől közösen kampányolnak majd a Párbeszéddel, bármi is az eredmény.
Vizsgálatsorozatot indított hétfőn az adóhivatal Budapest belvárosában, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai vendéglátóhelyeket, kereskedőket és taxisokat ellenőriznek.
Horváth Csaba szerint Karácsony Gergely a NER ellen a NER-rel akar együtt dolgozni. A Párbeszéd jelöltje határozottan visszautasította ezt az állítást, mint mondta, őt még senki nem vádolta meg a Fidesszel való együttműködésre, nem úgy, mint a budapesti szocialistákat.
Már egy németországi gyárban is leállt a termelés az Audi győri gyárában múlt csütörtök óta tartó sztrájk miatt. Mivel a konszern összes gyártó részlegét Győrből látják el motorokkal, ha itt nem sikerül megállapodni, akkor sorra kell leállítani a gyárakat. Az ingolstadti gyárban – az Audi német szóvivője szerint – a győri sztrájk miatt hétfőn és ke
A Francia Becsületrend lovagkeresztje címmel tüntették ki Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárát. A legmagasabb francia állami kitüntetést Benoit Puga tábornoktól, a Francia Becsületrend nagykancellárjától vehette át az államtitkár hétfő este Budapesten.
A Francia Becsületrend lovagkeresztje címmel tüntették ki Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárát. A legmagasabb francia állami kitüntetést Benoit Puga tábornoktól, a Francia Becsületrend nagykancellárjától vehette át az államtitkár hétfő este Budapesten.
„Ne jöjjön el egy olyan kor, mint amit már most látunk kibontakozni Magyarországon, hogy egyes rapperek azzal próbálnak népszerűségre szert tenni, (..) hogy a nemzeti szimbólumainkat gyalázzák.”
Levélben fordul a Fidesz kommunikációs igazgatója azokhoz az Európai Parlamenti képviselőkhöz, akik korábban kiálltak Ahmed H., a Magyarországon terrorcselekményért elítélt szír férfi szabadon bocsátása mellett.